Fővárosi Közlöny, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-01-03 / 1. szám

Javasoljuk még, hogy az újonnan keletkezett gyönyörű palota­sorokkal és az új börze­épülettel szegélyzett Szabadság-tér is a 8 koronás díjtétel alá vétesék. VI. A VI. kerületben az Andrássy­ útra megálla­pított 8 koronás díj fölemelendő volna, mert néze­tünk szerint ezen útra az ezelőtti cziklusra megálla­pított 12 koronás díj nagyon leszállíttatott akkor, a­mikor a díj 8 koronával állapíttatott meg; azt kü­lönben, hogy a 8 koronás díj nagyon mérsékelt, iga­zolja a kávésipartestület beadványa is, mely szintén az Andrássy-utat mondja üzleti szempontból a leg­jobb útvonalnak. Javasolnunk kell azonban, az And­rássy­ úti díjtétel felemelését a főváros érdekében is, mert a Ferencz József-rakpartra érvényes díjnak leszállításával s ennek megfelelőleg az ezen rakpart­nál nem jobb útvonalakra megállapított díj mérsék­lésével a bevételben mutatkozó apadás az Andrássy­úton kívü­l javasolt, a díjtételek arányosítása szem­pontjából szükségesnek is mutatkozó többi feleme­léssel még ki nem egyenlítődnék. Javaslatunk ezek után az, hogy az Andrássy­ uton megállapított 8 koro­nás díj 10 koronára emeltessék fel. Ezenkívül a Váczi­körút VI. kerületi oldalára megállapított 5 , 67 fil­léres díj, mivel a VI. kerületi oldal tényleg valami­vel gyengébb oldal, mint az V. kerületi oldal, ezidő­szerint 7 koronára, a Lipót­ körútnál pedig talán for­galmasabb útnak is mondható Teréz-körútra érvényes 6 korona 67 filléres díj 8 koronára volna felemelendő. Továbbá kiegészítendők volnának a VI. kerü­letben érvényes további díjtételek is , pedig a Gyár­utczára és Nagymező-utczára megállapított 4 K 34 f 4 K 50 fillérre, az Izabella-utczára és Eötvös­utczára megállapított 3 K 34 s 3 K 50 fillérre, s a többi útvonalakra megállapított 2 K 47 filléres díj 2 K 50 fillérre. VII. A VII. kerületben a Károly-körútra és az Erzsébet-körútra megállapított 8 K 50 filléres díj 8 koronára volna leszállítandó, míg ellenben a Kere­pesi-úton, úgy mint a VIII. ker. oldalon, egészen az Erzsébet­ körútig volna 7 , 50 filléres a díj meg­állapítandó. A VII. ker. elöljáróságnak alábbi javas­latához hozzájárulunk, nevezetesen, hogy a Baross­térre a díj 4 korona helyett, úgy mint a VIII. ker. részen is, 5 koronában állapíttassák meg, továbbá a Dohány-utczának a Dob-utczától a Wesselényi­utczáig terjedő páros számú oldalára, mint a Károly­körút folytatására a díj, a­mely eddig valószínűleg csak elnézésből állapíttatott meg 2 koronával, 7 ko­ronára felemeltessék s végül, hogy az Aréna-útnak a Csömöri-út és az István-út közötti részére megálla­pított 4 koronás díj 2 koronára szállíttassék le. VIII. A VIII. kerületben a Múzeum-körutra megállapított 8 K 50 filléres díj 8 koronára volna leszállítandó, míg a József-körutra megállapított 7 K 50 filléres díj az Erzsébet-, Teréz- és Lipót-kör­utakra megállapított 8 koronás díjösszegre volna fel­emelendő. IX. A IX. kerületre érvényes díjak egyáltalán felemelendők volnának, mert ezen kerületre a díjak, a többi kerülethez hasonlítva, aránytalanul alacso­nyan vannak megállapítva. Így a Vámház-körútra és a Kálvin-térre érvényes 5 koronás díj, a nevezett körút és tér IV. kerületi oldalára megállapított 7 ko­ronás díjtételre volna felemelendő; a Vásárcsarnok környékére, azaz a Csepel-rakpartra, Csarnok-térre és Csillag-utczára s ezenkívül a Ferencz-körútnak az Üllői-út és a Tompa-utcza közötti részére, továbbá az Üllői-útnak és a Soroksári-utczának a Ferencz­körútig terjedő részére a díj 3 korona helyett 5 ko­ronával volna megállapítandó; a Ferencz-körutnak a Tompa-utcza és Soroksári-utcza közötti részére és az Üllői-útnak a Ferencz-körúttól a gróf Haller-utczáig terjedő részére megállapított 2 koronás díj 4 koro­nára, a Soroksári-utczának a Ferencz-körúttól és a Mester-utczának kezdetétől a gróf Haller-utczáig terjedő részére megállapított 2 koronás díj 3 korona 50 fillérre, a IX. ker. többi részére a gróf Haller-utczáig 1 K 50 fillérben, a gróf Haller-utczán túl pedig 1 K-ban meg­állapított díj 2 korona 50, illetve 1 K 50 fillérre volna felemelendő. X. A X. kerületi 1 korona 20 filléres díj meg­hagyandó volna. A most javasolt leszállítások és felemelések — számításaink szerint — egymást kiegyenlítenék, sőt talán a főváros anyagi érdekében az eddigi be­vétellel szemben megkívánt kevés jövedelem-emelkedést is eredményezni fogják ezen arányosítások, miért is ezen javaslatunk elfogadását kérjük. A pénzügyi és gazdasági bizottmány ezen ügy­osztályi előterjesztéshez oly módosítással járult, hogy a dunabalparti korzó díjtétele továbbra is 10 %-ban, a VI. ker. Andrássy-út díjtétele pedig 9 koronában állapíttassák meg 1­ méterenként. A tanács a pénzügyi bizottmány javaslatához oly módosítással járult, hogy a járdafoglalási díj az Andrássy­ útra 10 K-ban, az Erzsébet körútra pedig 9 koronában volna 0­ méterenként megállapítandó. Ezen, a múlt közgyűlés napirendjére felvett, de nem tárgyalt előterjesztés elkészülte után a kávésipar­társulat a járdafoglalási díjak ügyében beadványt intézvén a tanácshoz, arra a VI. ügyosztály a követ­kező előterjesztést tette: Tekintetes Tanács! A t. tanács a pénzügyi és gazdasági bizottmánynak a járdafoglalási díjaknak 1905—1907. évekre való megállapítása tárgyában tett javaslatát az 1904. deczember 9-én 221.794/904. VI. szám alatt hozott határozatával elfogadta, oly módo­sítással azonban, hogy a járdafoglalási díj az Andrássy­ útra is 10 koronában, az Erzsébet­ körútra pedig 9 koronában állapíttassék meg. A pénzügyi és gazdasági bizottmánynak ily értelemben módosított javaslatát a t. tanács elfogadás végett a székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1. közgyűlése elé terjesztette. A tárgy a törvényhatósági bizottság folyó hó 21-i közgyűlésének napirendjére fel is vétetett, de nem tárgyaltatott. Időközben a kávés­ ipartársulat a tanács által megállapított díjtervezetre egy újabb előterjesztést adott be. Előterjesztésében összehasonlítást tesz a kávés­ ipartársulat a Bécs városában megállapított járdafoglalási díjakkal, s konstatálja, hogy ott, hol a díjak négy osztályban állapíttattak meg, az I-fő osztályra (Ringstrasse) megállapított 8 K 40 f díj, tehát a legmagasabb díj, jóval alacsonyabb, mint a nálunk megállapított legmagasabb díj, holott a bécsi üzleti viszonyok a mieinknél kedvezőbbek.

Next