Andics Erzsébet (szerk.): A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-49-ben 1. Tanulmány. Iratok 1844. július 4. - 1848. március 12. Kiegészítő iratok a 2. és 3. kötethez. - Magyarország újabbkori történetének forrásai (Budapest, 1981)
Bevezető tanulmány
kodás polgárháborúban ki nem tört, a jelenlevő haderőnek kell tulajdonítani.”41 Különös figyelmet érdemel a Budapesti Híradó állásfoglalása Erdély kérdésében. A konzervatívok, minekután nem tudták megakadályozni az unió kimondását, az Erdéllyel való teljes egyesülés ellen voltak, hogy így akadályozzák meg a magyar forradalom vívmányainak, mindenekelőtt az úrbériséget megszüntető törvényeknek Erdélyre való kiterjesztését. Lapjuk a teljes egyesülés — ahogy akkoriban nevezték „feltétlen unió” — követelését úgy tüntette fel, mint amely nemcsak a nemzetiségek körében szül bizalmatlanságot, de nem kívánatos a székelyek számára sem. „Kételkedünk — írta —, hogy a székelyek is olyan alapon, melyre Magyarországon jelenleg a közjog fektetve van, az egyesülést óhajtanák.”42 A Budapesti Híradó valósággal mennydörgött a „feltétlen unió” ellen. A feltétlen uniónak nem lehet barátja ,aki igazi tartós egyesülést. . . békét és megelégedést akar ... A feltétlen uniónak továbbá nem lehet barátja nemzetiségünknek egy felvilágosodott bajnoka sem, mert annak következése lenne az alkotmánynak ugyanazonossága ... A feltétlen uniót tehát ne hirdessétek.”43 A lap ugyanis fenntartani kívánta Erdélyben „a belügyekbeli kormányzás és jövedelmekkeli szabad rendelkezés jogát”. „Az unió annyi, mint központosítás: központosítsa tehát az erőt, de ne kobozza el a belügyekbeli önkormányzás és jövedelmekkeli szabad rendelkezés jogát. Ha ezeket is magával fogja vinni Budapestre . . . Kolozsvárnak szép utcáin öt év múlva bivalyok legelhetnek.”44 A jezsuita kétszínűségnek utolérhetetlen példája volt a Budapesti Híradó magatartása Jellasics ellenséges készülődéseivel kapcsolatban. A lap a naiv jóhiszeműség álláspontjára helyezkedett, noha ki más, ha nem a lap mögött álló konzervatív vezetők voltak nagyon is tisztában a horvát bán tényleges szándékaival, és az udvari reakció által neki szánt szereppel. A lap taktikája az volt, hogy Jellasics fellépését tulajdonképpen csak félreértésen alapuló jószándékú akcióként tüntette fel, és mindenképpen igyekezett a széles közvéleményt ez irányban megnyugtatni, annak éberségét elaltatni. Vitába szállt azokkal, akik a nemzetet önvédelemre szólították fel, az ilyen irányú hazafiúi aggodalmakat agyrémnek minősítette. „A horvát bán büszke nyelven beszél ugyan proklamációjában — írta a lap május elején —, s a törvény irányában ingadozó állásba tette magát, de agyrémeket lát az, ki bürokrácias reakciónak tulajdonítja magaviseletét.”45 Majd másutt: „A horvátországi dolgokkal nem vagyunk tisztában, azt sem tudjuk hogy állunk, — csak jót remélni van okunk ; mert ha Jellasics a császár hatalma mellett készül pártütésre, nem fog oly lépést tenni, mely azt nem erősíteni, hanem tönkre fogja tenni.”46 „Báró Jellasicsról mi több józan észt teszünk fel.” Részéről „inkább dinasztiai túlbugóságról van szó” a konzervatív lap szerint, amely valósággal hitet tesz Jellasics jóhiszeműsége 41 Uo. 1848. május 23. 489. 1. 42 uo. 1848. április 16. 361. 1. 43 Uo. 1848. május 21. 486 . 487. 1. Kiemelés tőlem A.E. 44 Uo. 1848. május 21. 487. 1. 45 Uo. 1848. május 6. 433. 1. 46 Uo. 1848. május 20. 481. 1. Kiemelés tőlem A.E.