Földrajzi közlemények 1927.

V. Irodalom - Passarge S.: Die Erde und ihr Wirtschaftsleben (Fodor Ferenc dr.)

270 IRODALOM. Tisza*közén kell megküzdenie. Éppen ezért kívánatos, hogy a következő kiadásban feltüntetésre kerüljenek a tanyai temetők, a tanyai iskolák, amelyek hivatalos meglátogatása bizony néha fél napot is elvesz. Éppen így szükséges volna az egyes plébániák területén a lakosság vallási meg­­oszlásának közgrafikon alakjában való százalékos feltüntetése, a lelkészi központokhoz legközelebbi vasútállomások megjelölése, ami a megköze­­líthetőség szempontjából ajánlatos. Ilyen és hasonló módosításokkal nagy­­ban előmozdítjuk a térkép használhatóságát és azzá tesszük, amivé való­­ban lennie kellene: nélkülözhetetlenné. ^ , 1A . Passarge, S.: Die Erde und ihr Wirtschaftsleben. I. Teil: Allgemeine wirtschaftliche Erdkunde (1—390). II. Teil: Wirtschaftsgeographische Überblick über die Erde (1—374). Passarge professzornak eddig négy kisebb-nagyobb kötete járt nálunk közkézen. Ezekből a kisebb kötetekből is úgy ismertük meg, mint aki új csapást igyekezett vágni a német geográfia eddig kitaposott ösvénye mellett. Határozottan új és eredeti felfogást vallott már eddig is, amikor a földfelszíni élet jelenségeinek leírásába és törvényszerűségeibe erős vonásokkal vitte bele az emberi tényezőt. Különösen jellemző munkás­­ságára, hogy a fizikai tényezők mellett, sőt azokkal karöltve hangsúlyozza az emberi kultúrának tájalakító szerepét is. Talán egyetlen más német geográfus munkáiban sincsenek ezek a tényezőcsoportok olyan szorosan összekapcsolva, mint éppen Passarge­nél. Most új és minden eddiginél hatalmasabb kötetével lépett a világ tudományos élete elé. Már eddigi munkássága alapján sejthető volt, hogy abban látja végcélját, hogy a fizikai tényezőknek az ember életében való szerepét tisztázza. Ezt a várakozást most váltotta be új könyvében, meg­­írva a Föld gazdasági életét. Annál nagyobb érdeklődéssel fordulunk könyve felé, mert a közelmúltban egész sora jelent meg a német szerzők tollából származó gazdasági geográfiáknak. Ha ezekkel összehasonlítjuk Passarge könyvét, az első, ami feltűnik, hogy egyetlen más német szerzőnél sem látjuk olyan erősen hangsúlyozva a gazdasági életben a közgazdaságtan és a gazdaságtörténet szerepét, mint nála, s egyetlen más szerző sem keresi olyan intenzíven az egyes fizikai tényezőknek a gazda­­sági élet jelenségeivel való kapcsolatait, mint Passarge. Természeti és emberi, geográfiai és történelmi momentumok szoros kapcsolata jellemzi új könyvét. Magának a hatalmas munkának földrajzi szempontból való értékelése nagyon nehéz feladat. Óriási anyagot halmozott fel benne, amely általánosságban nagyon értékes és új anyag, s valóban földrajzi is, de vannak azután benne új, de nem földrajzi értékű fejezetek is. A beteg­­ségeknek a földrajzokban, elsősorban a gazdasági földrajzokban való tár­­gyalása nem új, de szerencsésen abbamaradt kísérlet, s most Passarge könyvében ismét találkozunk ilyen fejezettel is, talán valamivel föld­­rajzibb beállításban, mint pl. Andree régebbi kiadásában, de mégsem az anyagba beilleszthető módon. Ezt csak példának hoztam fel az anyag­­nak nem egészen földrajzi kiválogatására De van ilyen ide nem tartozó

Next