FourFourTwo, 2020 (1-12. szám)
2020-04-01 / 4. szám
jAtékdskijírii Szöveg FFT JÓTÉKONYSÁG INKÁBB MÁSOKON SEGÍT Sadio Mané folyamatosan támogatja nélkülöző földijeit A sztárfutballisták többsége gyakran jótékonykodik csillagászati fizetéséből, de emellett azért nem veti meg a luxuséletmódot sem. Nem úgy a Liverpool sztárcsatára, a 2019 legjobb afrikai játékosának választott szenegáli Sadio Mané, aki nem ad a rongyrázásra. Számos történet kering szerénységéről és mértéktartó életmódjáról. A közelmúltban egy fotón az látszott, hogy egy törött képernyőjű telefon van a kezében, holott nyilván naponta ezernyi újra is futná neki. Amikor ezzel kapcsolatban kérdezték, így felelt: „Miért kellene tíz Ferrari, húsz gyémántóra vagy két repülő? Tesznek ezek a tárgyak bármit értem vagy a világért? Éhes voltam, a földeken kellett dolgoznom, mezítláb fociztam, de túléltem a nehéz időket. Nem kaptam oktatást és még sok más dolgot, de amit ma a labdarúgásnak köszönhetően keresek, azzal segíteni tudok az embereken. Iskolákat, stadiont építtettem, ruhát, cipőt és ételt biztosítunk a szegénységben élőknek. Ezen felül havonta hetven eurót adok minden nagyon szegény régióban élő szenegáli embernek és ez hozzájárul a családi büdzséhez. Nem kellenek a luxusautók, otthonok, utazások és repülőgépek. Jobban szeretem, ha tudok adni az embereknek egy keveset abból, amit az élet adott nekem.” A MANCHESTER CITY benyújtotta fellebbezését a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál; a klub az európai kupasorozatokból való kétéves kizárás miatt tiltakozik P D JÁTÉK A BETŰKKEL A B L D E F I H 1 IKi, HIINIC, MARSEILLE MARSEILLE. A világ egyik leghatalmasabb klubja. Stadionja, a híres Old Trafford az Álmok színháza, előtte áll a három aranylabdás, Denis Law, Bobby Charlton és George Best szoboregyüttese (első aranylabdáját Cristiano Ronaldo is MU-mezben kapta meg). A temérdek trófea közül kiemelkedik a 20 angol bajnoki dm és a 12 FA-kupa-siker, Európában pedig három BEK/BL- (1968,1999,2008), egy KEK- és egy El-győzelem a mérlege. Rio ékessége a világ legnagyobb és leghíresebb labdarúgó-stadionja, amely a világbajnokságok történetének rekord nézőszámát (199 854!) adta 1950-ben, a kupáról döntő Uruguay elleni meccsen. A 2014-es német-argentin finálét is itt rendezték - Brazíliának ezzel a hazai vb-vel sem volt szerencséje. A Maracana hivatalosan a híres sportújságíró Mário Filho nevét viseli, a felújítás után ma 79 ezren férnek be a lelátóira, rendeztek benne Copa América-, Konföderációs Kupa- és olimpiai döntőt is. Minden argentinok és nápolyiak első számú futballistene bizonyosan ott van a futballtörténelem legnagyobbjai között. Ellenünk mutatkozott be a válogatottban (1977, még nem volt 17 éves), 1986-ban szinte egyedül nyert vb-t Argentínának, 1989-ben UEFA-kupát a Napolinak, és még 1990-ben is játszott vb-döntőt. Azóta viszont leginkább dopping-, drog- és magánéleti botrányaival tűnik fel a hírekben. A délfrancia kikötőváros 1993-ban a Bajnokok Ligája első kiírásának győztesét, az Olympique Marseille-t is adta a világnak, a magyar futballra gyakorolt hatása azonban sokkal meghatározóbb. Itt játszották ugyanis 1969 decemberében azt a vb-pótselejtezőt (1:4), amelyről fennállása óta először nem jutott ki egy világbajnokságra a magyar válogatott. Avagy a nemzettragédiák sorában Muhi és Mohács után jött Marseille, merthogy jöttek a csehszlovákok... Amikor profi labdarúgó lett (1932), még V. György volt az angol király, amikor visszavonult (1965), már 13 éve unokája, II. Erzsébet ült a trónon. Kolosszális pályafutása mindössze két klubban (Stoke, Blackpool) fordult megjátszott ellenünk a 6:3- on, és 1956-ban megkapta a France Football első Aranylabdáját. A királynőtől pedig 1957-ben természetesen a lovagi címet is. Taktikai tábla, amely alkalmas arra, hogy a fogékony játékosoknak megmutassa az elvárt hadrendet. Futballmágusok sora állt már a tábla előtt, amely természetesen a krétás verziót váltotta fel. A mágnestábla nem csupán az öltözőben, de a televíziós stúdiókban is sztár, ki ne emlékezne például Várhidi Péter elemzéseire az olasz bajnokik előtt és után? A 120 éves milánói klubot angolok alapították (ezért is nem AC Milano, hanem AC Milan a neve), és korszakos ikonok sorát adta a világfutballnak. Mindenekelőtt a svéd (Gren, Nordahl, Liedholm) és a holland (Gul lit, Van Basten, Rijkaard) csodatriót, a Maldi ni-dinasztiát, Altafinit, Riverát, Baresit, Collovatit, Donadonit, Pirlót, Gattusót és Inzaghit, sztárlégiósok sorát - nem véletlen a 18 olasz bajnoki cím, az öt Coppa Italia, a nyolc milánói Aranylabda és a hét BEK/BL-siker. MATTHEWS, 24 2020. április FourFourTwo.hu MÉSZÖLY KÁLMÁN A Szőke Szikla minden idők egyik legnagyobb magyar védője, egyben posztján a hatvanas évek világsztárja. Tizennyolc évesen lett a Vasas középhátvédje, és klubjához teljes pályafutása alatt hű maradt. Négyszer volt magyar bajnok, háromszor Eb-győztes, 62-szeres válogatott, részt vett két vb-n (1962,1966 - Angliában értékesítette a brazilok ellen a 11-est, majd vállsérülése miatt felkötött karral volt hős a Goodison Parkban) - ha nincs Marseille, ott lehetett volna a harmadikon is, így viszont az ő száját hagyta el a híres bonmot: „A mi időnk lejárt...”. 1972-es visszavonulása után edzőként ért el sikereket, mindenekelőtt az 1982-es vb-részvételt. A kijutásról döntő, norvégok elleni selejtezőn forgatták az „...és Mészöly Kálmán a kapitány” című emlékezetes portréfilmet, összesen 61 meccsen ült a magyar válogatott kispadján. Szöveg L. Pap István Fotó FFT