Fotó, 1990 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1990-11-01 / 11-12. szám
A Mapplethorpe-ügy A szólásszabadság nem statikus, változik és fordul a körülmények szerint. Jó példával szogálnak erre Robert Mapplethorpe utóbbi időben tartott fotókiállításai. Amióta 1990 áprilisában a Fotó megemlékezett Mapplethorpe haláláról, sok minden történt. Az Egyesült Államokban a művészek részben képeik eladásából, részben alapítványoktól kapott pénzből élnek. A galériák és a múzeumok úgyszintén. Az állam nem ad közvetlenül pénzt az intézményeknek műtárgyak vételére, színházak és balettegyüttesek működtetésére és múzeumi kiállításokra. Persze, az állam által gyűjtött adó támogatja a kulturális intézményeket, mert a magáncégek a művészeti célú adományaikat levonhatják az adóból. Ez a rendszer biztosítja, hogy az állam nem szólhat bele a múzeumok és a művészek döntéseibe, azok minden külön engedély nélkül rendezhetnek kiállításokat. A művészetek megbízhatóbb támogatására a Kennedy-kormány létrehozta a Nemzeti Művészeti Alapot. A washingtoni kongresszus pénzt szavaz meg ennek az állami hivatalnak a részére, amit, független bizottságok tanácsa alapján, művészek, múzeumok és más, művészettel kapcsolatos magánintézmények kapnak meg. A bürokratáknak nincs beleszólásuk a döntésbe, annak objektívnek kell lennie. Körülbelül egy évvel ezelőtt, a Corcoran Galéria, egy washingtoni magánmúzeum pénzt kért és kapott a Művészeti Alaptól Robert Mapplethorpe fényképeinek a kiállítására. Nem volt ebben semmi rendkívüli. A múzeumok majdnem mindig külső pénzforrásokat kutatnak, amikor olyan nagyszabású tárlatot terveznek, amire nem futja a költségvetésükből. A kiállításokra általában a sajtóban jelenik meg a visszhang recenziók formájában. A Corcoran Galéria Mapp lethorpe-kiállítása nyomán azonban az Egyesült Államok szenátusa hallatta hangját. Egy Georgia állambeli republikánus szenátor, Jesse Helms vezetésével néhány konzervatív szenátor azzal vádolta a Corcoran Galériát, hogy Mapplethorpe fényképei szexuális szabadosságról árulkodnak. Helms azt mondta, hogy adóból gyűjtött pénzt nem lenne szabad olyan képek bemutatására költeni, amelyek sértik egyes adófizetők jó ízlését. Azóta Helms törvénymódosítást terjesztett be a Művészeti Alap jövő évi költségvetését biztosító törvényhez, és a módosítás alapján a szenátus csökkentette a Mapplethorpe-kiállítás költségeit. A szakértői bizottságnak elvben meg kellett volna akadályoznia, hogy a politikusok rendelkezzenek a Művészeti Alap pénzösszegei felett, ám ez esetben nem állt feladata magaslatán. Az ügynek azonban ezzel még nem volt vége. Amikor Cincinnati városának művészeti múzeuma állította ki Mapplethorpe fényképeit, a helybeli ügyész beperelte a múzeumot erkölcstelen képek bemutatásáért. Az ügy még mindig a bíróság kezében van, de a szenátus cenzúráról alkotott véleménye a döntő. Van-e joga a kormánynak beleszólni abba, hogy mit állítanak ki a múzeumokban? Még egy működő demokráciában is kötelessége az érdekelt közönségnek, hogy megvédje az egyéneknek azt a jogát, hogy bármit kimondhassanak. Ezek az ügyek nem statikusak. Változnak az élet változásaival. Ám a szólásszabadság nem változhat. Meg kell védeni a művész jogát, hogy azt írjon, amit akar, azt fessen, amit akar, azt fényképezzen, amit akar; a múzeum jogát, hogy azt mutasson be, amit akar; a kormánybizottság jogát, hogy döntsön egyes pénzösszegek felhasználásáról. Simon Mihály (USA) 511