Fórum - Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának lapja, 1976 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1976-03-01 / 1. szám

2 A pártmunka mozgalmi jellege Megjegyzések egy vitához „A pártmunka mozgalmi jellegének néhány összef­üggésséről’’ megjelent cikk — Látos István elvtárs tartalmas, sok gondolatot fel­vető írása — joggal váltott ki élénk érdeklő­dést a lap olvasóiból. A XI. kongresszus hatá­rozata, a párt vezető szerepének hatékonya­bb érvényesítésével kapcsolatos feladatok között fogalmazta meg: „Tovább kell erősíteni a pártmunka politikai, mozgalmi jellegét. Min­den szinten fel kell lépni a helyenként mu­tatkozó hivatalnoki stílus ellen, mert ez rontja a dogozó emberek és a párt kapcsolatát. A felesleges ülésezés, az indokolatlan sok pa­pírmunka figyelmet és energiát von el a tö­megek körében folytatott politikai tevékeny­ségtől”. Az idézet első olvasásra is magára vonja a figyelmet, fontos és világos útmuta­tást ad a párt munkamódszerének és munka­stílusának fejlesztéséhez. Amikor azután mé­lyebben és részleteiben vizsgáljuk, mihelyt gyakorlattá kívánjuk alakítani — rájövünk, hogy az igen gazdag, sokfelé ágazik. Hamar kiderül az is , hogy nem egyformán értel­mezzük a kérdést. Ezt bizonyítják azok a cikkek is, amelyek e lap hasábjain meg­jelentek. A szó eredeti értelmében vett vita ugyan nem igen alakult ki — bár egymástól eltérő nézetek is vol­tak — most e cikk megírásával mégis a vitazárás feladatára kaptam megbízatást. Azt hiszem az a helyes, ha ezt úgy értelmezzük, hogy csak a lap hasábjain fejezzük be a vi­tát, de élőszóval és egymás között, más fóru­mokon, a pártmunka különböző napirendjei­nek tárgyalásánál folytatjuk azt. Megjegyzéseimben felhasználom a Pártépí­­tési Tanszéken e témáról folytatott vita ta­pasztalatait — ezzel együtt saját véleménye­met fejtem ki. ☆ A vitaindító cikk felvetette és több hozzá­szólás is érintette: miért került napirendre a mozgalmi jelleg továbbfejlesztése? Mi ad je­lentőséget ennek a témának? Tömören fogal­mazva a következőket válaszolhatjuk: a fej­lett szocializmus építése szükségessé teszi a párt vezető szerepének, a pártmunka haté­konyságának fejlesztését. A másik ok kétség­telen az, hogy egyes területeken csökkentek a munka politikai, mozgalmi vonásai — erre többen is utaltak (Petra József, László Zoltán, Blaskovics János elvtársak). Szükségessé teszi a kérdés napirendre tűzését az is, hogy pár­tunkban örvendetesen növekszik a fiatalok és a fiatal párttagok száma és aránya is — akik­nek kevesebb a mozgalmi tapasztalatuk. Érv­nek tartom azt is, amit Blaskovics és László elvtársak érzékeltetnek: kifejezésre jut a párt gazdag történelmi tapasztalataihoz való ra­gaszkodás is, vagy más szavakkal: a pártmun­ka módszerében és munkastílusában is őrzi a folyamatosságot. Előrejutásunkhoz szükség van a bevált eszközök felhasználására, a bevált elvekre és módszerekre építjük az újat. Ezzel lényegében a téma jelentőségére is utaltunk. Még egy dolgot tegyünk hozzá eh­hez: a XI. kongresszus a mozgalmi jelleg fej­lesztését nemcsak a párton belül vetette fel. Bizonyítja ezt két rövid idézet is a Központi Bizottság beszámolójának, a szakszervezetek és a KISZ munkájával foglalkozó részéből­ .A szakszervezetekben tevékenykedő kommu­nisták fontos feladata, hogy segítsék a szak­szervezetek politikai, mozgalmi jellegének fejlesztését... A jövőben arra kell törekedni, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a párt közvetlen segítőtársaként még önállóbban dol­gozzák. Ezzel együtt fejlessze tömegszerveze­ti, mozgalmi jellegét is.­A pártmunka po­litikai, mozgalmi jellegének fejlődése tehát hatással van a különböző tömegszervezetek és állami szervek pártirányítására is. ☆ A legtöbb észrevétel — érthetően — azzal volt kapcsolatos: melyek a pártmunka moz­galmi jellegének összetevői? Ez fontos kér­dés, mert a megválaszolásától függ — milyen irányban fejlődik a pártmunka. Szeretném hangsúlyozni, hogy az alapos és helyes vá­lasz még további munkát igényel. Igaz ugyan, hogy a pártmunka mozgalmi jellege nem új „találmány” — mégsem alakult még ki egy­séges felfogása. Azt hiszem nem vezet köze­lebb az alaposabb megismeréshez Frcsovszki Tibor elvtárs nézete. ...... én úgy gondolom, hogy amikor választ akarunk adni a kérdés­re, hogy mit értünk a pártmunka politikai és mozgalmi jellegén, s ennek erősítésében mi­lyen konkrét feladatokat kell megvalósítani, nincs szükség újabb elméletekre, tézisekre, megállapításokra”. Azokkal értek egyet, (Dan­­kó Tibor elvtárs és mások) akik azt hangsú­lyozzák, hogy a jelenlegi feladatokra, körülmé­nyekre konkretizálva célszerű kidolgozni ho­gyan értelmezzük ma ezt a kérdést. Úgy ér­zem, nem vezet közelebb a célhoz az sem, ha a fogalmat túlságosan kitágítjuk, és azzal a hivatkozással, hogy a mozgalmi jelleg nem választható el a politikától, lényegében el is akarjuk intézni a dolgot. Vagy: abból kiindul­va, hogy komplex fogalomról van szó — a párt valamennyi szervezeti és működési elvét ide sorolhatjuk. Kétségtelen, hogy végső so­ron a munkstílus, a munkamódszer is poli­tikai kérdés vagy, hogy pl. a pártélet lenini normáinak érvényesülése, feltétele a párt­munka politikai és mozgalmi jellege jobb ér­vényesülésének — de a hatások, összefüggé­sek és a körülmények felsorolása még nem je­lenti magának a fogalomnak a meghatáro­zását Hibás az a megközelítés is — amely a mun­kaidőn túli pártmunkára, a papírmunka meg­szüntetésére, vagy az értekezletek csökkenté­sére korlátozódik.Nem vitatható, hogy a párt­­munkának vannak ilyen — ha jól végzik fontos — területei is. Kétségtelen az is, hogy a bürokratikus szemléletnek,­­ a hivatalnoki stílusnak a megnyilvánulásaival leggyakrab­ban itt találkozhatunk. Nem véletlen, hogy a kongresszus határozata hangsúlyosan hívta fel erre a figyelmet. Ezek a tényezők még­sem adnak teljes választ feltett kérdésünkre. A pártmunka politikai, mozgalmi jellegé­nek lényegét — egyetértve Blaskovics elv­­­­társsal —, abból kiindulva lehet meghatározni, hogy pártunk nem utasításokkal, parancsok­kal, hanem a politikai meggyőzés, a szervezés, nevelés eszközeivel vezet A pártélet, a párt­munka — természetéből fakadóan — politikai és mozgalmi jellegű. Politikai jellegét a mun­kásosztály céljainak szolgálata, mozgami jel­legét pedig az öntudatos, az önkéntes vállalá­son alapuló, a tömegek megnyerésére és mozgósítására irányuló munka adja. Feltéte­lezd a tudást, a nyíltságot és őszinteséget igényli az élő szó erejének latba vetését, a személyes példamutatást és az áldozatválla­lást is. A pártmunka lényege — mondjuk és valljuk — az emberek között végzett munka. Ebből az is következik, hogy a mozgalmi jel­legtől elválaszthatatlanok az emberi kapcsola­tok, szervezetben és szervezeten kí­vül is. Emberi kapcsolatok nél­kül nincs eleven tömegkapcsolat nem lehet hatékony politikai munkát végezni. A moz­galmi jelleg igényli a rugalmasságot, az al­kalmazkodást, a sablonok elkerülését, tapasz­talatokat és a növekvő hozzáértést is a párt­munkához. E rövid felsorolás nem kimeríti, inkább csak érzékelteti a témával összefüg­gő kérdéseket és feladatokat. Ezzel kapcsola­tosan két megjegyzésre szorítkozom. Az egyik, hogy véleményem szerint a különböző szin­teken differenciáltan kell megjelölni a fel­adatokat: pl. míg a szakszervezetekben az ak­tivitás és magatartás fejlesztését kell előtér­be állítani, addig az irányító pártszerveknél az alsóbb szervekkel való­­ kapcsolat javítása kerülhet előtérbe. A másik: végig kell gon­dolni a pártmegbízatásokat — erre most a tagkönyvcsere beszélgetései jó alkalmat adnak — és felszámolni a „kiagyalt”, formális meg­bízatásokat. Helyettük előtérbe kell állítani a munkában, a baráti és családi környezetben tanúsított magatartást, azt a pártmunkát, ami minden külön megbízás nélkül végezni kell: a politikánk megismerését, terjesztését, ha szükséges védelmét — és saját munkate­rületünkön a végrehajtását.­­ A vitában többen szóltak a mozgalmi jelleg és az operativitás összefüggéseihez. Úgy tű­nik, hogy ebben a kérdésben is van vélemény­­eltérés a hozzászólók különösen Kálmán Já­nos és Károlyi Miklós elvtársak között. Véle­ményem szerint akkor értelmezzük helyesen, ha­ politikai operativitást értünk alatta, az elvi-politikai irányítás konkrétságát. Továb­bá: ha a párt szervező, nevelő és kádár mun­­kájával kapcsoljuk össze. Az operativitás eb­ben a felfogásban a pártirányítás, a pártmun­ka állandó jellemzője. Egyetértek tehát Kál­mán elvtárssal, hogy az operativitás nem irányítgatás, parancsolgatás. Hibásnak tartom viszont Károlyi elvtárs nézetét, hogy: „... nem lehet kizárni a párt szervező funkciója mellett operativitása sem”. Véleményem sze­rint a két fogalom elválaszthatatlan. Az operativitás nem azonos a beavatkozás­sal (amely időleges, rendkívüli) és vélemé­nyem szerint „az óvodabővítés, a cukorré­­patermelés kérdéseiben való gyors döntés” — Kálmán elvtárs példái — nem a helyes irány­ban orientálnak. Lehet olyan politikai szituá­ciót említeni, amikor szükség lehet ilyen dön­tésekre. (Bár inkább állásfoglalást mondanék.) De ezek jelentik a kivételeket — melyek a mondás szerint erősítik a szabályt: az ilyen természetű kérdésekben más — tanácsi, gaz­dasági szervek döntenek. Károlyi elvtárssal, értek egyet, aki ezt írta: „... ha a párt azo­nos kérdésekkel foglakozik is mint más szer­vek, akkor ezt pártszerű, mozgalmi jeleggel és mindenkor politikai töltéssel tegye”. Károlyi elvtárs cikkéből két dologra sze­retnék még reagálni. Felveti azt, hogy eseten­ként a párt, valamint az állami szervek kö­zös határozatot hoznak. Korábban valóban vol­t ilyen gyakorlat; ma már ezt nem helye­seljük, a feladatok, vezetési módszerek és eszközök összekeverését okozhatja, és nincs is ilyen gyakorlat. A másik félreérthető meg­jegyzése az, hogy az állami szervek munká­jának javulásával „... ellkerü­lhetővé válnak majd olyan döntések, melyeket ma megfele­lő előkészületek hiányában a pártnak esetleg meghoznia”. Véleményem szerint a párt ma sem hoz döntéseket az állami szervek he­lyett és a pártban sem szükséges minden esetben széles körű felméréseket végezni a döntéseik meghozatalához. ☆ Befejezésül szeretném megjegyezni, hasz­nosnak, értékesnek tartom, Főiskolánk lapjá­nak vállakozását, hogy egy fontos probléma­kör, a pártmunka mozgalmi jellegének meg­értését elősegítse. A közölt hozzászólások sok hasznos gondolatot tartalmaznak, amelyeknek csak egy részét tudtam érinteni. A vitát, esz­mecserét nem kell lezártnak tekintenünk, an­nál is inkább, mivel ismereteim szerint a témával más pártfórumokon is foglalkoznak. Nemes István fórum A Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusáról A Lengyel Egyesült Mun­káspárt VII. kongresszusán, 1975 decemberében igen nagy horderejű kérdésekre vártak választ a lengyel kommunis­ták, a lengyel társadalom. És a kérdések nagyságát bi­zonyítja, hogy a kongres­­­szuson az előzetesen széles körben megvitatott téziseken, a KB írásos beszámolóján, az első titkár szóbeli beterjesz­tésén és a KB-tagok, vala­mint a testvérpártok vezetői­nek a plenáris üléseken beter­jesztett beszámolóin kívül 17 szekcióban 789-en szólaltak fel, 630-an pedig írásban terjesz­tették be véleményüket, ja­vaslataikat. A beszámolók és a vita egy­értelműen leszögezte, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt­nak — 1971 decemberében el­fogadott — a szocializmus di­namikus építésére, a dolgo­zó nép anyagi és szellemi szükségleteinek optimális ki­elégítésére irányuló program­ja, eredményesnek bizonyult. A VI. kongresszuson kitű­zött társadalmi program vég­rehajtását a szocialista gaz­daság gyors ütemű fejlődésé­vel, a gazdasági potenciál gyors növekedésével és kor­szerűsítésével, a hatékonyság nagyarányú javulásával, a gaz­dasági irányítás új módsze­reinek és formáinak kidolgo­zásával sikerült nemcsak tel­jesíteni, de jelentősen túl­teljesíteni. A gazdasági fej­lődés fontos új vonása volt, hogy a lengyel nemzetgazda­ságban hosszú idő óta először sikerült összhangot teremteni a rendkívül magas beruházá­sok és a lakosság igen jelen­tős jövedelememelkedése kö­zött. Ez a termelékenység gyors növekedésével (évi át­lagban 8,4 százalék), a beru­házási ciklusok jelentős lerö­vidítésével és az intenzív gaz­dálkodás egyéb tényezőinek kihasználásával magyarázható. Nemzetközileg is nagy ér­deklődést váltott ki a len­gyel közigazgatási reform. A többlépcsős intézkedés (köz­­lési és vajdasági szinten a ta­nácsok és közigazgatási szer­vek kettéválasztása, a járá­­sok megszüntetése és 49 új vajdaság kialakítása) az állam­­igazgatás korszerűsítését szol­gálta. S bár a LEMP VII. kongresszusa a tapasztalato­kat még nem összegezhette, a dokumentumokból egyértel­műen következik, hogy a re­formnak­ két fő célja volt: 1. Olyan áttekinthető struktúra kialakítása, amelyben a párt­és az állami vezetés, valamint a fokozódó helyi aktivitás, tár­sadalmi ellenőrzés és kezde­ményezés jobban egybeötvöz­­hetők. 2. A mezőgazdaság szo­cialista átalakítása érdekében az egyes vajdaságok erősen agrárjellegének a megszünte­tése és az egyes területi egr­­ségekben a munkásosztály megerősítése. S ezzel eljutottunk a len­gyel kommunisták kongres­­­szusának egyik legfontosabb — mondhatni stratégiai jelen­tőségű — célkitűzéséhez.­­ A LEMP agrárpolitikájában a VI. kongresszus időszakában is az az alapelv volt az ural­kodó, hogy a lengyel mező­­gazdaság szocialista átalakítá­sát szükségképpen össze kell kapcsolni az agrártermelés fo­kozásával. Hangsúlyozták a mezőgazdasági termelés gyors növelésének és vele párhuza­mosan az agrárstruktúra fo­kozatos átalakításának a szük­ségességét. A VII. kongres­­­szust megelőzően létrejött és kongresszusra benyújtott do­kumentumok új szempontot, a koncepció terén végbement változást tükrözik, ami a kö­vetkezőképpen fogalmazható meg: a mezőgazdaság terme­lésének fokozása már nem le­hetséges a falu szocialista át­alakítása nélkül. Lengyelország agrárstruktú­rájában az utolsó 3—4 évben jelentős változások mentek végbe, illetve új folyamatok bontakoztak ki. Jelentősen megnőtt a társadalmi tulaj­donban levő mezőgazdasági egységek földtulajdona. Az ál­lam lehetővé teszi az idős földtulajdonosoknak, hogy öregségi nyugdíj fejében le­mondjanak földjükről az ál­lam javára. Igen sokan éltek, és kívánnak élni ezzel a le­hetőséggel. Az egyéni gazdák gazdálkodásában is nagy sze­repe van már a kollektív for­máknak, különösen a mező­­gazdasági köröknek. Ezenkívül termelési közösségek is ala­kultak, de az egyéni gazdák és állami gazdaságok koope­rációjának is számos formá­ja jött létre. Az állam külö­nösen a szerződéses gazdál­kodást ösztönzi, hogy terv­szerűbbé tegye a mezőgazda­­sági termelést. A mezőgazda­­sági körök közel 47 százalé­ka már közösen gazdálkodik, a falvak nagy részében eltűnő­ben vannak a „nadrágszíj­­parcellák”. A LEMP VII. kongresszusa elé beterjesz­tett dokumentumok megálla­pították, hogy Lengyelország­ban megértek a feltételek a falu szocialista átalakításának megvalósításához, hogy a len­gyel mezőgazdasági termelési problémáinak a megoldása, a föld maximális kihasználása egyedül a szocialista társadal­mi átalakulás feltételei kö­zött lehetséges. Az új ötéves terv célkitű­zései nagyon impozánsak: a nemzeti jövedelem 40—42, az ipari termelés 48—50, a me­zőgazdasági termelés 15—16, az élelmiszerellátás 35—37, a reálbér 16—18 százalékos nö­velése. A gazdasági, társadalmi fej­lődés Lengyelországban is na­pirendre tűzte annak tisztá­zását, hogy a fejlődés melyik periódusában vannak, s mi­lyen irányban kell tovább ha­ladniuk. Gierek elvtárs be­számolójában részletesen fog­lalkozott e kérdéssel, s töb­bek között a következőket mondta: „Hazánk, a népi Lengyelország a szocialista fejlődés új szakaszába, a­ fej­lett szocialista társadalom fel­építésének szakaszába lép ... Az elmúlt három évtizedben a kapitalizmusból a szocializ­musba való átmenet felada­tainak túlnyomó többségét megvalósítottuk... Jogosan ál­lapíthatjuk meg, hogy alap­jában véve leraktuk a szo­cializmus alapjait országunk­ban és megszilárdítottuk tár­sadalmi, gazdasági és politi­kai struktúráját... Nem je­lenti azt, hogy az új rend­szer fejlődése és kialakulása már befejeződött... Ha hozzá­kezdünk a fejlett szocialista társadalom felépítéséhez, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az országunk a társada­lomgazdasági élet egyes terü­letein előrehaladt a szocializ­mus építésében, a fejlődés nem egyforma... a mezőgaz­daságban még a megelőző korszak problémáit oldjuk meg... A fejlett szocializmus építése nemzedékek program­ja.” Mindennek eléréséhez olyan társadalom kialakítására van szükség — húzta többszörö­sen alá a kongresszus —, „amely mind jobban integrál­ja munkáját a testvéri szocia­lista ország­ok erőfeszítéseivel és a haladás elveivel össz­hangban veszi ki részét a mo­dern világ problémáinak meg­oldásából”. , Szokolay Katalin Számvetés a KISZben Főiskolánk 22 fős KISZ- szervezete január 17-én tartot­ta az elmúlt mozgalmi év munkáját értékelő és a vezető­séget újjáválasztó taggyűlését. A taggyűlés vendégei voltak: Szegner László elvtárs főisko­lánk pártbizottságának szerve­ző titkára, Podolák György elvtárs a pártbizottság tagja, valamint Gerle­ Ferenc elvtárs a XIV. kerületi KISZ-bizottság képviselője. A múlt évben 2 új fiatal került a főiskolára, s kérte felvételét a KISZ sorai­ba. A vezetőség véleménye az volt, hogy kapjanak feladato­kat, kapcsolódjanak be a KISZ-szervezet életébe, s mun­kájuk alapján döntsünk fel­vételükről. Pintér Ferenc és Mészáros Sándor példásan dolgozott, se­gítette a KISZ-szervezet mun­káját, s ezzel a taggyűlés egy­hangú döntése alapján kiérde­melték azt, hogy ezen a tag­gyűlésen élhessenek először szavazati jogukkal. Tóth Bence elvtárs titkári beszámolója teljes és világos képet adott a KISZ-szervezet életéről, munkájáról és gond­jairól. Részletesen szólt a KISZ-szervezet leglényegesebb feladatáról: a politikai-eszmei nevelőmunkáról Nagy volt a fejlődés ezen a téren is, nőtt a tagság aktivitása, világnéze­te pozitívan formálódott. KISZ az úttörőkért — akció­­programunknak ezt a pontját példásan teljesítettük: 2 ezer kötetes könyvtárat adtunk át a csemői Általános Iskolának (az akció egyetlen szépséghi­bája: a 2 ezer kötet kis töre­déke származik az iskola dol­gozóitól, hallgatóitól). Tóth elvtárs beszélt a művelődés­ben és a sportban elért ered­ményekről, s az utóbbi kap­csán még meglevő hiányossá­gokról. Nem használtuk ki kellőképpen a ragyogó sportlé­tesítmények adta lehetősége­ket. A titkári beszámolót több hozzászólás követte. Ezek kö­zül Szegner elvtárs hozzászó­lásából idézek néhány érdekes észrevételt. „A KISZ-munka elengedhetetlen része, sajátos­sága a színes, mozgalmas, kul­turális, sportolási, szórakozási program. Nincs minden KISZ- szervezet abban a helyzetben, hogy olyan adottságokkal ren­delkezzen, mint a főiskola KISZ-szervezete. Ezen a té­ren van még sok tennivaló. A főiskola hallgatói között is sok a fiatal. Velük is kialakíthat­na a KISZ-szervezet kapcsola­tokat, s a tapasztalatokat fel lehetne használni a KISZ- szervezet munkájában. A ke­rületi KISZ-bizottsággal is szorosabb együttműködést kel­lene kialakítani, hogy jobban megismerje a főiskola KISZ- szervezetében folyó munkát.” Régebben a KISZ-szerveze­­tet a befelé fordulás jelle­mezte, munkája nem volt is­mert, most lényegesen nyíl­tabbá vált. A KISZ-szervezet vezetősége maximális önálló­ságot kapott a pártbizottság­tól, de egyben ösztönözte is a programok kialakítására és végrehajtására. A Télapó- és névadó ünnepség igen pozitív visszhangot váltott ki, növel­te a KISZ-szervezet tekinté­lyét a főiskolán. A titkári beszámolót a tag­ság elfogadta, s ezt követően az egyéni értékelésekre került sor. A tagság és vezetőség vé­leménye megegyezett: egyetlen elvtárs KISZ-tagságát sem kellett felfüggeszteni, illetve megszüntetni. A taggyűlés legizgalmasabb részéről, a választásról talán elég a végeredmény. Titkár: Tóth Bence, szervező titkár: Závori Szilvia, agit.-prop.-tit­­kár: Szántó Péterné. Küldött: Balogh Sándor. Március 9-ével az új akció­­program elfogadásával elkez­dődik az 1976—1977-es moz­galmi év, amelyben szeretnénk maradéktalanul teljesíteni a KISZ KB 1974. áprilisi határo­zatának következő gondolatát: „Legelemibb követelmény, amit egy fiatal a KISZ-tag­­sággal vállal, hogy a közösség és a saját érdekében tisztes­séggel elvégzi mindennapi munkáját, legjobb képességei szerint tanul, dolgozik és fel­készül a haza védelmére.” Závori Szilvia

Next