Fórum, 2015 (17. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 1. szám

Identitást alakító tényezők Tamás Mihály Két part között fut a víz... 133 regényben sincs »realitása« a referensnek - elég elképzelni, micsoda felfordulást okoz­na, ha akár a legjózanabb elbeszélés leírásait szavukon fognánk, működési progra­mokká fordítanánk le, és egyszerűen megpróbálnánk kivitelezni őket.” (Compagnon 2006, 124. p.) Tény, hogy egy szépirodalmi narratíva esetében nem lehet letisztult realizmusról beszélni, hisz a fikció, ha másképp nem, de a valóságos tények szubjektív feldolgozá­sában, értelmezésében megjelenik. Épp ezért téves elképzelés lenne egy szépirodalmi alkotás (például történelmi témájú regény) minden mondatában tetten érni a valósá­got, viszont ahogy azt tanulmányában Kisantal Tamás kifejti: az irodalmi szövegeket valamennyire lehetséges történeti módon elemezni, vagyis a történelemelméleti dis­kurzuson és metodológián belül van egy olyan közeg, ahol az irodalom és a historio­gráfia kapcsolatba lép, s a történeti elemzési módszerek szépirodalmi szövegekre is alkalmazhatóak. (Kisantal 2004, 99. p.) A történetelméleti diskurzusok keretében a történelmi narratíva irodalmi szövegszerűsége már régen foglalkoztatja a kutatókat. Hayden White szerint például egy történeti szöveg kezelhető irodalmi alkotásként, amennyiben igaz, valóságreferens kijelentései egy bizonyos formát kapnak. (White 1997,97. p.) Felvetődik a kérdés, vajon egy megformált irodalmi szöveg kezelhető-e tör­téneti szövegként, amennyiben egy bizonyos korszemlélet, referenciával rendelkező állítások megjelennek narratívájában? Frank Ankersmit elmélete szerint a historiográfiai szövegek narratívája múlt referens állításokból áll, viszont ezek az állítások nem csupán tényközlések, kijelentéseik, állí­tásaik többletjelentéssel bírnak, mivel a szerző (történész) a múlt értelmezése során saját szubjektív nézőpontját, az események sajátos értelmezését képtelen kizárni a szövegből. Ezzel párhuzamosan pedig a történeti jellegű irodalmi alkotásról szintén elmondható, hogy kijelentéseket tesz a múltról, ugyanakkor saját szubjektív nézőpont­ját beleépíti az általa létrehozott narratívába. (Ankersmit 2000, 117. p.) Ankersmit gondolatmenete alapján Tamás Mihály regénye, amely Hayden White-i fogalommal élve „modern eseményt” (Kisantal 2004, 79. p.) dolgoz föl, kezelhető kor­dokumentumként, természetesen figyelembe véve a szubjektivitás és fikció jelenlétét. A történelemtudomány számára azonban érdekes adalékot nem a műben megjelení­tett történelmi események jelentenek, hisz ezek az események már ismertek a kutatók számára. Sokkal inkább az emberi viszonyulás, a társadalmi közhangulat, ami a regényben kitűnően körvonalazódik, egészítheti ki a korszak rekonstruálására vállalko­zó munkákat. Összegzés Tanulmányomban a kárpátaljai magyar irodalom közvetlenül a trianoni döntést követő korszakának egyik fontos alkotását vetettem vizsgálat alá. Az értelmezés során narra­­tológiai szempontokat is felvetettem, de célom nem merült ki a mű formai elemzésé­ben, hanem azokat az identitásalakító tényezőket kívántam a regény részletei segítsé­gével megvilágítani, amelyeknek hatása a kisebbségi társadalmakban határozottan kimutatható. így a következő tényezőket vettem sorra: a határ megjelenéséhez való viszonyulás, az anyanyelvvel, többségi nyelvvel való kapcsolat, az átélt trauma feldol­gozása és a szülőföldhöz való ragaszkodás jelensége.

Next