Forrás, 1944. január-március (2. évfolyam, 1-3. szám)

1944-01-01 / 1. szám

Egyes fejezetei igen sikerültek; amit pl. Vajda Jánosról, Juhász Gyuláról, Justh Zsigmondról, Szabó Dezsőről, Harsányi Lajosról vagy különösen Móricz Zsigmondról mond (Móricz kü­lönben igen közel áll a szerzőhöz, aki néhány év előtt egész könyvet írt róla), az olykor nemcsak új, hanem mindig igaz is. Általában, ha kellő távlatból szemléli alakjait, tehát méltatása tisztán iro­dalmi, minden melléktekintet nélkül, akkor értékelései megnyug­tatóan igazak és helyénvalóak. S ha van egy-egy helytálló meg­jegyzése másokról is, nem tudjuk meg tőle, hogy minő hatással volt irodalmunkra ez vagy amaz az író, inkább a szellemi foly­tonosság beágyazottságából kiragadva állítja elénk őket s így mondja el róluk véleményét. A rendelkezésünkre álló hely szűk terjedelme miatt nem szedhetjük gombostűre minden újszerű megállapítását, csupán rámutatunk egyikre-másikra, kritikai gon­dolatsorunknak inkább csak csúcsait érintve. A könyv legfőbb irodalompolitikai szempontjai Gyulai Pál és Tolnai Lajos méltatásában mutatkoznak meg. Féja mindkettő fölött ítélőszéket ül s ennek eredményeként szinte felcseréli eddigi irodalomtörténeti helyüket. Gyulait nem szereti a szerző; nevé­nek puszta hallatára elveszti a kötelező tárgyilagosságot s fő célja a nagy kritikus működésének kedvező jelentőségét a lehető leg­szűkebbre szorítani. „Gyulai — mondja feddőleg — tekintélyét nem műveinek, hanem szerepének köszönheti.“ A szerző igazság­talan, mert ha még így volna is, várjon Kazinczyról nem lehetne ugyanezt elmondani?... S talán kisebbíti ez akár ennek, akár amannak jelentőségét? ... Később azt állapítja meg, hogy Gyu­lainak nincsenek „nagyobbszabású“ művei, mintha anélkül nem lehetne valaki akár halhatatlan is. De melyik kritikusnak van Gyulaiénál „nagyobbszabású“ munkája? Beöthynek? Riedlnek? vagy talán Péterfynek? . . . Nyilván egyiknek se... Féja kifogá­solja azt is, hogy Gyulai „torzképeket“ festett egyes írókról, de feledi, hogy egy-egy ilyen torzkép éppen most tárgyalt könyvében is fellelhető ... Írja, hogy Gyulai „bámulatraméltóan érzéketlen volt az irodalom társadalmi hivatottsága iránt“. Lehet. De az irodalom irodalmi hivatottsága iránt viszont annál több érzéke volt s kora legjelentősebb kritikusától mégis csak ezt várjuk el inkább. Féja elfogult nemcsak Gyulaival, de annak társaságával és azzal a szellemi irányzattal szemben is, amelyet ők képviseltek s szívesen feledi érdemeiket. Hogy Gyulainak minő rendkívül éles szeme, milyen kitűnő ízlése, biztos ítélete volt s hogy éppen ő oldotta meg a legméltóbb kritikai feladatokat s hogy tőle kaptuk legnagyobb költőink igaz jellemzését. Nézeteit bátran nyilvání­totta; ez igaz, de nem elítélendő, hiszen T­ime­r Féja is azt teszi. Hogy volt bizonyos rokon- és ellenszenve egyes írók irá­nyában? ... volt. Féja egész könyvvel bizonyítja, hogy neki is van. 110

Next