FourFourTwo, 2012 (1-12. szám)

2012-02-01 / 2. szám

VISSZAJATSZAS RÓLA MONDTÁK Nekem szerencsém volt, hogy ötven évet dolgozhattam mellette. Hány­szor, de hányszor hallottam intel­meit! A naprakészségről, a felkészü­lésről, az olvasás fontosságáról, a rokon műfajokban - írás, televíziózás - való munkálkodás, a sokoldalúság jelentőségéről. És arról, hogy a szépet, a jót vegyük észre, ne a rosszat, pártolói legyünk a sportolóknak, ne pedig ellenzői. Feltétel nélkül tisztelem magyarságáért. Tökéletesen tisztában volt és van vele, hogy a környező országokban, Erdélyben, Csallóközben, Bácskában, Kárpátalján, de a távoli Kanadában, Egyesült Államokban, Argentínában, Ausztráliában élő magyarok is mennyire szomjazzák az anyaországból érkező sporthíreket. Éppen ezért hat évti­zed alatt mindent megtett, hogy sportmű­sorainknak legalább egy része a felsorolt területeken is hallható legyen.” Novotny Zoltán a Magyar Rádió sportriportere „Olyan ember, mint a Gyuri bácsi, nincs a világon. Ugyanolyan re­mek ember, mint amilyen remek riporter volt. Elsősorban úriember volt, aki nem vágta agyon azokat sem, akiknek valami nem sikerült a pályán, a gólokat pedig mindig kitörő örömmel közvetítette. Nem ismerek senkit, aki többet tudna a magyar futball történetéről, mint ő. Én jobbszélső voltam, ő meg a pálya szélén alig egy méterre volt tőlem a mikrofonjával, úgyhogy meccs közben sokszor őt hallgattam, miközben az ellenfél támadott a túlsó oldalon.” Sándor Károly, 75-szörös válogatott labdarúgó „Negyvenéves ismeretség köt hozzá. ” A tárgyak és az anyagi javak soha nem jelentettek számára semmit, annak ellenére, hogy még a Kádár­korszakban is olyan privilégiumai voltak, hogy nyugati autóval járhatott. Egyszer a Rádió parkolójában egy használt Polski Fiatból szállt ki, de a jobb oldalon, mert a vezetőülés melletti ajtó elromlott, és eszébe sem jutott, hogy azt esetleg meg is lehet javítani. Egészen döbbenetes, hogy mennyire nem érdeklődött a gépek iránt. Úgy töltötte el az életét a Rádiónál, hogy egy magnetofont nem tudott bekapcsol­ni. És sehogy sem tudom rávenni, hogy megtanulja használni a számítógépet és a mobiltelefont. Moszkvában az olimpián egy szobában laktunk, én pedig éppen nagyon szerelmes voltam, untam az olimpiát, mentem volna haza, és megkérdeztem tőle: mikor lesz már ennek vége? Ő, akitől mi sem állt távolabb, mint az érzelgősség, csak annyit mondott halkan: »Ne siettesd az időt, megy az magától!«. Ezt a bölcses­séget azóta is észben tartom.” Vass István Zoltán a Lánchíd Rádió szerkesztő-riportereú „A bécsi riporter annyit mondott: Lóránt Gyula ideges, azt üzeni, hogy nagy bajok lesznek" Azért ő ennél tovább ment. Sokáig nem bírta megemészteni, hogy az emberek, miközben a tévében nézték a mérkőzéseket, önt hallgat­ták a rádióban. Ez viszont nem az én bűnöm, nem tehettem róla. Mostanában erősen figyelem a német tévé futballközvetítéseit. A németek a het­venes években azt mondták, hogy a tévében nem lehet rádiós módra közvetíteni. Mára ez is megváltozott. Érdemes belehallgatni, hogyan csinálják most! Szenvedéllyel, izgalommal telítve, olykor kiabálva - azaz rádiósán. És ezt nemcsak a németeknél, hanem idehaza is tapasztalom, hallgatva-nézve a tévéket. Ez egy külön műfaj. Ezt valaki vagy szívből teszi, és akkor eljut a közönséghez, vagy csak szakmá­nak tekinti, ám ebben az esetben nem ér el a publikumhoz. Ha nem hivatásként éli meg és végzi a munkájukat, hanem kenyérkeresetként, ez bizony érződik. Van jövője a rádiós sportközvetítésnek? Hogyne lenne! Akadt egyszer olyan műsorve­­zetése a rádiónak, amelyik azt mondta, hogy semmi értelme a sportközvetítéseknek. A leg­főbb indok az volt, hogy sokba kerül, nem hall­gatja senki, minek erre embereket kikülde­ni. Már-már úgy tűnt, hogy elfogadják mind­ezt. Ekkor főosztályvezetőként felálltam, és be­jelentettem, hogy elbúcsúzom a rádiótól. El­indultam kifelé. A rádió elnöke, Hárs István el­nök szólt utánam, hogy jöjjek vissza, és üljek le. Többet mindez nem került szóba. Mi a véleménye a mai sportriporter-generá­cióról? Ügyesek a gyerekek, a fiatalok. Ti, rádiósok nagyon,de Hajdú B. István vagy Gundel Takács Gábor is remekül közvetítenek. Nemrég hunyt el az egyik kedves tanárom, Schulek Ágoston. Neki mondtam, hogy a fiából kiváló tévés lesz. Mert bár Schulek Csaba nem közvetít, de a sporthíreket jól elmondani legalább olyan nehéz, mint közvetíteni. Márpedig ő ebben a Felül Bonnt tudósítóként Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár is fogadta műfajban beérett, hiteles képernyős személyi­séggé vált. Volt olyan sportág, amelyet sohasem közve­tített? Igen, a torna. A újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban - ahol Magyarországon először vezették be a mindennapos test­nevelést - megtanultam úszni, focizni, ko­sárlabdázni. Télen, amikor be kellett menni a tornaterembe, leestem a korlátról. Úgy látszik, ez olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy tornaversenyeken sohasem álltam a mikrofon előtt. A kamera előtt viszont sosem állt tartósan, mindig csak alkalmi felkérésekre. Igen, Gellért Bandi győzködött, hogy ez a jövő. Mondtam neki, hogy az én jövőm a rádió. Hogy miért tettem ezt? Itt olyan légkör volt, mint sehol máshol. Senki sem fúrta meg a másikat, nem jártak be az elnökökhöz feljelenteni a kollégát. Az én életem­­ a rádió! A Rádió pedig hálás volt és lesz azoknak, akik kitartottak­­kitartanak mellette, akik nem hagyták el ezt az intézményt. Nagyon sokan mentek el akkor és a későbbiekben is... A maradók nem bánták meg. Hálás volt a Rádió? Hálás a Rádió? A mai napig az. Bemegyek, jól érzem magam ► 92 2012. február FourFourTwo.hu

Next