Fotó, 1985 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1985-12-01 / 12. szám

I. Országos Fotótárlat Régen várt és igényelt ren­dezvényt hívott életre támo­gatók segítségével a Magyar Fotóművészek Szövetsége. Olyan országos fotókiállítást rendeztek, amely — a továb­biakban kétévenként — át­tekintést ad a magyar fotográ­fia helyzetéről. Nagyreményű és sokat ígérő kezdeményezés ez, melynek folytatását és kitel­jesedését tiszta szívből kí­vánja a vizuális kultúra min­den barátja. A sikernek azon­ban két nélkülözhetetlen té­nyezője van. Az egyik: a fo­tósok sajátjuknak érezzék a tárlatot és becsületbeli ügy­nek tartják, hogy műveket küldjenek a bírálóbizottság elé; a másik: Komárom Me­gye Tanácsa, illetve a kiállítás befogadója — a tatai Kuny Domokos Múzeum és a tata­bányai Úttörő és Ifjúsági Ház — mindig a mostanihoz ha­sonlóan jó házigazdának bizo­nyuljon. Elöljáróban hangsúlyoznom kell, hogy a tárlat zsűrijének elnöke voltam, és én írtam a katalógus előszavát is. Ez a kettős körülmény elfogultsá­got eredményezhetne. Aki azonban figyelmesen olvasta az előszót megállapíthatta, hogy a rendezvénynek örülök ugyan, de a látvánnyal koránt­sem vagyok elégedett. Úgy vélem, a magyar fotográfusok ennél jóval többre képesek. Az egész kiállítás meglehetősen statikus, hiányzik belőle az életnek az a sodrása, amely évtizedeken át éltette a hazai fényképészetet. Talán mos­tanában némi gyanakvással nézi a közönség az értelmező, a szuggesztív befolyásolásra törekvő fényképeket. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy most már csak az tekinthető igényes és maradandó érték­nek, amelyik hűvös és szenv­telen kívülállásra törekszik. Egyértelműen kimondom: a mai magyar fotográfia világ­nézeti válsággal küzd, ponto­sabban szólva: azt akarja el­hitetni velünk, hogy minden­fajta világnézettől mentes. Történelmi tapasztalat, hogy világnézet nélkül nincs művészet. Lehet az akármi­lyen torz vagy vitatható év- TÓTH JÓZSEF: CASCO PLAKÁT

Next