Forrás, 1943. október-december (1. évfolyam, 10-12. szám)
1943-11-01 / 11. szám
A HÓNAP FILMJEI Elgondolkoztató művelődéstörténeti kérdés: miért annyi magyar filmvígjáték s miért csak vígjáték? A sablonra készült vígjátékoknak ebben az özönében aztán aligha kerülhetjük el az ismétlést, vagy aligha nyújthatunk a nézőnek valami szokatlant, játékban, megoldásban, szereplőkben, díszletben újat. A vígjátékok nálunk már futószalagon készülnek, szinte egyformák mind, legfeljebb a környezetük változik, amelyben a félreértés magas iskoláját játszó művész hölgyek s művész urak sok csetlés-botlás után egymás karjaiba omolnak. A külföldi példa megmutatta, hogy vígjátékot lehet sablon nélkül is készíteni (Botrány), avagy sikere van a komolyabb, elgondolkoztatóbb filmeknek is,hogy csak kettőt említsünk: A pék felesége és a Párisi románc). Mindenáron nevettetni akarunk, s néha éppen ez nem sikerül, ez a nevettető szándék. S gondoljunk arra is: a magyar filmet nemcsak a főváros és az a néhány nagyobb város közönsége nézi meg, hanem elsősorban a falu, a magyar vidék. Ez kevésbbé érti meg az idegen filmet, mint az idegen nyelvekben jártas városi ember s így csak természetes, hogy elsősorban az anyanyelvén készült filmszalagok után érdeklődik. S teljesen hamis képet kap, nemcsak önmagáról, nemcsak a kaszárnya dolgairól, vagy a városi emberről, hanem az egész magyar világról is. Mindenesetre láttunk a napokban egy egyfelvonásos „közjátékot“, Ady verse után filmesítették meg: A Kalota partján-t. Finom, szép film volt, sok poézis, igen sok szép felvétel és ötlet benne. Különösen a lepkejelenet sikerült. Kifogásunk csak annyi lehet, hogy a film vándorát kiábrándító csavargónak öltöztették: ez illúziórontó, a poétikus filmben túlságosan verisztikus az alak. 221