Földrajzi értesítő, 1970

Vita - Dr. Sági Károly: Egy történeti vita természettudományi kapcsolatai (Válasz dr. Simonyi Dezső észrevételeire)

berek, tapolcai öböl), az ezután következő évszázadok alatt változtak át ezek a lápos területek a vízimadarak eldorádójává. A következő századokban moshatta alá a mind­inkább emelkedő Balaton a déli partok néhány őstelepét, amelyekből nagyobb darabok omlottak le a viharzó hullámokba (Földvár, Szemes, Boglár) . . . így kerül a Keszthelyi­hegyhátnak nemcsak a keleti, és déli alacsonyabban fekvő része víz alá, hanem a nyugati rész is. Hasonló, pusztító munkát végeztek a gyakori keleti szél által hajtott feltornyosuló hullámok a viharos évszázadokban a tó nyugati partvonalán; itt tűnt el nézetünk szerint az északi irányba haladó római úttest, így szakadhatott le az északi erődfal északkeleti sarka, saroktoronnyal együtt, míg a keleti fal kétharmadrészének maradványai, vagy legalább azoknak nyoma valószínűleg még fellelhetők lesznek. Nagyon valószínű, hogy ez a földomlás már a 6. század folyamán megkezdődött . . ." SIMONYI D. észrevehette, hogy valami ellentmondás van saját Quartinaria hely­azonosítása és az általa 1962-ben vázolt földrajzi kép között, ezért bírálatomban (1969, p. 261) a fentebb idézett részeket már a következőként foglalja össze: ,, . . . szerintem a Balaton nívója, a rendelkezésre álló régészeti és történeti adatok alapján, a III. századtól a XII. századig jóval alacsonyabban állott a mainál, és csak aztán (a XIII. század folya­mán) kezdődött a Balaton fenekének nagyobb mérvű emelkedése az egyre gyarapodó hordalék következményeképpen (AT. 20 és 25 sk.). A XVIII. századi térképekből eléggé ismeretes az a tény, hogy a Balaton ,,öblei" el voltak árasztva és ez igazolható is a XllI. század második felétől kezdve, de az előbbi századokra is átvinni ezt a későbbi állapotot alapvetően tévesnek tartom, mert akkor több partmenti lelőhelyet kellene a víz alá süllyeszteni." Mint láttuk, ellentmondás van az 1962-es és az 1969-es felfogás között, noha saját korábbi munkájára hivatkozik. Még nagyobb az ellentmondás a természettudo­mányos eredmények és SIMONYI D. véleményei között. Az ellentmondásokra a későb­biekben részletesen kitérünk, ennek bevezetéseként BAKAY K., KALICZ N. és SÁGI K. közös munkájában írt részt kívánjuk idézni (1966, p. 83), ami lényegileg a vita alapja volt: „Simonyi legújabban egy 879-ből származó oklevél alapján Quartinahaval azo­nosítja a IX. századi Fenékpusztát, és ebből Curtinacum római névre következtet vissza 18. Azonosítását nem fogadhatjuk el. Az oklevélben szereplő Quartinaha kétséget kizáróan az akkori Balaton mellett feküdt és az ottani Gundbato diaconus birtokai a Zala folyóig nyúltak le. Az azonosítást az eredeti földrajzi kép cáfolja. Ehhez hozzá­fűzhetjük, hogy a Zala folyó a XIX. század második feléig Balatonhidvégnél ömlött a Balatonba 19, a Kis-Balaton kialakulása az egykori, nagyobb balatoni öbölből alig száz éves folyamat20, a hévízi öböl Balaton-öblének eltőzegesedése is újkeletű jelenség21. Quartinahia valahol Balatonmagyaród térségében keresendő . . ." Az idézett és vita alapjául szolgáló szövegrészben a régészeti és történeti irodalomban megszokott módon jegyzeteltünk, a jegyzetszámok feloldását pedig a következőkben adjuk: 18. jegyzet = SIMONYI D. 1962, pp. 28 — 30; 19. jegyzet = SÁGI K. 1961, p. 25; 20. jegyzet = KÉZ A. 1931, pp. 57—58 és DORNYAY B. 1934; 21. jegyzet = SÁGI K. 1962. A 21. sz. jegyzetben szereplő előadás kézirata 1968-ban jelent meg (SÁGI K. 1968, pp. 15—46). SIMONYI D. 1969-ben (p. 260) a következőként értékeli a Topográfiában (BAKAY — KALICZ —SÁGI 1966, p. 83) tett észrevételünket: „Magyarország Régészeti Topográfiá­jának (1966; Röv.: Top.) első kötetében Sági Károly helyénvalónak vélte, hogy „Fenék­vár ókori neve" c. történeti-topográfiai tanulmányomban (Antik Tanulmányok, 9, 1962, p. 13 — 30) közölt helynévazonosításomat meglepően kategorikus hangvétellel tarthatat­lannak minősítvén, elutasítsa. Minthogy ellenvetéseit csupán a Balaton ó- és középkori vízállásáról vallott eddigi különvéleményére alapítja, és rövidre fogott szövegében elmulasztott valami meggyőző bizonyítékot is felhozni, ezért puszta állításait továbbra is elfogadhatatlannak tartom és szerintem tévedésen alapuló megnyilatkozását, sajnos, ezúttal is vissza kell utasítanom." Munkaközösségünk által írt vitatott részt (BAKAY —KALICZ —SÁGI 1966, p. 83) már idéztük, adtuk azt a természettudományos irodalmat is, ami alapján véleményünk kialakult. Helyesnek tartottuk volna, ha a hivatkozott adatok cáfolatával bizonyította volna be SIMONYI D., hogy álláspontunk téves. Ugyanez áll 1968-ban megjelent nagyobb dolgozatomra is (SÁGI K. 1968), amire csupán bírálatának utóiratában (SIMONYI D. 1969, p. 262) tér ki, összesen négy sorban. Ahhoz sincs hozzáfűznivalója, mivel „a kérdés lényegére vonatkozó meggyőző bizonyítékot felhozni nem tud". Ebben a dolgozatomban 242 lábjegyzet van és a következő természettudományos kutatók véleményét említem, természetesen más szakterület kutatóinak véleménye mellett: BULLA J., CHOLNOKY J., DORNYAY A., RÉZ A., KOGUTOWITZ K., KORCSMÁROS I., LACKÓ D., LÁSZLÓ G., LÓCZY L., LUKÁCS K., SZESZTAY K., TÓTH L. és ZÓLYOMI B. Tulajdonképpen ezzel a vitát le is kéne zárnunk ! Mivel azonban a természet­tudományos kérdésekben nem eléggé tájékozott régész és történész olvasókban éppen

Next