Forbes, 2017. január-június (5. évfolyam, 1-6. szám)

2017-03-01 / 3. szám

A Fundangót 1996-ban alapították, síelők és snowboardosok terveztek ma­guknak olyan ruhákat, amiket egyébként nem tudtak megvenni. A csapat ma is olyanokból áll, akik aktívan sportolnak, a kollekcióban a síkabáttól a sapkán át a sínadrágig sok mindent megtalálunk. A márka mára 13 országban van jelen, sportruhákkal foglalkoznak. 4 GRIFF GENTELMEN’S CÉG: GILTON TRADE KFT. TULAJDONOSOK: GREAT GETZBY KFT. (ENNEK TULAJDONOSA: RAMBYT HOLDING A.G.), SÜTŐ ZOLTÁN OLIVÉR LÉTSZÁM (2017): 5 FŐ BEVÉTEL (2015): 18 MILLIÓ FORINT ADÓZOTT EREDMÉNY (2015): 2,6 MILLIÓ FORINT GRIFF A GILTON Trade Kft. 2015-ig nyolc fővel és 848 millió forintos bevétellel üzemelt, a 2016-os adat azonban már nulla főt mutat. 2015-ös adózott ered­ményük 389 milliós veszteség. A Great Getzby Kft.-ben öten dolgoznak, azonban a tevékenységeik között nincs ruházattal kapcsolatos. 6 RETROJEANS CÉG: DISTRIBUTIONONE KFT. TULAJDONOSOK: CSOKNYAY ANNA, CSOKNYAY ZOLTÁNNÉ, SIMON ILDIKÓ, KUCSERA ALEXANDRA, SIMON ISTVÁN LÉTSZÁM (2017): 290 FŐ BEVÉTEL (2014): 2,6 MILLIÁRD FORINT ADÓZOTT EREDMÉNY (2014): 45 MILLIÓ FORINT A Retro Jeans farmermárka rengeteg üz­lettel van jelen Magyarorszá­gon, márkaüz­leteik mellett franchise-rendszerben is működnek. Mára nemzetközi márkáról beszélhetünk, vannak boltjaik Szerbi­ában, Csehországban, Szlovákiában és Spanyolországban is. Kollekciójukban férfi és női farmerek mellett papucsokat, cipőket, csizmákat is találunk. 7 SANDSTONE sandstone A Saxoo London 1997 óta létező férfiruhá­zati márka, több mint negyven saját már­kaüzletük van Budapesten a plázákban és a vidéki nagyvárosokban. Kollekciójukban kabátok, dzsekik, cipők, öltönyök és zakók is vannak. 2015-ben külön kollekciót fej­lesztettek a Fradinak, visszaköszön benne a csapat zöld színe. 9 THOMAS JEANS CÉG: JEANS-THOMAS KFT. TULAJDONOSOK: KOVÁCS ATTILA LÉTSZÁM (2017): 21 FŐ BEVÉTEL (2015): 254 MILLIÓ FORINT ADÓZOTT EREDMÉNY (2015): 5,8 MILLIÓ FORINT A listánkon a teljesen angol hangzású Thomas Jeans a kakukktojás. Egy­általán nem próbálnak rejtőzködni, honlapjukon büszkén és nagyon feltű­nően hirdetik, hogy ők bizony magyar farmermárka, sőt száz százalékban magyar tulajdonú a cég. Nemcsak ke­reskedelemmel foglalkoznak, hanem farmerek tervezésével és gyártásával is. Kilenc márkaboltjuk van. A korábbi céget felszámolás alatt, 2010-ben vette át Kovács Attila, jelenlegi márkatulaj­donos. 10. WINK CÉG: OCTAVIA FASHION KFT. TULAJDONOSOK: WEI ZIFENG, WEI ZILONG LÉTSZÁM (2017): 12 FŐ BEVÉTEL (2015): 6 MILLIÓ FORINT ADÓZOTT EREDMÉNY (2015): 3,7 MILLIÓ FORINT A kilencvenes évek elterjedt cipőmárkája, az olcsóbb kategóriába pozícionálták ma­gukat. Eddig, 2016-ban az olcsó, sportos vonal mellé behozták a dizájnkollekciót is. A bolthálózat is ezt a kettősséget tükrözi, az Ázsia Center mellett ott vannak a buda­pesti Deák térhez közeli, luxusmárkákat felvonultató Fashion streeten is. 2017. MÁRCIUS FORBES I 71 TULAJDONOSOK: MAYO CHIX MAGYARORSZÁG LÉTSZÁM (2017): 43 FŐ BEVÉTEL (2015): 811 MILLIÓ FORINT ADÓZOTT EREDMÉNY (2015): 95 MILLIÓ FORINT A márka alapjait még 1989-ben rakták le Magyarországon. Ma 60 márkabolttal működik, jelen van az összes nagyvá­rosban, bevásárlóközpontokban, 120 viszonteladóval ott van a kisebb telepü­léseken is. A legtöbb magyar divatmár­kához hasonlóan itt is csak a tervezést végzik itthon, nagyjából negyven em­berrel. Kollekciójuk széles, a női divatot a szoknyától a kabátig lefedik. CÉG: SANDSTONE KFT. TULAJDONOSOK: NAGY ZSOLT, EGYED ANDREA LÉTSZÁM (2017): 0 FŐ A CÉGBEN UTOLJÁRA 2015-BEN VOLT 1 FŐ FOGLALKOZTATOTT. BEVÉTEL (2015): 15 MILLIÓ FORINT ADÓZOTT EREDMÉNY (2015):­­3 MILLIÓ FORINT A Sandstone története 1989-ben kezdődött, Budapesten, egy öt négyzetméteres üzlethelyiségben nyílt meg első hegymászóboltjuk Vadvidék néven. Túraruházattal foglalkoznak, 1996 óta gyártanak is. Előruházatokkal kezdtek, mára főleg dzsekiket, nadrágokat, de cipőt is árulnak. 8 SAXOO LONDON CÉG: SAXOO INTERNATIONAL KFT. TULAJDONOSOK: BÁCSKAI IMRE, POTECZKI IMRE LÉTSZÁM (2017): 24 FŐ BEVÉTEL (2015): 691 MILLIÓ FORINT ADÓZOTT EREDMÉNY (2015): 46 MILLIÓ FORINT SGREQQU­O KIDOrsi 5 MAYO CHIX

Next