Földrajzi közlemények 2000.

Értekezések - Pinczés Zoltán: A magyarországi krioplanációs teraszokról

Éppen erről, mint legszebb ilyen formáról neveztem el ezeket a krioplanációs sziklator­nyokat „pengőköveknek" (Pinczés Z. 1960). A krioplanációs teraszok fejlődése - mint az előbbiekben láttuk - különböző szaka­szokra osztható. Ezeket - nagyjából hasonló tagolással - több szerző is kimutatta. Legis­mertebb és talán a legjobb ezek közül Gravis, G.F. (1964) beosztása, aki négy stádiumot különböztet meg: nivációs fülke, iniciális és kifejlett (érett) krioplanációs terasz, vala­mint krioplanációs tető. Demek, J. (1969) is hasonló fejlődési szakaszokat állapított meg, csak azokat még jobban részletezte. Czudek, T. (1990) Gravis beosztását véve ala­pul az alábbi szakaszokat különíti el: 1. iniciális kriogén síkok (laposok) stádiuma, 2. a krioplanációs terasz stádiuma a. iniciális stádium, b. kifejlett stádium, 3. a krioplanációs tető stádiuma a. iniciális stádium, b. végső stádium. A krioplanációs terasz kialakulásának kezdeti stádiumában a niváció a legfontosabb denudációs tényező. A fagy által felaprózott törmelék szállítását a geliszoliflukció és az areális leöblítés végzi. A második fázisban létrejön a krioplanációs terasz és a hátráló fal. A krioplanációs fal lábánál felhalmozott törmeléket a geliszolifrukció és a leöblítés moz­gatja a lejtőn tova. A harmadik stádiumban a krioplanációs fal felemésztődik, kialakul a lapos tetőszint, ahol az ellenállóbb kőzetek, pl. alapkőzet-kibukkanások maradványai -krioplanációs tornyok - emelkednek ki a felszínből. A végső fázisban - a falhátrálással szemben - a mélység felé irányuló fagytevékenység lép előtérbe. A kis lejtőszög követ­keztében gyengül a geliszolifrukció, és a felhalmozódó törmelékben megindul az anyag osztályozódása, a poligonképződés. A krioplanációs teraszok helyzete A krioplanációs teraszok különböző lejtőkön alakultak ki, de általában a lejtő középső és felső részén fordulnak elő (Karrasch, H. 1972; Pinczés Z. 1974). A krioplanációs falak és teraszok három formához kötődnek (Pinczés Z. 1974). Ki­emelkedő hegycsúcsokon, tetőkön gyakran folyamatosan, vagy megszakításokkal körbe­futnak a csúcs alatti lejtőn. Néhol csak magánosan jelennek meg, máshol egymás alatt több is előfordul, lépcsőssé téve a lejtőt (2. ábra). Előfordulnak völgyközökön (hegyes­szögben torkolló két patak közötti hátakon) is. Ez a felszín eleve lépcsőzött, a lépcsők -tulajdonképpen a völgyben kialakult folyóteraszok megfelelői - eróziós és deráziós ere­detűek. A periglaciális korszakokban az ilyen felszín gyorsan átformálódott, hiszen az eróziós lépcsők peremét a fagy könnyen megtámadta és krioplanációs fallá alakította (3. ábra), így - a korábbi eróziós, deráziós lépcsőknek megfelelően - egymás fölött több krioplanációs lépcső is kialakult. A korábbi eróziós felszín a pleisztocénban jelentősen átalakult, és a kifagyásos falak, esetleg tornyok, bástyák, előttük pedig a törmeléklejtők, nagyobb sziklatömbök a jelenlegi felszín jellegzetes formái. A legtöbb krioplanációs formával a völgyek lejtőin találkozunk (4. ábra), mégpedig elsősorban a völgylejtők középső és felső részén, ahol a fal magassága általában 5-10 m. A formák rendszerint egymás fölött, több sorban helyezkednek el. Ebben az esetben a fal magassága fölfelé csökken. Például az Eszkálán (Tokaji-hg.) az alsó lépcső 4, majd a kö­vetkezők 3, 2 és 1 m magasak.

Next