Földmivelési Érdekeink, 1882 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1882-09-18 / 38. szám

289. szám. Budapest, 1882. szeptember 18. Tizedik évfolyam 38. szám. FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK. MEZŐ- ÉS ERDŐ-GAZDASÁGI ÁBRÁS HETILAP. Kiadó-tuleiztonosok: «A ш­1ЭУаг koron» területén foglalkozó gazdatisztek és erdészek orsz. segély- és nyugdijegyeesületének'' Felelős szerkesztő: Légrady testvérek. HIVATALOS KÖZLÖNYE: Wágner László, . kir. József műegy­etemen a mező­ ét erdő-­ gazdaságtan nyitó, rendes valléra. ----------------------- Megjelenik hetenként egyszer, hétfőn. ц A lap szellemi részét illető közlemények 1. évi szept. hó 10-ig Professor Wágner László Alt-Aussee (Steiermark) czim alatt küldendők Hirdetések hathasábos petitsoronként 10 kron számíttatnak. Több­szöri vagy egész éven át történő beigtatásoknál tetemes árleengedés. —i—— Előfizetési díj: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr A „Falusi Gazdá“-val együtt egész évre 8 frt, félévre 4 frt, negyedévre 2 frt. Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után nem adatik. Az előfizetési pénzek, úgy a hirdetések is, bérmentve Légrády testvéreknek (Budapest, V., nádor­ utcza 7. sz.) czímzendők. Tartalom: Magyarország néhány főbb terményének aratása 1882- ben. — A gőzekék. — A közgazdasági előadók. — Ja­vaslatok a takarmányhiány pótlására. — Jó tanácsok a méhészeknek. — Kiállítások, versenyek. — Gazdasági tanügy. — Hivatalos közlemények. — Aratási tudósí­tások. — Egyesületi közlemények. — Sport. — Phyllo­xera hírek. — Állami kedvezmények. — Különfélék. — Hirdetések. .. olvasóinkhoz! Felkérjük lapunk azon tisztelt olvasóit, kiknek előfizetési ideje szept. hó végével lejár, szíveskedjenek előfizetéseiket mielőbb meg­újítani, nehogy a lap rendes szétküldése fen­­akadást szenvedjen. A „FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK" előfizetési díja: egész évre . . . . frt —­kr. fél évre . .. . . 3 „ „ negyed évre. 1 jj ír0 A „FALUSIGAZDÁ“-val együtt: egész évre . .......................8 frt fél évre . . .......................4 „ negyedévre. Az előfizetési pénzeket bérmentve Légrády testvérek czime alatt (Budapest, V., nádor­­utcza 7. sz.) kérjük postautalványnyal be­küldeni. Magyarország néhány főbb terményének aratása 1882-ben. Múlt számunkban közöltük a párhuza­mot, mely a tavalyi és az ez évi búza- és rozstermés között létezik, de a rozsnál lénye­ges hiba csúszott számításunkba, a­mennyi­ben a tavalyi összes termés, nem, mint írtuk, 16 millió 759,327 métermázsa, hanem csak ugyanannyi hektoliter volt. E szerint az ösz­­szehasonlító eredmény tehát lényegesen — az idei termés javára — kell hogy módosul­jon, így 16.759,327 hektolitert átszámítva, csak­­ 13.407,462 métermázsát ad 1881-re, míg 15.537,860 métermázsa az 1882-ki termés, így tehát 2.130,398 métermázsával több rozs termett az idén, mint tavaly. E kijavított eredmény a holdankint eső átlagot szintén az 1882-ki termés javára fogja mutatni, mert így az idei 6.92 métermázsa rozstermékkel szemben a múlt év csak 5.99 métermázsát hozott katasztrális holdanként. A rozs tehát az idén szintén kitűnő ara­tással dicsekszik. Ha a fentebbiekben a búza és rozs főbb czimek alatt közöltük e két kenyéradó ter­mény összes válfajait, úgy most az összeha­sonlítást az idei aratás eredménye és a múlt évi termés között 49,82°­0-al növekedettnek mondhatjuk a búza átlagos termési viszonyát illetőleg. A rozs pedig szintén vagy 1,52%-al bővebb aratást nyújt, mint a múlt évben. Az összes kenyérterménynyel bevetve volt: 1881 ben 6.619,373 kát. holdnyi terület 1882-ben 6.581,621 „ „ „ Tehát 1882«ben 37,752 kát. holddal keve­sebb volt bevetve, mint 1881-ben. Azonban e jelentéktelen területi különb­ség mellett is feltűnőbbé válik az idei álta­lános nagyobb termés a következő számítással: Az összes kenyértermény mennyiségei 1881- ben 38.468,949 métermázsa 1882- ben 52.682,357 „ „ 1882-ben több 14.213,408 métermázsával az összes kenyértermény aratási eredménye. Ehhez képest az egy holdra eső kenyér­termény átlagos hozata is a jelen évre kedve­zőbb, mert a­míg az 1881-re, csak 5,81 mé­ter mázsát tüntett fel, addig az átlagos termés 1882-ben 8-ra emelkedett országosan. Vagyis kenyérterményben az idén körülbelül 37,93°­0- kal bővebb aratásunk lehet e számítások sze­rint a tavalyinál, a­mi minden esetre tekin­télyes gyarapodást jelent. A­mi tovább az árpa termését illeti, ez a múlt évi aratási eredménynyel összehasonlítva, a következő viszonyt mutatja: Árpával bevetett terület: 1881- ben . . . . . 1.574,791 kat. hold 1882- ben....................... 1.687,190 ,. ■ „ 1882-ben több . . . 112,399 kat. hold.­­ Az árpatermés mennyisége : 1881- ben . . . 7.361,327 métermázsa 1882- ben . . . 124­82.911 _ „ __ 1882-ben több , 5.621,584 m­étermázsával. E többlet, mely az idei árpatermés ja­vára esik, részint a megnagyobbodott terület­nek köszönhető, mely árpaművelés alá véte­tett; de nagyobb volt másrészt az 1882-ki holdan kint eső átlag­termés is, a­mennyiben a miniszteri jelentés azt 7.69 métermázsára teszi, míg az 1881-ki átlag csak 4.67 méter­mázsa. Vagyis az idén az árpa is oly bőven termett, hogy ugyanazon területen nyert ara­tási eredménye 64,67 százalékkal nagyobb volt a múlt évinél. Ilyen bő termés még a búzánál sem mutatkozik s ha az eső a csép­­lés alatt, de még inkább a behordás előtt so­kat el nem értéktelenített, úgy a kivitel ha­talmas jövedelmet biztosít e termékből is gaz­dáinknak. A zab a tönkölylyel együtt van kimu­tatva, ámbár átlagtermését a bevetett terület viszonya szerint külön számították ki. E kö­rülményt tekintetbe véve, meg kell jegyez­nünk, hogy az alább közölt összehasonlító számítás adatai között tönköly a múlt évről 6,141 holddal szerepel a statisztika adatai kö­zött , hogy ennek termése még a kenyéradó gabonaneműekhez volna hozzáadandó, a­mi is­mét e rovatot 37,383 mázsával gyarapítaná, míg a zab alább közölt összegéből ugyanany­­nyi leszámítandó, hogy a tulajdonképi múlt évi zab terméséről ha képet nyerjünk. Ha azonban a tönköly kenyéradó ter­mény, úgy az 1882-ki e­lemű gabona aratá­sát 6312 holdról fogná a miniszteri számítást növelni. Hogy mennyi métermázsa teremhetett pedig ennyi területen, ezt az idei általában kitűnő aratási eredmények mellett nem szá­­mítjuk túlságosan, ha az 1881-ki tönkölyter­­més átlagát veszszük, a­mely évben ugyanis az előző 12 esztendő közül legalább tönköly legtöbb átlagot, vagyis majdnem 12,21 méter­mázsát mutat holdankint. E szerint a tönköly az idén a kenyér­­adó gabonafélék föntebbi tételét 7­7,069 mé­termázsa termésével kell, hogy növelje. E megjegyzés után könnyű kiszámí­tanunk, hogy a közölt miniszteri jelen­tésben a zab és tönköly, zab elnevezés alatt, mennyit foglalhat magában az egyik, mennyit a másik gabonafajból. Zab és tönköly által bevetett terület: 1881- ben .... 1.659.490 kat. hold 1882- ben . . . . 1.741,652 „ Több 1882-ben . . . 82,162 kát. holddal. Zab és tönköly együttes termés : 1881- ben . . . 6.477,810 métermázsa 1882- ben . . . 9.328,324 1882-ben több . 2.850,514 métermázsával. Az átlag termést a fennebbi számításunk szerint zab és tönköly aratására nézve együt­tesen 1881-ben 3.96, mig az 1882-kit, mint mondva volt, 5.36 métermázsára lehet tenni. Ha azonban fönt a tönköly külön termé­sét kiszámíthattuk, úgy könnyű ennek alap­ján a zabtermést is külön kiszámítani a kö­vetkezőkben : Zabbal bevetett terület: 1881-ben . . . . 1.653,349 kát. hold 1882-ben . . . . 1.735,340 ,. ., 1882-ben több 81.999 kát. holddal. Zabtermés: 1881-ben . . . 6.440,427 métermázsa 1882-ben . . . 9.251,255 1882-ben több 2.810,828 métermázsával. Az átlag a zab és tönköly együttes át­lagával közel megegyezik Végül a repczetermést mutatja ki a mi­niszteri jelentés. Repczével bevetett terület: 1881-ben . . . 272,901 kat. hold 1882-ben . . . . 165,752 „ „ 1882-ben kevesebb: 107,149 kát. holddal Repczetermés 1881-ben . . . 1.084,649 métermázsa 1882-ben . . . . 651,861 „ 1882-ben keveseb: 432,788 métermázsával. E szerint a repczetermés egy holdra eső átlaga 1881-ben 3,98 métermázsa, míg az idei kimutatott mennyiség után 3,93 esik. A repcze tehát az egyetlen kimutatott termény, melynek átlagtermése meg nem ha­ladja a tavalyi aratás eredményét. Hiába volt repczére is jó év, az áprilisi hideg mégis helyrehozhatlan hibát ejtett benne. (Eds). •­

Next