A MEDOSZ Lapja, 1973 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1973-01-04 / 1. szám
A MEZŐGAZDASÁGI, ERDÉSZETI ÉS VÍZÜGYI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XVII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1973. JANUÁR 4. ТГтгг* Az új esztendő küszöbén Az óév búcsúztatásán, az új köszöntésén hivatalosan is túl vagyunk már. Családi otthonokban, vagy egyéb összejöveteleken, szerte a világon több száz millió ember ajkán hangzott el: békés, boldog új évet kívánok! Ilyenkor az ezernyi tennivaló között, a hétköznapok sodrában az új év kezdetén azonban régi szokás — de kötelesség is—, összegezni azt, amit elvégeztünk, s felmérni az elkövetkezendő év legfontosabb feladatait. E vizsgálat jelentőségét növeli, hogy 1972. IV. ötéves terv második éve volt, így tanulságai az eddiginél nagyobb figyelmet érdemelnek. A számvetést, a mérlegkészítést megkönnyíti pártunk központi bizottságának novemberi állásfoglalása a X. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, valamint az országgyűlésen, ezt követően pedig a SZOT ülésén elhangzott értékelés. Fejlődésünkről, helyzetünkről, eredményeinkről és tennivalóinkról, valamennyi fórum hiteles és reális képet adott. Egyöntetű volt a megállapítás, hogy az 1972. évi eredményeink figyelemre méltóak. A gazdaságirányítási rendszer jó eszköznek bizonyult célkitűzéseink valóra váltásához. Népgazdaságunk a kitűzött feladatoknak megfelelően fejlődött. Javult a fizetési mérlegünk, a munkások reálbére. Az elmúlt év során kedvezően alakult a mezőgazdasági termelés is. A kedvezőtlen időjárás ellenére az 1971. évinél is több termést takarítottunk be búzából, kukoricából és egyéb mezőgazdasági termékekből. Külön említésre méltó, hogy most már évek óta saját termésből biztosítjuk hazai kenyérszükségletünket, sőt néhány hónapos tartalékon kívül exportra is szállítunk. Kukoricatermesztésben is közel állunk a világszínvonalhoz. A baromfi- és tojástermelés az utóbbi években ugyancsak jelentősen fejlődött. Előrehaladás tapasztalható a lakosság hús- és cukorellátásában, ennek ellenére továbbierőfeszítésekre van szükség a szarvasmarhatenyésztés, a zöldség- és gyümölcstermesztés színvonalának emelésére. Lapzártakor még nem állt végleges adat rendelkezésünkre, ennek ellenére azonban kijelenthetjük, hogy a mezőgazdasági termelés az 1971-es magas szintet is mintegy 4—5 százalékkal meghaladja. Túlelő érzéssel írhatjuk le,hogy az eredményekben benne van szakszervezetünk több mint háromszázezres tagságának szorgalmas, álhatatos munkája. Sajátos eszközeinkkel segítettük a hatékonyabb gazdálkodást, a szocialista munkaverseny széles körű kibontakozását üzemeinkben. Ugyanakkor kiemel feladatként foglalkoztunk a dolgozók munka- és életkörülményeinek javításával, a tagság személyes érdekeinek megvédésével, az üzemi demokrácia fejlesztésével igyekeztünk odahatni, hogy üzemeinkben ne történhessen semmilyen lényeges dolog amiről a munkások véleményét ne hallgatnák meg. A MÉM és az OVH vezetőivé való együttműködés során állandóan napirenden tartja a dolgozókat leginkább érdeklő kérdéseket, s a tárgyalásokon, a megbeszéléseken konkrét határozatokat hozunk a meglévő gondok megoldására. Nyugodtan elmondhatjuk - ez szakszervezetünk közéleti súlyát is mutatja -, hogy lényeges kérdések a hatáskörünkbe tartozó helyeken sehol nem kerülnek kimunkálásra szakszervezetünk részvétele nélkül. Szakszervezetünk nagy gondot fordított és fog is a jövőben arra, hogy a szocializmus építésével párhuzamosan rendszeresen javuljanak a dolgozók élet- és munkakörülményei. Ugyanakkor életszínvonal-politikánk gyakorlati végrehajtása közben azt is állandóan hangsúlyoztuk, hogy csakis a hatékonyabb termelői munka biztosíthatja életszínvonal-politikánk következetes megvalósítását. Amikor az elmúlt év eredményeit elismerjük, ugyanakkor őszintén kell szólnunk meglévő gondjainkról, problémáinkról is. A fejlődés ellenére sem kielégítő a szarvasmarha-tenyésztés, a zöldség- és gyümölcsellátásban való előrehaladás. Több helyütt még mindig gondot okoz a beruházási feszültség, a laza munkafegyelem, a termelőeszközök nem megfelelő kihasználása. Szakszervezeti munkánkban is több hiányosság tapasztalható. Mindezek feltárására és kiküszbölésére jó alkalom lesz a közeljövőben sorra kerülő szakszervezeti beszámoló taggyűlés. E fórumon nemcsal az elmúlt évi szakszervezeti tevékenység értékelése, de a gazdasági munka, az idei terv végrehajtásának megfelelő előkészítése is megfelelő helyet kell, hogy kapjon. / A Minisztertanács az el■*"* múlt hónapban jóváhagyta a népgazdaság 1973. évi tervét. Eszerint a nemzeti jövedelem az idén 4—5, az ipari termelés 5,5—6, a mezőgazdasági termelés 1—2, az egy főre jutó reáljövedelem pedig 4,5—5 százalékkal fog emelkedni. Beruházásra az idén 113 milliárd forintot fordít népgazdaságunk. A terv szerint mintegy 81—82 ezer új lakás fog felépülni 1973- ban. E tervek végrehajtásának segítése szakszervezetünk elsőrendű feladata. Szakszervezetünk nagy gondot kell, hogy fordítson az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésének segítésére, a szocialista munkaverseny továbbfejlesztésére, a dolgozók megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülésére, élet- és munkakörülményeinek rendszeres javítására. Az óév küszöbét átlépve bizakodással tekintünk az 1973-as esztendő elé. Terveink reálisak, lelkesítőek, teljesítésüknek minden feltétele adva van. Jó a közhangulat, nagy a dolgozók tettrekészsége, alkotókedve. Adva van a siikeres munka legfontosabb feltétele: pártunk helyes, milliók által támogatott, a gyakorlat próbáját kiálló politikája. Mindezek tudatában kezdjük el az idei vagi feladatok végrehajtását. Biztosak vagyunk abban, hogy szakszervezetünk tagsága mindeddig, ezután is élenjáró harcosa lesz terveink megvalósításának. Ehhez kívánunk - sikerekben gazdag, békére boldog új esztendőt. A MÉM és a MEDOSZ vezetőinek megbeszélése Köszönet a dolgozóknak egész évi helytállásukért A MÉM és a MEDOSZ vezetői múlt év végén, december 20-án megbeszélést tartottak közös problémáikról. A megbeszélésen értékelték a két szerv együttműködésével kapcsolatos tevékenységet. Megállapították, hogy a legutóbbi értékelés óta eltelt esztendő során a minisztérium és a szakszervezet munkakapcsolata tovább fejlődött, erősödött, az együttműködés kibővült. A megbeszélésen leszögezték, hogy az időjárás okozta nehézségek ellenére a gazdaságok és vállalatok dolgozói kellő politikai és szakmai felkészültséggel, becsületes és lelkiismeretes munkával valósították meg célkitűzéseiket. A minisztérium és a szakszervezet vezetői a dolgozóknak ezért a helytállásukért és áldozatkész munkájukért elismerésüket és köszönetüket fejezik ki. A feladatok részletes elemzésével megállapították többek között, hogy a szakszervezet hathatósan működött közre az állattenyésztés, különösen a szarvasmarha-tenyésztés területén fennálló gondok megoldása érdekében, valamint a lakosság ellátása szempontjából is nagy fontosságú, kézműigényes kultúrák — zöldség, cukorrépa, dohány termelésének növelésére hozott kormányhatározat előkészítésében és végrehajtásában. A tanácskozás megállapította a továbbiakban, hogy az elmúlt esztendő során a szocialista munkaverseny — ezen belül a szocialista brigádmozgalom — számszerűségében és tartalmában is tovább fejlődött. A dolgozók szociális és munkavédelmi helyzetének tervszerű javítása érdekében a minisztérium a Gödöllői Agrártudományi Egyetem keretében létrehozta a Munkaszervezési és Munkavédelmi Intézetet. Ezzel megteremtette a munkavédelem tudományos kutatásának és oktatásának bázisát. A megbeszélésen megvizsgálták az állami gazdaságok dolgozói szociális ellátottságának helyzetét is. A MÉM és a MEDOSZ szorgalmazza az állami lakásépítési akció keretén belül évenként legalább 1000 lakás felépítését, a szétszórt települések felszámolását és a dolgozók egyéni lakásépítésének állami támogatását. A megbeszélésen megállapították, hogy fejlődés mutatkozik az üzemi demokrácia erősödésében is. A gazdasági vezetők mind gyakrabban tanácskoznak a szocialista brigádokkal. Viszont hiányosságként állapítható meg, hogy egyes vállalatok vezetői és a vállalati szakszervezeti vezető szervek nem támaszkodnak kellőképpen a nők, a fiatalok, az újítók és a törzsgárdatagok véleményére. Tapasztalható az is, hogy az állami felügyeleti szervek általában nem kérik számon a vállalati vezetőktől, milyen intézkedéseket tettek az üzemi demokrácia érdekében. Az elkövetkezendő idők feladataival kapcsolatban megállapították, az erőket összpontosítani kell az 1973. évi népgazdasági tervről készült kormányhatározat végrehajtására. Minden szinten meg kell valósítani a vállalati, üzem- és munkaszervezés korszerűsítését.A lakosság fokozottabb ellátása érdekében az erőket összpontosítani kell a szarvasmarha-tenyésztés, a cukorrépa-, a zöldség- és gyümölcstermesztés fejlesztése programjának végrehajtására, a beruházások befejezésére, a nehéz fizikai munkák gépesítésére. Javítani kell a dolgozók munkakörülményeit. Szélesíteni kell a szocialista brigádmozgalmat. Biztosítani kell a mezőgazdaságban a szakmunkás-utánpótlást, különös tekintettel az állattenyésztés ágazatra. A dolgozók személyi jövedelmének növelése érdekében tovább kell vizsgálni az állami gazdaságok és erdőgazdaságok bérszabályozási rendszerét és továbbfejlesztésének lehetőségeit. Elemezni kell a költségvetésből gazdálkodó szervek és intézmények bér- és munkaerő-gazdálkodását, különös tekintettel az alacsony keresetű dolgozók helyzetére. A kollektív szerződésekkel kapcsolatban a megbeszélésen megállapították, elő kell segíteni azok 1973. évi módosítását és azt, hogy a vállalatok a jogszabályban előírtaknak megfelelően és a rögzített határidőre végezzék el. Végül leszögezték, nagy figyelmet kell fordítani az üzemi demokrácia továbbfejlesztésére, a termelési tanácskozások hatékonyabbá tételére és minden szinten fejleszteni kell a gazdasági vezetők és a velük együttműködő szakszervezeti szervek kapcsolatát. Különös gondot kell fordítani az ifjúságra és a nőkre vonatkozó rendelkezések maradéktalan végrehajtására, valamint a fiatalok és a nők sajátos gondjainak megoldására. A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy tovább kell fokozni a két szerv kapcsolatát a párt X. és a MEDOSZ XXIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásában, valamint a IV. ötéves terv megvalósításában. A minisztérium és a MEDOSZ vezetői felkérik a dolgozókat, hogy további helytállással és lelkiismeretes munkával segítsék a kitűzött célok elérését, a párt Központi Bizottsága 1972 novemberi határozatának érvényre juttatását. 150 ÉVE SZÜLETETT A KÖLTŐ Kelemen Kristóf szobrászművész alkotása !■■■■■■ ....................................... ...................__________........... !(1|м11ммнн!ннй!!мнннн!й!им!|н11нм11а111' Boldog új évet kedves kívánunk olvasóinknak! Újévi köszöntő égi, de jelentőségében nem csökkenő hagyomány, hogy mielőtt átlépjük az új év küszöbét, az óesztendő végén rövid számadást készítünk. Úgy érzem, élelmiszer- és fagazdaságunk 1972. évi munkája és eredménye feljogosít bennünket arra, hogy őszinte bizalommal tekintsünk a jövő esztendő elé. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a most lezárult esztendőben még szorosabbra fűződött az együttműködés tárcánk különböző szakterületei, ezen belül gazdaságok, üzemek, vállalatok, intézmények között. Jórészt a kapcsolatok egészséges megerősödésének köszönhető, hogy sikerült úrrá lenni olyan nehézségeken, mint amilyeneket a szeszélyes időjárás okozott a mezőgazdaságban. Sőt, a gyakran kedvezőtlen körülmények ellenére számos termény kimagasló hozammal hálálta meg a szorgalmas, hozzáértő munkát, azt a gondoskodást, amelyben az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, a kereskedelmi és ipari szervezetek dolgozóinak, tagjainak együttes szorgalma, szakértelme jutott kifejezésre. Az országgyűlés a közel múltban értékelte az élelmiszergazdaság és a fagazdaság helyzetét és elismeréssel nyugtázta az eddig elért eredményeit. Az előttünk álló feladatokat, amelyek mielőbbi megoldásra várnak, egyértelműen határozta meg pártunk Központi Bizottságának novemberi ülése. Ilyen feladat — többek között — a kormányunk által elhatározott szarvasmarha-program teljesítése, a kézi munka igényes növények vetésterületének és termésátlagának növelése, a termelés gazdasági mutatóinak következetes javítása is. A felsorolt feladatok megszabják 1973. év fő teendőit. Ezenkívül még számos munka vár ránk, de valamennyi tárcánk egészét érinti. Annál is inkább, mivel tevékenységünk mindinkább összehangoltan, szervezetten, egyre egységesebb folyamatban jut kifejezésre. Az új esztendő küszöbén megköszönöm az élelmiszergazdaság és a fagazdaság valamennyi dolgozójának az 1972. évben végzett szorgalmas és hozzáértő munkát. Kérem vegyék ki részüket szívvel-lélekkel csak úgy mint eddig, közös erőfeszítéseinkből. Fejlesszék tovább a helyes kezdeményezéseket, váltsák valóra a kibontakozó jó elképzeléseket. Ne feledjék, hogy együttműködésünk kihat egész lakosságunk, mindannyiunk helyzetére, az életszínvonal alakulására és elválaszthatatlan a szocializmus építésének törekvéseitől. ■p1zekkel a gondolatokkal köszöntöm a termelőszövetkezetek tagjait, az állami gazdaságok, az élelmiszeripar, az erdőgazdaság, az elsődleges faipar, az irányító szervek, a földügy és térképészet dolgozóit. Kívánok valamennyiüknek sok sikert, jó egészséget, boldog új esztendőt. Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter úr