Földrajzi közlemények 1962.

Értekezések - V. Tajti Erzsébet: Budapest munkaerővonzása

пек nevezhetjük. Mindebből következik, hogy a munkaerővonzás hatására növekvő néptömörülést a belső mag és az ingázóöv alapján kell vizsgálnunk. A közvélemény nagy-budapesti néptömörülés alatt általában az 1950 január 1-én kialakított közigazgatási Nagy-Budapestet érti. A közigazgatási értelemben vett Nagy-Budapest a nagy-budapesti tömörülésnél ma már szűkebb, és az a belső, területileg összenőtt magtól a lakóhely jellegű övezetet leválasztja. Ezért nagy-budapesti néptömörülés alatt a közigazgatási határtól függetlenül azt a területet értem, ahol a népesség számbeli gyarapodása, foglalko­zási megoszlása a budapesti munkaerővonzás hatására alakul és fejlődik. Щ Nagy-Budapest munkaerővonzása és népességtömörítő hatása A gyorsan fejlődő budapesti ipar már a múlt század második felében nagy vándorlást indított el. Az ország minden részéből Budapestre vándorolt és jelenleg is vándorol a népesség jelentős hányada. A Budapestre való beván­dorlás időnként és területileg eltérő vonásokat mutat; hazánknak hol az egyik, hol a másik területéről volt intenzívebb. Általában megállapítható, hogy a Budapestre való bevándorlás a népesebb mezőgazdasági területekről (az utóbbi években Szabolcs-Szatmár, Békés és Pest megyéből) volt a legnagyobb (1—2. ábra). 1949 óta Budapesten évente több mint 25 000 ember telepedett le. A fővárosból elköltözők száma a beköltözők felét sem éri el, és többségük az ingázó településekbe távozott. Akik a fővárosban nem tudnak lakáshoz jutni, vagy jobban kedvelik a falusias, kertes családiházakat, szívesen telepednek le a Budapesthez közel fekvő, jó közlekedési adottságú településekbe, s ingázókká válnak. A munka­erő-vonzókör népességszaporodásában is a vándorlásnak van jelentősebb sze­repe. Az ingázók közül viszont — amint lehetőség adódik rá — sokan beköl­töznek a fővárosba. Ezért a népesség kicserélődése az ingázó vagy munkaerő­vonzókör településeiben igen erős. Az 1950-es években mintegy 15—20 000 ember telepedett le a munkaerő-vonzókör területén, de ugyanakkor 12—16 000 fő vándorolt el innét, s az elvándorlók közel fele éppen a fővárosba költözött (3—4. ábra). A munkaerő-vonzókör bevándorlói kisebb részben Budapestről, nagyobb részt az ország többi megyéiből származnak, mégpedig olyan megoszlásban, hogy a népességcsere Budapest és az ingázóöv között Budapest, az ország más területei és az ingázóöv között pedig az ingázóöv javára pozitív. A népességcsere következtében az utolsó évtized alatt, az ingázóöv évente mintegy 3—4000 fővel gyarapodott. A századforduló előtt a munkaerő-vonzókör mai területén nagyobb volt az elvándorlás, mint a letelepedés, sőt helyenként még a termé­szetes szaporodásból származó népességtöbblet is elvándorolt. A munkaerő­vonzókör népesség gyarapodásában később is igen nagy eltérés tapasztalható, mind az egész területen, mind településenként (5. ábra). A népesség számának növekedése a századforduló előtt Budapesten volt a legnagyobb, a peremvárosi öv népességvonzó hatása csak a századforduló körül kezdődött, de az első világháború utáni évtizedekben már Budapestet is felülmúlta. A munkaerő-vonzókör népessége a nagyarányú kicserélődés mellett is növekvő. A népesség gyarapodásának üteme a századfordulóra elérte az országos átlagot, de erősen ingadozott. 1930 óta azonban az ország népes­ségének növekedési indexét már felülmúlja (6. ábra). Az ország 1869. évi 3 Földrajzi Közlemények

Next