Fórum - Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának lapja, 1978 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1978-03-01 / 1. szám
91 on. AZ MSZMP POLITIKAI FŐISKOLÁJÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1978. MÁRCIUS ÁRA: 1 FORINT Aczél György előadása a Politikai Főiskolán Március 8-án meglátogatta főiskolánkat Aczél György elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, miniszterelnök-helyettes. A főiskola tanárai, hallgatói és a vezető továbbképző tanfolyam résztvevői számára nagy érdeklődéssel kísért konzultációt tartott ,a kulturális élet időszerű kérdéseiről. Fél évtized m mérlegen öt esztendős főiskolánk KISZ-szervezete . Az 1973. március 18-i alakuló ülés óta, az idén elérkezett ifjúsági szervezetünk ötödik mozgalmi évének végéhez, öt év nem nagy idő, de mi úgy érezzük, ez alatt az idő alatt KISZ-szervezetünk sokat tett fiataljaink közösséggé formálásáért, politikai képzettségi szintjének emeléséért. Az első évek kezdeti nehézségei után a párt-végrehajtóbizottság irányításával olyan eredményekkel büszkélkedhetünk, amelyek öt évvel ezelőtt még nagyon távolinak tűntek. A megalakulást követő 7 fős taglétszám évről évre növekedett, s 1978-ra elérte a 33 főt. A Politikai Főiskola dolgozói állományának 11,5 százaléka 30 éven aluli. Szervezettségünk tehát csaknem 100 ° C-os. Mint minden KISZ-szervezet, mi is legfontosabb feladatunknak tekintettük, s tekintjük ma is fiataljaink politikai, ideológiai képzettségi szintjének emelését. A politikai képzés formája ifjúsági vitakör, amelyek keretében havonta egyszer hazánk felszabadulás utáni történelmével, munkásmozgalmi harcaival, gazdasági, valamint kulturális életével ismerkedünk meg. Elmondhatjuk, hogy a vitakörök egyre inkább betöltik feladatukat, s a kötött program után is szívesen együtt maradunk — mert már van hol együtt maradni. Múlt év októberében a hathatós főiskolai támogatás mellett több mint 300 órai társadalmi munkával újjávarázsoltuk klubhelyiségünket, ahová egyes rendezvényeinkre ezúton is meghívjuk a kedves Olvasót. Őszinte örömmel számolhatunk be párttaggá nevelő munkánk eredményeiről. A pártbizottság, valamint a párt-alapszervezetek segítségével lehetőségünk nyílt arra, hogy a kiemelkedő munkát végző KISZ- eseket ajánljuk a párttagság soraiba. A körültekintő, megfontolt politikai nevelő munka eredményeként az elmúlt 3 évben nyolc fiatalt vettek fel a pártba a KISZ-tagság ajánlásával. KISZ-szervezeteinkben tehát jelenleg 11 fiatal párttagként tevékenykedik. Az elmúlt években társadalmi munkával elsősorban a főiskolai gondokon igyekeztünk enyhíteni. Ilyenek voltak a könyvtár mögötti terület parkosítása, a kerítés omladozó vakolatának lefejtése, az ellátási egység raktárának átrendezése, ill. legszebb — ha szabad ezt mondani —, legnemesebb akciónk a 10 falusi-tanyasi iskolának nyújtott segítségünk volt. 12.000 kötet könyvet gyűjtöttünk össze könyvkiadók elfekvő raktáraiból. Sajnos, a főiskolai segítség a tanárok, dolgozók, hallgatók részéről a várt alatt maradt. Ezért elhatároztuk, hogy könyvgyűjtésünket nem fejezzük be, bízva abban, hogy az otthon „felesleges” példányok csillogó gyermekszemek elé kerülnek hamarosan. Immár hagyománnyá váló színfoltja főiskolánknak az a megemlékezés, amellyel nemzeti ünnepünkről, valamint a Tanácsköztársaságról állítunk össze röplapok formájában. A főiskolai dolgozók gyermekei már öt év óta várják a KISZ-es télapót, akitől kicsi és nagy egyaránt megkapja ajándékát. Az utóbbi három évben született 19 kisbabának az elmúlt mozgalmi évben másodszor rendeztük meg névadóünnepségünket, ahol az ajándékok mellett a jelképes kisdobos nyakkendőt is megkapták a jövő úttörői. Sportrendezvényeinkhez — hasonlóan a fentiekhez — nagy segítséget kaptunk a szakszervezeti bizottságtól. Így rendeztük meg az asztalitenisz, valamint a tollaslabda főiskolai bajnokságot, amelyeken már szép eredményeket is értünk el. Az elkövetkező mozgalmi év feladatai közül fontosnak tartjuk az ifjúsági vitakörök színvonalának további emelését. Továbbra is kiemelten foglalkozunk azokkal a fiatalokkal, akik érdemesek lehetnek a párttagságra. A szabad idő hasznos és kulturált eltöltését — annak ellenére, hogy 33 KISZ-fiatal közül 25 házas — elsősorban a helyi adottságokat figyelembe véve szeretnénk tartalmasabbá tenni. Úgy véljük, ha az elkövetkező években szervezetünk tagsága továbbra is mindent megtesz egymásért, a közösségért, a jobb politikai és gazdasági munkáért a második öt év után még szebb eredményekről számolhatunk be a FÓRUM olvasóinak. Tóth Bence SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: (2. oldal) (3. oldal) A testnevelés helyzete (4. oldal) Átadtuk a stafétabotot Óbudán jártunk * Csaknem mindenből 4-es fölött az átlag A félévi vizsgákat értékelte a Főiskolai Tanács A félévi vizsgák tapasztalataiinak értékelése mindenkor, szervesen illeszkedik a főiskola különböző testületeinek munkatervébe, így van ez ebben az esztendőben is. A párt végrehajtóbizottsága a hallgatói pártalapszervezetek értékelő taggyűléseinek közbeiktatásával készül a tapasztalatok összegezésére, a főiskolai tanács pedig 1978. március 2-án foglalkozott ezzel a témakörrel. Csak egészséges izgalom volt A tanácskozás előkészítése elsősorban a tanszéki értekezleteken történt meg. Minden vizsgáztató tanszék számot adott az elért eredményekről. Nemcsak, és nem is elsősorban az osztályzatok fényében, hanem a tartalmi kérdések tükrében összegezték az általánosan és jó színvonalon elsajátított ismeretek körét, a velük kapcsolatban alkalmazott módszertani eljárásokat. Kiemelték azokat a kérdéseket, amelyeknek az ismétlésére, szélesebb körű megvilágítására a későbbiekben nagyobb gondot kell majd fordítaniok, és összegyűjtötték azt is, hogy milyen történetipolitikai folyamatok megértése maradt el a kívánalmaktól és mit kell tenniök a következőkben a hiányosságok megszüntetéséért. Ezeknek a tanszéki értekezleteknek az összegezett tapasztalatait hozták magukkal a tanszékvezető elvtársak a főiskolai tanács ülésére, ezek alkották az eszmecsere alapját. Szabó József rektor elvtárs megnyitója után az évfolyamvezetők összegező áttekintést adtak egy-egy évfolyam vizsgafelkészülési módszeréről, a vizsgák — soha nem nyugodt, de az egészséges izgalom határát nem átlépő — hangulatáról. Beszámoltak arról a felelősségteljes munkáról, amely a felkészülés során a kisebbnagyobb közösségeket — osztályokat, csoportokat — jellemezte. Elmondták, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően, most minden évfolyam a vizsgaperiódus időkereteinek maximális kihasználására törekedett. (Az utolsó vizsganapon mindhárom nappali évfolyam „talpon” volt még.) A vidéki elvtársak nagyobb hányada készült itt a vizsgákra és többször vették igénybe a tanári konzultációkat is. Jobb együttműködést! A tanszékvezetők és évfolyamvezetők beszámolóit kiegészítően a hallgatói főiskolai tanácstag elvtársak is elmondták véleményüket. Évfolyamuk tapasztalatait összegezve erősítették meg az elhangzottakat, ugyanakkor polemizáltak is egyik-másik tárgy oktatási módszerével, közvetítve esetenként az évfolyamokon kialakult bíráló észrevételeket is. Kiemelték a tanár elvtársak segítőkészségét mind az előkészítő, mind pedig a vizsga folyamatában. Nagyra értékelték a könyvtár munkáját és azt a lehetőséget, hogy a vizsgaidőszakban az olvasótermet este 8-ig igénybe vehették. Ugyanakkor szóvá tették azokat a nehézségeket is, amelyeket egyegy tárgy színvonalas elsajátításában a jegyzetek krónikus hiánya okozott. Ilyen módon a főiskolai tanácsülés nemcsak a számokban kifejezett eredményekkel foglalkozott, hanem sokoldalúan értékelte az első félév oktató-nevelő munkájának tapasztalatait. A vitát Szabó József elvtárs összegezte. Véleménye szerint tartalmas, jó beszámolók hangzottak el. Megköszönte mindenkinek az alapos és felelősségteljes felkészülést és a vitában való aktív részvételt. Feladatként jelölte meg, hogy a tanszékvezető elvtársak — az alapszervezetek tapasztalatait összegező tb-anyag ismeretében is — tájékoztassák majd a tanárelvtársakat az oktató-nevelő munka további javításával összefüggő feladatokról. Ilyenek pl. az együttműködés továbbfejlesztése a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom története • bizonyos témaköreinek oktatásában; a politikai gazdaságtan és a gazdaságpolitikai tanszék közötti munkamegosztás és koordinálás továbbfejlesztésének szükségessége; bizonyos módszertani újítások alkalmazása — pl. komplex szemináriumok szervezése olyan témakörökből, amellyel több tárgy foglalkozik, de másmás összefüggésben. Nagyobb figyelmet a levelezőkre Felhívta a figyelmet Szabó elvtárs Olyan aránytalanságok megszüntetésére is, amelyek néhány esetben a kiadott vizsgakérdések nagy számában, más esetekben pedig egyegy vizsgakérdés tartalmi aránytalanságában mutatható ki. A tanulmányi munka jobb és hatékonyabb szervezése és tartalmi teljesítése érdekében szükségesnek véli a tanredszerkesztés bizonyos módosítását is benne pl. a hétfői napok jobb kihasználását és minden második szombat igénybevételét. Számos lényeges, de nem csak a félévi munkát érintő kérdésben is, feladatok megfogalmazására került sor. Ezek közé tartozik pl., hogy a Politikai Főiskola munkájába szervesen illeszkedő, de a figyelem középpontjában esetenként kieső levelező tanfolyammal önálló napirendként foglalkozzék a Rektori Tanács. ★ A Tanulmányi Osztály statisztikai adatokkal segítette a Főiskolai Tanács tagjainak vitára való felkészülését. Tájékoztatásul itt is közzé tesszük a legjellemzőbbeket. Az összehasonlítás kedvéért együtt közöljük a nappali, a levelező és a kiegészítő tagozat eredményeit. Nappali tagozat I. évfolyam Nemzetközi munkásmozgalom története Magyar munkásmozgalom története Levelező tagozat I. évfolyam Nemzetközi munkásmozg. története Magyar munkásmozgalom története II. évfolyam Pártépítés Vezetési ismeretek III. évfolyam Szociológia Az átlagok is színvonalas, jó munkát tükröznek. Ezeknek az eredményeknek a megtartása növekvő követelmények mellett további fegyelmezett munkát követel a 4,26 (kollokvium) 4,07 (kollokvium) 3,97 (államvizsga) 4,08 (kollokvium) 4,42 (kollokvium) 4,46 (kollokvium) tanároktól és a hallgatóktól egyaránt. Ennek megvalósításához kívánt a Főiskolai Tanácsülés mindenkinek további eredményes munkát és jó egészséget. Rónai Róbertné II. évfolyam Filozófia Politikai gazdaságtan Pártépítés Vezetési ismeretek * III. évfolyma Politikai gazdaságtan Gazdaságpolitika Nemzetközi politika Művelődéspolitika Orosz nyelvvizsga Felhívás VIT-vetélkedőre A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Állami Ifjúsági Bizottság, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Televízió meghirdeti a Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna! című vetlekedőt. A vetélkedő célja, hogy minél több fiatal számára nyújtson részvételi lehetőséget a VIT hazai előkészületeiben, megismertetve ezzel a VIT- mozgalom eszméit, jelentőségét, a XI. VIT jelszavában megfogalmazott gondolatokat. A Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna! vetlekedőre a mai Magyarország, a nemzetközi helyzet időszerű kérdései, a nemzetközi ifjúsági és diákmozgalom, a világifjúsági találkozók története, Kuba élete, az egyetemes kultúra és a sport témakörökben kell felkészülni. A vetélkedő komplex szellemi, gyakorlati és ügyességi feladatokból áll. Végső szakasza a televízió nézőinek nyilvánossága előtt zajlik le. A vetélkedőben ötfős csapatok versenyeznek. A csapatok kiválasztására házi versenyeken nyílik lehetőség. A csapatok a házi versenyek után már változatlan összetételben szerepelnek. Csapatot bármely tartós közösség indíthat házi versenyek nélkül is. Számítunk az ifjúsági és szocialista brigádok vagy osztályközösségek, ifjúsági klubok, a fegyveres erők és testületek közösségeinek a nevezéseire. Várjuk a jelentkezést a vállalatoktól, intézményektől, szövetkezetektől, iskoláktól, egyetemektől, művelődési központoktól, sportköröktől stb. A versenyzők a jelentkezés határidejéig alaposan felkészülhetnek a KISZ-bizottságokon megtalálható Útmutatóban szereplő irodalomjegyzék alapján, valamint az ifjúsági sajtóban — különösen a Világ Ifjúságában — rendszeresen megjelenő VIT-témájú cikkekből. A televíziós elődöntőkbe, illetve döntőkbe jutók a meghirdető szervek ajándékait nyerhetik el, többek között kiskönyvtárat, sportfelszereléseket, színes televíziós készülékeket, külföldi utazásokat. A legjobbak az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezésében társasutazásban vesznek részt, amelynek útvonala a VIT ideje alatt érinti a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó helyszínét, Kubát és Havannát. Jelentkezzetek! A komoly fejtörőkben és a vidám játékokban részvételetekre számítanak a meghirdetők!