Fotó, 1986 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1986-12-01 / 12. szám
Lábjegyzet Kevés alkotónak jár ki a jellegadó jelző. Jokesz Antal föltétlenül egyike ezeknek. Szinte hihetetlen, hogy még innen van a harmincon, amikor egy iskola alakul ki a munkái nyomán itthon is, és a hazainál mozgékonyabb, változatosabb közép- és kelet-európai fényképezésben is. Azokról a — többnyire szintén fiatal — fotósokról van szó, akik nem a látványt és nem is a technikát, nem a gyorsan romló manírt teszik meg képeik tárgyául, hanem a fényérzékeny anyagon és anyag által a létezést magát próbálják tetten érni. Szellemi nyitottság, az emberi történések mély — és néha kissé agresszív — átélése jellemzi őket, egy olyan fajta folyamatos kísérletezés, amely nem az anyagra és nem is csupán a tárgyra, hanem elsődlegesen saját magukra irányul. Jokesz Antalra közvetlen (de nem személyes) hatással csupán Hajas Tibor volt. Az az alkotó, aki — sajnos — már néhány éve véglegesen szellemi örököseire hagyta teljes életművét. Azt az életművet, amelyből azóta is számos, az univerzumot megélni próbáló művész építkezik vagy legalábbis merít inspirációt. Nevesebb kortársai közül néhánnyal (Szerencséssel, Kerekessel, Vetővel) Rokesz Antal hosszú időn át együtt munkálkodott. Szemben más művészeti ágak hasonló szemléletű fiataljaival, nekik sikerült csoporttá szerveződniük és csoportként betörniük a nyilvánosságba itthon és külföldön egyaránt. És ami talán még ennél is fontosabb: sikerült időben különválniuk, mielőtt még a közös márkajel kezdte volna eltakarni az egyéniséget. E nevezetes Dokumentum-csoportból Jokesz az első öszszegző, számos egyéni és közös kiállítás után