Földmivelési Érdekeink, 1883 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1883-01-01 / 1. szám

1. sz. FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK. 3 vannak a kerületi állami állatorvossal hiva­talos összeköttetésben. 6. A Budapest fővárosban alkalmazott állami állatorvosok ügy- és hatásköre. Ugyanaz, a­mi a jelenben, azon válto­zással, hogy jelentéseiket nem a főorvosi, ha­nem a fő állatorvosi hivatalnak terjesztik be. E mely hivatal a minisztériummal, a fővárosi törvényhatóság útján, közvetlen hivatalos ösz­­szeköttetésben áll. E szerint a fő állatorvos és állategészségügyi előadó (mely egy sze­mély) teendője ugyanaz állategészségi ügyek­ben a mi a főorvosé közegészségi ügyben. III. Az egészségügyi személyzet javadalmai. 1) A minisztériumban. a) Az osztálytanácsos, titkár, fogalma­zók és postakezelő javadalma a jelenlegi. b) Az állategészségügyi előadó java­dalma olyan, mint az osztálytitkáré. Uta­zásoknál megfelelő napidíj és postahajtópénz. c) A központi állami állatorvosok java­dalma a 8-ik rangosztálynak megfelelő. Egyen­ruhájuk a mostani, arany gallér és egy ezüst rosetta kitüntetéssel. Utazásoknál megfelelő napidij és posta­hajtópénz. Ruházati átalány czimen 150 fit évi járulék. d) A kerületi állami állatorvosok java­dalma a 9-ik rangosztálynak megfelelő. Egyen­ruhájuk a jelenlegi, 3 arany rosetta kitünte­téssel. Utazásoknál megfelelő napidij és kilo­méter pénz. Ruházati átalány czimen 50 fit évi járulék s 20 írt irodai átalány. e) A járási állami állatorvosok java­dalma a 10-ik rangosztálynak megfelelő. Egyenruhájuk a mostani, két arany rosetta kitüntetéssel. Utazásoknál megfelelő napi- és előfogati dij. Ruházati átalány czimen 50 írt évi járulék és 20 írt irodai átalány. f) A szabad királyi városok állami ál­latorvosainak javadalmai is egyenruhájuk ugyanazok, melyek a járásiaké. g) Budapest fővárosban az állategész­ségügyi előadó állatorvos javadalma a 7­ ik rangosztálynak megfelelő. A kerületi állami állatorvosok javadalma a 9 ik rangosztálynak megfelelő. A vágóhídi fő állami állatorvosnak a 9 ik, az al állami állatorvosnak a 10-ik rangosztálynak megfelelő javadalom és egyen­ruha. Valamennyi állami állator­vos, önként érthetőleg, nyugdíjképes. IV. Az állategészségügyi személyzet fegyelmi ügyei. Ezek a minisztérium kebelében alakított fegyelmi bizottság által tárgyaltatnak, mely­nek legalább két állami állatorvos is tagja kell, hogy legyen. V. Az állategészségügyi személyzet társulási és szakirodalmi működésének ügye. A Budapesten már megalakult „Állat­orvos egyletének minden állami állatorvos tagja kell, hogy legyen. Szakirodalmi műkö­désük tere nem korlátoztatik, de dolgozataik közlése teréül az egylet tulajdon­közlönye leg­alkalmasabb lévén, annak igénybe vétele ajánl­­tatik. Ez volna az, a­mit általánosságban az ország állategészségügyének végleges rende­zésénél figyelembe veendőnek tartott. Alkalmat veszek magamnak annak ide­jén a részletekről is szólani. Addig is kérem az érdeklődőket és érdekelteket szíveskedje­nek e nagy fontosságú ügyhöz bár általános­ságban hozzá­szólani. Meg vagyok győződve, hogy az érdekelt közönség köréből hangzó vélemények nem fognak figyelmen kívül ha­gyatni ott, a­hol az ügy rendezése tervbe vétetett. Krausz Károly kir. állami állatorvos. A mezőgazdasági főtanoda. A kormány elhatározta,— írja az Egyet­értés — hogy eleget téve a mezőgazdaság magasabb követelményeinek is, az ország fő­városában a mezőgazdasági és erdészeti főis­kolát fölállítja. Mi, kik annak idején oly behatóan fej­tegettük, hogy a magyar mezőgazdaság mily hátrányt szenved abból, hogy a középiskolák gyenge fölszerelése mellett a gazdáknak csak taktikusai képeztetnek, s határozottan hiányt szenvednek oly erőkben, kik valódi tudomá­nyos alapot nyerve, nagyobb áttekintetű s szélesebb látkörű organizatórius tevékenységre képesek legyenek, s ennélfogva a magasabb szakoktatás szervezését elkerülhetlenül szüksé­gesnek tartottuk, a földmivelési miniszter azon elhatározását, hogy a fővárosban a magasabb szakoktatás nyújtása végett főiskolákat állít fel, csak melegen üdvözölhetjük, mert vélemé­nyünk most is csak az, hogy azon valóban lusta alkalmazkodást, a­melylyel a hazai gazdaságok zöme a közlekedési hálózat kifej­­lése folytán megváltozott közgazdasági hely­zetet berendezéseikben követik s a beruhá­zási tőke hiányán kívül főleg az alapos szak­képzettség hiányának róhatjuk fel. A mezőgazdasági főiskolára tehát szük­ség van, még­pedig nagy szükség, annyival is inkább, mert a nemzetközi termelés meg­változott és folyton változó helyzete azt kö­veteli meg, hogy ügyes sztratégákkal járjunk, kik a megváltozott helyzetnek megfelelő irány­­változtatását, a gazdálkodási rendszernek kellő szakszerű ismeretek birtokában nyomban kö­vetni képesek legyenek. Nem ismerjük még az elhatározást kö­vető megoldási módozatokat s igy egyelőre nem mondhatunk véleményt a felől, hogy a tervezett alakban megfelelendő ezen intéz­mény az imént előadott feladatoknak s csakis annyit tudunk, hogy az állatgyógyintézettel kapcsolatban terveztetik a gazdasági főiskola felállítása is. Ez is több a semminél, sőt jóval is több a semminél,­­ de elfogulatlanul mondjuk ki véleményünket, hogy a miniszter ezen új al­kotása ily megoldás mellett nagyon sokat veszít értékéből. Megmondjuk azt is, hogy miért. A né­metországi tapasztalatok ugyanis azt bizo­nyítják, hogy igazi alapos szakkészültséget csak az egye­­mi szervezet nyújthat, vagyis ha a magasabb gazdasági szakoktatás , az egyetemek vagy műegyetemek gazdag tudo­mányos segédeszközeire támaszkodik. E nélkül ismét azon helyzetben leszünk, hogy egy hiányos fölszerelésű tanintézettel birandunk, mely a fővárosi tudományos inté­­zetektőli nagy távolsága folytán azok gazdag tudományos fölszerelése és berendezése nem létezőnek tekinthető. Ily körülmények között szívesebben lát­nék azt, ha a birtokos osztály gyermekei nagyobb mérvben fordulnának a felsőbb inté­zetekhez, s ott oly alapot nyernének, mely kellő fegyvert szolgáltasson kezükbe azon szám­talan veszély ellenében, mely a földbirtokot, főleg birtokosának tudatlansága folytán, min­den oldalról fenyegeti. Egyelőre e kérdésben többet nem mond­hatunk s hisszük, hogy a miniszter mielőtt a magasabb szakoktatás szervezésére nézve az elhatározó lépést megteendi, magát kellőleg fogja tájékozni, s elfogulatlanul fogja fi­gyelme tárgyává tenni azon tapasztalatokat, melyeket a külföld e téren nyújt, s ha ezt teendi, úgy látni fogja, hogy egy önálló főis­kola felállítása a párizsi „institut national agronomique“ mintájára — ha czéljának meg­felelőig szerveztetik, óriási befektetést igé­nyel — a nélkül pedig mit sem nyernénk vele, ellenben a németországi rendszer, vagyis a gazdasági magasabb szakoktatásnak az egyetemmel való szerves összekapcsolása — a mellett, hogy egyéb előnyökkel dicseked­hetik, még annyi anyagi terhet sem ró az államra. Ennyit a felsőbb szakoktatásról, s most még azon reményünket fejezzük ki, hogy a miniszter nem fogja beérni azzal, mikép a gazdasági szakoktatás szervezetének fejet csi­nált, hanem a még hiányzó lábakra vagyis a földmivelési iskolákra is kiterjesztendő figyel­mét, és oda fog hatni, hogy azok az igények­nek megfelelő szervezetet nyerjenek, de to­vább menve a népnek gazdasági oktatását is kezdeményezni fogja. Erről azonban majd ak­kor szólandunk, ha e kérdés szintén a napi­rendre vétetni fog. A franczia rendszer szerinti baromfi hizlalás. Baromfiban gazdagok vagyunk, expor­tunk nagy, a­mint ezt a folyóirat hasábjain Telkes Simon nagyrabecsült dolgozótársunk is legújabban hitelesen kimutatta. A nyers­anyagnak birtokában tehát meg­vagyunk , de hogy ezt a piac­ra kelendőleg előkészíthessük, azt elő kell készítenünk. Ezen előkészítés pedig a baromfinál a hizlalásban áll. A mi hizlalás­ módjaink ugyan megfe­lelnek a házi szükségletnek, de nem ám a piacznak, vagyis jobban mondva a nagy fo­gyasztásnak, mert a „more patria“ hizlalás­sal nem lehet tömeges árut előállítani. Hogy ilyen előállítható legyen, arra nézve gyárilag kell dolgoznunk. A gyárilag vagyis mesterséges úton való hizlalás legczélszerűbben eszközölhető,, Martin Odile“ rendszere szerint, melyet t. olvasóink­nak ez alkalommal bemutatunk. Mielőtt rajzaink magyarázatába bocsát­koznánk, ezen hizlalási rendszer lényegét kí­vánjuk körvonalazni. Az állatok oly ketreczekben állanak lá­baikon szíjakkal megkötve, hogy a legszük­ségesebb mozgást mégis megtehessék, egyik a másiktól elkülönítve van, hogy mentül több nyugalomban részesülhessen és a hizlalónak mentül kényelmesebben essék keze ügyébe. Az eleség áll tengeri és árpalisztből, mely tej- és vízzel fel van hígítva s folyé­kony pépet képez. Ez eleség a tömőgép czi­­linderébe tétetik, honnan az egy nehezék és egy cső segélyével, mely utóbbi egy szopóká­val van ellátva, az állat hegyébe löveltetik, a gép felső részén lévő óraszerű mutató pe­dig jelzi azon mennyiség eleséget, melyet az állat begyébe löveltünk. Ily módon napontai 2—3-szori tömés mellett a poulardok és kappanok 19—21 nap alatt tökéletesen meghíznak, húsuk kiválólag zamatos és leves és rendkivüli puha, mi ezen mód szerinti tömés következménye. A Martin Odile-féle gépekkel óránként csak kissé gyakorlót munkás 350—400 drbot képes megtömni; tehát ez az egyedüli mód, melylyel nagyban lehet hizlalni. A szóban levő hizlalási rendszer már általános elismerést nyert s eredményei min­den kétségen kívül állanak. „Állat- és növényhonositó“ társaságunk ezen hizlalási rendszer tökéletességéről meg lévén győződve és annak n­emzetgazdászati fontossága által vezéreltetve, elhatározta, hogy telepén az állatkertben mintaképen ily hiz­lalót felállít, hogy az érdeklődő közönség itt minálunk győződhessék meg ezen rendszer előnyeiről és azt tanulmányozzhassa a nélkül, hogy e miatt a külföldre kellessék utaznia. Az elhatározás ténynyé is vált, a mennyiben a társaság az ahhoz való gépeket Páriából Mar­tin Odiletől megszerezte s a hizlalást az ál­latkertben sikeresen űzi, hol az bárki által megtekinthető.

Next