Földmivelési Érdekeink, 1883 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1883-01-01 / 1. szám
1. sz. FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK. 3 vannak a kerületi állami állatorvossal hivatalos összeköttetésben. 6. A Budapest fővárosban alkalmazott állami állatorvosok ügy- és hatásköre. Ugyanaz, ami a jelenben, azon változással, hogy jelentéseiket nem a főorvosi, hanem a fő állatorvosi hivatalnak terjesztik be. E mely hivatal a minisztériummal, a fővárosi törvényhatóság útján, közvetlen hivatalos öszszeköttetésben áll. E szerint a fő állatorvos és állategészségügyi előadó (mely egy személy) teendője ugyanaz állategészségi ügyekben a mi a főorvosé közegészségi ügyben. III. Az egészségügyi személyzet javadalmai. 1) A minisztériumban. a) Az osztálytanácsos, titkár, fogalmazók és postakezelő javadalma a jelenlegi. b) Az állategészségügyi előadó javadalma olyan, mint az osztálytitkáré. Utazásoknál megfelelő napidíj és postahajtópénz. c) A központi állami állatorvosok javadalma a 8-ik rangosztálynak megfelelő. Egyenruhájuk a mostani, arany gallér és egy ezüst rosetta kitüntetéssel. Utazásoknál megfelelő napidij és postahajtópénz. Ruházati átalány czimen 150 fit évi járulék. d) A kerületi állami állatorvosok javadalma a 9-ik rangosztálynak megfelelő. Egyenruhájuk a jelenlegi, 3 arany rosetta kitüntetéssel. Utazásoknál megfelelő napidij és kilométer pénz. Ruházati átalány czimen 50 fit évi járulék s 20 írt irodai átalány. e) A járási állami állatorvosok javadalma a 10-ik rangosztálynak megfelelő. Egyenruhájuk a mostani, két arany rosetta kitüntetéssel. Utazásoknál megfelelő napi- és előfogati dij. Ruházati átalány czimen 50 írt évi járulék és 20 írt irodai átalány. f) A szabad királyi városok állami állatorvosainak javadalmai is egyenruhájuk ugyanazok, melyek a járásiaké. g) Budapest fővárosban az állategészségügyi előadó állatorvos javadalma a 7 ik rangosztálynak megfelelő. A kerületi állami állatorvosok javadalma a 9 ik rangosztálynak megfelelő. A vágóhídi fő állami állatorvosnak a 9 ik, az al állami állatorvosnak a 10-ik rangosztálynak megfelelő javadalom és egyenruha. Valamennyi állami állatorvos, önként érthetőleg, nyugdíjképes. IV. Az állategészségügyi személyzet fegyelmi ügyei. Ezek a minisztérium kebelében alakított fegyelmi bizottság által tárgyaltatnak, melynek legalább két állami állatorvos is tagja kell, hogy legyen. V. Az állategészségügyi személyzet társulási és szakirodalmi működésének ügye. A Budapesten már megalakult „Állatorvos egyletének minden állami állatorvos tagja kell, hogy legyen. Szakirodalmi működésük tere nem korlátoztatik, de dolgozataik közlése teréül az egylet tulajdonközlönye legalkalmasabb lévén, annak igénybe vétele ajánltatik. Ez volna az, amit általánosságban az ország állategészségügyének végleges rendezésénél figyelembe veendőnek tartott. Alkalmat veszek magamnak annak idején a részletekről is szólani. Addig is kérem az érdeklődőket és érdekelteket szíveskedjenek e nagy fontosságú ügyhöz bár általánosságban hozzászólani. Meg vagyok győződve, hogy az érdekelt közönség köréből hangzó vélemények nem fognak figyelmen kívül hagyatni ott, ahol az ügy rendezése tervbe vétetett. Krausz Károly kir. állami állatorvos. A mezőgazdasági főtanoda. A kormány elhatározta,— írja az Egyetértés — hogy eleget téve a mezőgazdaság magasabb követelményeinek is, az ország fővárosában a mezőgazdasági és erdészeti főiskolát fölállítja. Mi, kik annak idején oly behatóan fejtegettük, hogy a magyar mezőgazdaság mily hátrányt szenved abból, hogy a középiskolák gyenge fölszerelése mellett a gazdáknak csak taktikusai képeztetnek, s határozottan hiányt szenvednek oly erőkben, kik valódi tudományos alapot nyerve, nagyobb áttekintetű s szélesebb látkörű organizatórius tevékenységre képesek legyenek, s ennélfogva a magasabb szakoktatás szervezését elkerülhetlenül szükségesnek tartottuk, a földmivelési miniszter azon elhatározását, hogy a fővárosban a magasabb szakoktatás nyújtása végett főiskolákat állít fel, csak melegen üdvözölhetjük, mert véleményünk most is csak az, hogy azon valóban lusta alkalmazkodást, amelylyel a hazai gazdaságok zöme a közlekedési hálózat kifejlése folytán megváltozott közgazdasági helyzetet berendezéseikben követik s a beruházási tőke hiányán kívül főleg az alapos szakképzettség hiányának róhatjuk fel. A mezőgazdasági főiskolára tehát szükség van, mégpedig nagy szükség, annyival is inkább, mert a nemzetközi termelés megváltozott és folyton változó helyzete azt követeli meg, hogy ügyes sztratégákkal járjunk, kik a megváltozott helyzetnek megfelelő irányváltoztatását, a gazdálkodási rendszernek kellő szakszerű ismeretek birtokában nyomban követni képesek legyenek. Nem ismerjük még az elhatározást követő megoldási módozatokat s igy egyelőre nem mondhatunk véleményt a felől, hogy a tervezett alakban megfelelendő ezen intézmény az imént előadott feladatoknak s csakis annyit tudunk, hogy az állatgyógyintézettel kapcsolatban terveztetik a gazdasági főiskola felállítása is. Ez is több a semminél, sőt jóval is több a semminél, de elfogulatlanul mondjuk ki véleményünket, hogy a miniszter ezen új alkotása ily megoldás mellett nagyon sokat veszít értékéből. Megmondjuk azt is, hogy miért. A németországi tapasztalatok ugyanis azt bizonyítják, hogy igazi alapos szakkészültséget csak az egyemi szervezet nyújthat, vagyis ha a magasabb gazdasági szakoktatás , az egyetemek vagy műegyetemek gazdag tudományos segédeszközeire támaszkodik. E nélkül ismét azon helyzetben leszünk, hogy egy hiányos fölszerelésű tanintézettel birandunk, mely a fővárosi tudományos intézetektőli nagy távolsága folytán azok gazdag tudományos fölszerelése és berendezése nem létezőnek tekinthető. Ily körülmények között szívesebben látnék azt, ha a birtokos osztály gyermekei nagyobb mérvben fordulnának a felsőbb intézetekhez, s ott oly alapot nyernének, mely kellő fegyvert szolgáltasson kezükbe azon számtalan veszély ellenében, mely a földbirtokot, főleg birtokosának tudatlansága folytán, minden oldalról fenyegeti. Egyelőre e kérdésben többet nem mondhatunk s hisszük, hogy a miniszter mielőtt a magasabb szakoktatás szervezésére nézve az elhatározó lépést megteendi, magát kellőleg fogja tájékozni, s elfogulatlanul fogja figyelme tárgyává tenni azon tapasztalatokat, melyeket a külföld e téren nyújt, s ha ezt teendi, úgy látni fogja, hogy egy önálló főiskola felállítása a párizsi „institut national agronomique“ mintájára — ha czéljának megfelelőig szerveztetik, óriási befektetést igényel — a nélkül pedig mit sem nyernénk vele, ellenben a németországi rendszer, vagyis a gazdasági magasabb szakoktatásnak az egyetemmel való szerves összekapcsolása — a mellett, hogy egyéb előnyökkel dicsekedhetik, még annyi anyagi terhet sem ró az államra. Ennyit a felsőbb szakoktatásról, s most még azon reményünket fejezzük ki, hogy a miniszter nem fogja beérni azzal, mikép a gazdasági szakoktatás szervezetének fejet csinált, hanem a még hiányzó lábakra vagyis a földmivelési iskolákra is kiterjesztendő figyelmét, és oda fog hatni, hogy azok az igényeknek megfelelő szervezetet nyerjenek, de tovább menve a népnek gazdasági oktatását is kezdeményezni fogja. Erről azonban majd akkor szólandunk, ha e kérdés szintén a napirendre vétetni fog. A franczia rendszer szerinti baromfi hizlalás. Baromfiban gazdagok vagyunk, exportunk nagy, amint ezt a folyóirat hasábjain Telkes Simon nagyrabecsült dolgozótársunk is legújabban hitelesen kimutatta. A nyersanyagnak birtokában tehát megvagyunk , de hogy ezt a piacra kelendőleg előkészíthessük, azt elő kell készítenünk. Ezen előkészítés pedig a baromfinál a hizlalásban áll. A mi hizlalás módjaink ugyan megfelelnek a házi szükségletnek, de nem ám a piacznak, vagyis jobban mondva a nagy fogyasztásnak, mert a „more patria“ hizlalással nem lehet tömeges árut előállítani. Hogy ilyen előállítható legyen, arra nézve gyárilag kell dolgoznunk. A gyárilag vagyis mesterséges úton való hizlalás legczélszerűbben eszközölhető,, Martin Odile“ rendszere szerint, melyet t. olvasóinknak ez alkalommal bemutatunk. Mielőtt rajzaink magyarázatába bocsátkoznánk, ezen hizlalási rendszer lényegét kívánjuk körvonalazni. Az állatok oly ketreczekben állanak lábaikon szíjakkal megkötve, hogy a legszükségesebb mozgást mégis megtehessék, egyik a másiktól elkülönítve van, hogy mentül több nyugalomban részesülhessen és a hizlalónak mentül kényelmesebben essék keze ügyébe. Az eleség áll tengeri és árpalisztből, mely tej- és vízzel fel van hígítva s folyékony pépet képez. Ez eleség a tömőgép czilinderébe tétetik, honnan az egy nehezék és egy cső segélyével, mely utóbbi egy szopókával van ellátva, az állat hegyébe löveltetik, a gép felső részén lévő óraszerű mutató pedig jelzi azon mennyiség eleséget, melyet az állat begyébe löveltünk. Ily módon napontai 2—3-szori tömés mellett a poulardok és kappanok 19—21 nap alatt tökéletesen meghíznak, húsuk kiválólag zamatos és leves és rendkivüli puha, mi ezen mód szerinti tömés következménye. A Martin Odile-féle gépekkel óránként csak kissé gyakorlót munkás 350—400 drbot képes megtömni; tehát ez az egyedüli mód, melylyel nagyban lehet hizlalni. A szóban levő hizlalási rendszer már általános elismerést nyert s eredményei minden kétségen kívül állanak. „Állat- és növényhonositó“ társaságunk ezen hizlalási rendszer tökéletességéről meg lévén győződve és annak nemzetgazdászati fontossága által vezéreltetve, elhatározta, hogy telepén az állatkertben mintaképen ily hizlalót felállít, hogy az érdeklődő közönség itt minálunk győződhessék meg ezen rendszer előnyeiről és azt tanulmányozzhassa a nélkül, hogy e miatt a külföldre kellessék utaznia. Az elhatározás ténynyé is vált, a mennyiben a társaság az ahhoz való gépeket Páriából Martin Odiletől megszerezte s a hizlalást az állatkertben sikeresen űzi, hol az bárki által megtekinthető.