Földmivelési Érdekeink, 1883 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1883-10-22 / 43. szám

Tizenegyedik évfolyam 43. szám, 346. szám. Budapest, 1883. október 22. FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK. MEZŐ- ÉS ERDŐ-GAZDASÁGI ÁBRÁS HETILAP, Kiadó-tulajdonosok: Légrády testvérek. щк magyir koma területén foglalkozó gazdatisztek és erdészek üres, segély és nyugdíj egyesületének* HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer, hétfőn. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Wágner László czim alatt, Budapest, Erzsébet-tér 19-ik sz. küldendők. Hirdetesek hathasábos petitsoronként 10 kron számíttatnak. Több­szöri vagy egész éven át történő beiktatásoknál tetemes árleengedés. Előfizetési díj: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 fr A „Falusi frazdá“-val együtt egész évre 8 frt, félévre 4 frt, negyedévre 2 frt. Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után nem adatik. Az előfizetési pénzek, úgy a hirdetések is, bérmentve Légrády testvéreknek (Budapest, V., nádor-utcza 7. sz.) czimzendők. Felelős szerkesztő: Wágner László, r. József műegyetemen a meedz és ere fartd­angtan nyilv, rendes tanára. Tartalom.. Méltó verseny-e nálunk az ekeverseny ? — Reformok a jószágkezelés szervezésénél. — A járgány egy uj helyettese. — Gabonanemüinken élősködő káros ro­varok. — Egy uj zsáktartó. — Praktikus szemét­­lapát. — A villamosság a mezőgazdaság szolgálatá­ban. — A hitbizományok Ausztriában. — Kormány­­intézkedések. — Szakegyletek működése. — Külön­félék. — Személyi hírek. — Üzleti tudósítások. — Hirdetések. Méltó verseny-e nálunk az ekeverseny? Magyarország gazdáinak legkedveltebb napilapjában, a „Magyar Földiben legköze­lebb oly „nyilt-téri“ csata zajlott le, mely egyrészt a háborúra okot szolgáltatott érdek­nek a mezőgazdaságot is érintő fontossága, másrészt a csatát vívott felek által használt fegyverek mneműsége miatt, de legfőkép azért érdem°l figyelmet, mert ezen „nyílttéri“ harcz nagy hévvel folyt vivadása közben oly dolgok hozattak a nyilvánosság elé, melyek a nyil­vánosság nappalának éles világításában saj­nosan árulták el kevéssé örvendetes existen­­tiáinkat. Hogy jobban megértessünk, röviden ös­szefoglaljuk azt, a­mire ezúttal az érdeklő­dést felhívni óhajtjuk. Egy fővárosi ekegyá­ros, kinek angol eredetű hármasekéi nagy hírre tenek szert az országban, hevesen meg­támadta egy ifjabbkorú, de élénk tevékeny­séget kifejtő ugyancsak gazda­gépüzleti c­ég főnökét azért, mert ez a múlt hóban Király­telkén rendezett ekeversenyen az egyedül az előbb említett gyáros által képviselt angol hármasekét bemutatta, illetőleg a versenyre bocsátotta. E támadásra az utóbb említett c­ég nem maradt adós és azzal érvelt, hogy üzle­tének határozottan megjelölt czéljai értelmé­ben minden oly eszközt és gépet, melyet a mezőgazdaságra nézve hasznosnak tart, min­denkor be fog mutatni a közönségnek, s hogy e tekintetben teljesen törvényesen jár el. A polemizálás a két fél között ebből az incidens­ből oly ádáz haraggal indult meg s oly any­­■nyira nélkülözte a tárgyilagosság méltóságát, hogy nem volt csoda, ha végre minden elkép­zelhető váddal és támadással illetvén egy­mást, a versengés sajátlag oda fajult el, hogy a kettő között melyik tud a másikra több és epésebb rágalmat kenni. Mindez pedig mint említik, egy a gazdák közt közkézen forgó napilap „nyíltterének“ hasábjain ment végbe, tehát a nyilvánosság elbírálása alá vitték az ügyet, a­mi feljogosíthat minket is arra, hogy e kérdésben igénytelen nézeteinket elmondjuk. A vádat leglényegesebbje, melyek a két vitatkozó fél közt egymás ellen felhozata­lak, az egyik az, hogy az az üzleti cz­ég, mely feladatának tartja, mindennemű igazán jó eszközt bemutatni, sajátlag ez elvet nem kö­veti, hanem a neki több hasznot hajtó esz­közöknek a többi el ne feledjük, az illető gyárosok akarata ellenére a versenyre vitt eszközök rovására törekszik a versenyen győ­zelmet szerezni. A második lényeges vád, melyet viszont az előbb említett c­ég emelt az angol ekék gyárosa ellen, abban nyilatkozik, hogy ez egyenesen a versenyre, illetőleg annak czél­­jaira gyártott, úgynevezett „versenyfutó“ ekék­kel megy az országban megtartott ekeverse­nyekre, s ha ilyetén kitűnő ekéje győz is a többi felett, a gazdaközönségnek nem azt és nem oly tökél­etességgel gyártott ekét áru­sít, hanem olyat, mely ha versenyre állana, távolról sem lenne méltó a díjaztatásra. Szörnyen a „lényeg“ emberei lévén, szándékosan hallgattuk el a neveket, melyek ezen kevéssé dicsteljes hirlepi polémiában mint ellenfelek szerepeltek. Nehogy félreér­­tessün­­, előre kijelentjük, hogy a személy és név előttünk teljesen közönyös, s hogy mi csak az ügyet magát, az ekeverseny ügyét látjuk magunk előtt, melyet sajnos, a fent­­vázolt nyílttéri harci háború tanúsítása sze­rint abban a beláthatatlan útvesztő­ben látunk, a­hol az egyéni törek­vések botorkálnak. Aki ezt a hírlapi polemizálást olvasta, ki nem kerülheti azt a meggyőződést, hogy nálunk az ekeverseny tehátlan nem czélja szerinti ügy, hanem sze­mély­es érdekek hajszája, melyben mindennemű befolyások, sőt a­mint azt a szóban forgott nyílttéri vita nyilván­valóan elárulta, — a vádaskodó felek kifejezései szerint — egye­nesen „kétes üzelmek“ versenyeznek egymás­sal szemben. Ez pedig vajmi szomorú. A versenyügy­nek a mezőgazdasági gépészet terén fontos rendeltetése van és az a mezőgazdák tájékoz­tatása tekintetében igen üdvös czéllal bír. Épen a géptechnika az, mely a legutóbbi év­tizedekben rohamos haladást tett és tesz foly­tonosan, melynek hódításai mindmegannyi ne­vezetes előnyt képviselnek a mezőgazdaságra nézve, s a versenyügy arra való, hogy a tech­nika haladása, az új felfedezések és javítá­sok, a gazdák ítélete elé vitessenek, s azok az előnyök, melyeket az ipar szorgalma érlelt meg, a gyakorlat emberei által vizsgáltassa­nak meg igazi becsükre nézve, szóval a ver­seny az, mely a géptani eszközlések fontos­ságát és hatalmit, magyarázatot nem igény­lőig kell hogy kifejezze. Jelesül az eke, a mezőgazdasági termelés ezen szent symboluma oly eszköz, melynek a mezőgazdaság szám­talan eltérő viszonyai között különböző válto­zataiban rejlik hasznossága, előnyössége, melyet átalánosítani nem lehet, miután az eke előnyössége épen bizonyos adott viszo­nyokhoz való jobb vagy kevésbbé jó alkal­masságában rejlik. Ma az ekegyártás oly nagy hódításokat tett, a meg nem számlálható so­­kaságú földmi­velő eszközök oly folytonos, meg­­megújuló kísérletekben jelentkező eszméket fejeznek ki, hogy az eltérő viszonyokkal szá­molni kénytelen gazda másként, mint az eke­versenyek útján magának kellő helyes tájé­kozást nem szerezhet. A géptechnika viszont az ekeversenyben látja és kell, hogy lássa azt a legfelsőbb kritériumot, mely törekvései­nek czélirányos volta felett dönt, mely kije­löli neki azt az utat, melyen alkotásai javí­tandók, tökéletesítendők és a gyakorlat czél­­jainak megfelelőig valóban hasznosítandók. És íme, daczára a fontos feladatok­nak, azt látjuk, hogy az ekeverseny ki van forgatva lényegéből, daczára annak, hogy jóformán alig képzelhető eszköz, melynek ren­deltetése oly praecisióval volna meghatározva, mint az ekéé. Az ekeverseny, ha igazán szigorú verseny, azt kell hogy kide­rítse, hogy a versenyző eszközök mindazon vonatkozásai, melyek köztük és a mezőgaz­daság c­éljai közt megvannak (így jelesül a vonóerőszükséglet, biztos járás, szilárdság, kezelhetőség, a földfordítás, porbanyitás, ba­rázdák mélysége, szélessége, tisztasága, sima­sága stb.), tehát melyek a jó ekékhez kötött feltételeket fejezik ki, bizonyos adott viszonyok (talajalkotás stb.) között mi­képen válnak be. Semmiféle mesterfogások, akár az eszköz szerkezetében, akár munkájá­ban nyilatkozzanak, a versenyben el nem tűr­­hetők, mert az előbb említett feltételek miben­létének szigorú megállapítását teszik kétessé és egyszerűen koc­káztatják a verseny czélját, mely az adott viszonyok közt legjobb ekének megállapításában áll. És íme, kiderült az ezen czikk elején hivatkozott polémiából, hogy eke­­versenyeink sajátlag czéljukat elvesztették, mert ki vannnak vetkőztetve a lényegüket al­kotó szigorból, lehet versenyezni „verseny­futó“ ekékkel és lehet személyes befolyás ut­ján az ekéknek győzelmet szerezni. Ily viszonyok közt nincs mit csodál­kozni, hogy a versenyügy iránt a leginkább érdekelt gyárosok többsége teljes köp.i­nyt ta­másit és ilyeténkép értjük is a dolgot, hogy önérzetes gyáros, ki munkája szorgalmát az eszközeihez méltán köthető és szigorúan meg­állapítható feltételeknek — de sem­mi egyéb­nek — készséggel aláveti, a mi versenyein­ken, az ügy érdekében kitűzött szép dijak

Next