Földmivelési Érdekeink, 1875 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1875-11-08 / 45. szám

45. sz. résre akarunk berendezni, föltévén, hogy az öntözésre általában megkívántató feltételek nem hiányoznak, azt először is kis töltéssel kell körülvennünk, a­melynek azonban alig valamivel kell magasabbnak lenni a bogár­hát gerinczénél; különben ezt sok esetben el is hagyják, kivált ha a terület egyenetlen. A fő vízvezető csatornából vagy természetes pa­takból a vizet be kell szorítani egy töltések közé fogott árokba, a­melyben aztán oly ma­gasra lehessen azt duzzasztani, hogy az öntö­zendő területet dominálja. Ebből a tulajdon­képi öntöző vagy osztó árokba vezettetik a megduzzasztott víz, a honnan aztán a baráz­dákba jut, a melyekben egész a bogárhátak tetejéig duzzasztható. A mellékelt vázlatban F jelöli az öntözendő terület mellett folyó patakot, T jelöli azon töltéseket, a melyek közt a fő öntöző csatorna 0. fekszik. A pa­takban, az öntöző csatornán alul egy rekesztő­­ van elhelyezve, a­melynek segélyével a pa­tak vize az öntöző csatornába duzzasztható. Ebben szintén van két rekesztő rx és ri. Az első r, a patak vizét tiltja el, míg a má­sik , r2 az öntöző csatornába szorított víz fel­­duzzasztására szolgál. Az 0 csatornából az öntözendő területre egy rekesztővel is ellátott kereszt­árkon át jut a víz, a­mely 4—6 mé­terre haladva, két kisebb mellékágra oszlik C-C; ezen mellékágakkal aztán a barázdákba b-le folyik a víz, a­melyekben esetleg egész a házak­­ tetejéig duzzasztható. A barázdákon végig folyva a C gyűjtő árokba jut a mara­­dék­ viz, a­mely még az alábbi bogárházak öntözésére is felhasználtatván, a netaláni viz­­fölösleg a V vezető árkon át az E fő elve­zető árokba, s onnan az rb tiltón át ismét a patakba jut. A vázlat további kiegészítéséül felemlítem még, hogy ?7-val az utak és H-val a hidak jelölvék. Ha már most öntözni akarunk, akkor elzárjuk az R rekesztőt, úgyszintén az r2— r,,—rt—r,-öt, s megnyitjuk az r-et. Apaiak vizét az R rekesztő megduzzasztván, az be­tódul az U csatornába. Ha itt a víz kellő ma­gasra torlódott, megnyitjuk az r2 rekesztőt. A felduzzasztott víz rohamos erővel fog ekkor a V vezető árkon át a C-C osztó árkokba tódulni, úgyszintén a V felé nyíló barázdákba, vala­mint azokba is, a­melyek a C-C osztó árkokba torkolnak. Ha területünkre már elég víz jutott, ak­kor elzárjuk az r2 rekesztőt, s ha pl. szom­szédunkban is van öntözendő föld, akkor meg­nyitjuk az ra-at, hogy a patak duzzasztott vize azon át tova menjen. Ha azonban a viz továbbvezetésére és további duzzasztására nincs szükség, akkor kinyitjuk az 1 rekesz­tőt, s elzárjuk az ívet, a midőn aztán a patak vize háborítatlanul fog anyamedrében tova csörgedezni. Az öntözendő területre bocsátott viz a barázdákon végig folyván s a bogárhátakat kellőkép megnedvesitvén, a C-C gyűjtő, onnan az alsó vezető árokba­­ jut, a melyből az attól jobbra és balra elterülő bogárhátak még megöntözhetők. Az esetleges vizfölösleg tova­­vezetése czéljából megnyitjuk az rs rekesztőt, a midőn maradék vizünk az E fő elvezető árokba, s onnan az rs rekesztő megnyitása által anyamedrébe jut. Különben a leggyakoribb esetben nem marad vizfölösleg, s igy nincs is mit elve­zetnünk. Ez volna a bogár hátas öntözés a lehető legegyszerűbb alakjában. Mint már em­lítettem is, ilyen egyenletes domborzatú terü­let a valóságban igen ritka, s leginkább csak évek hosszú során át folytatott egyengetés eredménye. De hogy ehhez hasonló egyszerű­séggel és könnyűséggel lehet foganatosítani a bogár hátas öntözést akárminő egye­netlen területen, és pedig igen jó sikerrel, an­nak megmutatását, valamint egyéb még ide tartozó dolgok megismertetését a közelebbi alkalomra halasztom.* *) Gon­da Béla: menyecske sem állhatja meg magát vele dí­szíteni. Rákerült aztán a sor gazdáramra is, ki magára szedte ünneplő köntösét, majdnem a bokáig érő kék posztó kabátot, piros hajtó­kával és sujtásokkal kivárva, melyen gom­bok helyett sűrű sorban fényes fémkapcsok vannak alkalmazva. A „briefschulding Burzeländger“ vise­lete, az egyes községekben kevés különbsé­get mutat föl ugyan, de mégis vannak benne oly eltérések, hogy a szászok egymás közt csakhamar fölismerik, ki hová való. Különben széles karimájú kerek nemez ka­lapot, télen báránybőr-süveget hordanak ; az említett köntösön kívül fehér posztó-köpenyt, mely szintúgy mint a darócz-nadrág fekete sujtásokkal van kivárva. Bírák és esküdt uraimék azonban kék posztó-nadrágot viselnek, mivel egy je­lentős előjog jár, t. i. az „Euer Weisheit“ (bölcsességed !) titulus. A circumspectus szász a fölebbvalókat aztán eshetőleg „Wohlweis­heit“ vagy pláne „Hochwohlweisheit“-nek is czimezi. A barczasági hosszú szárú csizmákat visel, mint a székely; rendszerint borjú-bőr­ből, az urasabbak kecske-bőrből készültek. Az ilyen „giessä schise marien“-ben aztán rászánja magát a szász a „legénykedésre“ is, ha arra a fölfedezésre jut: „Ech mäuss mech nau verpindern, und wonnet was sell seing.“ Mi magyarul azt teszi: Nem sokára más állapotba kell jutnom. (Ez a magyar legényen meg nem esik !) de nem tudom, ki legyen. A barczaságiak közt a Vidombákiak legcsinosabban, Brassó behatása következté­ben némileg városiasan öltözködnek, miért is „czifrálkodóknak“ neveztetnek el, mig a ke­resztényfalusinak „kapzsi“, a fekete halminak „konok“, a prázsmárinak „otromba“, a föld­várinak „lusta“, a holtevényinek „kocsikázó“ a mellékneve. A székelyi vngnak (lustig Zäkel) mondja a szász. Körútunkban elfáradva, szives kísérőm­mel — Hintz Lajos, földművelés iskolai igaz­gatóval — megtelepedtünk a községházánál, mely szintén az ódon templom kastélyban van elhelyezve. Itt aztán megmutatták nekem az új községháza csinos tervét, s a kívánt felvilágosításokat a legnagyobb készséggel megadták. Bizony, mondom, nem egy magyar községben nehezebben nyertem fölvilágosítást, ha általában nyertem, mint itt a „begombo­­lózott“ szászok közt! Jegyző uram egy intésére Petru szolga — persze oláh! — elszaladt, csakhamar ismét meg­jelenve egy tál szintnéz, bivalvas, kenyér és egy kancsó borral; a szives nógatásra ugyan­csak hozzá láttunk a falatozáshoz. . . Szívélyes kézszorítás után, a legkelle­mesebb­ benyomással oda hagytuk a csinos községet, hogy a szász „mintafalut“, keresz­tény fal­vat is megismerjük. . . Dr. Rodiczky Jenő: FÖLDHIVELÉSI ÉRDEKEINK. Csabai eke- és vetőgép-verseny. ii.*) Tehát múltkori közleményünkben emlí­tettük, hogy a csabai versenyen minő szép számban versenyeztek az ekék, hogy kapáló és töltő ekéken kívül — ha jó számoltunk — 47 darab eke állott munkában, lássuk most *) Kérem! Szerk. *) Lásd a „F. É.“ 42-ik számát, ezen ekéket, valamint azok munkáját kissé közelebbről. Ne várja itt a tisztelt olvasó, hogy sok egészen új dolog fordult elő Csa­bán, csakis egy új, egy újabb és végre egy itt még nem igen ismert eke-gyűjtemény mutattatott be a közönségnek és ezen vendé­gekkel, helyesebben azok nagyobb számával meglehetős sikerrel küzdött a mi honi ekénk, mely annak idején a mezőgazdasági oksze­rűség terjedésének oly lényeges tényezője volt, a Vidacs­ eke t. i., és mellette egy már szintén nem a fuselli, hanem az öreg gárdá­hoz sorozható ugyancsak Gubicz készítette eszközök. Hazai iparosaink a vidéken , de a fő­városban levők is, csak két gyáros készít­ményeit utánozzák jobbára, megjelennek egyik­másik versenyen készítményekkel, általuk „j­avításnak“ nevezett változtatásokat is mutatnak be, melyek többnyire rég mellőzött dolgok variánsai; ezen előkészítők ezen és ilyen változtatásokon törik fel őket, de mellette hanyagolják a munkát, figyelmetlenek az eszköznél fölhasznált anyagra és ennek tulaj­donítható, hogy Vidacs és Gubicz ekéje „eredet­i“ marad, holott az iménti eke több­nyire csakis a „pótszer“ értékével bír. A vidéki ekéknél az említett javítások czél­­szerűtlensége csakhamar bebizonyul, ez dis­­kreditírozza az egész eszközt és ez az oka, hogy a vidéken levő ekekészítőink nem igen képesek zöldágra jutni, és nem is fognak zöld ágra jutni addig, mig segélyeztetvén például a vidék egy megye gazdasági egye­sülete által, mely a vidékre legalkalmasabb eket versenyeken kikeresi, ha ezt — minden „javítás“ nélkül kellő anyagból, a lehető legjobban utánozni törekednek. Ez illeti a Csabán megjelent vidéki ekéket és azzal a reájuk vonatkozó mondan­dónkat bátran befejezhetjük. Szintén nem sok mondani­valónk van az amerikai ekegyűjteményről. Ezen ekék féltaligásak, azaz a gerendely végén egy ol­dalt a szántandó talajon járó mankó­ keréken támaszkodnak, gerendelyek szarvaik fába vannak, az eke vagy egészen vagy főleg aczélból készült. Az amerikai ekék szerkezete egyszerű, anyaga kitűnő, pompás kőris és remek vas, úgyszintén aczél, az ekén teljesített munka igen szép, és mi teljesen elfogadjuk egy bé­kés megyei egészséges terebélyes gazda em­ber azon két nyilatkozatát, melyet, nézvén ezen ekék munkáját, előttünk tett: „jó volna ez az eke nekünk, ha jó volna“ „Így hangzott az első, „bizony jó volna, mert egyszerű, köny­­nyű is, mégis szilárd“ „de nem szeretem“ folytató emberünk, „mert úgy meghimbálja a bérest.., hogy jó puskásnak kellene lenni, ki véle szántó béres háta kellő közepét elta­lálja.“ Igen, a bizonytalan ingó mozgása, az orrán való járása, ezen eke terjedésének azt hisszük, útját állja. Nagyon ajánljuk az ezen ekén látható csoroszlya megerősítést gépé­szeink becses figyelmébe. A Gubicz-czég igen szépen készült ekékkel versenyzett és külö­nösen egy anyag és munka tekintetében mindenkit kielégítő egész vas-ekét is hozott a versenyre. Üdvözöljük Gubiczot ezen a té­ren, üdvözöljük azért, mert hisszük ezen ekét a jövő, és ezen hitre az jogosít, hogy láttunk számadásokat, melyben a tisztán vas, valamint a régi faekék számlája külön vezettetett és ez daczára az egész vasekék magasabb be­szerzési árának, már néhány évi használat után ezen utódiak előnyére kezd alakulni. Vidacs István mint egyik legnevezete­sebb kiállító szerepelt, versenyzett az egyes újabb eke- seriese. E régi, de most már tetemesen javított ekét és az ezen eszkö­zölt javítást, t. i. hogy a talp kophatása keménysége folytán nehezítetik, nagyon ajánl­juk gazdáink figyelmébe, mert hisszük, hogy 405

Next