Földmivelési Érdekeink, 1881 (9. évfolyam, 6-52. szám)

1881-10-10 / 41. szám

442 nős növési erővel jellemezve — olyan magas­ságban, mely Németország egyéb telepein aligha található és a külföldi telepek közül csak az olasz és déltiroli sajátságos lúgos­ ne­velés által mutatik felül. A vesszők átlagos magassága négy méterre tehető; támogatá­sukra főleg gesztenye és cserfa karók szol­gálnak, melyeknek száza 15—20 frtba kerül s azért mivelést nagyon is drágítják Né­mely gazda által a karók — további eltartás­­uk czéljából — a sorok felett vizirányosan húzott dróton feszittetnek meg. Azonban nem a különös magasság, mely igenis alacsony csapra mivelt szőleink mellett fölötte impo­zánsan veszi ki magát, hanem a vesszők ne­velése és alakítására hívom fel a t. olvasók figyelmét. Ha felemlítem, hogy az itteni szőlők termőképességi tartóssága átlagban 100 évre számíttatik, akkor fel kell tenni, hogy az it­teni talajviszonyok túl kedvezőek és csudálatra méltók annál inkább, miután a szőlő, kivált a Moselen nem síkon, sőt legnagyobb része nagy meredek lejtőkön helyeztetve, általánosan ma­gas terassokon miveltetik és meg is terem a tőke ily körülményekek között sokáig, sőt gazdagon is jutalmazza gazdája fáradságát. Az ilyen, a szőlőt legnagyobb termésre kényszerítő metszési mód, daczára a talaj leg­kedvezőbb állapota, palánkos fedezése s da­czára 130 C. m. D-nyi ültetési távolságnak, különös minőségű terményt nem ad. És való­ban nem ismerünk Mosel-féle bort, mely lo­kális hirén túl való emelkedési képességgel birt volna. Hectáronkint azonban 100—150 hectol­­­nyi átlagos évi termelésnél fogva, — mely összeg ezen vidékeken sokszor még felülmula­­tik is, — a minőség silányságát nem csodál­hatjuk, sőt a minőség a gazda által nem is keres­tetik. Kimivelését egészben csak mennyiségi termelésre irányozva egyedüli s főfeladata ab­ban állván, hogy szőlei termőképességét, ille­tőleg tartósságát magának biztosítsa. A ki valaha a nedvkeringési viszonyokat magasabb rendű növényeken, legyen ez a sző­lőn vagy gyümölcsfán némi érdekkel és figye­lemmel kísérte és szemlélte, annak lehetetlen, hogy fel nem tűnt volna azon körülmény, mely szerint a növényben azon törekvés ér­vényesíttetik, hogy minden függőleges irány­ban magasabban fekvő vegetativus szervek­hez több tápnedvet szállítson, mint a mélyeb­ben fekvőekhez. Ez eldönthetlen, a legszeré­nyebb mesterséges gyümölcsfatenyésztési kí­sérleteken felmerülő tény, lényegében persze még kevesektől elismerve, annál többeknek azonban mint akadályozó s boszantó valami eléggé tudvalevő. Minden mesterséges alak- és spaller-faneveléseken a kertész igyekezete arra irányoztatik, hogy a magbimbók az egész fán egyformán elosztva legyenek, mert ha már magában véve a látogató vagy tulajdonos aesthetikai szeme ilyen egalitást és tetsző for­mát igényel, akkor ez az elfoglalt talaj meg­felelő kihasználására nézve még inkább kí­vánatos. Ezzel mint látható, persze absolute spallérformákra vonatkozom, a­mint csak mes­terséges gyümölcskertekben léteznek, épen ily spallérformák azonban theoretikus elmélkedé­seinkhez, mint legczélszerűbb objektumok szol­gálnak, melyek nyomán kitűzött czélunkat an­nál hamarább közelítjük meg. Az említettekre vonatkozólag pedig kérdhetjük, minő észlele­teket tehetünk spalléros gyümölcskertek láto­gatása alkalmával, micsoda benyomással hat ez reánk, és m­inőek a kertészek legtöbb pa­naszai? A mesterségesen formált fák alsóbb részei t.­ik­etágai megfosztottnak vegetativus erejüktől, a magbimbók képződése alig emlí­tésre méltó, összesen csak nyomorultan élde­gélnek, míg idővel egészen el is halnak; el­lenben a felsőbb részeken túlságos dús és mértékletlen hajtásokkal kellvén küzdenie, visszaszorítja azt csipdesés (pincement), is­mételt visszametszés s afféle munkák által; de hasztalan! a különösen faképződésre irány­zott hajtási erő úgy látszik ez által inkább elősegittetik, mint sem hogy elhárittatnék. A ki a kertész e tekintetbeni mesterséges mive­­leteibe beavatott, az tudni is fogja, minő rendszabályt követ az. Be kell vallanunk, hogy a növényphy­­siologiai törvények még annyiban sincsenek ismerve, hogy képesek lennénk azon tüne­ményt megmagyarázni, mely szerint p. o. több s különböző hosszúságú függélyesen hú­zott termővesszőkkel ellátott szőlőtőkén ép a legmagasabban álló venyige és ezen is a leg­felsőbb bimbók a legerősebb hajtásokat adják; ezen tény csak annyiban belátható a mennyi­ben lehetőségileg a szaporodott világosság in­gere bizonyos befolyással bírhatna s teljes bizonyossággal tudjuk, hogy ezen nedvmoz­gás általában az egyenesen s függőleges, te­hát természetes növésükben levő vesszőkön, ellenben melyek más irányban neveltettek azért élénkebbek, mert az utóbbiak szövedé­kükben ép e hajlás által okozott deformálást, lapítást vagy törést szenvedtek; ha pedig egyszer azok, a talajból felvett tápnedvet ve­­getativus szervekhez szállító növényi csövek megsértettek, természetes, hogy ezen funkció kell hogy megszűnjék. Azon helyeken, a­hol a hajlás megtörtént, tehát a szövedék defor­­málása legnagyobb, szükségesképen nedvtömö­rülés következik be s ugyanottt látjuk is, hogy a legnagyobb hajtások támadnak. Ezen kis fejtegetésből már kivehetjük, hogy a termő- vagy magveszszők hajtásában egy olyan a nedvkeringést legnagyobb mérv­ben befolyásoló szerrel bírunk, s láthatjuk is, miképen a gyümölcskertészek, valamint a ra­­­­tionális tenyésztésre nézve magas fokon álló németországi szőlősgazdák ezen törvényeket már régóta megismerték s gyakorlatilag ki­használták, mig ellenben hazánkban s speciá­lisan az általam szemlélt nyugati Kárpátok borvidékén, hol az ott divó felu­jitási rendszer szinte ideiglenes magasabb nevelést követel, nehezen s a tőkét utolsó erejétől hamar megfosztó módon küzdenek az említett ca­­lamitással a nélkül, hogy általában a közel­fekvő törvény elismerésére jutottak volna. A fentebb említett állításunkra vonatko­zólag, hogy t. i. a vesszőnek függőleges hely­zetéről minden eltérése mérsékelt nedvszállí­­tást okoz, még meg kell jegyeznünk, hogy ezen szabály tág modificaciót szenvedhet. Ha összehasonlítjuk az európai continensen levő sokféle tenyésztési módokat, akkor látni fog­juk, hogy a termővessző fekvése egyfelől a fölfelé irányzott függőlegestől egészen a víz­­irányosig, másfelől a lefelé irányzott függőle­gesig, tehát 180°-nyi szög között levő minden helyzetben mozog. Vegyük csak a három fő­alakot­­. a felfelé irányzott függőlegeset, 2. a vízirányosat és 3. lefelé irányzott függőle­geset tanulmányunk tárgyává, s meggyőződünk azon nagy befolyásról, melyet abnormis hely­zete a nedvszállításra 8 secundár tekintetben fa- és maghajtásra gyakorol. 1. A függőlegesen felfelé irányzott vesz­­szőről tudjuk már, hogy annak főhajtásai a vé­gén képződnek, s annál gyengébbek lesznek, mi­nél lejebb szállunk, mire a vessző bázisán a bimbók fejlődésbe sem jönnek, sőt alvó ál­lapotba kerülnek ; túlságos fahajtás a felső ré­szen s korai elhalás az alsóbb részen levő vesszőknek jellemzi ezen művelést. 2. Kedvezőbben alakíttatik a nedvszál­­lítás és eloszlás a vízirányosan mivelt venyi­gén, egyáltalában ez már mérsékeltebb és az egyes bimbókhoz aránylatilag egyformább; jóllehet még itt is a végbimbók gazdagabban tápláltatnak ezen mivelési alakban, mégis az illető ideálnak már nagyon közelitünk s tény­legesen látjuk is ezen módot, illetőleg vizirá­­nyos cordonokat a gyümölcstenyésztésben sok­szorosan s legjobb sikerrel alkalmazva. A 3-dik forma t. i. a függőlegesen lefelé irányzott nevelés, habár aligha valahol alkal­maztatik gyakorlatilag, még­is e tekintetben érdekes példát nyújt s kiemelendő, hogy a nedvkeringés itt még mérsékeltebb, miért is a legalacsonyabban álló bimbók, fahajtásukra nézve már igen nyomorultan tápláltatnak. Vegyük az ezen három példából szár­mazó, gyakorlatilag alkalmazhatót ki, és be kell vallanunk, hogy a beírt mivelési módon kívül olyan mivelési rendszerre kell hogy el­határozzuk magunkat, mely az egyes szer­vekbe való túlságos nedvszállítási hátrány mel­­lőztetésével a horizontális nevelésnél levő egy­forma nedvfelosztási előnyöket magában fog­lalja. Az ezen feltételeknek megfelelő tenyész­tési mód pedig abban áll, hogy a vesszőt 45°-nyi szöglet alatt felfelé neveljük, mely rendszert ugyanis Németország sok borvidékén alkalmazásban találjuk. Be kell tehát látnunk, hogy az oly mi­velési mód, a vesszők függőleges elhelyezésük esetében nemcsak hogy a tőkét csakhamar ere­jénél fogva kimerítené, hanem annak magas­sága is túl hamar gyarapodna, két hátrányt képez, mely mindenesetre megérdemli, hogy elkerültessék. Fő előnye ezen nevelési módnak okvetle­nül abban áll, hogy egyfelől igyekezhetünk — a legnagyobb termelés mellett — a talaj­nak bizonyos mennyiségű tápanyagait megtar­tani, midőn a faképződést túlozni nem enged­jük, másfelől pedig arra hatni vagyunk képe­sek, hogy a jelenlevő magzati bimbók fejlő­désre és tökéletes kiképződésre jussanak. E tény megfontolásánál, hogy t. i. a legtökéle­tesebb gyü­mölcskiképződés aránylagos csekély vegetativus és assimiláló szervek tápanyaga mellett lehetséges, kell hogy nagyon erősbít­­tessék bennünk azon meggyőződés, mely sze­rint az illető szervek kiképződésére határozott építőanyag a növénycsövekbeni folyamatában különös funktiójára nézve minőségi változta­tást kell hogy szenvedjen. A jelen szemlélendő mivelési móddal a termő venyige legnagyobb részét vízirányoson alul látják elhelyezve, mi­nek utánna itt azon nedvkeringési törvények jönek érvényre, melyeket 2-dik példánkban említettük. A venyige felfelé irányzott része nagyon kicsi; ezen, tehát közel a hasi­son képződnek a legerősebb hajtások, me­lyek a jövő évre magvesszőknek szolgál­nak, míg a vízirányosan és azon alul fekvő rész hajlásai csak mérsékelt erősséggel bír­nak, gyümölcs alkataikat azonban még­is teljesen kiképezhetik. Tekintettel azonban is jelen esetben oly nagy számú bimbók táplál­­tatására, a tőke daczára hogy nedvszállí­­tás már az ív alakú nevelés által paralysál­­tatott, még­is aránytalanul gyengíttetné, ha csak egyéb rendszabályhoz nem nyúlnánk, mely a csipdesésben áll. Mindazon hajtások, melyek jövő évi magvesszőknek nincsenek szánva még virágzás előtt vagy közvetlen utána pincíroztatnak, azaz két, egész három levéllel a fürtön fölül megrövidíttetnek. Ezen operáció által azon nagy előny éretik el, hogy a tápanyagok azon része, mely a rövidített fiatal hajtások kiképződésére használtattak volna fel, most már csupán a fürtök fejlődésére szolgáland, azokat annál tökéletesebben kiké­pezvén. Mindamellett ezen tenyésztési mód általában annyira drastikus jellegű, hogy a tő­kék oly hosszú életén csodálkoznunk kell, habár a talajviszonyok oly kedvezően is alakíttatnak. Különben megjegyezzük, hogy ugyancsak mennyiségi terményre c­élzó, mert jóllehet a lombmunkálatok nagyon pontosan is végeztet­nek, nagyszámú termővényigékre nézve a vi­­szonos beárnyazás sokkal nagyobb, mint­sem hogy az insolatió teljes hatásra juthatna. A felsorolt elveket tehát szemmel tartva, megkísérhetjük már most azokat hazánk vi­szonyaira alkalmazni. Tudvalevőleg éghajlati viszonyaink miatt túl magas vesszőket nem ne­velhetünk, s habár egyes környékek talaji állapotja az említettel hasonló kultur módot kitartaná, boraink minősége okvetlenül- só- FÖLDMÍVELÉSI ÉRDEKEINK. 4­ W.

Next