Földtani Közlöny, 2005 (135. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám
Jakab G. et al: Késő-glaciális és holocén vízszintingadozások a Szigligeti-öbölben 423 A bolling/allerod interstadiális kezdetétől a dryas III. stadiális végéig, kisebb ingadozásokkal, a vízszint folyamatosan nő, majd a pleisztocén/holocén határán hirtelen lecsökken. Hasonló vízszint változásokat mutattak ki az Alpok tavaiból is, több-kevesebb eltéréssel (Magny & Schoellammer 1999, Magny et al. 2002). A legtöbb területen alacsony vízszintet mutattak ki a boiling interstadiális elején, amit kisebb ingadozásokkal a vízszint emelkedése követett. A dryas III. stadiálist magas vízszinttel jellemzik, legalább annak első felében. A dryas III. második felében több svájci mintaterületen is a vízszint visszaesését tapasztalták. Ezt a Balaton esetében már csak a pleisztocén/holocén határán figyeltük meg. A holocén vízszintingadozások a vegetációban a nád és a Chara mennyiségi változásaiban tükröződnek. A nád szerepe mintegy 9200 BP (10 300 cal. BP) évtől válik jelentőssé, így a vízszint változásai tekintetében innen elsősorban az 1. PCA tengely lesz mérvadó. A holocénben is több alacsony és magas vízszintet lehetett kimutatni. A legalacsonyabb vízszint a holocén kezdetén (9200 BE 10 300 cal. BP év) és az atlantikus második felében (6100 BE 7000 cal. BP) volt. A holocénben a legmagasabb vízszinttel a 4500 BP (5200 cal. BP) év után számolhatunk (szubboreális). Az ennél fiatalabb holocén üledékek hiányoznak. A nád szerepe a Balaton vegetációjában csak a preboreális/boreális átmenettől kezdve (9200 BP, 10 300 cal, BP) jelentős. Valószínűleg ekkor vált a klíma és a víz mélysége egyaránt kedvezővé a nád terjedéséhez. A nád intenzív terjedését, és dominánsé válását mutatták ki ebből az időszakból a Vörös-mocsár tőzeges üledékein végzett makrofosszília vizsgálatok is (Jakab et al. 2004). A boreális első felében a tó vízszintje még magas volt, ami megegyezik a palinológiai vizsgálatok eredményével (Nagy-Bodor & Járai-Komlódi 2000, Nagy-Bodor & Cserny 1997). A boreális második felében a vízszint lecsökkent, és a meder rövid időre ki is száradt. A tó kora holocén kiszáradása azonban csak egy rövid esemény lehetett. A Szigligeti-öbölben ekkor is víz gyűlt össze, feltételezhetően a Tapolcai-medence ide érkező patakjai miatt. Járai-Komlódi (2000) szerint a jégkori maradványfajok fennmaradása szempontjából a legkritikusabb időszak a boreális volt, mert ekkor a lápok jelentős része kiszáradt. Az, hogy a Tapolcai-medence, illetve a hozzá kapcsolódó Szigligeti-öböl ebben az időszakban sem száradt ki, és tőzegképződés folyt, magyarázattal szolgálhat arra, hogyan maradhattak itt fenn jégkorszaki maradványfajok (Primula farinosa, Pinguicula alpina, Drosera rotundifolia, Drosera anglica, Calamagrostis neglecta, Scorpidium scorpioides, Drepanocladus sendtnerii, Calliergon giganteum, Sphagnum fallax, Sphagnum palustre, Tomenthypnum nitens stb. Soó 1955, Boros 1968) olyan nagy számban. A Balatonhoz csatlakozó más lápterületeken (pl. Kis-Balaton, Nagyberek) ezeket a fajokat recensen nem lehet megfigyelni. Bár ezen fajok közül csak néhány mohafaj (Scorpidium scorpioides, Drepanocladus sendtnerii, Calliergon giganteum, Sphagnum palustre, Tomenthypnum nitens) került elő az üledékből, és onnan is csak egyes korokból, abból, hogy a medence sohasem száradt ki hosszabb időre, arra következtethetünk, hogy mindig akadt megfelelő élőhely a fennmaradásukhoz. Az 1. PCA tengely értékein az látszik, mintegy 7100 BP (7800 cal. BP) évtől a vízszint csökkenni kezd, és 6800 BP (7600 cal. BP) évnél eléri minimumát. Ezt követően a vízszint újra lassan nő 4500 BP (5200 cal. BP) évig, leszámítva helyi hidrogeológiai viszonyok változása miatt bekövetkezett hirtelen visszaesést 6100