Földmivelési Érdekeink, 1883 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1883-10-22 / 43. szám
Tizenegyedik évfolyam 43. szám, 346. szám. Budapest, 1883. október 22. FÖLDMIVELÉSI ÉRDEKEINK. MEZŐ- ÉS ERDŐ-GAZDASÁGI ÁBRÁS HETILAP, Kiadó-tulajdonosok: Légrády testvérek. щк magyir koma területén foglalkozó gazdatisztek és erdészek üres, segély és nyugdíj egyesületének* HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer, hétfőn. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Wágner László czim alatt, Budapest, Erzsébet-tér 19-ik sz. küldendők. Hirdetesek hathasábos petitsoronként 10 kron számíttatnak. Többszöri vagy egész éven át történő beiktatásoknál tetemes árleengedés. Előfizetési díj: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 fr A „Falusi frazdá“-val együtt egész évre 8 frt, félévre 4 frt, negyedévre 2 frt. Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után nem adatik. Az előfizetési pénzek, úgy a hirdetések is, bérmentve Légrády testvéreknek (Budapest, V., nádor-utcza 7. sz.) czimzendők. Felelős szerkesztő: Wágner László, r. József műegyetemen a meedz és ere fartdangtan nyilv, rendes tanára. Tartalom.. Méltó verseny-e nálunk az ekeverseny ? — Reformok a jószágkezelés szervezésénél. — A járgány egy uj helyettese. — Gabonanemüinken élősködő káros rovarok. — Egy uj zsáktartó. — Praktikus szemétlapát. — A villamosság a mezőgazdaság szolgálatában. — A hitbizományok Ausztriában. — Kormányintézkedések. — Szakegyletek működése. — Különfélék. — Személyi hírek. — Üzleti tudósítások. — Hirdetések. Méltó verseny-e nálunk az ekeverseny? Magyarország gazdáinak legkedveltebb napilapjában, a „Magyar Földiben legközelebb oly „nyilt-téri“ csata zajlott le, mely egyrészt a háborúra okot szolgáltatott érdeknek a mezőgazdaságot is érintő fontossága, másrészt a csatát vívott felek által használt fegyverek mneműsége miatt, de legfőkép azért érdem°l figyelmet, mert ezen „nyílttéri“ harcz nagy hévvel folyt vivadása közben oly dolgok hozattak a nyilvánosság elé, melyek a nyilvánosság nappalának éles világításában sajnosan árulták el kevéssé örvendetes existentiáinkat. Hogy jobban megértessünk, röviden összefoglaljuk azt, amire ezúttal az érdeklődést felhívni óhajtjuk. Egy fővárosi ekegyáros, kinek angol eredetű hármasekéi nagy hírre tenek szert az országban, hevesen megtámadta egy ifjabbkorú, de élénk tevékenységet kifejtő ugyancsak gazdagépüzleti cég főnökét azért, mert ez a múlt hóban Királytelkén rendezett ekeversenyen az egyedül az előbb említett gyáros által képviselt angol hármasekét bemutatta, illetőleg a versenyre bocsátotta. E támadásra az utóbb említett cég nem maradt adós és azzal érvelt, hogy üzletének határozottan megjelölt czéljai értelmében minden oly eszközt és gépet, melyet a mezőgazdaságra nézve hasznosnak tart, mindenkor be fog mutatni a közönségnek, s hogy e tekintetben teljesen törvényesen jár el. A polemizálás a két fél között ebből az incidensből oly ádáz haraggal indult meg s oly any■nyira nélkülözte a tárgyilagosság méltóságát, hogy nem volt csoda, ha végre minden elképzelhető váddal és támadással illetvén egymást, a versengés sajátlag oda fajult el, hogy a kettő között melyik tud a másikra több és epésebb rágalmat kenni. Mindez pedig mint említik, egy a gazdák közt közkézen forgó napilap „nyíltterének“ hasábjain ment végbe, tehát a nyilvánosság elbírálása alá vitték az ügyet, ami feljogosíthat minket is arra, hogy e kérdésben igénytelen nézeteinket elmondjuk. A vádat leglényegesebbje, melyek a két vitatkozó fél közt egymás ellen felhozatalak, az egyik az, hogy az az üzleti czég, mely feladatának tartja, mindennemű igazán jó eszközt bemutatni, sajátlag ez elvet nem követi, hanem a neki több hasznot hajtó eszközöknek a többi el ne feledjük, az illető gyárosok akarata ellenére a versenyre vitt eszközök rovására törekszik a versenyen győzelmet szerezni. A második lényeges vád, melyet viszont az előbb említett cég emelt az angol ekék gyárosa ellen, abban nyilatkozik, hogy ez egyenesen a versenyre, illetőleg annak czéljaira gyártott, úgynevezett „versenyfutó“ ekékkel megy az országban megtartott ekeversenyekre, s ha ilyetén kitűnő ekéje győz is a többi felett, a gazdaközönségnek nem azt és nem oly tökéletességgel gyártott ekét árusít, hanem olyat, mely ha versenyre állana, távolról sem lenne méltó a díjaztatásra. Szörnyen a „lényeg“ emberei lévén, szándékosan hallgattuk el a neveket, melyek ezen kevéssé dicsteljes hirlepi polémiában mint ellenfelek szerepeltek. Nehogy félreértessün, előre kijelentjük, hogy a személy és név előttünk teljesen közönyös, s hogy mi csak az ügyet magát, az ekeverseny ügyét látjuk magunk előtt, melyet sajnos, a fentvázolt nyílttéri harci háború tanúsítása szerint abban a beláthatatlan útvesztőben látunk, ahol az egyéni törekvések botorkálnak. Aki ezt a hírlapi polemizálást olvasta, ki nem kerülheti azt a meggyőződést, hogy nálunk az ekeverseny tehátlan nem czélja szerinti ügy, hanem személyes érdekek hajszája, melyben mindennemű befolyások, sőt amint azt a szóban forgott nyílttéri vita nyilvánvalóan elárulta, — a vádaskodó felek kifejezései szerint — egyenesen „kétes üzelmek“ versenyeznek egymással szemben. Ez pedig vajmi szomorú. A versenyügynek a mezőgazdasági gépészet terén fontos rendeltetése van és az a mezőgazdák tájékoztatása tekintetében igen üdvös czéllal bír. Épen a géptechnika az, mely a legutóbbi évtizedekben rohamos haladást tett és tesz folytonosan, melynek hódításai mindmegannyi nevezetes előnyt képviselnek a mezőgazdaságra nézve, s a versenyügy arra való, hogy a technika haladása, az új felfedezések és javítások, a gazdák ítélete elé vitessenek, s azok az előnyök, melyeket az ipar szorgalma érlelt meg, a gyakorlat emberei által vizsgáltassanak meg igazi becsükre nézve, szóval a verseny az, mely a géptani eszközlések fontosságát és hatalmit, magyarázatot nem igénylőig kell hogy kifejezze. Jelesül az eke, a mezőgazdasági termelés ezen szent symboluma oly eszköz, melynek a mezőgazdaság számtalan eltérő viszonyai között különböző változataiban rejlik hasznossága, előnyössége, melyet átalánosítani nem lehet, miután az eke előnyössége épen bizonyos adott viszonyokhoz való jobb vagy kevésbbé jó alkalmasságában rejlik. Ma az ekegyártás oly nagy hódításokat tett, a meg nem számlálható sokaságú földmivelő eszközök oly folytonos, megmegújuló kísérletekben jelentkező eszméket fejeznek ki, hogy az eltérő viszonyokkal számolni kénytelen gazda másként, mint az ekeversenyek útján magának kellő helyes tájékozást nem szerezhet. A géptechnika viszont az ekeversenyben látja és kell, hogy lássa azt a legfelsőbb kritériumot, mely törekvéseinek czélirányos volta felett dönt, mely kijelöli neki azt az utat, melyen alkotásai javítandók, tökéletesítendők és a gyakorlat czéljainak megfelelőig valóban hasznosítandók. És íme, daczára a fontos feladatoknak, azt látjuk, hogy az ekeverseny ki van forgatva lényegéből, daczára annak, hogy jóformán alig képzelhető eszköz, melynek rendeltetése oly praecisióval volna meghatározva, mint az ekéé. Az ekeverseny, ha igazán szigorú verseny, azt kell hogy kiderítse, hogy a versenyző eszközök mindazon vonatkozásai, melyek köztük és a mezőgazdaság céljai közt megvannak (így jelesül a vonóerőszükséglet, biztos járás, szilárdság, kezelhetőség, a földfordítás, porbanyitás, barázdák mélysége, szélessége, tisztasága, simasága stb.), tehát melyek a jó ekékhez kötött feltételeket fejezik ki, bizonyos adott viszonyok (talajalkotás stb.) között miképen válnak be. Semmiféle mesterfogások, akár az eszköz szerkezetében, akár munkájában nyilatkozzanak, a versenyben el nem tűrhetők, mert az előbb említett feltételek mibenlétének szigorú megállapítását teszik kétessé és egyszerűen kockáztatják a verseny czélját, mely az adott viszonyok közt legjobb ekének megállapításában áll. És íme, kiderült az ezen czikk elején hivatkozott polémiából, hogy ekeversenyeink sajátlag czéljukat elvesztették, mert ki vannnak vetkőztetve a lényegüket alkotó szigorból, lehet versenyezni „versenyfutó“ ekékkel és lehet személyes befolyás utján az ekéknek győzelmet szerezni. Ily viszonyok közt nincs mit csodálkozni, hogy a versenyügy iránt a leginkább érdekelt gyárosok többsége teljes köp.inyt tamásit és ilyeténkép értjük is a dolgot, hogy önérzetes gyáros, ki munkája szorgalmát az eszközeihez méltán köthető és szigorúan megállapítható feltételeknek — de semmi egyébnek — készséggel aláveti, a mi versenyeinken, az ügy érdekében kitűzött szép dijak