Földrajzi közlemények 2007.
Társasági élet - Főtitkári jelentés – Kovács Zoltán
dik. Mindent egybevetve a Társaság keretén belül 8 szakosztály, 15 területi osztály, valamint az Érdi Magyar Földrajzi Múzeum Múzeumbarát Köre szervez rendszeresen előadásokat. 2006-ban szakosztályaink 46, osztályaink 108 előadást, valamint az Érdi Múzeumbarát Kör 14 előadást tartott, tehát a Magyar Földrajzi Társaságon belül összesen 168 tudományosismeretterjesztő előadás hangzott el. Társaságunk legnagyobb tavalyi rendezvényére, sorrendben 59. Vándorgyűlésünkre Mosonmagyaróváron került sor 2006. július 7-9. között. A rendezvény tudományos ülésszakának témája a „Táj és a települési viszonyok változása a Kisalföldön" volt. Az ülésszak 7 előadója a földrajz legszélesebb spektrumát képviselte, hiszen a természetföldrajztól a térképészeten, hidrológián és a természetvédelmen keresztül a gazdaság- és településföldrajzig hallhattunk előadásokat. A vándorgyűlés egész napos tanulmányútja a Fertő-Hanság Nemzeti Park, valamint a Fertőzug magyar és osztrák oldalának életével, természeti szépségeivel ismertette meg a 130 fő résztvevőt. A belföldi tanulmányutat öt napos németországi tanulmányút követte 65 fős létszámmal 2006. július 9-14. között. A résztvevők Szászország és Szász-Anhalt tartományok természeti és gazdasági viszonyaival ismerkedhettek meg. A Zalai Osztály ötnapos tavaszi autóbuszos tanulmányútjának résztvevői (többségében általános- és középiskolai tanárok, összesen 112 fő) Svájc városaival, tájaival, természeti és gazdaságföldrajzával ismerkedhettek meg. Zalai Osztályunk ősszel Albániába vezetett egy ugyancsak jól sikerült tanulmányutat, kereken 100 résztvevővel. Kiadványaink Társaságunk minden taghoz eljuttatott, immár 131. évfolyamához ért illetménylapja a Földrajzi Közlemények. A folyóirat 2006. évi 1-2. száma - a korábbi lemaradás és anyagi akadályok miatt - csak a tárgyév nyarán, ugyanazon évi 3-4. száma pedig 2007 márciusában látott napvilágot. Ez egyben azt is jelentette, hogy bő egy év leforgása alatt 5 füzetet sikerült megjelentetnünk, beleértve a 2006 elején napvilágot látott angol nyelvű „Supplement" kötetet is. A 2007. évi 1-2. szám nyomdai előkészítése a végéhez közeledik, s örömmel jelenthetem, hogy a 2007. év hátralevő (3. és 4.) számai külön füzetként, s reményeim szerint időben jelennek majd meg. Ugyancsak örvendetes fejlemény, hogy a tehetséges fiatal szerzők mellett a lapban ismét megjelentek írásaikkal a magyar földrajz szaktekintélyei. A jövőben is törekedni fogunk arra, hogy a lap szakmai színvonala és külső megjelenése egyaránt tovább javuljon, s hagyományainak megfelelően a Földrajzi Közlemények betöltse az első számú hazai földrajzi szakfolyóirat felelősségteljes feladatát. Bár nem Társasági kiadásban, de a Magyar Földrajzi Társaság által alapított folyóiratként, a Társaság szakmai felügyeletével és tagjaink szerkesztésével jelenik meg kéthavonta az 1930 és 1944 között 15 évfolyamot megélt, majd 1999-ben elődöm, NEMERKÉNYI ANTAL által újraindított földrajzi-ismeretterjesztő folyóiratunk, az Földgömb ", amelynek példányszáma 11-12 ezer között mozog. 2006-ban Társaságunk új kiadói szerződést kötött a lappal kapcsolatosan, a külső megjelenés és a példányszám fejlesztése érdekében. Elmondható, hogy a kiadóváltás kedvező hatást gyakorolt a lapra, a külső megjelenés és a tartalmi színvonal egyaránt javult, az előfizetők számának csökkenése megállt, sőt lassú emelkedésnek indult, 2006. év végén ismét meghaladta a 2500-at. Pénzügyi helyzetünk Társaságunk bevételeit az akadémiai támogatás (1 fő munkabére és járulékai), a tagdíjak és az esetleges adományok, pályázatok bevételei alkotják. Mindebből eddig csak az akadémiai támogatás és a tagdíj jelentett biztos, tervezhető forrást, ugyanakkor reménykeltő, hogy a civil szervezetek számára kiírt pályázatokon is egyre sikeresebbek vagyunk. A Magyar Földrajzi Társaság pénzügyi helyzetében látványos, robbanásszerű javulás ugyan nem történt, de az eltelt egy év egyik pozitívuma mindenképpen az, hogy Társaságunknak sikerült megőriznie pénzügyi stabilitását, sőt - hosszú idő után - némi fejlesztésre is alkalmunk nyílt. Társaságunk 2006-ban a Magyar Tudományos Akadémiával kötött szerződése alapján 2 050 000 Ft támogatást kapott az 1 főfoglalkozású alkalmazott munkabérére és annak járulékaira, emellett az Akadémia 1 000 000 Ft támogatást nyújtott a Földrajzi Közlemények kiadására. 2007-re lényegében ugyanezt a támogatást kapjuk. Bár a civil szervezetek számára kiírt pályázati lehetőségek sokszor nehezen hozzáférhet