Földmivelési Érdekeink, 1876 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1876-10-23 / 43. szám

354 Az alcsúthi park-öntözés. Mindnyájunk előtt ismeretes az a párat­lanul álló nagy áldozatkészség, a melylyel ő fensége József főherczeg oly kies para­dicsommá varázsolta a Margit-szigetet. Igen sok tekintetben hasonló ehez az alcsúthi park, a melynek kiterjedése 78 k. hold, s a me­lyet valóban vadregényessé tesz a tér hullám­­zatossága, s a százados nyárfák, a platánok s fenyvesek festői szép csoportja. A park közepén kis tó terül el, melyen hattyúk úsz­kálnak ide s tova, s kristálytiszta vizsugár szökell fel medréből. A parkot élénk zöld szinti pázsit fedi, a mely kétségbevonhatatlan tanúságot tesz a rendszeres öntözésről s annak üdvös hatásáról. Az öntözés vizvezető csövekkel történik, s a vizet ehez egy, a völgyben ásott kút szolgáltatja. Ezen vízvezeték tervét Ulbricht budapesti mérnök készítette 1873-ban s az egésznek kivitele mintegy negyvenezer forintba került. Mint már emlitem is, a vizet egy circa 10—12 méter széles és ugyanily mély kutból merítik, a melynek három nagyobb forrása van s egyszersmind belletorkolik két holdnyi alácsövezett területnek két vezető csöve is. Ezeken kívül több kisebb forrás vize is tó­dul a kútba, úgy hogy az teljesen elegendő vizet ad az egész park megöntözésére, sőt esetleg, szükségesé ha válnék, még majdnem akkora terület volna rendszeresen öntözhető a kút vizével. E kút mellé van építve a gép­ház , s ebben van elhelyezve a vízemelés czél­­jából egy 50 lóerejű gőzgép, a­mely két „hy­­draulikus kost“ hoz működésbe s ezek emelik a kútból a szükséges víztömeget. A gép úgy van berendezve, hogy a kazánt is ellátja vízzel. A víz szétosztására részben víztartó, rész­ben a „víztorony“ szolgál. A parknak egy magasabb helyén ugyanis kellő méreti­ víz­tartó van építve, a­mely csaknem az egész területet dominálja, úgy hogy a gép által ebbe szivattyúzott, illetőleg felnyomott víz a föld alatti vascsöveken mintegy 5690 méter (3000 öl) távolságra vezettetik, illetőleg ily utat tesz meg a csőhálózatban. Hogy a kertnek néhány magasabban fekvő pontjára is eljusson a víz, a­melyet t. i. már nem dominál a víztartó, e végett a reservoir közepén magas „víztorony“ van fölállítva, a­mely nem más, mint egy villa —­ó — alakú cső. A gép felnyomja a vizet ennek tetejéig, a­honnan a cső másik ágába menve, oly nyomást gyakorol, a­mekkora az általa képviselt vízoszlop magassága. A vízvezető csövek minden 38 méter (20 öl) távolságban felnyitható és elzárható syphonnal látvák el, a­melyekre 5—6 cm. átmérőjű kaucsuk csövek erősíttetnek. A víz­­nyomás akkora, hogy minden syphontól mint­egy 19 méternyire (10 ölnyire), dobja el a vízsugárt. Ilyeténképen az egész 78 holdnyi kert egyszeri megöntözésére ö­t óra szüksé­ges. Ugyancsak ezen szivattyúzott víz táplálja a tóban levő szökőkutat, s az öntözés után megmaradt viz a tóba vezettetik, a­mely el van látva rendes lecsapoló árokkal, hogy víz­tükre mindig állandó legyen. Az egész vízvezeték kitűnő szerkezete becsületére válik a tervező Ulbricht mér­nöknek, s részünkről kétszeresen örvendünk e mű sikerültének, először mert hazai szak­férfi műve, másodszor, mert a gépek is a hazai gyári­ ipar termékei. G­o­n­d­a Béla­ irata folytán a métermértékek ellenőrzésének szigorú keresztül­vitelére utasittatnak. E tárgyra nézve volna egy kis meg­jegyzésünk. A métermérték behozatáról szóló 1874. VIII. t. ez. 5. §. szerint az ármérték egy­sége a l­i­t­e­r, s ennek százszorosa a h­e­­­t­i 1­i­t­e­r jen elfogadva a gabona mérésére egységül. Ennek megfelelőleg adattak ki a gabona mérésére használandó, hatóságilag hi­telesített készülékek is. Ezzel szemközt a tőzsde a gabona­ ke­reskedésben csakhamar felállította egységül a métermázsát, tehát oly mértéket, me­lyet a törvény e néven nem ismer. Nem akarom e helyen vitatni, hogy a m­étermázsa helyes elnevezés-e vagy sem. Azt mondhatná valaki: mondjam, ha jobban tetszik, 100 kilogramnak. Azt sem akarom panaszolni, hogy még a nagy terme­lőnél is nehezíti a kezelést és ellenőrizetet az, ha hektoliterrel mérünk be s métermázsával mérünk ki. Ezen nehézségek az intelligens nagyobb producensnél, ki utóvégre a hekto­literrel való eladáshoz tetszése szerint ragasz­­kodhatik is, s ha súlyra ad el, saját mázsá­ján és saját magtárában eszközli az átadást, számba se jöhetnek azon előnyökkel szem­közt, melyeket a súlyra való eladás külön­ben nyújt, s mely eljárásnak ott, hol a kellő szakértelem és a szükséges tizedes mázsa amúgy is megvannak, részemről határozatlan elsőséget adok. De egészen másképen áll ez köznépünk­nél s a kis termelőnél, a ki eladó gabonáját vásárra és heti piaczra hozza, s kinek mód­jában áll ugyan, hogy a hiteles ármértékeket megszerezze, de kitől nem kívánhatjuk, hogy minőségi mérleget s nagyobb tizedes mázsát is tartson. A szegény földmivelők százezrei tehát kénytelenek piaczra hozott gabonájukat súly szerint eladni s oly mérlegen átadni, mely nem az övéké, melynek kezelését, titkait s a hektoliterhez való viszonyát nem értik, nem ismerik, s melyet controllirozni nem tudnak. A ki ismeri gabona­termelő alföldünk népes helységeinek vásárait és heti­ piaczait, nem fogja ellen­vetni, hogy miért ad el népünk súlyra s miért nem ragaszkodik hektoliteréhez. Neki pénzre van szüksége, a kereskedő pe­dig csak mázsán vesz át, még pedig — tisz­telet a kivételeknek — legtöbb esetben a já­ratlan eladó kárára. Hivatkozom gabona­kereskedőink jobb­jaira. Mondják meg: nem hagyták-e el már többször piaczaiukat azért, mert nem concur­­rálhattak olyanokkal, kik métermázsánkint 20 krajczárral is többet ígértek az eladónak azon számítással, hogy a mázsán majd kike­ressék duplán. Ezen eljárásnak azután kettős a káros következése. A szegény eladó a vásárról haza térve, iskolás fia s tíz ujja segítségével végre reá jön, hogy őt lefőzték s azután­­ szidja a méterrendszert, meg azt, a ki kitalálta. Ha­nem a dolgon nem segíthetvén, megadja ma­gát s inkább hektolitert sem vesz, hanem csak úgy zsák- meg kocsiderék szám hozza ezentúl eladó gabonáját. Hiszen úgy is csak mázsán veszik meg. A becsületes kereskedő pedig, ki az eféle „fogásokéhoz nem ért, elfordul a pia­­czon való vételtől , átengedi a tért azoknak, kikkel a versenyt meg nem állhatja. De még azon esetben is, ha min­den piaczi eladásnál maga a bekötött szemű istennő tartaná is kezében a mérleget, köz­népünk, miután ehez nem ért, ezt ellenőrizni nem tudja, gyanakodással és ellenszenvvel fordul el az új rendszertől, mely a csapatát kivette az ő kezéből. Ilyen állapotok előidézését épenséggel nem czélozta a különben oly üdvös 1874. VIII. törvényczik, s bizonyára ép oly ke­véssé óhajtotta ezt a börze elérni, midőn a métermázsát behozta. Ezen bajokon csak úgy segíthetünk gyökeresen, ha a törvény betűihez ragaszkod­va, a vásárok és heti­ piaczokról, tehát a sa­ját­ képein közforgalomból a métermázsát ha­tározottan kitiltjuk *) A gabona-eladásoknál egyedül csak a litert és hektolitert engedjük használtatni. A kereskedőnek sokkal kevesebb bajt fog szerezni, hogy a vásáron hektoliterszám vett gabonát Budapesten métermázsa számra adják el. A visszaélések meg fognak szűnni, s népünk mentül előbb meg fog barátkozni előbb a liter és hektoliterrel, s utóbb az egész méterrendszerrel, melyről még ma úgy véle­kedik, hogy ez csak az ő megrontására van kieszelve. Sz. J. Métermázsa-e vagy hektoliter? A „Budapesti Közlöny“ 230. száma a m. k. belügyminiszternek egy körrendeletét hozza a törvényhatóságokhoz, melylyel ezek a földm.-, ipar- és keresk. m. k. miniszter úr­ FÖLDMŰVELÉSI ÉRDEKEINK. Termelési kísérletek. X.**) (Indiai g­ra­m.) Mindenekelőtt szükségesnek tartom meg­jegyezni, hogy a­mennyiben ez év tavaszán lakásomat változtattam, a küldött x/3 kilogram magnak felét, vagyis 250 gramot Csongrád megyében belső-sámsoni pusztán lakó gazda­tiszt társam Turkovich Károly úr volt szíves elvetni, s az ő közleménye folytán lesz sze­rencsém a tapasztalt észleleteket e kísérletre nézve elősorolni. A x/2 kilogram másik felét vagyis 250 gramot pedig új lakásomon Szath­­már vármegyében Nagy-Károlyban vetvén el, ennek eredményét saját tapasztalatom alap­ján adandóm elő. Ekként a véletlen foly­tán két különböző időben és helyen vet­tetvén el a magvak, azon helyzetben va­gyok , hogy két kísérlet sikeréről tehe­tem jelentésemet. I-­ső kísérlet Csongrád megyében Belső- Sámsonban. El­vettetett 250 gram, jól művelt kerti földben. Ennek vetése két részletben történt, olyformán, hogy az első részlet mintegy 2/3 márczius 17-én, 2/3 pedig ápril 1-én vettetett 20 cm. sor őzökben. A magvak a vetéstől számított 8 nap alatt kikeltek, s a növény elég gyorsan fejlődött 20 cm. magasságig. Minden növény több apró ágra oszlott, s az ágak oldalain képződtek a virágok május 15-től július végéig. A május 21-ei fagy épen semmi ártalmára nem volt, hanem a júniusi gyakori nagy esők nem voltak kedvező ha­tással reá, mert a belső sorokban a növények sárgulni kezdtek, s a maghüvelyek üresen maradtak, csak némelyikben volt egy-két töpörödött apró penészes szem. Az aratás aug. 20- án történt, s az összes maghozam 3.5 liter, vagyis 2.6 kilogram volt. NI- ik kísérlet Nagy-Károlyban Szathmár megyében. Elvettetett 250 gram házi kertemben jól művelt földben ápril 15-én 24 cm. távolságú sorokban, összesen 40□ méternyi területen. A magvak április 28-án kikeltek. A május 21- ei fagy nem ártott ugyan semmit, de a növekedés igen lassan haladt előre, úgy hogy június elejéig azt hittem, semmi sem lesz be­lőle. Ekkor egy jó eső következtében elkez­dett növekedni, erősödni, és június 10-én vi­rágzani. A virágzás július 15-ig tartott,. Má­jus 24-én egyszer megkapáltattam, június 8-án pedig hogy a szél ki ne döntögesse, egy kevéssé feltöltöttem. Az érés elég egyenlete­sen történt, s augusztus 16-ra teljesen meg­érett. Ekkor történt az aratás. A növényszár *) A súly szerinti adásverés nézetünk szerint, haladás, s az előforduló visszaélések miatt kár volna a „csapafához“ visszatérni, melyet ugyancsak könnyű hasonló visszaélésekre felhasználni. Szerk. *1) Rendelkezésünkre állított adatokból Szerk. 43. ex.

Next