Fővárosi Közlöny, 1900 (11. évfolyam, 1-48. szám)

1900-02-13 / 13. szám

volna-e hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy az őt ter­helő átalakítási munkálatok, a felmerülő költségek megtérítésének kötelezettsége mellett, helyette a főváros által végeztessenek, a munkálatok egységes­sége , illetve egyöntetűsége czéljából. A szerződéstervezetet a tiszti ügyészség elké­szítette s ezt a „Főv. Közlöny" mult száma közölte is. Az ügyosztály pedig a tud. Akadémiához a kivánt átiratot el­küldötte. A szerződés tervezetet a közlekedési bizott­mény f. hó 10-én tartott ülésén tárgyalás alá vé­vén, a szerződésen a következő módosításokat tette. Az 1. §-ban a 6. sorban corso „előtt" helyett „mentén" írandó. A 2. §-ban a 9-ik sorban a „megkezdeni" után következő rész a „határidő alatt"-ig kihagyandó s s ugyane §-ban „engedélyokiratnak megfelelően" után szúrandó be. Az 5. §-nál beveendő, hogy a vaspálya egész hosszában alsó vezetékkel létesítendő. A §. második bekezdésében „per" helyett „egyenkint" teendő, ugyané §. végső sorai követke­zőkép szólnak:.....a főváros birtokába mennek át s azok hasznosítása és kezelése a következő fel­tételek mellett történik:" Ugyané §. e) pontjánál felveendő még pótló­lag : „viszont az esetben, ha az elszámolásnál a társaságot terhelő költségek netalán meghaladnák a lefolyt évben őt megillető 80% bruttó jövedelmi részesedési összeget, a többletet köteles a társaság a székesfővárosnak megfizetni." A szerződés többi pontozatai változatlanul el­fogadtattak. A bizottság még csak arra kívánja a tanács figyelmét felhívni, hogy a viaduct alatti helyi­ségek bérszerződésénél kikötendő, hogy a vaspálya­társaság jogosítva van a javítások foganatosíthatása végett a raktár helyiségekbe bemenni, másodszor pedig, hogy a jégzajlások és árvizek okozta károkért a raktárok bérlői a fővárossal szemben semmiféle megtérítési igényt nem formálhatnak.* 4. Bizottmányi és tanácsi előterjesztés a Rudas-fürdő kibővítésére szükséges Fried-féle ingatlan megszerzése ügyében. (Előadó: dr. Vaszilievits tanácsnok.) 5. Bizottmányi és tanácsi előterjesztés a volt Károlylaktanya-épületnek az összes központi hivatalok elhelyezése czéljából leendő folytató­lagos átalakitása ügyében. (Előadó: dr. Vaszi­lievits tanácsnok.) 6. A tanács előterjesztése az 1900. évi költségelőirányzat ügyében érkezett belügy­miniszteri leiratra. (Előadó: dr. Vaszilievits tanácsnok.) 7. A tanács előterjesztése a rákosi katonai gyakorlótér bérlete ügyében érkezett hadtest­parancsnoksági átiratra. (Előadó : dr. Vaszilievits tanácsnok.) 8. A tanács előterjesztése a IX. kerületi Fuch­s-laktanya egy részének Perlusz József bérlő részére való átadása ügyében. (Előadó: dr. Vaszilievits tanácsnok.) Perlusz József a volt Fuchs-féle laktanya egy­ részének bérlője a törvényhatósági bizottság múlt évi november 8-án kelt 1474. sz. határozatával el­nyerte e laktanya némely egyéb részeinek bérlését is 1899. évi november 1-től számított időtartam mel­lett. Minthogy azonban az újonnan kibérelt helyisé­gek a hatóság által csak deczember 29-én adattak át bérlőnek, Perlusz József folyamodott, hogy arra való tekintettel, mikép a helyiségek kellő karba he­lyezése is csak az átadás után volt eszközölhető s azokat neki február 1-je előtt nincs kilátása használ­hatni vagy albérletbe adhatni, e bérlet időtartama csak 1900. évi február 1-től kezdve számittassék. A tanács e kérelmet méltányosnak találván, pártolólag terjeszti a közgyűlés elé. 9. A tanács előterjesztése az I. ker. elöl­járóság által az 1899. év II. felében kimuta­tott behajthatatlan követelések törlése tárgyában. (Előadó: dr. Vaszilievits tanácsnok.) Az 1. kerületi elöljáróság beterjesztette a be­hajthatatlan hátralékos összegekről készített III. sz. kimutatást, mely az 1898. év második felében fel­merült s a kellő vizsgálat után törlendőknek nyilvá­nított behajthatatlan követelésekről szól, s mely a­ kerületi választmány hozzájárulását igazoló záradék­kal is el van látva. E kimutatást a tanács oly ja­vaslattal terjeszti a közgyűlés elé, hogy arra való tekintettel, hogy a szóban forgó követelések (pénz­büntetések, bírságok) behajtása körül mulasztás sen­kit sem terhel, az ezen 1—29. tétel alatt felsorolt s összesen 5247 korona 78 fillért kitevő összegek végleges törlését elrendelni méltóztassék. 10. A tanács előterjesztése Blan József felebbezésére, a vigadó termeiben felállítandó postaszekrények ügyében hozott tanácsi határo­zat ellen. (Előadó: dr. Vasziljevits unok.) Blau József budapesti lakos, oly kérelemmel fordult a tanácshoz, hogy a pesti és budai vigadó helyiségeiben látképes levelező­lapok gyűjtésére és továbbítására szolgáló levélgyűjtő szekrények felál­lítása engedélyeztessék. Kérvényéhez mellékelte a m kir. posta- és távirdaigazgatóságnak engedély­iratát, mely szerint a kereskedelemügyi miniszter részére a levélszekrényeknek a báltermekben való felállítására a következő feltételek mellett adott engedélyt: Köteles folyamodó a szekrényt saját költségén beszerezni, a szekrény azonban a kincstár tulajdonát képezi. Mivel nem valószínű, hogy a terem tulaj­donosa megengedte, hogy a szekrény a bálterem falára erősíttessék, mert az a fal rongálásával jár, szükséges, hogy a szekrény külön e czélra készült állványra erősíttessék. A czélnak leginkább meg­felelne a kulcscsal nyitható levélgyűjtővel kombinált álló íróasztal felállítása, a­minek némely postahivatal- a tárgy lapzártáig a tanács előtt nem fordult meg.

Next