Föld és Szabadság, 1948 (19. évfolyam, 1-13. szám)

1948-02-03 / 5. szám

8. oldal SETEFÖLD ÉS SZABADSÁG VIDÉKRŐL JELENTIK A Szociáldemokrata Párt vidéki szervezetei az elmúlt héten ismét egész sor gyűlésen tá­jékoztatták a vidék lakosságát az időszerű po­litikai eseményekről. A vidék nagy érdeklő­déssel kísérte ezeket a gyűléseiket. Kitűnően sikerült a párt csanádmegyei kon­gresszusa. A paraszt­smunkás összefogás jegyé­ben zajlott le a váli járás par­asztk­ongr­ess­zu­sa. Nemcsak kitűnően sikerült gyűlések tanús­kodnak a Szociáldemokrata Párt által végzett hatalmas munkáról, hanem jól elkerült párt­iskolák és kulturális megmozdulások egész sora. Kerettyén most fejeződött be bensőséges ünnepséggel a SZDP párt iskolája. Újdombó­­várott kitűnően sikerült filmbemutatóval egybekötött pártnapot tartottak. A pécsi Szociáldemokrata Párt Nőbizottsága által létrehozott napközi gyermekotthonban bensőséges szeretetünnepet rendeztek az otthon kicsiny proletárgyermekei számára. Megható és gyönyörű szép ünnepélyt rendez­­tek a Szociáldemokrata Párt m­öké­nyesi párt­­szervezetében is, ahol Németh István elvtársat, a szervezet nagyrabecsült titkárát ünnepelték abból az alkalomból, hogy megszületett tizen­kettedik gyermeke. Németh elvtársról el kell mondanunk, hogy példamutató tisztességgel vesz részt faluja közéletében és mint úrigazda szorgalmasan műveli a hold földjét. Emellett kitűnő hozzáértéssel és lelkesedéssel végzi pártmunkáját is. AZ ÁRVÍZ A Tiszán szünet nélkül tart az apadás.­­ Az utolsó árhullám óta Gúláéinál és Gergelyinél 83 centiméteres apadás állt be. A gátak min­denütt jó állapotban vannak. Két és fél mé­terig biztonságot jelentenek. A helyreállítási munnkálatok Takács Fertenc elvtárs, árvízvé­delmi kormánybiztos személyes irányításával a legnagyobb erővel folynak. Az átszakad­t gá­tak helyére új rendszerű jászol-gátakat építe­nek. Az országutakat szintén helyreállították, így a gépkocsiforgalom biztosítva van. Az árvíz sújtotta vidéken most folyik a kárbecs­lés. Szakértők járják végig a falvakat és meg­állapítják, melyik ház lakhatatlan és melyik építhető fel. Az árvíztársulatok által elkövetett mulasz­tások és hibák kiküszöbölése végett a Gazda­sági Főtanács úgy határozott, hogy államo­sítják a 72 ármentesítő társulatot. Mátészalkán értekezletet tartanak, melyen megbeszélik a je­lenlegi műszaki problémákat, de azon túl több hónapra biztosítják a­­lakosság élelmiszerellá­tását és az állatok takarmányát. Az árvízkárosultak felsegélyezésére ország­szerte társadalmi gyűjtést végeznek. A Gazda­sági Főtanács 8 miillió forint segélyt szavazott meg az árvízkárosultaknak. Az állam és a ma­gánosok támogatásával felépítik az árvíz által elpusztult házakat. Eddig 125 ház felépítését vállalták különböző intézmények. Szabó Kál­mán elvtárs, Debrecen polgármestere bejelen­tette: Debrecen városa is részt kíván venni, abban az akcióban, melynek célja felépíteni az árvíz által elsodort falvakat. GAZDASÁGI HÍREK A közlekedésügyi minisztérium elhatározta, hogy a gazdasági vasutak észszerű kihaszná­lása végett államosítja a gazdasági vasút­vonalakat. Az államosítás után az ország is­mét felépíti számos keskeny vágányú gazda­sági vonalait. Dombóvárott a tavaszi hóolvadás következ­tében minden évben víz alá kerül a város leg­szegényebb emberei kiteű­ lakott terület. Most az Országos Tervhivatal elrendelte, hogy ezen a területen végezzék­­ el a szükséges árvíz­védelmi munkálatokat. A munkához mintegy 270.000 forintot utaltak ki. A Kisalföldi Földművelésügyi Tanács nagy­szabású cukorrépatermelési versenyt rendezett. A verseny első díját, egy 12 részes MÁVAG vetőgépet, Józsa Mihály ménfőcsarnki föld­műves nyerte. Józsa 18 ezer termelő közül nyerte meg a Versenyt 240 mázsa átlagos hol­dankénti terméseredménnyel. Ifjabb házhelyosztást végeztek Nyúlon, mert a lakosság nem volt megelégedve az eddigi házhelyjuttatással. A házhelybizottság most 184 igénylőnek adott házhelyet és erre a célra 10 hold tartalékföldet vett igénybe. Kecskemét környékén folyik a közös és köz­legelők fásítása. Tavaszra 25.000 facsemetét ültetnek. Bobanovics Jenő elvtárs, Somogy megye fő­ispánja nagyjelentőségű tárgyalásokat folyta­tott illetékes tényezőkkel Budapesten a megye legfontosabb problémájának, a munkanélküli­ség kérdésének megoldására. A tárgyalások jó eredménnyel végződtek. Vereb községben ünnepélyes keretek között osztották ki a telekkönyvi végzéseket. 152 ve­­rebi újgazda kapta meg a birtoklevele­t. ILLETÉKESEK FIGYELMÉBE! A diósgyőri Szociáldemokrata Ifjúsági Moz­galom akciót indított, hogy a szabadságharc centenáriumával kapcsolatos ünnepségek kere­tében készítsék el és állítsák fel Miskolcon Petőfi Sándornak, a szabadságharc lánglelikű apostolának szobrát. A szociáldemokrata fiata­lok vállalták a felállítandó szobor környéké­nek parkírozását. Varsád község kérelmének is hangot adunk: Szü­kség lenne a községben egy zöldkeresztes tanácsadóra és egy óvónőre. MI TÖRTÉNT VOKÁNYBAN? " A pécsi kapitányság gazdasági rendészeti csoportja bizalmas bejelentés alapján nyomo­zást folytatott Vokány községben és megálla­pította, hogy Sári Károly, a helyi TIFOSZ és a termelési bizottság elnöke a kitelepítendő svábok részére mentesítő leveleket árult, to­vábbá a már kitelepítettek vagyonából nagy­mennyiségű gabonát és egyéb értéket tulajdo­nított el. A nyomozás tehát megállapította, hogy Sári Károly sorozatos bűncselekménye­ket követett el és visszaélt hivatalos hatal­mával. FEGYVERREJTEGETÉS, SIKKASZTÁS Egész sor zalamegyei fegy­verrejtegetőt tar­tóztattak le.­ Most ismét két fegy­verrejtegetőt fogtak el Vindornyaszöllősön. Kardos Tivadar és Kálmán Miklós házában találtak elrejtett fegyvert. Szabó János, a bezdeki szövetkezet igazga­tója az utóbbi időben feltűnően költekező élet­módot folytatott. Most kiderült, hogy a szövet­kezeti igazgató kisemberek pénzét sikkasztotta el. Megindult ellene az eljárás. HÍREK MINDENFELŐL Gazdasági visszaélések miatt négy vásár­helyi cséplőgépest őrizetbe vett a budapesti gazdasági rendőrség. Munkásbíróság elé kerül Ungár János, a paksi malmos, mert kenyérrel feketézett. A szigetvári Fehér Miklós-féle ma­lomból dohos lisztet szállítottak a pácskörnyéki bányászok részére. Ebben az ügyben megin­dult a vizsgálat. Kiállítást, vásárt. Szabadság-napot rendez augusztusban a miskolci iparosság. Cegléden felavatták a hősi halált halt orosz katonák emlékművét. Szentes járási székhely lett. Szegeden július 31-én nyílik meg a Szegedi Délkeleteurópai Vásár. Szelenszky József asztalossegéd Győrött nyi­las párt­szol­gálat­osként részt vett 18 kivégzés­ben és az egyik áldozat fejét ő maga lőtte szét. A népbiróság halálra ítélte. UJ KÖNYVEK A Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége ,,Műszaki tud­­valók“ címen a ku­bikosok számára könyvet jelentetett meg. A könyvnek 7 írója van Kubikos és mérnök írta ezt a könyvet. A kubikos­­elmondja benne ennek a szakmának történetét. Rámutat az immár évszázadossá vált kubikosélet nehézsé­geire és történetére. A mérnök megtanítja a dolgozó kub­tívást a földmunkáknál előforduló számtani műveletek egyszerű megoldására. Is­merteti, hogy milyen alapozással kell készí­teni az állami, törvényhatósági, községi utakat s a magyarázatokat ábrákkal egészíti ki. Fog­lalkozik a vasúti töltések, valamint a vízépí­tési földmunkáknál követendő alapszabályokkal. A könyv elolvasása után a kubikos mindent megtanulhat, amire munkája során szüksége lehet. Az ismertessek úgy íródtak és úgy van­nak ellátva szemléltető kertekkel hoffy abból minten kubikos megértheti a szakmájába vágó dolgokat. Minden kubikosnak ajánljuk ezt a könyvet. A kiadásért dicséret illeti meg mind a FÉKOSZ-t, mind a könyv íróit. A könyv meg­rendel­hető a FÉKOSZ központjánál, Bpest Köztelett u. 8. FVM.P­BS SZABA OL AH. Me»trif»lonUs heterótent. Főszerkesztő: Takács Józ­se 1. tJViolos» szerkesztő: Szeder Feren* Felelős» kiadó? Fenyves Jenő. Szerkesztőt«^? Itiulapont Vili, Rákóczi út 43. Telefont •7—3" Kiadóhivatal: Budapest VTH. Conti­ncca 4- Tel­ef­ónt 137-r*., Világosság Könyvnyomda Rt. Budapest VIII, Conti­n. * Felelős nyomdavezető: Epesi István. 8148 /JhUit U tűm­... Miért is van rózsa a tanyén. Illatát hordják rabló szelek. Szépsége hervad, szirma lehull. S egykedvűen nézik az emberek. Itt a munka durva hangja szól. S hiába pompás, via a mező: Szépségekre közönyös a szem Ha fáradt a test és ernyedt az erő... Húzkodunk, mint régi jő igások. Nem is élet életünk talán! — Szépet keresni szemünk fáradt. Miért is van rózsa a tanyán. ..ff Bónus István Országos és havivásárok ■ i i . \ I ; i ,i i • .v ' . .' ' . v , i u h ■ . i A m. kereskedelem- és szövetkezetügyi mi­nisztériumban vezetett hivatalos Vásári Törzs­­könyv alapján.*) Rövidítések: o. › országos oá. › országos állat­vásár ok. · országos kirakó­vásár oák. ›­ országos állat- és kirakóvásár h. — havi há. · havi állatvásár ok. — havi kirakó­vásár hák.­­— havi állat- és kirakóvásár bk. = búcsú kirakó­vásár v. = vásár se. = sertés sam. = szarvasmarha áll. = állatok felh. = felhajtás Február 8., vasárnap, Baja oák., Jászkisér (Jász-N.-Sz.) vá., Kúnszentmárton (Jász-N.-Sz.) oák. Február 9., hétfő, Bácsalmás (Bács-B.) oák., Dunavecse (Pest) oá., Fehérgyarmat (Szat­­már) oák., Galambok (Zala) oák., Hajdúböszörmény (Hajdú) oák., Hatvan (Heves) oá., Irsa (Pest) oák, Jászkisér (Jász-N.­­Sz.) ok., Kenderes (Jász-N.­­Sz.) oák., K­unszentm­árton (Jász-N.­Sz.) oák, Mágocs (Baranya) oák., Pápoc (Vas) oák., Pásztó (Heves) oák., Pécsvárad (Baranya) oák., Poroszló (Heves) oák., Rajka (Győr-M.-P.) oák., Rakaca (Borsod) oák., Sátoraljaújhely (Zemplén) oák., Tárcás (Zemplén) oák. Veszprém (Veszprém) oák, Zagyvarékas (Pest) oák., Zateszentbalázs (Zala) oák., kisebb áll. felh.­a nélkül. Február 10., kedd. Csipkétek (Vas) oák, Diósviszló (Baranya) oák., Dunavecse (Pest) ok., Hatvan (Heves) oák., Kaposmérő (Somogy) oák., Nagy­füged (Heves) Nagyrákos (Vas) oák., Nagyszakácsi (So­mogy) oák. Pásztó (Heves) oák. Pincehely (Tolna) oák, Sátoraljaújhely (Zemplén) oák.. Szikszó (Abaúj-T.) h. v. szm.- és lófelh.-sai, Zalaegerszeg (Zala) hák. Február 11. szerda: Csapod (Sopron) oák, Heves (Heves) há, Kaba (Hajdú) oák, Váro­slőd (Veszprém) OÁ Február 12., csütörtök Bakonyesernye (Vesz­prém) oák, Csab­rendek (Zala) oák, Devecser (Veszprém) há, Diósgyőr (Borsod) hák, kis áll, felh­­­ával, Hajdudorog (Hajdú) oák, Lövő (Sopron) oák, Mezőkövesd (Borsod) há, Nag­ykálló (Szabolcs) oá­k, Tiszalök (Szabolcs) oák. Február 13., péntek Miskolc há, a külön e célra épített istállók­ban. Február 11., sz .­nt Kiskunmajsa (Pest) oak, Miskolc ház­a külön a célraépített istállók­ban. Szentlőrinc (Baranya) oák. oak, *) A 2388/1917. M. E. sz. r. értelmében a tör­vényhatóság első tisztviselője egyes vásárok határnapját közszükség által­ indokolt esetben kivételesen áthelyezni illetőleg a 74 525/1923. K. M. I. értelmében a teljesen elmaradt vá­sár helyett pótvásárt engedélyezhet a közölt adatokban tehát kivételesen változások történ­hetnek.­ ­­ Ebben az évben a papírhiány miatt FÖLD­­ ÉS SZABADSÁG naptárt nem adtunk ki.­­ E helyett gondoskodás történt arról, hogy­­ a NÉPSZAVA naptára terjedelmes és tar­­j­talmas földműves anyagot közöljön.

Next