Földrajzi közlemények 1981.
Értekezések - Marosi Sándor - Szilárd Jenő: A Balaton kialakulása
nyainkban mi Balaton-ároknak neveztünk, de mivel nem egységes árok, célszerűbb ezt az elnevezést mellőzni) egyrészt a tó hajdani legmagasabb vízállása idején elborított, a Balaton abráziós tevékenységével és parti képződményeivel jellemzett 2. tómedencétől (korábban ezt neveztük Balatoni-medencének), másrészt az antropogén hatásra is formálódó, a tó vizével ma kitöltött 3. főmedertől (tófenéktől). Fenti megkülönböztetés különösen indokolt a fejlődéstörténeti kép felvázolása során, minthogy jóval idősebb a Balatoni-medence a tómedencénél, és utóbbinál is fiatalabb a mai partok által határolt, tavi képződményekkel szegélyezett tómeder. Ugyancsak indokolja fenti megkülönböztetésünket az a körülmény, hogy a Balaton kialakulásával és időbeli rögzítésével foglalkozó korábbi kutatók véleményeltérése részben abból adódott, hogy nem számoltak az elmondottakkal és az azokból levonható következtetésekkel. a) Prebalatoni felszínfejlődés ID. LÓCZY L. (1913) óta tudjuk, hogy A Balaton medencéje pannóniai üledékekbe süllyedt be. Ezért a felszínfejlődést csak ettől kezdve követjük vázlatosan nyomon. Éppen a Balaton sávja az a tengely, amelytől É-ra, a balatoni Riviérán csak kisebb-nagyobb foltokban, sekély kifejlődésben jelenik meg a pannon, a Balatontól D-re pedig egyre vastagabb. Minthogy a transzgredáló pannóniai beltenger szerkezetileg erősen feldarabolt, és denudációval is különböző mértékben lepusztított, élénk reliefű felszínt kapott tengerfenékül (MAROSI S. 1970), a pannóniai rétegek térbelileg igen differenciáltan különböző vastagságúak, különböző kifejlődésűek, hol partszéli, hol sekélyebb, hol mélyebb vízre vallóak, általánosságban azonban sekélytengeriek. A Balaton mentén, vagyis éppen a miocén geomorfológiai inverzió inflexiós sávjában az alsó pannóniai rétegek még hiányoznak is, ill. azok DNy felé foltszerűen és vékony kifejlődésben jelennek meg. A Balaton D-i partvidékén, Siófoknál még csak 40—70 m vastagságú pannóniai összlet DNy felé is csak 200—300 m-re vastagodik, annál inkább kivastagszik D-i irányban; pl. a Görgeteg-babócsai geofizikai maximumok környékén vastagsága meghaladja a 2000 m-t (SZENTES F. 1943, KERTAI GY. 1957, VADÁSZ E. 1960, KÖRÖSSY L. 1963, BARTHA F. 1969). A felső pannóniai keltó visszahúzódásában, a fenék kialakulásában térben és időben egyaránt különbségek mutatkoznak. E folyamat kezdete a felsőbb szintekben legpregnánsabban a balatonakarattyai (1. kép), a balatonkenesei, a balatonföldvári magaspartok rétegsoraiban kitűnően tanulmányozható: a keltó oszcillációira, partszegélyének változásaira, a vízszint ingadozásaira utaló lignites, mocsári rétegek. Befejezését pedig a már eróziós-denudációs tevékenységre, ill. folyóvízi-tavi akkumulációra valló eróziós diszkordanciák, ill. homoklerakódások jelzik egyes helyeken (feltárásban is pl. Fonyódihegy — 1. ábra —, Gomba-puszta, Zamárdi), vékony, pannont záró agyagpadok (,,beszikkadási termék", pl. Hollád, Balatonszentgyörgy, Kőröshegy, Zamárdi, Szigliget, Arács) másutt, ahol nyugalmasabb periódusban, védettebb helyzetben szakadt vége a hosszantartó beltavi állapotnak. Denudációs-eróziós tevékenység eredményeként azonban több helyen a felsőpannóniai Confseria balatonica tartalmú rétegek felső szintje tekintélyes vastagságban lepusztult, az E-i parton csak foltokban, védett helyeken maradt meg, s mélyebb és idősebb tagozatok várták az új fejlődésszakasz új folyamatának, a pannóniai tavi és a negyedidőszaki szárazföldi időszak közé iktatódó sajátos átmeneti, folyóvízi-tavi állapotnak a beköszöntését (MAROSI S. 1970). A medencefenék kiemelkedését és szárazulattá válását, ezzel párhuzamosan a felső pannóniai beltő összezsugorodását és résztavakra bomlását eredményező lassú, szakaszos diktrogenetikus mozgások hatása abban nyilvánult meg, hogy a kelta maradványa az említett .