Föld és Szabadság, 1947 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1947-01-06 / 1. szám
2. oldal Megjelent „A KÖZSÉG" A Szociáldemokrata Párt harcos községpolitikai lapját nyolc évvel ezelőtt, a háborúra készülő reakció betiltotta. Ettől kezdve nemcsak lapunk szűnt meg, hanem a szociáldemokrata községpolitika is. A pártvezetőség határozatából „A Község“ január 1-ével, Takács József és dr. Chikán Béla elvtársak szerkesztésével újból megjelent. Első számában Szakasits Árpád elvtárs a szocialista községpolitikáról, Reisinger Ferenc, belügyi államtikár „A vármegye létjogosultsága a demokráciában" címmel, igen értékes cikkeket írtak. „A Község“ első Számában foglalkozik a közületiek szociális és kultúrproblémáival. Szeder Ferenc elvtárs a falvak fejlesztésének problémáját ismerteti. Ezenkívül több községpolitikai szakcikk, valamint rendeletek ismertetése teszi tartalmassá és érdekessé az újból meginduló szociáldemokrata községpolitikai lapot. „A Község“ megrendelhető, Budapest VIII., Rákóczi út 43. Lem. 108. Előfizetés díja évi 12 forint, egyes szám ára 1 forint. FALUJÁRÁS December 22-én, vasárnap útnak indultak a Szociáldemokrata Párt XIII. kerületének faluszervező agitátorai. Tizennyolc lelkes elvtárs, Popik János és Virág Sándor elvtársak vezetésével elindultak, hogy előrevigyék a Párt ügyét Komárom megyében. Útjuk, amely nem az első és nem is utolsó, szép eredménnyel végződött. Tíz községben tartottak gyűléseket és hirdették a szocializmust. A vidéki pártszervezetek mindenütt szeretettel fogadták az angyalföldi elvtársakat és mindenütt megmutatkozott a földműves nép igaz bizalma a Szociáldemokrata Párt iránt. A gyűlések során igen értékes hozzászólások hangzottak el. A legtöbb felszólaló az északkomárom megyei magyarok elhurcolását tette szóvá és kérték, hogy a Párt igyekezzen teljes súlyával odahatni, hogy ezek megszűnjenek. Szociáldemokrata rádióhíradó január 7-én, 5 óra 10 perckor. Bölcső és koporsó Írta: Jávorka Péter Kakuszi mester szétvetette lábait és diadalmasan szétnézett birodalmában. Özvegy Fónagyné második férje meg lehet majd engedve azzal a vadonatúj konyhával, amely most készült el a Kossuth utcai udvari műhelyben. Jóska, az inas, éppen az utolsó forgácsokat takarította le a gyámoltalanul álldogáló meztelen kredencről. Kakuszi mester élénk szemhunyorítások közt mérlegelte a további munka sürgősségeit. — Ezt a koporsót csináljuk meg előbb, — mondta ki a döntést. — Az a bölcső várhat még. — Úgy sincs még itt a gyerek, — helyeselte a határozatot Pista, a segéd. — De már nagyon jön, — vihogott az inas. — Tegyél arra a tűzre! Nem látod, elalszik! — csapott rá Pista az inasra. — Hozd a deszkát, te gyerek! — adta ki Kakuszi úr a parancsot, aztán gondolt egyet. — Te Pista, azért te hozzákezdhetsz ahhoz a bölcsőhöz, ezt a ládát megcsinálom magam is — rendelkezett tovább. Jósika forgácsot dobott a tűzre, az ropogni kezdett, ő meg hátrasietett. A mester meg előhúzta ceruzáját és az asztallapján elvégezte számításait a koporsó méretét illetőleg. — Szú, szál ember volt ez a Kálmán, — mondta és tiszteletből még hozzátette: — Kár érte. — Kár — helyeselt a segéd. Az inas előkerült a raktárt helyettesítő hátsó sarokból, hozta a deszkákat. A mester és a segéd hozzáláttak a munkához és már csak megszokásból is hajtották az inast. — Add csak ide azt! — Jól fogd meg... — Vigyázz, ne ott! — Gyerünk! Gyorsabban! — Ne nézzék csak meg... — Hogy fogod azt... És így folytatták, míg meg nem tinták. Az inas már előbb megunta, de nem szólt. — Faintos bölcső lesz ebből — méregette a segéd a deszkákat. — Ebben a koporsóban sem fázik majd az a szegény ember — büszkélkedett a mester a maga munkájára. A műhely félhomályában egyhangúan zizegett a gyalú és nikibőszülve sustorgott a kályha. Az elkészült konyhabútor meg türelmesen várta azt a percet, amikor szépen kimázolva özvegy Fónagyné konyhájában teljesítheti majd hivatását: tetszeleghet az egyre gyakoribb látogatóvá váló férjjelöltnek. Eközben a műhely világosabb részében egyszerre készült az élet első és utolsó bútordarabja. A mester a deszkákat illesztgette össze, gondtalan arccal hajolt előre s nyelvehegyét kissé kidugta ajkai közt. A segéd gyalúja alatt egyre finomodott a fa, alaposan nekidűlt a munkának. A homlokán a ráncok nekigyűrkőztek gondolatainak. — Ez a bölcső az ő fiáért lehetett volna — bökte ki végre nagy gondját. — Lehetett volna, — hagyta rá a mester —, de neki már csak ez akoporsó kell. — Haj, haj! — sóhajtott föl nagy filozófusán a segéd. Aztán mingyárt hozzátette: — Talán jobb is, hogy nem ment hozzá ez az Ilon. — Bajnak is ment volna — bölcseit a mester, s tovább szegecselte a koporsót. A segéd meg folyttatta: — Pedig nagy szerelem volt. Két éve most. Sokat voltak akkoriban együtt. Kálmán még nem betegeskedett, legalább is nem mutatta... Nem is lett volna csúnya cár belőlük. Ilonkáék ott laktak akkor Borosékkal átellenben, oda meg én jártam gyakran, az Erzsi miatt. No de ez nem tartozik ide. Mondom, gyakran találkoztam velük. Ott sétálgattak esténként a töltés partján, öröm volt nézni őket. Mindenki azt hitte, hogy házasság lesz a dologból. Kálmánnak állása volt, szerette is a lányt, mi akadály lehetett volna? A mester tovább enyvezett, szögecselte a koporsót és anélkül, hogy észrevette volna, csak úgy megszokásból rászólt az inasra: — Te Jóska, tegyél a tűzre! Az inas tett a tűzre. — És miért nem sikerült a dolog? — nézett fel a mester. — A jó ég tudja! — rejtélyeskedett a segéd. Szerették egymást az bizonyos. Egyik este láttam, ahogy csókolóztak, éppen arra mentem én is az Erzsivel. Még példálóztam is, de az Erzsit nem akarta elejteni... Aztán egy nap elmaradtak az esti sétáik. Beszélik, hogy az Ilon szerette, ha más férfi is belenéz azokba a szép fekete szemeibe. Ez a Kálmán — mutatott a koporsóra — nagyon komolyan vette a dolgot. Nagyon fiatal volt még, jóformán gyerek. Talán ez is oka volt a szakításnak, Ilon nem vette komolyan. A környéken mindenki tudta, hogy szívesen járt azzal a fekete bajuszú Szegivel. — Akinek a felesége lett? — Azzal. A Kálmán meg kezdett elmaradozni. Senki sem csodálkozott ezen, de neki fájhatott. Betegeskedni kezdett. Nemsokára, megvolt Ilon esküvője. Szeginé lett. Úgy beszélik, Kálmánnem felejtette el. Nem tudott már megvígasztalódni. A segéd megállt az elbeszélésben. A bölcső hajlatát gyalulta simára és azután megelégedetten nézte kialakuló művét. — Miikor Kálmánnit tölteni kezdték — folytatta — akkoriban találkoztak utoljára. — A bánat gyorsítja a tüdőbajt — jegyezte meg a mester. — Kiállmán az utolsó időkben olyan volt, hogy rossz volt ránézni. — Talán a családi otthon segített volna rajta — vélte Kakuszi aram. — Szép asszony az Ilon — mondta olyan meggyőződéssel a segéd, hogy még az inas is csettintett nyelvével. — Lányoknak sose higgyen az ember — vonta le egy élet tapasztalatát a mester és ránézett az inasra. Az inas nem várta meg az újabb felszólítást, forgácsot dobott a tűzre, a kályha kellemes moraja betöltötte a homályos műhelyt.. És estére készen állt a sarokban a fehér bölcső és várta Ilon gyermekét, aki most van útban a világ felé, és a fekete koporsó, amelymár csak azt várta, hogy derekára fessék arany betűkkel: „Abafi Kálmán, élt 24 évet.“ Kakuszi mester az ajtóból mégegyszer végignézett a nap munkájának gyümölcsein, aztán rácsettentette a lakatot és éjjeli nyugalomra zárta a koporsót, a bölcsőt és özvegy Fónagyné konyhabútorát. PÉLDÁS SZABADSÁG 1947 január 6. Felemelik a mezőgazdasági termékek árát A Szociáldemokrata Párt állandó sürgetésére és követelésére hivatalos fórumok is foglalkoznak azzal, hogy a forintstabilizácó miatt a szándékosan alacsonyan megállapított mezőgazdasági árakat revízió alá veszik. Erre mutat a földművelésügyi miniszter karácsonyi rádióbeszéde is, melyben kijelentette, hogy az agrárolló további nyitvatartása szükségtelen. Értesülésünk szerint a Gazdasági Főtanács is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Tekintve, hogy itt számos érdek összeegyeztetéséről van szó, valószínűnek tartjuk, hogy az érdekeltek előzetes meghallgatása és bevonása után hoznak elvi döntést. Számos esetben merült fel annak a kérdése, hogy a mezőgazdaság újjáépítéséhez feltétlen mezőgazdasági anyag- és áruimportra szorulunk. Ekkor tűnt ki, hogy a mezőgazdasági cikkek maximális ára annyira alacsonyan lett megállapítva, hogy jelenleg a termelési költségeket sem fedezi, nemhogy még állami vagy magánjellegű beruházásokra is jutna belőle. Nem kétséges tehát, hogy a mezőgazdasági árak feltétlenül revízió alá szorulnak. Reméljük, hogy ez az árrevízió a termelők érdekeit is érvényre juttatja, annélkül azonban, hogy ez a fogyasztók és főleg a munkásság lényegesebb megterhelését jelentené. Bárányos Károly földművelésügyi miniszter az új esztem fő feladatairól Legfőbb feladat a földbirtokreform befejezése Dr Bárányos Károly földművelésügyi miniszter december 29-én a rádión keresztül szólt a régi és új gazdákhoz, az újév küszöbén ismertetve az elkövetkezendő esztendő legfontosabb teendőit. Szózatának bevezetőjében megállapította a miniszter, hogy a föld most már végérvényesen a parasztság tulajdona, de ez a föld egyben a nemzet féltett kincse is, melynek birtoklása súlyos kötelezettséggel jár, mert ezzel a földdel a parasztság nemcsak a saját, hanem az egész nemzet létének alapját kell hogy biztosítsa. A földművelésügyi kormányzat minden tőle telhetőt megtesz, hogy a parasztságot nehéz feladatában támogassa, így elsősorban a mezőgazdasági gépesítés terén igyekszik segítségére lenni, ezért máris megszervezte az állami traktorszolgálatot. Emellett azonban gondoskodni kíván a mezőgazdasági társadalombiztosítás megszervezéséről is. A földreform a mezőgazdaság termelési reformot is szükségessé teszi, a célból a minőségi termelés tudományára a januárban meginduló mintegy 1000 tanfolyam tanítja, meg a gazdákat, különösképpen foglalkozva a szövetkezetekkel. E tanfolyamok feladata lesz az is, hogy a gazdákat minél előbb mezőgazdasági életünk teljesértékű tagjaivá tegye. Meg kell szüntetnünk az agrárollót — mondotta a továbbiak során a miniszter —, hogy a termelők méltányos hasznát biztosíthassuk, meg kell vizsgálnunk, melyek azok az árak, amelyek mellett érdemes többet termelni és amelyek parasztságunk vásárlóerejét úgy megnövelik, hogy ennek az ipari termelés is hasznát lássa. Mezőgazdaságunk számos téren nélkülözi a beruházást, és a forgótőkét s ezért a mezőgazdasági hitelkérdést rendezni kell. Befejező szavaiban megállapította, a miniszter: legfőbb feladatunk az legyen, hogy a födbirtokreform befejezését szolgáló törvényt hiánytalanul keresztülvive, megszilárdítsuk parasztságunkban a biztonságérzetet, shogy földje az ő jogos tulajdona, azt is ebbé tőle senki el nem veheti.