Földrajzi értesítő, 2003
Krónika - Búcsú Pécsi Márton akadémikustól
A kutatónkénti összesítés szerint PÉCSI Márton főszerkesztője volt a jelenleg 32. köteténél tartó „Studies in Geography in Hungary" sorozat első 30 kötetének, amelyek közül 15-öt ő maga is szerkesztett; az Elmélet - Módszer - Gyakorlat intézeti sorozat 38 kötetéből pedig 9-nek a szerkesztése fűződik a nevéhez. A fentiek mellett tudományos munkásságát 8 önálló könyv, 8 egyetemi jegyzet, 20 konferencia-kiadvány, közel 300 magyar és idegen nyelvű könyvfejezet, tanulmány és szakcikk, 150-nél több szakmai útvonalvezető, 30 tematikus térkép fémjelzi (nem említve azt a nagy mennyiségű, többnyire különböző szakhatóságok, minisztériumok, állami és területi szervezetek, települések stb. számára készült szakmai vizsgálati anyagokat, amelyek önálló publikáció formájában sohasem láttak napvilágot és amelyek elkészítésében, ill. készítésük irányításában PÉCSI professzornak oroszlánrésze volt). E gazdag tudományos életmű azt bizonyítja, hogy kevés olyan földrajztudós van napjainkban itthon és a világban, akinek nevét olyan széles körben ismerték és oly gyakran idézték, mint PÉCSI Mártonét. A kivételes szellemi termékenységét reprezentáló fenti, mintegy 500 tételt kiten tudományos mű közül - amelyeket mély tárgyi tudása és világlátottsága ötvözött át - külön kiemelendők a „Pleisztocén szerkezeti talajok". „A Duna-völgy magyarországi szakaszának kialakulása és fejlődése", „A löszkeletkezés és löszkronológia" c. könyvei, továbbá az 1:500 000-es mű. „Magyarország geomorfológiai térképe" c. mű, amelynek jelkulcsát az egész világon mintaként használják. Ugyancsak nem maradhat említés nélkül „Az utolsó 100 ezer év föld-, klíma- és élettörténete" c. munkája, amely - a korábban említettekkel együtt - a hazai és külföldi geomorfológusok, geológusok és a rokontudományok művelőinek körében a legismertebb és legtöbbet idézett művek közé tartozik. A tudományos világban a legnagyobb feltűnést mégis a domborzati formák kialakulásáról írt azon munkái keltették, amelyek N. KREBS, W. M. DAWIS, BULLA B., J. BÜDEL, C. TROLL és K. K. MARKOV elméleteinek bírálatán alapultak. Kimagasló és szerteágazó tudományos eredményeiért PÉCSI professzor életpályája során számos magas kitüntetésben részesült. Közülük is kiemelkedik a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Lóczy Lajos-érem és Körösi Csoma Sándor emlékérem, a volt NDK Földrajzi Társaságának Humboldt-emlékérme, a hazai állami kitüntetések közül a Munka Érdemrend arany fokozata és az Állami-díj és a Széchenyi-díj. 2000-ben pedig elnyerte a Magyarhoni Földtani Társulat legmagasabb kitüntetését, a Szabó József Emlékérmet. PÉCSI Mártont számos külföldi földrajzi társaság választotta levelező, ill. tiszteleti tagjává (többek között az amerikai, az olasz, az osztrák, a horvát, a müncheni, a bolgár, ill. az egykori csehszlovák és szovjet); külső tagja lett az Osztrák, a Lengyel és a Göttingeni Tudományos Akadémiának, levelező tagjává választotta a Szlovén Tudományos Akadémia. Tiszteleti tagsággal ismerte el kiemelkedő munkásságát a Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina és a Nemzetközi Negyedkörkutató Unió. Végül szólni kell PÉCSI Mártonról, az emberről. Aki évtizedeken át dolgozott vele, ill. a közvetlen környezetében, folyamatosan tapasztalhatta azt a rendkívüli céltudatosságot, szakmai igényességet, amit egy nagyobb lélegzetű vagy éppen aktuális kutatási feladat elvégzése érdekében -akárcsak magától - minden munkatársától egyfolytában megkövetelt. Nem tűrte az alacsony színvonalú szakmai teljesítményt, a hanyag munkavégzést, az adott feladat leadási határidejének be nem tartását. Ilyen esetekben senki sem számíthatott megértésére. A saját maga elé állított igen magas szakmai- és teljesítmény-elvárásokat kivétel nélkül valamennyi kollégájával szemben minden körülmények között alkalmazta, ami gyakran volt személyi konfliktusok forrása. Ritkaság, hogy valakinek a lelkivilágát annyira betöltse egyetlen törekvés, mint az övét. Hihetetlen munkabírása idős korában is űzte, hajtotta az „új", a „még ismeretlen" megtapasztalásának, megismerésének vágya. Világéletében sajnálta azt az időt, amit nem munkával töltött el. Még 70 éves korában is elsőként indult neki az 50 m magas, meredek paksi löszfalnak, ha ekkor már nem elsőként ért is a tetejére. Munkatársaival szembeni - néha már az empátiakészség teljes hiányáig fo