Fórum - Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának lapja, 1982 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1982-03-01 / 1. szám
Tavaszi ünnepe elé Ifjúsági szövetségünk szép hagyománya, hogy Forradalmi Ifjúsági Napok elnevezésű akciósorozatával — a társadalom egészének megemlékezéseihez kapcsolódva —, minden tavasszal megünnepli nemzeti történelmünk három legkiemelkedőbb eseményét: az 1848-as forradalmat, a Tanácsköztársaság kikiáltását és hazánknak a náci—nyilas rémuralom alóli felszabadulását. Milyen is ez az alig három hete a márciusnak—áprilisnak? A naptárban: a tavasz kezdete. Szeles, szeszélyes záporok és hajnali ködök váltakoznak hirtelen fagyokkal, de a napnak is van már ereje. Előbb még a frissen szántott föld sejteti nehéz illatával a nyári termést, utóbb már ígéretes zöldbe öltözik erdő-mező. A történelemkönyvekben: a magyar história forradalmas, színvallásra kényszerítő periódusa, amely önismeretből vizsgáztat, a mai valóságot egykori eseményekkel szembesíti —, de távlatokat is ad a jövő tervezéséhez. Valóban: vannak közhelyeknek is minősíthető, beidegzett pályákon futó, állandó összetételben ismétlődő gondolatok, kifejezések és szavak: lánglelkű Petőfi, helytartótanács és Táncsics; Länderer és Heckenast; Nemzeti dal és Bem apó; Gyűjtőfogház és Kun Béla; Vyx-jegyzák és Vörös Újság; Visegrádi utca és Forradalmi Kormányzótanács; Vörös Hadsereg, Steinmetz és Osztyapenko kapitányok ; felrobbantott Duna-hidak és földosztás; Battonya és Nemesmedves. v Ezek — és a többi fel nem sorolt — ma közhelynek tűnő szavak, gondolatok egykor az életet, a mai pap (az akkori mai nap) valóságát jelentették. Historia est magistra vitae. A történelem az élet tanítómestere — olvastam valaha latin tankönyvem első leckéje első mondataként. Lehet, közhely ez is. De igaz. Miért a legnagyobb évfordulókat a legnehezebb megünnepelni ? Az eseményt felidézni könnyű. Az esemény hangulatát, atmoszféráját már nehezebb. Az üzenetet kell meglelni, a nekünk szóló üzenetet — a csak nekem szólót. Ez már igen nehéz. Hányféle a március—április? — tettük fel korábban a kérdést. Láttuk: a tavaszé is, a történelemé is, az ifjúságé is. De még többféle. Az egyes emberé is. Mindenkinek szüksége van a maga saját, megélt-átélt ünnepére. A történelmi események felidézésekor reprodukálunk. Újrajátsszuk a történteket. De minden mozzanat minden pillanatában már előre tudjuk a következő mozzanat minden pillanatát. Átéljük, de az átélés intenzitása nem eléggé mély: mintha egy olyan regényt olvasnánk, melynek ismerjük a végét. Az egyén, a lélek márciusát—áprilisát nem tudjuk csak az ünnepségekkel megteremteni. A gondolkodás ünnepét, az elmélyedés ünnepét gondolkodva, elmélyedve mindenki maga teremti meg. Ehhez persze impulzusokra, szűkebb vagy tágabb „befogadó közegre” van szüksége az embernek, a közösség segítségével könnyebben, gyorsabban megy, mint egyedül. Ha egy irodalmi színpad „megjeleníti” mondjuk március tizenötödikét , forgatókönyvből teszi. De a valódi március tizenötödikén nem volt, nem lehetett forgatókönyv! Amikor Petőfiék elindultak a Pilvaxból, egyáltalán nem volt biztos, hogy eljutnak a Múzeum kertbe. Gondolom, nem túlzás azt hinnem, hogy két-három század császári katona sortüze elég lett volna — talán még a Múzeum közelében is —, és nincs Március Tizenötödike. Illetve van, de más. Tudom és gyorsan leírom, mielőtt történelmi materializmusból elégtelent kapnék ...), a forradalmat nem lehetett volna megakadályozni. De az események pillanatnyi menetét megváltoztatni — igen. És mindennel így van ez — ami történelem. Petőfi tudta, hogy a segesvári csatában eleshet, de azt nem, hogy ez be is következik. Ott volt a csatatéren, és ami a leglényegesebb: akkor is ott lett volna, ha tudja azt, amit mi tudunk — a történelemkönyvekből. A tavaszi ünnepek ideje — alkalom a gondolkodásra, a szembesítésre. Múltunkkal szembesülünk, mai tanulságokat keresünk. De lehet-e, szabad-e az egykori hősökhöz mérnünk magunkat? Lehet is, szabad is, de csak helyes közelítésből. Ne azon ábrándozzunk, hogy ha akkor élünk, megfelelünk-e a kor követelményeinek; de az sem vezethet semmi eredményre, ha a példaképnek tekintett történelmi személyeket „vizsgáztatjuk” gondolatban: mit és hogyan tennének, ha ma és itt élnének közöttünk? A históriás idők hősei (Petőfi éppúgy mint mi a 2. Ukrán Hadsereg bármelyik közkatonája 1945 áprilisában) cselekedeteikkel a történelmet formálták, változtatták. Amikor alakjukat felidézzük, az egyszeri, megismételhetetlen és csodálatos napokat, a diadalmas eseményeket elevenítjük meg emlékezetünkben, de ezt bármennyire is szépen csináljuk , félmunkát végzünk, ha ennyivel megelégszünk. A ma és holnap feladatainak megalkuvásmentes vállalásához, a ma és a holnap harcához adnak példájukkal mintát a forradalmi tavaszok hősei. Ezt a „mintát” lessük el, tanuljuk meg tőlük. Ésszel, értelemmel, de érzelemmel is. Ünnepeink csak így válhatnak teljessé. Antal Kálmán Munkásőreinket köszöntjük! Az MSZMP Politikai Főiskolájának Párt- és Végrehajtó Bizottsága, Rektori Tanácsa, Szakszervezeti Bizottsága és KISZ-alapszervezete a munkásőrség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartott, amelyen részt vettek a Politikai Főiskolán dolgozó és nyugállományban levő alapító, tartalékállományú vagy aktív munkásőr tagok és azok munkahelyi vezetői. Az ünnepi beszédet Vigh Lajos, a pártbizottság titkára mondta, melynek során meleg szavakkal méltatta a munkásőrség szerepét a konszolidációért folytatott harcban és a szocialista építőmunka egész folyamatában. Ez az évforduló alkalom arra is, hogy név szerint felsoroljuk munkásőreinket. Alapító tagok: Baranya Sándor, Gedő András, Kelemen Béla, Kahulits László, Mikula József, Hanschut Lajos, Nemes István, Simon Ferenc, Szerbin Pál, Szelecki György, Takács István, Péner Imre, Wirth Ádám, Tóth Elek. Jelenleg munkásőrök: Bánkuti Miklós, Fazekas István, Nagy Pál, Tóth Ádám, Sár László, Nyuszi Gábor, Balla István, Múzsái Lajos, Tamás Lajosné, Lakatos Gyula, Németh Árpád 1/5, Harnóczi György 1/4, Molnár József 1/2, Szemes István 1/2, Lővei István II/1, Pálvölgyi Ferenc II/4, Szirtes György II/4. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP POLITIKAI FŐISKOLÁJÁNAK LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1982. MÁRCIUS ÁRA: 1,20 FORINT t Mint minden tavaszelőn, idén március 8-án is tisztelettel, megbecsüléssel köszöntöttük a nőket. Érthető, hogy a szűkebb családtagokon túl ilyenkor mindenekelőtt azok előtt tisztelgünk, akiknek szerepük van mindennapjainkban. Köszöntjük a Politikai Főiskola nőoktatóit, akik növekvő arányt képviselnek a tantestületben. Szeretettel gondolunk az intézményünk vérkeringésében nélkülözhetetlen adminisztratív dolgozókra. És azokra is, akik jóformán mindig szem előtt vannak: például a figyelmes könyvtárosokra, akik magabiztos szaktudással kalauzolnak el bennünket a katalógusok labirintusában — lám, ez is egy olyan kollektíva, amelyben szinte teljes a nők „egyeduralma”. Szívből köszöntjük azokat,akik az óraközi szünetekben hősiesen állják a frissítőkre, gőzölgő kávéra szomjas sokaság ostromát. Azokat, akik azon tüsténkednek, hogy késedelem nélkül egyszerre százak elkölthessék az ebédjüket. A Pártbizottság, a Rektori tanács, a Szakszervezeti Bizottság a KISZ-alapszervezet és természetesen a Fórum szerkesztősége nevében erőt, jó egészséget, boldogulást kívánunk főiskolánk valamennyi nődolgozójának. Természetesen ideértjük a hallgatónőket is, akik gyakran munka mellett — és után — vállalják a tanulás, a töbnyire bizony megterhelő vizsgák próbáit, örvendetes, hogy évről évre mind nagyobb számban találkozhatunk velük a nappali KÖSZÖNTŐ táj, a gyermeknevelés gondjai Mint ahogy azoknak a feleségeknek sem könnyű, akik a Politikai Főiskolán tanuló férjük távollétében nagyrészt egyedül igyekeznek megbirkózni az otthoni tennivalókkal. Hivalkodás és megelégedettség nélkül, mégis elismeréssel szólhatunk azokról az eredményekről, amelyek a nők egyenjogúságát célozva megvalósultak társadalmunkban. A nők foglalkoztatottsága lényegében teljessé vált, arányuk az aktív keresők között eléri a 45 százalékot. A munkaképes kordáknak több mint egyharmada szellemi foglalkozású. A gyermekneveléshez nyújtott állami támogatás az utóbbi tíz esztendőben a háromszorosára növekedett. És még hosszan sorolhatnánk A nők növekvő társadalmi megbecsülését , jelzi az is, hogy arányuk és számuk folyamatosan növekszik a párt- és a szakszervezetekben, a választott testületekben , az országgyűlési képviselők soraiban és a lakóhelyük érdekeiért felelős tanácstagok között. Koránt sincs szó azonban arról, hogy már minden rendben volna a nők egyenjogúsága dolgában. A róluk való gondoskodás azért is lett a pártpolitika szerves része. Tükrözi ezt a Központi Bizottság több mint 10 éve elfogadott határozata is, amely hosszú távra megszabta a feladatokat, az alapelveket, amelyek ma is érvényesek és továbbra is iránymutatók. Állami rendeletekben, jogszabályokban, testesülnek meg ezek az alapelvek a gyakorlatban, ám a nők kiegyensúlyozott hétköznapjaihoz pusztán a szabályok nem elegendőek. Hogy a jobbító szándék valóra is váljon, ez a férfitársadalom törődésétől, figyelmességétől is függ, otthon és a munkahelyen egyaránt. A nemzetközi nőnap alkalmából ezen is érdemes elgondolkozni a virágcsokor, a köszöntő szép szavak mellett. Nem kétséges ugyanis, hogy a családban, a háztartásban, a gyermeknevelésben még mindig aránytalanul nagyobb terhek hárulnak a nőkre, mint a férfiakra. Ezen azonban lehet és kell változtatni! Egyebek között személyes példamutatással, vagy éppen a konzervatív nézetek elleni fellépéssel, ami természetesen minden kommunistától megkövetelhető. Ezt se feledjük amikor átadjuk a tavasz első virágait. Na csak március 8-án, hanem az év többi napján is tartsuk tiszteletben a nők jogait. Állásfoglalás a tanárok-hallgatók együttműködéséről (Az MSZMP Politikai Főiskola V. B. 1981. december 22-i ülésének vitája és határozata alapján) A tanárok és a hallgatók véleményét meghallgatva négy alapszervezet vezetősége (a tanári 3-as, a hallgatói II/5, III/1 és III/4-es) összegezte a tapasztalatokat és a javaslatokat. A négy anyag alapján készült jelentést a vb megvitatta és megállapította: a) A tanárok és hallgatók együttműködése, mint munkakapcsolat, illetve az oktatáson kívüli kapcsolat tartalmában, formáiban és eredményességében megfelel a főiskolai céloknak és sajátosságoknak. Említésre méltó fogyatékosság sem a tanárok, sem a hallgatók oldalán nincs. Ugyanakkor az eddigi tapasztalatok áttekintése lehetőséget adott arra, hogy a tanár-hallgató együttműködés néhány (orientáló) elvét és az azokhoz kötődő konkrét tennivalókat összefoglaljuk. " b) Az együttműködés néhány alapelve, s az azokhoz kötődő aktuális feladatok: 1. A tanár-hallgató kapcsolat főiskolánkon sajátos szerepet játszik. Tartalmában és formáiban elvtársi együttműködés ez, amely a kommunista eszmei-politikai nevelés eredményességének döntő feltétele. Ez a felfogás mind a tanárok, mind a hallgatók tevékenységét áthatja. 2. Az együttműködés fő területe a tanulmányi munka, a tanárok oktató-nevelő hatása, példamutató elvigényessége, és a hallgatók fegyelmezett, önálló tanulása. E területen a tanárok főbb feladatai: — A teljesítményképes tudás és az ilyen tudás megszerzésére irányuló hallgatói igény erősítése; *— A politikai jelleg megőrzése, erősítése; szem előtt tartva, hogy az iskola „politikusképzést” valósít meg; 1 — A kommunistákra jellemző közösségi szemlélet és magatartás fejlesztése; 1 — Az egyes hallgatókat és a közösségeket a képességeiknek és lehetőségeiknek megfelelő teljes erőbedobásra ösztönző, egyénre szabottan differenciált követelmények fokozottabb érvényesítése. A hallgatók öntevékenységgel, egymás elvtársi segítésével a tanulmányi munkatapasztalatok összegzésével, a tanulási idő fegyelmezett kihasználásával, saját munkájuk és a tanári munka elvi értékelésével járulhatnak (és járulnak) hozzá ezen a területen az együttműködés fokozásához. Az oktató-nevelő munka folyamatában az együttműködés terén mind a tanárok, mind a hallgatók a lehető legtöbbet kell, hogy nyújtsák. A tanár és a hallgató egyénisége (funkciója) csak az együttműködés formáját, esetleges intenzitását differenciálhatja, de tartalmát, fő irányát nem befolyásolhatja. Az együttműködés e fő területén a jövőben a differenciált követelmény-támasztás, az ilyen igény felkeltése a fő feladat. 3. Az együttműködés másik területe az oktatási munkán túl szervezett (vagy magától létrejövő) kapcsolatformák. Az ilyen, formákhoz kötődő összejöveteleken való részvételt illetően a tanároknak a találkozó természetétől, és a tanár személyes adottságaitól függő differenciált követelményt lehet, s kell érvényesíteni. 4. A hallgató-tanár együttműködésben a tanár (különösen az osztályfőnök) dominens szerepet tölt be. Ezt szem előtt tartva nyilvánvaló, hogy a tanári magatartás, a személyes viselkedés mindig példa erejével hat. A hallgatók tevékenysége, magatartása is jelentős (esetenként meghatározó) az együttműködés tartalmának, hatóerejének alakulásában. A kapcsolat kialakításában, erősítésében a hallgatók is aktív szereplők. A kölcsönös egymásrahatásban pozitív szerepet játszhat (s játszik is) a hallgatók iskola előtti gyakorlati-politikai tapasztalatának hasznosítása. A vb úgy látja, hogy külön határozatra nincs szükség, az érvényben lévő határozatokat kell továbbra is szem előtt tartani. c) A tanárok és hallgatók közötti együttműködés fejlesztése érdekében konkrét teendők: 1. Az értékítélet kialakításában nagyobb szerepet kapjanak az együttműködésben kifejtett tettek és magatartás. Ez szerves része kell legyen a tanárok munkája megítélésének a tanszékvezetés és az iskolavezetés szintjén. A hallgatói pártszervezetek tagjaik tevékenységét ebből a szempontból is értékeljék, s közvetítsék a tanárokról kialakított (reális) véleményeket. 2. Az évfolyamok közötti tapasztalatátadás szervezettebbé tételével biztosítani kell az együttműködés pozitív elemeinek megőrzését, továbbfejlesztését s az előrelépést biztosító javaslatok összegzését. Dankó László A TARTALOMBÓL: Félidő (2. oldal) • Véleménycsere (2. oldal) 9 Egy mondat (2. oldal) 9 Amerika: parttól partig (3. oldal) 6 Tadzsikisztáni élmények (3. oldal) 9 Rácz Géza kiállítása (4. oldal)