Fórum - Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának lapja, 1983 (14. évfolyam, 1-5. szám)

1983-03-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I jp­ pintért! Ímét AZ MSZMP POLITIKAI FŐISKOLÁJÁNAK LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1983. MÁRCIUS ÁRA: 1,20 FORINT NŐNAPI PÁRBESZÉD _ Tízvalahány éve nem ta­lálkoztam egykori kolléga­nőmmel. Nemrég, amikor vé­letlenül összefutottunk az ut­cán, feltettem neki a szok­ványkérdést: „Hogy vagy...?” Kissé meglepődtem az egyál­talán nem szokvány válaszán. Ugyanis azt mondta, ha tény­leg kíváncsi vagyok rá, s van egy szabad órám, üljünk le valahová és elmondja, hogy van. Leültünk egy presszóban,­ koccintottunk a nőnap alkal­mából és ... Elmondta, hogy évekkel ezelőtt férjhez ment, albérletbe költöztek, megszü­letett az első gyerekük, élték a fiatal házasok megszokott éle­tét. A főbérlővel nem volt kü­lönösebb problémájuk, de ha kora reggel kezdett el mosni, főzni, a tulajdonosnak az nem tetszett, ha ugyanezt este csi­nálta, akkor az volt a baj. A gyerek nőtt, egyre elevenebb lett, szóval nekik is áldás volt, amikor kezükbe kapták a kétszobás lakás kulcsát. Még egy gyerekük született. A férje 6-kor elmegy dol­gozni, ő meg a két gyerekkel elindul reggeli körútjára. Előbb a lakótelep bölcsődéjé­be viszi a kisebbet, a nagyob­bat pedig a város másik végé­ben levő iskolába kíséri el. Oda vették fel a gyereket. A kétórás reggeli séta után el­megy a munkahelyére. Dél­után mindez megismétlődik, illetve kiegészül a bevásárlás­sal. Este van, mire kezében a megtömött szatyrokkal, a gyerekekkel hazaér. Vacsora­készítés, fürdetés — és vége a napnak. Reggel kezdődik min­den elölről... Marad a hét vége a kikap­csolódásra, pihenésre — vagy rendszerint a takarításra, a lakás rendbehozatalára. Sokat segít otthon a férje neki, kü­lönösen mióta az egyik egye­tem esti tagozatára jár. A fér­je nemrég végzett szintén esti tagozaton, gondolta, ő is meg­próbálja. — Nem sok, amit vállalsz? — kérdeztem. — Két gyerek, munka, tanulás ... — Sok, de hidd el, nemcsak én vállalok ennyit — válaszol­ta. S ennek bizonyítására el­mondta, hogy egyik kolléga­nője legalább annyit lót-fut egész nap mint ő, pedig neki még nincs gyereke. Szintén tanul, külön munkát vállal, idős szüleit gondozza — és sorolta tovább kolléganője mindennapos teendőit. — Mindezt nem panaszként mondtam — folytatta. — Nincs ebben semmi különle­ges, hiszen több százezren csináljuk ugyanezt.­ Csak a szerepkörök módosulnak vala­melyest az évek múltával. Anyámra gondolok, aki gye­rekeink nagymamájaként na­gyon sokat segít nekünk ... Az órájára nézett, aztán gyorsan elköszönt. Rohant az iskolába, a bölcsődébe a gye­rekeiért. Milyen érdekes női tulaj­donság — gondoltam vissza szavaira —, hogy beszélgeté­sünk végén úgy tűnt, mintha engem — tehát egy kívülállót — akarna vigasztalni, meg­nyugtatni: nincs abban semmi különleges amit mindennap tesz, szinte minden percet kihasználva, hasznosítva. Tehát nemcsak szorgalmuk, kitartásuk, munkabírásuk, s nem utolsósorban kedvessé­gük a tiszteletre méltó a nők­ben, hanem az is, hogy mind­azt, amit tesznek, őszintén, szívvel-lélekkel, önsajnálko­­­zás és önsajnáltatás nélkül­ teszik. Megbecsülés járjon mindannyiuknak. Tarnai László 5%' i FORRADALMI TAVASZOK ÜZENETE Az idei tavaszon is 1848-ra, 1919-re és 1945-re emléke­zünk. Nem a „régi dicsősé­günk” nosztalgiával és nem csupán az ..emlékezzünk ré­giekről’’ kegyeletével. Múlt­ba tekintésünk a mának szól: a számvetés, az összehasonlí­tás és — mindenekelőtt — a követelménytámasztás igényé­vel. Forradalom, forradalmár, forradalmiság. Gyakran hasz­náljuk ezeket a szavakat, amikor a történelem neveze­tes esményeit idézzük. Tuda­tunk láthatatlan belső vetítő­­vásznán feltűnhet a márciusi eső verte 1848-beli pesti Mú­zeumkert, az 1871-es év Pári­zsának barikádja, az 1919-es év Visegrádi utcai pártköz­pontja — de a fasiszta hor­dáktól megtisztított, újat ígé­rő, újat kezdő 1945-ös magyar föld is. Gondolhatunk Petőfi­re, Kossuthra, Kun Bélára, Szamuely Tiborra vagy Osz­­tapenko kapitányra — egy­képpen forradalmat, forradal­márokat idézünk. Amikor sorsfordító, hősi időkre, forradalmakra, forra­dalmárokra emlékezünk — szinte elkerülhetetlenül meg­kísért bennünket a hősi, ha­lált megvető tettek vágya. Pedig hát példaképeinknek tekintett elődeinkre korunk és harcaik, küzdelmeik körül­ményei kényszerítették rá a harc életveszélyes izgalmát, vagy adott esetben a mártír sorsát. Ebben az értelemben voltak azok az idők romanti­kusak is. Ám nem feledhet­jük: Petőfi, Korvin Ottó, Ság­vári Endre, Steinmetz Miklós és a többiek élni szerettek volna, olyan napokért küzdöt­tek, amelyeken a fiatal ember önmaga megvalósításáért, a tudással birkózik. Amikor „okosan lehet munkálkodni okos feladatokon”. Amikor az élet a maga szépségében telje­sedik ki. Amíg tehették, ők is teljesen élték életüket. Aztán engedelmeskedtek a kor pa­rancsának, követték a harc szabályait. Ebben kell követni­e őket. Napjaink emberének — szo­cial­izmust építő hazánkban — nem barikádokon kell forra­­dalmiságát bizonyítania, nem a gyárosok és földbirtokosok osztályával kell szembeszáll­­nia. A magunk országát épít­jük, a saját jövőnket alapoz­zuk — de a forradalmárok kö­zös jellemzőinek: az állhata­tosság, a bátorság és a közönsé­gért cselekvés követelménfi­é­­nek a mi mai békés körülmé­nyeink között éppúgy mm kell felelnünk, mint elődein­­ L­nek. Ránk is érvényes a Dzerzsinszkij által megfogal­­­mazott hármas elvárás: lán­g,­goló szív, hideg fej, tiszta kéz.&l. Persze a szó szoros értel­­­­mében vett bátorság is jelen van hétköznapjainkban. Meg­különböztetett tiszteletet és megbecsülést érdemelnek a repülők, a határőrök, a tűz­szerészek és a jeges áradatban hidat verő utászok, de a bá­nyászok, kohászok is — mind­azok, akik nap mint nap ve­szélyeket vállalnak társadal­munk érdekében. De elvekért, eszmékért ki­állni — ez is bátorságot köve­tel. Örökösei és folytatói a nagy elődök harcainak csak egyféleképpen lehetünk: ha mások számára is példát adóan tesszük a dolgunkat; ha jó egyenleget vonva a jogok és a kötelességek közt — az utóbbiakból vállalunk fel és teljesítünk többet. A munka önmagában nem hősi tett. Egyszerűen csak kötelesség. De az önzetlen többetnyújtás, a köz ügyeiből való fokozott részválallás — már a forra­dalmi örökség teljesítését je­lenti. Mint ahogy a cselekvő szolidaritásunk is, amellyel a nemzeti függetlenségükért, és a társadalmi felemelkedésü­kért harcoló népeket segítjük. Forradalmár elődeinkre, példaképeinkre azzal emléke­zünk legméltóbban, ha kom­munista szellemben dolgo­zunk, tanulunk, élünk. Min­den tettünkkel stratégiai cé­lunkat, a szocialista társada­lom felépítését kell szolgál­nunk úgy, hogy közben a leghatásosabb taktikát alkal­mazzuk. Ez pedig nem más, mint a hétköznapok szorgal­ma, cselekvése és felelős bá­torsága. Az aktivitás, a kezdeménye­zés bátorsága. Marx Károly születésének 185. és halálának 100. évfor­dulójával kapcsolatban világ­szerte megemlékezéseket tar­tottak. Marx Károly 1818. május 5- én, tehetséges és liberális poli­tikai nézeteket valló jogász apa családjában született Trierben, a Mosel partján fekvő ódon né­met városban, és 1883. márci­us 14-én hunyt el Angliában. A két dátum közötti életművet Engels, a barát és a harcostárs a következő tömörséggel mél­tatta a temetésen: „Március 14- én délután háromnegyed há­romkor, korunk legnagyobb gondolkodója megszűnt gon­dolkodni. ... Fel sem mérhető, mit vesztett ebben a férfiúban az európai és amerikai harcos proletariátus, mit vesztett ben­ne a történelem tudománya. Nagyon is hamar érezhetővé lesz az űr, amelyet ennek az óriásnak a halála hátraha­gyott. Darwin a szerves természet fejlődési törvényét fedezte fel — Marx az emberi történelem fejlődési törvényét: azt az ed­dig ideológiai burjántól elle­pett egyszerű tényt, hogy az embereknek előbb enniük, in­niuk, lakniuk és ruházkodniok kell, mielőtt politikával, tudo­mánnyal, művészettel, vallás­sal stb. foglalkozhatnak; hogy tehát a közvetlen anyagi lét­­fenntartási eszközök termelé­se, s ezzel a korszak minden­kori gazdasági fejlődési foka az az alap, amelyből az illető em­berek állami berendezéseit, jo­gi nézetei, művészete, sőt val­lási képzetei kifejlődtek, és így ebből az alapból kell ezeket magyarázni is — nem pedig ahogy eddig történt, megfor­dítva. Marx felfedezte a mai tőkés termelési mód, s az általa lét­rehívott polgári társadalom sa­játos mozgástörvényét is. Az értéktöbblet felfedése itt egy­szerre világosságot teremtett, míg minden előbbi vizsgálat, a polgári közgazdászoké csak­úgy, mint a szocialista kritiku­soké, a sötétben tévelygett. Két ilyen tudományos tett elég volna egy életre! Szeren­csés már az is, akinek megada­tott, hogy csak egy ilyen felfe­dezést tegyen. De Marx min­den területen, ahol kutatott , s nagyon sok ilyen terület volt, és egyiket sem érintette pusz­tán felületesen —, minden te­rületen, még a matematikában is, kiemelkedő jelentőségű eredményekre jutott. Ilyen volt Marx, a tudomány embere. De ez még a fele sem volt az egész embernek. A tu­dományban Marx történelmet mozgató, forradalmi erőt lá­tott. Bármilyen nagy öröme telt is valamely elméleti munkál­kodásban, amelynek gyakorla­ti alkalmazhatóságát talán még nem is lehetett előre látni — még nagyobb örömet érzett, ha olyan felfedezésről volt szó, amely azonnal forradalmasító­­an hatott az iparra, a történel­mi fejlődésre egyáltalában ... Mert Marx mindenekelőtt forradalmár volt. Igazi élethi­vatása az volt, hogy valami­lyen módon közreműködjék a tőkés társadalom és az e tár­sadalom által létrehozott álla­mi berendezkedések megdön­tésében, hogy közreműködjék a modern proletariátus felsza­badításában, amelyet elsőként ő ébresztett helyzetének és szükségleteinek tudatára, fel­­szabadulása feltételeinek tuda­tára. A harc volt az eleme. S harcolt olyan szenvedéllyel, olyan kitartással, olyan siker­rel, mint kevesen. Az első „Rheinische Zeitung” 1842-ben jelent meg, a párizsi „Vor Wärts” 1844-ben, a „Deutsche Brüsselxe Zeitung” 1847-ben, a „Neue Rheinische Zeitung” 1848—1849-ben, a „New York Tribune” 1852—1861-ben — ezenkívül harcos brosúrák tö­mege fűződik a nevéhez. Tevé­kenyen részt vett a párizsi, brüsszeli és londoni munkás­­szervezetekben, míg végül az egészet megkoronázta a nagy Nemzetközi Munkásszövetség. Ez megint olyan eredmény volt, amelyre megalkotója büszke lehetett, még ha semmi egye­bet sem tett volna. S ezért volt Marx kora leg­gyűlöltebb és legtöbbet rágal­mazott embere. Kormányok — önkényuralmiak és köztársasá­giak — kiutasították, burzsoá­­konzervatívok és szélső de­mokraták is versenyeztek ab­ban, hogy megrágalmazzák. Mindezt könnyedén félretolta, nem is hederített rá, s csak végső kényszer esetén felelt. És halálakor a szibériai bá­nyáktól egész Európán és Ame­rikán át Kaliforniáig a forra­dalmár munkatársak milliói tisztelik, szeretik, gyászolják, és bátran mondhatjuk: lehetett még sok ellenfele, de aligha volt személyes ellensége.” ★ Marx, a forradalmár, a tu­dós, a tőkés társadalmi-gazda­sági rendszer valóságának kri­tikus elemzője, mozgástörvé­nyeinek felfedezője, egy máig ható, történelmet formáló tu­dományos gondolkodási rend­szer megalkotója. Hogyan él és hat ma Marx szelleme? A mar­xizmus ellenfelei úgy érvelnek, hogy a XIX. század terméke, a marxista elmélet nem adhat semmit változó világunknak. A marxizmust meghaladott elmé­letnek minősítők tudatosan megfeledkeznek századunk marxizmusáról, a leninizmus­ról, arról, hogy a marxizmus nem lejárt elmélet, mert belső igénye és lényegi tendenciája a megújulás — természetesen saját elméleti alapjain és sa­ját módszereinek bázisán. Mint a Budavári Palotában megnyílt Marx-emlékk­iállítás megnyitóján elhangzott: az a kérdés, hogy megtartja-e élet­erejét és jelentőségét korunk­ban a marxizmus—leninizmus, nem elvont kérdés. Nem csu­pán elméleti viták folynak kö­rülötte, hanem közvetlen kap­csolatban van a munkásmozga­lom, a kommunista mozgalom és a nemzeti felszabadító moz­galom gyakorlatával, a mun­kásosztály, a dolgozók érdekei­nek védelmével, a békéért és a szocializmusért folyó harc­cal. Egyetlen burzsoá vagy kis­polgári elmélet sem adott vá­laszt és nem tud választ adni napjaink égető és fontos kér­déseire. Csak a kommunista testvérpártok által kollektívan fejlesztett és gazdagított mar­xista—leninista tanítás ad megalapozott válaszokat. A marxizmus nemcsak a vi­lág megértésének tudománya. A világ megértése Marxnál kezdettől fogva együtt jár az­zal a felismeréssel, meggyőző­déssel és elhatározással, hogy ezt a világot, amelyben az em­berek többsége emberhez nem méltó körülmények között él­­tudomásul venni nem lehet. „A filozófusok — írta 1845-ben — a világot csak különböző­képpen értelmezték, de a fel­adat az, hogy megváltoztas­suk.” .­­A szocialista társadalom el­lentmondásait, a szocializmus építése során jelentkező nehéz­ségeket egyébként gyakran a marxizmus elleni érvként pró­bálják még felhasználni nap­jainkban is. Valójában ezeket a jelenségeket is, csak a mar­xizmus következetes alkalma­zásával lehet helyesen értel­mezni és gyakorlatilag megol­dani. Csak a tudományosan, kellően megalapozott politika és a politikus tudomány együt­tesen tud megfelelni ennek az igénynek; az a politika és az a tudomány, amely a valóság kritikus elemzését vállalja, és számot vet a ma meglevő, tö­meges érdekekkel és szükség­letekkel. Ma még szélesebben és mé­lyebben tárul fel tehát a marxi tanítások gazdag tartalma, mint azok megszületése ide­jén. Más dolog ugyanis megér­teni és elfogadni a szocializ­mus történelmi szükségszerű­ségének eszméjét annak elmé­leti megfogalmazásában, és más dolog részvevőnek lenni ezen eszmék megvalósításában. Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának a Kommu­­nyisztban megjelent cikkében szemléletesen igazolja az előb­bi érvelés helyességét, amikor a többi között kiemeli, hogy a szocializmus létrejöttének tör­ténelmi útja nem mindenben úgy alakult, ahogyan azt for­radalmi elméletünk megalapo­zói feltételezték. A szocializ­mus kezdetben csak egy, s rá­adásul a gazdaságilag nem is legfejlettebb országban győ­zött. A burzsoázia és a refor­mizmus ideológusai még nap­jainkban is elméleteket gyár­tanak megpróbálva bebizonyí­tani, hogy a Szovjetunióban és más testvéri országokban lét­rehozott új társadalom nem fe­lel meg annak a szocializmus­­képnek, amelyet Marx látott maga előtt. Arról értekeznek, hogy a valóság eltért az esz­métől, s eközben tudatosan vagy akaratlanul szem elől té­­­vesztik, hogy tanítását kidol­gozva Marxot a legkevésbé sem valamiféle letisztult, prob­lémamentes szocializmus­­ el­vont eszméi vezették. Néha hallani olyan véle­­ményt, hogy a társadalmi élet új jelenségei nem illeszthetők be pontosan a marxizmus—le­ninizmus koncepciójába, hogy a marxizmus—leninizmus vál­ságot él át, s a nyugati sz­­­­ciológiából, filozófiából vagy politikatudományból merített eszmékkel kell új életre kelte­ni. Nyilvánvalóan szó sincs a marxizmus válságáról, csupán arról, hogy némely, magukat marxistának nevező teoretiku­sok nem képesek felemelkedni Marx, Engels és Lenin elméle­tének szintjére, nem képesek tanításukat alkalmazni a konk­rét kérdések vizsgálata során! A világ társadalmi megújí­tásának, a munkásosztály for­radalmi céljai és eszméi meg­valósításának útján nagy utat tettünk meg. Újjáalakult a föld politikai térképe. A tudomány hatalmas eredményeket szült, lélegzetelállítóak a technika vívmányai. Az emberiség ezzel együtt sok új, köztük igen bo­nyolult gonddal találta magát szemben. Reálisak azok a gon­dok, amelyek a globális nyers­anyag-energetikai, élelmezési és ökológiai problémákhoz fű­ződnek. A népeket ma legin­kább az nyugtalanítja, hogyan őrizhető meg a béke, miként hárítható el a termonukleáris katasztrófa. Eligazodni e bonyolult mai világban, megszervezni és irá­nyítani a munkásosztály és minden dolgozó forradalmi jel­legű társadalmi-történelmi al­kotó munkáiét — ez az a ha­talmas feladat, amelynek meg­oldásán a marxista-leninista elmélet dolgozik, s amelynek megoldásáért az emberiség ha­ladását szolgáló harc folyik. Marx-évfordulók

Next