Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) XIX. évfolyam 2012.

1. szám - Könyvismertetés - Szabados György: Magyar államalapítások a IX-XI. században. Előtanulmány a korai magyar állam történelmének fordulópontjairól. Szeged, 2011. — Ism.: Tóth Péter

vitát egy olyan korszakról, aminek alapvető jellemzője a forráshiány - valamiféle bizonyítás helyett tehát érdemes több lábon álló feltételezésekkel élnünk. Álmos ignorálása Konstantinnál forrásalapon csak egy körülményre vezethető vissza: a krónika szerint a honfoglalás idején Erdélyben megölték. Akár szakrális, akár földi értelemben, de ideje lejárt, s volt, aki fellépett vele szemben. Az okokat csak sejthetjük, akkor is, ha nincs más választásunk, mint a legárulkodóbb jelből kiindulni. Termacsuék hangsúlyozottan állították, hogy „Árpád előtt a türköknek nem volt más fejedelmük." A 'múlt eltörlését', apa és fia szembenállását feltételezni legalábbis nem tűnik túlzott merészségnek, ha az Árpád-ház későbbi történetére gondolunk. Mi lehetett egy ilyen ellentét oka? Egyetlen momentum árulkodhat Álmos és Árpád ellentétéről, Szabados György viszont épp ennek jelentőségét kisebbíti. György Barát Krónikájának Folytatója arról ír, hogy bolgárok elleni hadjárat előtt a bizánci császár követe a magyarok fejeivel, Árpáddal és Kuszánésszal találkozott, legjobb tudomásunk szerint azonban Álmos ekkor még élt, csak később, az Erdélybe vándorláskor ölték meg. Szabados megjegyzése szerint a bizánci forrásból „nem derül ki, hogy ők ketten hányadikként, milyen minőségben voltak a magyarok fejei" (87. o.), ami ismét csak a bizonyítékok hiányára való mentő hivatkozás. Aligha lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a két személy a források mindegyikében a honfoglalás korának vezéralakjaként tűnik elénk, Árpádot Konstantin és a magyarországi szöveghagyomány, Kuszánt pedig a nyugati évkönyvek, főleg pedig Aventinus krónikája emeli ki a magyarok vezéreként. Ilyenformán nehezen lehet megkerülni azt is, hogy egyeztessük György barát folytatójának adatát a Dzsajháni-féle szöveghagyományéval, ami szerint a magyaroknak két fejedelmük van. Nem mintha a bizánci forrás részletes archontológiát tartalmazna; egyszerűen arról van szó, hogy az egybehangzónak tűnő információkra minden bizonyosság nélkül is feltételezéseket kell és lehet építeni, ha túl akarunk lépni a hiperkritika módszerén. Almos fejedelemségének időszakából három külpolitikai irányvonalról is tudunk. A kavarok befogadása egyértelműen jele annak, hogy a magyarok szemben álltak a kazárokkal, talán háborút is vívtak velük. Az arab forrásokból kiderül, hogy a foglyul ejtett szlávokat a déli kikötőkben adták el, ami egy északi irányú expanzióra vall. Anonymus elbeszélése Kijev ostromáról vagy az orosz őskrónika adata Álmos állítólagos kijevi udvaráról személyében is hozzáköti a fejedelmet ezekhez a vállalkozásokhoz, attól függően, mennyire kezeljük fenntartásokkal ezeket az információkat. A harmadik irányvonal, a nyugati és délnyugati irányú hadakozás látványosan 892-ben vett lendületet, amikortól a magyarok gyors egymásutánban három hadjáratot is vezettek a Kárpát-medencébe

Next