Földmivelési Érdekeink, 1881 (9. évfolyam, 6-52. szám)
1881-10-10 / 41. szám
442 nős növési erővel jellemezve — olyan magasságban, mely Németország egyéb telepein aligha található és a külföldi telepek közül csak az olasz és déltiroli sajátságos lúgos nevelés által mutatik felül. A vesszők átlagos magassága négy méterre tehető; támogatásukra főleg gesztenye és cserfa karók szolgálnak, melyeknek száza 15—20 frtba kerül s azért mivelést nagyon is drágítják Némely gazda által a karók — további eltartásuk czéljából — a sorok felett vizirányosan húzott dróton feszittetnek meg. Azonban nem a különös magasság, mely igenis alacsony csapra mivelt szőleink mellett fölötte impozánsan veszi ki magát, hanem a vesszők nevelése és alakítására hívom fel a t. olvasók figyelmét. Ha felemlítem, hogy az itteni szőlők termőképességi tartóssága átlagban 100 évre számíttatik, akkor fel kell tenni, hogy az itteni talajviszonyok túl kedvezőek és csudálatra méltók annál inkább, miután a szőlő, kivált a Moselen nem síkon, sőt legnagyobb része nagy meredek lejtőkön helyeztetve, általánosan magas terassokon miveltetik és meg is terem a tőke ily körülményekek között sokáig, sőt gazdagon is jutalmazza gazdája fáradságát. Az ilyen, a szőlőt legnagyobb termésre kényszerítő metszési mód, daczára a talaj legkedvezőbb állapota, palánkos fedezése s daczára 130 C. m. D-nyi ültetési távolságnak, különös minőségű terményt nem ad. És valóban nem ismerünk Mosel-féle bort, mely lokális hirén túl való emelkedési képességgel birt volna. Hectáronkint azonban 100—150 hectolnyi átlagos évi termelésnél fogva, — mely összeg ezen vidékeken sokszor még felülmulatik is, — a minőség silányságát nem csodálhatjuk, sőt a minőség a gazda által nem is kerestetik. Kimivelését egészben csak mennyiségi termelésre irányozva egyedüli s főfeladata abban állván, hogy szőlei termőképességét, illetőleg tartósságát magának biztosítsa. A ki valaha a nedvkeringési viszonyokat magasabb rendű növényeken, legyen ez a szőlőn vagy gyümölcsfán némi érdekkel és figyelemmel kísérte és szemlélte, annak lehetetlen, hogy fel nem tűnt volna azon körülmény, mely szerint a növényben azon törekvés érvényesíttetik, hogy minden függőleges irányban magasabban fekvő vegetativus szervekhez több tápnedvet szállítson, mint a mélyebben fekvőekhez. Ez eldönthetlen, a legszerényebb mesterséges gyümölcsfatenyésztési kísérleteken felmerülő tény, lényegében persze még kevesektől elismerve, annál többeknek azonban mint akadályozó s boszantó valami eléggé tudvalevő. Minden mesterséges alak- és spaller-faneveléseken a kertész igyekezete arra irányoztatik, hogy a magbimbók az egész fán egyformán elosztva legyenek, mert ha már magában véve a látogató vagy tulajdonos aesthetikai szeme ilyen egalitást és tetsző formát igényel, akkor ez az elfoglalt talaj megfelelő kihasználására nézve még inkább kívánatos. Ezzel mint látható, persze absolute spallérformákra vonatkozom, amint csak mesterséges gyümölcskertekben léteznek, épen ily spallérformák azonban theoretikus elmélkedéseinkhez, mint legczélszerűbb objektumok szolgálnak, melyek nyomán kitűzött czélunkat annál hamarább közelítjük meg. Az említettekre vonatkozólag pedig kérdhetjük, minő észleleteket tehetünk spalléros gyümölcskertek látogatása alkalmával, micsoda benyomással hat ez reánk, és minőek a kertészek legtöbb panaszai? A mesterségesen formált fák alsóbb részei t.iketágai megfosztottnak vegetativus erejüktől, a magbimbók képződése alig említésre méltó, összesen csak nyomorultan éldegélnek, míg idővel egészen el is halnak; ellenben a felsőbb részeken túlságos dús és mértékletlen hajtásokkal kellvén küzdenie, visszaszorítja azt csipdesés (pincement), ismételt visszametszés s afféle munkák által; de hasztalan! a különösen faképződésre irányzott hajtási erő úgy látszik ez által inkább elősegittetik, mint sem hogy elhárittatnék. A ki a kertész e tekintetbeni mesterséges miveleteibe beavatott, az tudni is fogja, minő rendszabályt követ az. Be kell vallanunk, hogy a növényphysiologiai törvények még annyiban sincsenek ismerve, hogy képesek lennénk azon tüneményt megmagyarázni, mely szerint p. o. több s különböző hosszúságú függélyesen húzott termővesszőkkel ellátott szőlőtőkén ép a legmagasabban álló venyige és ezen is a legfelsőbb bimbók a legerősebb hajtásokat adják; ezen tény csak annyiban belátható a mennyiben lehetőségileg a szaporodott világosság ingere bizonyos befolyással bírhatna s teljes bizonyossággal tudjuk, hogy ezen nedvmozgás általában az egyenesen s függőleges, tehát természetes növésükben levő vesszőkön, ellenben melyek más irányban neveltettek azért élénkebbek, mert az utóbbiak szövedékükben ép e hajlás által okozott deformálást, lapítást vagy törést szenvedtek; ha pedig egyszer azok, a talajból felvett tápnedvet vegetativus szervekhez szállító növényi csövek megsértettek, természetes, hogy ezen funkció kell hogy megszűnjék. Azon helyeken, ahol a hajlás megtörtént, tehát a szövedék deformálása legnagyobb, szükségesképen nedvtömörülés következik be s ugyanottt látjuk is, hogy a legnagyobb hajtások támadnak. Ezen kis fejtegetésből már kivehetjük, hogy a termő- vagy magveszszők hajtásában egy olyan a nedvkeringést legnagyobb mérvben befolyásoló szerrel bírunk, s láthatjuk is, miképen a gyümölcskertészek, valamint a rationális tenyésztésre nézve magas fokon álló németországi szőlősgazdák ezen törvényeket már régóta megismerték s gyakorlatilag kihasználták, mig ellenben hazánkban s speciálisan az általam szemlélt nyugati Kárpátok borvidékén, hol az ott divó felujitási rendszer szinte ideiglenes magasabb nevelést követel, nehezen s a tőkét utolsó erejétől hamar megfosztó módon küzdenek az említett calamitással a nélkül, hogy általában a közelfekvő törvény elismerésére jutottak volna. A fentebb említett állításunkra vonatkozólag, hogy t. i. a vesszőnek függőleges helyzetéről minden eltérése mérsékelt nedvszállítást okoz, még meg kell jegyeznünk, hogy ezen szabály tág modificaciót szenvedhet. Ha összehasonlítjuk az európai continensen levő sokféle tenyésztési módokat, akkor látni fogjuk, hogy a termővessző fekvése egyfelől a fölfelé irányzott függőlegestől egészen a vízirányosig, másfelől a lefelé irányzott függőlegesig, tehát 180°-nyi szög között levő minden helyzetben mozog. Vegyük csak a három főalakot. a felfelé irányzott függőlegeset, 2. a vízirányosat és 3. lefelé irányzott függőlegeset tanulmányunk tárgyává, s meggyőződünk azon nagy befolyásról, melyet abnormis helyzete a nedvszállításra 8 secundár tekintetben fa- és maghajtásra gyakorol. 1. A függőlegesen felfelé irányzott veszszőről tudjuk már, hogy annak főhajtásai a végén képződnek, s annál gyengébbek lesznek, minél lejebb szállunk, mire a vessző bázisán a bimbók fejlődésbe sem jönnek, sőt alvó állapotba kerülnek ; túlságos fahajtás a felső részen s korai elhalás az alsóbb részen levő vesszőknek jellemzi ezen művelést. 2. Kedvezőbben alakíttatik a nedvszállítás és eloszlás a vízirányosan mivelt venyigén, egyáltalában ez már mérsékeltebb és az egyes bimbókhoz aránylatilag egyformább; jóllehet még itt is a végbimbók gazdagabban tápláltatnak ezen mivelési alakban, mégis az illető ideálnak már nagyon közelitünk s ténylegesen látjuk is ezen módot, illetőleg vizirányos cordonokat a gyümölcstenyésztésben sokszorosan s legjobb sikerrel alkalmazva. A 3-dik forma t. i. a függőlegesen lefelé irányzott nevelés, habár aligha valahol alkalmaztatik gyakorlatilag, mégis e tekintetben érdekes példát nyújt s kiemelendő, hogy a nedvkeringés itt még mérsékeltebb, miért is a legalacsonyabban álló bimbók, fahajtásukra nézve már igen nyomorultan tápláltatnak. Vegyük az ezen három példából származó, gyakorlatilag alkalmazhatót ki, és be kell vallanunk, hogy a beírt mivelési módon kívül olyan mivelési rendszerre kell hogy elhatározzuk magunkat, mely az egyes szervekbe való túlságos nedvszállítási hátrány mellőztetésével a horizontális nevelésnél levő egyforma nedvfelosztási előnyöket magában foglalja. Az ezen feltételeknek megfelelő tenyésztési mód pedig abban áll, hogy a vesszőt 45°-nyi szöglet alatt felfelé neveljük, mely rendszert ugyanis Németország sok borvidékén alkalmazásban találjuk. Be kell tehát látnunk, hogy az oly mivelési mód, a vesszők függőleges elhelyezésük esetében nemcsak hogy a tőkét csakhamar erejénél fogva kimerítené, hanem annak magassága is túl hamar gyarapodna, két hátrányt képez, mely mindenesetre megérdemli, hogy elkerültessék. Fő előnye ezen nevelési módnak okvetlenül abban áll, hogy egyfelől igyekezhetünk — a legnagyobb termelés mellett — a talajnak bizonyos mennyiségű tápanyagait megtartani, midőn a faképződést túlozni nem engedjük, másfelől pedig arra hatni vagyunk képesek, hogy a jelenlevő magzati bimbók fejlődésre és tökéletes kiképződésre jussanak. E tény megfontolásánál, hogy t. i. a legtökéletesebb gyümölcskiképződés aránylagos csekély vegetativus és assimiláló szervek tápanyaga mellett lehetséges, kell hogy nagyon erősbíttessék bennünk azon meggyőződés, mely szerint az illető szervek kiképződésére határozott építőanyag a növénycsövekbeni folyamatában különös funktiójára nézve minőségi változtatást kell hogy szenvedjen. A jelen szemlélendő mivelési móddal a termő venyige legnagyobb részét vízirányoson alul látják elhelyezve, minek utánna itt azon nedvkeringési törvények jönek érvényre, melyeket 2-dik példánkban említettük. A venyige felfelé irányzott része nagyon kicsi; ezen, tehát közel a hasison képződnek a legerősebb hajtások, melyek a jövő évre magvesszőknek szolgálnak, míg a vízirányosan és azon alul fekvő rész hajlásai csak mérsékelt erősséggel bírnak, gyümölcs alkataikat azonban mégis teljesen kiképezhetik. Tekintettel azonban is jelen esetben oly nagy számú bimbók tápláltatására, a tőke daczára hogy nedvszállítás már az ív alakú nevelés által paralysáltatott, mégis aránytalanul gyengíttetné, ha csak egyéb rendszabályhoz nem nyúlnánk, mely a csipdesésben áll. Mindazon hajtások, melyek jövő évi magvesszőknek nincsenek szánva még virágzás előtt vagy közvetlen utána pincíroztatnak, azaz két, egész három levéllel a fürtön fölül megrövidíttetnek. Ezen operáció által azon nagy előny éretik el, hogy a tápanyagok azon része, mely a rövidített fiatal hajtások kiképződésére használtattak volna fel, most már csupán a fürtök fejlődésére szolgáland, azokat annál tökéletesebben kiképezvén. Mindamellett ezen tenyésztési mód általában annyira drastikus jellegű, hogy a tőkék oly hosszú életén csodálkoznunk kell, habár a talajviszonyok oly kedvezően is alakíttatnak. Különben megjegyezzük, hogy ugyancsak mennyiségi terményre célzó, mert jóllehet a lombmunkálatok nagyon pontosan is végeztetnek, nagyszámú termővényigékre nézve a viszonos beárnyazás sokkal nagyobb, mintsem hogy az insolatió teljes hatásra juthatna. A felsorolt elveket tehát szemmel tartva, megkísérhetjük már most azokat hazánk viszonyaira alkalmazni. Tudvalevőleg éghajlati viszonyaink miatt túl magas vesszőket nem nevelhetünk, s habár egyes környékek talaji állapotja az említettel hasonló kultur módot kitartaná, boraink minősége okvetlenül- só- FÖLDMÍVELÉSI ÉRDEKEINK. 4 W.