Fórum - Az MSZMP KB Politikai Főiskolájának lapja, 1987 (18. évfolyam, 1-4. szám)

1987-02-01 / 1. szám

Konferencia az SZKP új szerkesztésű programjáról 1987. január 27—28-án a Politikai Főiskola adott otthont az SZiKP történetével foglalkozó tanszékek soros tanácskozásának. A bolgár, cseh, lengyel, mongol, NDK-feli és szovjet intézmények tanszékvezetői, illetve az SZKP történetével foglalkozó tanárai ezúttal az SZKP röviddel ezelőtt elfogadott új szerkesztésű programját vitatták meg. Ennek kapcsán olyan kérdések is szóba kerültek, mint a szovjetunióbeli tulajdonviszonyaik történelmi alalkulása és az egyes tulajdonviszonyok megítélése, az önigazgatás most meghirdetett célkitűzésének összefüggése a kérdés korábbi felvetésével, többek között a jugoszláv önigazgatási rendszerrel, az új gazdasági irányvonal és a szociálpolitika kapcsolata, az SZKP új külpolitikai vonalának néhány kérdése, közöttük a nemzetközi forradalmi folyamat és a világháború elhárításáért folyó küzdelem dialektikája és a nemzetiségi kérdés a szocialista építés jelenlegi időszakában. Lipkovics Károly rektorhelyettes bevezetőjében kifejtette, hogy az új szövegezésű program megfogalmazásai általánosabbak, rugalmasabbak, a gazdasági és társadalmi fejlesztés terén többféle megoldásra adnak lehetőséget és lehetővé teszik a megfelelő alkalmazkodást a nemzetközi élet változásaihoz, a szocializmus és a kommunista mozgalom mai realitásaihoz. Az új szöveg — s méginkább a XVII. kongresszus teljes jegyzőkönyve — azt érzékelteti, hogy a fejlett szocialista társadalom kritériumai sokkal összetettebbek, mint korábban kifejtették, s hogy a szocializmus teljes megvalósítása is elhúzódó, hosszantartó történelmi folyamat. A program igen fontos új motívuma — mutatott rá — hogy az önigazgatás problémakörét mintegy „visszahozta" a fejlett szocializmus építésének szakaszába, szorosan beépítette a szocializmus politikai struktúrájának elképzelésébe. A program úgy foglal állást — folytatta —, hogy az SZKP mostani békés egymás mellett élési koncepciója a rendszerek ellentéteinek és együttműködésének dialektikáján alapul, de nem tartalmazza azt a kitételt, hogy a koegzisztencia az osztályharc sajátos formája, hanem arra orientál, hogy el kell kerülni az ideológiai ellentétek behatolását az államközi kapcsolatokba. Amíg a korábbi egy-két évtizedben a szovjet vezetés az erőegyensúlyt, kiváltképpen a katonai erőegyensúlyt tekintette a biztonság úgyszólván egyetlen fő feltételének, addig ma, az említett tényező fontosságának hangoztatása mellett a biztonsági politikát szélesebb alapokra helyezi és sokrétűbben fogalmazza meg. A kommunista mozgalomról a program hangsúlyozta a kommunista pártok függetlenségét, elítélte bármiféle hierarchia felállítását s a belügyekbe való beavatkozást, elismerte a forradalmi fejlődés sokrétűségét, változatosságát. A pártkapcsolatokban a hangsúlyt a pártok közötti összetartáson, a demokrácia elvein alapuló összefogáson van. Vszevolod Ivanov és Csonka Rózsa nagyrészt egyetértően, ugyanakkor néhány részkérdésbben egymással vitázva az önigazgatás újabban egyre inkább előtérbe kerülő kérdéseiről beszéltek. Csonka Rózssa referátumában többek között kifejtette, hogy korábban a szocialista állam erősítésének fontos követelményét többnyire az állami centralizmus vagy éppen az apparátus erősítéseként fogták fel. Holott az állam erőssége mindenekelőtt állampolgárain nyugszik. Ugyanis ha minden elkötelezettségük ellenére sem tudnak a döntésbe beleszólni, ez passzivitásra,közönyre kárhoztatja őket. Gondoljunk csak arra — mondta —, hogy a Párizsi Komirnün, az 1917. évi forradalmak és az 1920-as évek szovjetjei milyen magas fokon valósították meg a közvetlen demokráciát. Milyen önállóságot valósítottak meg a helyi és üzemi szovjetek! Egyetértett a gazdasági feladatok elsődlegességével, de megítélése szerint a politikai struktúra változásaira is szükség van; e folyamat vezető ereje a párt. A szocialista önigazgatás megvalósulásának legfontosabb területe a szovjetek, a helyiektől egészen a Legfelső Tanácsig. Iftt az eddigi megnyilvánulásokból ítélve a népképviselet, a választási rendszer további demokratizálása várható. Nagyon jelentős, hogy az üzemek önállóságának és felelősségének növelésével párhuzamosan fokozatosan kiterjesztik az üzemi kollektíváik jogkörét. A vitában magyar részről felszólalt még Nagy László, Kárpáti Sándor, Kohánka András, Wirth Ádám, Szeleczky György referátummal felérő hozzászólásában a szocialista országok gazdasági együttműködéseinek új módszereit elemezte, különös tekintettel a vállalatok együttműködésére. A testvérpártok képviselői elsősorban saját célkitűzéseik tükrében vizsgálták az SZKP új szövegezésű programját. Nyikolaj Nyikolajevics Maszlovot, az SZKP Társadalomtudományi Akadémiájának tanszékvezető professzorát az SZKP új szerkesztésű programjának szükségességéről, annak új vonásairól és első eredményeiről kérdeztük. Az új szerkesztésű program kidolgozása követelmény lett: az SZKP XXII. kongresszusán, 1961-ben elfogadott harmadik pártprogram voltaképpen az 1980-as évekig adott útmutatást. Ezért szükségessé vált újabb, a távlati célokat és feladatokat tartalmazó program kidolgozása. Ezt sürgette, hogy a program elméleti megfogalmazásai sem feleltek meg a követelményeknek; már az 1970-es éves második felében világossá vált, hogy az 1980-as években még nem következik be a kommunizmus építése, az ellentmondások és nehézségek miatt helyette a szocializmus tökéletesítése szerepel a napirenden. Az elmúlt 25 év fejleményei — a szocialista országok befolyásának növekedése a világban, egyúttal pedig a militarizmus erősödése és az objektív körülmények változásai — szintén hatottak a programra. Az új szerkesztésű program új ideológiai, politikai és gyakorlati folyamatokat jelez, s ennek megfelelő stratégiai feladatokat fogalmaz meg. Mindenekelőtt az anyagi termelés gyors növekedésének tervét tartalmazza, reális álláspontot foglal el a fejlett szocializmus építésének s a társadalom fejlődésének kérdéseiben. A külpolitikában pedig a békéért, és a leszerelésért folytatott harcot teszi az első helyre. Mivel az új szövegezésű programot mindössze egy éve fogadták el, s a következő tizenöt évre szól, eredményeiből, még kevés látszik. 1986-ban azonban már több változás történt a gazdaságban, s további remények vannak a javulásra. Megnövekedett nemzetközi aktivitásunk, s egész sor új kezdeményezéssel álltunk elő. Nagy változások kezdődtek, s az átalakítás a munkamódszer változásait is érinti. A konferencia légköréről Harsányi Iván tanszékvezető így vélekedik: legjellemzőbbnek azt tartom, hogy a beszélgetés középpontjában nem a résztvevők maguikkal hozott írásos anyagai álltak, hanem az élénk eszmecsere. A rendelkezésre álló időnk körülbelül felét erre fordítottuk, s így az eszmecsere légköre tükrözte azt az erőteljes mozgást, is, amely legtöbb szocialista ország politikai életét jellemzi. Szerencsés egybeesés volt, hogy konferenciánk idején hangzott el Mihail Gorbacsov beszéde az SZKP KB teljes ülésén, amely igazolni látszott beszélgetéseink szellemét. Jóllehet a vita kiindulópontja az új szerkesztésű pártprogram volt, a felszólalók ezt az új politika kibontakozásának olyan mozzanataként tárgyalták, amelyet azóta több más is követett. Az új szerkesztésű pártprogram legfőbb érdeme, hogy indítást adott a további lépésekhez. Örvendetes jelenség, hogy a szocialista fejlődés számos kérdésében érezhetően oldódnak olyan meggyökeresedett ítéletek, amelyek a mozgalom vagy az elmélet fejlődésének egy korábbi periódusához kötődnek, s ezért napjainkban már nem nyújtanak kellő segítséget. A konferencián az is érzékelhető volt, hogy határozottan egyhült az a feszültség, amely korábban az MSZMP és néhány más testvérpárt oktatóinak és kutatóinak felfogásában érzékelhető volt. Kiemelném a magyar résztvevők aktivitását, akik állásfoglalásaikkal időnkénti „kemény" kérdéseikkel is hozzájárultak az élénk vita kibontakozásához. Most utólag úgy tűnik, jó lett volna, ha tanáraink valamivel szélesebb körének tesszük lehetővé a részvételt. Németh István A Rektori Tanács határozata „Minden hónap utolsó csütörtökjén 13 órától tantestületi ülésen általános politikai és belső iskolai információt tartunk. A belső információ keretében a főiskolai tanács és a rektori tanács üléseinek határozatáról is. (Az oktatási bizottság és a Tudományos tanács üléseiről is.) A különböző döntések hátteréről is tájékoztatjuk a tanári kart.” Természetesen az aktuális politikai kérdésekről a tradícióknak megfelelően friss információt kapnak a főiskola tanárai és a hallgatói aktívák. Kedves férfiak! Régóta tervezem, hogy elmondom egyszer nektek: mit is jelenít, nekünk nőknek a nőnap; mire gondolunk sablonos, ünnepi beszédeiteket hallgatva? Elmondom, mit jelent egyáltalán nőnek lenni, hiszen ezt közületek kevesen tudhatják. Nevettek. S magatokban most azt gondoljátok: mi akartuk az egyenjogúságot, együk meg, amit főztünk. Ez rendben is van. De elgondolkoztatok már egyszer is azon: vajon ilyen egyenjogúságot akartunk mi? Hagyjuk! Kezdjük inkább az elején: Jó nőnek lenni gyermekkorban. Mert mi már akkor is nők vagyunk. Van kedvenc masnink és harisnyanadrágunk, kedvenc mesekönyvünk és fiúpajtásunk. Jó hozzábújni egy nagy, erős férfihoz! Jó féltékenynek lenni rá, s nagyon jó, hogy buta kis jeleneteink senkinek nem okoznak nagyobb fájdalmat. Jó dolog az is, amikor az iskolából a fiúk hazaviszik a táskánkat, s jó, ha puszta rajongásból megrángatják a copfunkat. Jó nőnek lenni serdülőkorban. Amikor már külsőre is kezdünk nővé válni, s megkapjuk életünk első igazi szerelmes levelét. Jó érzés, amikor mér a család is kezd nőnek tekinteni, s szüleink megvásárolják az első magassarkú cipőt. Jó, amikor a szomszéd bácsi zavartan biccent, mert nem tudja: szervuszt vagy kezét csókolomot köszönjön inkább. Jó nőnek lenni felnőttkorban. Jó dolog, amikor utánunk fordultok az utcán, s szemetek sokáig elkísér. Jó, amikor fülünkbe suttogjátok a szerelmes szavakat, s még az sem baj, ha nem mind igaz. Jó, amikor megkéritek a kezünket, s az „oltárhoz” vezettek. És nagyon jó nőnek lenni, amikor világra hozunk egy új kis életet. De rossz is nőnek lenini felnőttkorban. Rossz dolog, amikor félreértelmezett egyenjogúságból engeditek, hogy mi cipeljük a nehéz bevásárlókosarat; mi pucoljuk az ablakot a tizediken; mi virrasszunk, ha beteg a gyerek, mi főzzünk, mossunk, vasaljunk, takarítsunk, kérdezzük ki a leckét. Közben mosolyogjunk, s legyünk jó feleség, anya lés szerető egyszerre. Emellett dolgozzunk, járjunk tanfolyamra vagy felsőbb iskolába, sportoljunk, végezzünk társadalmi munkát . Virágot hoztok ezen az egy napon. De milyenek vagytok az év többi napján? Félrelöktök a buszmegállóban, átnéztek rajtunk az iroda folyosóján; többet számoltok a pult mögött; elfogadjátok a borítékot a rosszul végzett munka után; kihúzzátok a nevünket a prémiumlistáról, mert megint beteg volt a gyerek. Igyekeztek megszerezni bennünket független, fiatal lányként; s igyekeztek megszabadulni tőlünk gondterhes családanyaként. Efféle gondolatok járnak a fejünkben, miközben semmitmondó ünnepi szavaitokat hallgatjuk. Ezért most arra kérlek benneteket, ne tekintsetek minket nőnek ezen az egy napon! De tekintsetek embernek az év valamennyi napján! Budai Anikó Lev. II. évf., 8. osztály Januártól jobb és (csak) februártól drágább Tulajdonképpen, ha mi is ironizálnánk, mondhatnánk azt is, hogy az októberi, konyhát elmarasztaló glosszára csak azért válaszolunk most, a térítések emelése után, hogy valami igaz is legyen abban. Nem így van! 1986 utolsó hónapjaiban valóban rossz volt az ellátás, kifogásolható volt a minőség és a mennyiség is. Még a cikk megjelenését megelőzően készült az az előterjesztés, melyben a normák rendezését kértük, ebből idézünk. „A jelenlegi normák alkalmazása óta 2200-kal magasabb a tejtermékek, 12 ° C-kal az édességek, ízek, 150-kal a konzervek, több mint 100%kal a szárazáruk, 50 °-kal a mirelit- és a szabadárak miatt 100 és 500% között a zöld áruk beszerzési ára. Bizonyítható, hogy ma már egyetlen olyan nyersanyag sincs, melynek árát ez alatt a 27 hónap alatt ne emelték volna fel.” Volt a felterjesztésben egy kalkuláció, melyből egyértelműen kitűnt, hogy a húsos ételeknél 4,25 Ft, a tésztás ételeknél (ilyeneket kéthetenként egyszer főzünk) 2,37 Ft volt az adagonkénti normatúllépés átlaga. Úgy gondoljuk, ezek a tények a felvetések egy részére kommentár nélkül is választ adnak. Nevezetesem arra, hogy kevesebbet — mert a költségvetési normákat betartani kötelességünk — lehet főzni, de rosszat, ízetlent nem. Idézzünk azonban a felterjesztésből még egy-két gondolatot. „Nem alkalmazzuk még azt, hogy a levest kimérve, csészében . . . szolgáljuk fel. Ez azt jelenti, hogy 30%-kal több levest kell főznünk . . . Különösen a jobb, így természetesen drágább levesekből, ugyanis nem egy adagot fogyasztanak Tapasztaljuk azt is, hogy az asztalok elég nagy hányadánál csak hárman, esetenként ketten ülnek. Az előre feltálalt sütemény vagy gyümölcs és a legtöbb esetben a savanyú is, azonban ilyenkor is „elfogy”. Sajnos az is előfordul, hogy jegy nélkül ülnek be, megeszik a levest és a süteményt, majd jegy leadása nélkül elmennek.” Bizony már a rómaiak is megmondták: hallgassuk meg a másik felet is. És különösen hallgassuk meg a kifogásolt reggeli, pontosabban a reggeli éhenmaradás kérdésében. Nem hisszük, bárki is komolyan feltételezi azt, hogy egy naponta 800 főre főző konyha esetében háztartási szinten raktározunk felvágottakat, sonkát, sajtot, különöző hidegélelemhez szükséges konzerveket. A reggeli tehát egyszerűen nem fogyhat el! Az sem hihető, hogy 5 milliós évi nyersanyag felhasználása mellett éppen arra a 3 Ft-ra lenne szükségünk, amit a reggeliért fizetnek. A hallgató azonban valóban nem reggelizett! Az a kérdés, miért nem? Elkövettük, és a jövőben is gyakran el fogjuk követni azt a „hibát”, hogy a tartalmasabb étkezés érdekében meleg reggelit főzünk. Ezt azonban nem lehet, sőt tilos előre feltálalni, így azután biztosan nem tud reggelizni az, kinek 8 órakor kezdődik az órája és 7.56-kor úgy szeretne meleg reggelit kapni, hogy órakezdésre az osztályban üljön. Bizony ő a jövőben is éhen marad. Salletnek van egy aforizmája: Az ember még nem a nép. Adaptáljuk ezt a reggelire: öthat reggeliző még nem a hallgatók! Szeretnénk, ha elhinnék: igényeljük az észrevételeket, mert jól és jobban szeretnénk főzni. Ne vegyék önteltségnek, de biztosak vagyunk benne, fogunk mi még nagyon rosszat főzni, lesz még hideg az étel, morcos a felszolgáló, máskor is meg fogjuk tölteni kétszer akkora átmérőjű sóval a sótartót, mint amekkora a lyuk rajta. Dörögjenek ránk, kérjék ki maguknak! De csak akkor, ha jogos. Nehogy úgy járjunk, mint a népmeséi pásztor, ki addig ijesztgetett a farkassal, míg a végén nem hittek neki. (Bachrathy) FÓRUMKÍNÁLAT Főiskolánk előtörténetéből (2. oldal) „A dialektikus hallgatás elmélete” (2. oldal) Tiszteletben tartva egymás nézeteit (3. oldal) Tavaszi ünnepeinkről (4. oldal)