Fővárosi Közlöny, 1913 (24. évfolyam, 70-93. szám)
1913-10-10 / 70. szám
kész üzlettel dörzsölve kezeiket, távoznak innen. Ezen a kérdésen segíteni csak egy mód van és ez az, hogy a már unos-untig letárgyalt, minden érdekeltség által kellő megjegyzésekkel és kívánságokkal kísért, a közgyűlés által pedig egyhangúlag elfogadott vándoripartörvénytervezet minél hamarább életbeléptettessék. A közgyűlés Holczer és Vértes biz. tagok igen helyes indítványára adott kifejezést annak, hogy Magyarországban csak az köthet üzletet, aki magyar honos, vagy aki legalább készítményeit itt készítteti, aki olyan üzletet tart fenn, amely a tényleges üzemének meg is felel, a teljesítést, számlázást és az egész folyamatot innen bonyolítja le, szóval aki a közterhekből épenúgy kiveszi a részét, mint a többi kereskedő. Felesleges volna hosszasabban fűzni ezt a gondolatmenetet, mindenki átérzi, aki megértette, hogy miről van itt szó. Kéri tehát a közgyűlést, hogy ezt a már egyszer elfogadott és felterjesztett törvényjavaslatot, amely ezeken az anomáliákon segíteni hivatott, a kereskedelemügyi minisztertől egy sürgős átiratban sürgesse ki éspedig oly módon, hogy az lehetőleg a folyó év végéig vagy a jövő év elején életbe léptethető legyen. Ajánlja indítványának az elfogadását. Elnök kijelenti, hogy mivel az indítvány sürgős tárgyalása ellen észrevétel nem létetett, a közgyűlés azt érdemleges tárgyalás alá veszi. Felteszi a kérdést, hogy a közgyűlés az indítványt változatlanul elfogadja-e ? (Elfogadjuk!) Miután az ellen észrevétel nem merült fel, az indítványt elfogadottnak jelenti ki. Jelenti, hogy a tárgysorozat első pontját a fővárosi közmunkák tanácsában, valamint a köztisztasági bizottságban megüresedett tagsági helyeknek választás útján való betöltése képezi. A szavazás a közgyűléssel egyidejűleg megkezdődött s délután 726-ig fog tartani. A választás eredményét a szavazatszedő küldöttség jelentésének beérkezte után fogja kihirdetni. Következik a napirend tárgyalása. Dr. Wildner Ödön tanácsnok ismerteti a tanácsi előterjesztést a krisztinavárosi színkör bérletére vonatkozó szerződés meghosszabbítása ügyében; a bizottsági és tanácsi előterjesztést Fülepp Kálmán nyug. főpolgármester és néh. dr. Vaszilievits János volt alpolgármester arcképének megfestésére szükséges összeg fedezete ügyében. (Elfogadtatnak.) Rényi Dezső tanácsnok ismerteti a tanácsi előterjesztést a szemétégetés rendszerének tanulmányozása ügyében hozott közgyűlési határozatra. (Elfogadtatik.) Ismerteti a bizottsági és tanácsi előterjesztést a Budapesti villamos városi vasút r.t. által a Borárostéren létesítendő kisebb hurokvágány engedélyezése ügyében. Polgár Károly nem venné igénybe a közgyűlés figyelmét, mert csak egy szimpla hurokvágányról van szó, ha nem tudná azt, hogy a közgyűlésen a közérdek megelőz minden más érdeket és ha nem volna ennek az ügynek bizonyos előzménye, amely előzmény után a közgyűlést ezzel a javaslattal ellentétes irányba, egy inkonzekvenciába akarnák belevinni. Egész röviden elmondja az ügyet úgy, amint van. 1909-ben a városi villamos vasút egy hurokvágány létesítése iránt egy kérelmet terjesztett elő, amely hurokvágányt annak idején az eljáró mérnöki hivatal nagyon helyes okok folytán nem fogadott el, hanem azt indítványozta, hogy a hurokvágány ne a kontemplált mód szerint, hanem a Boráros-teret megkerülve létesíttessék. 1913-ban a most már városilag is érdekelt városi villamos vasút egy sürgős előterjesztéssel lép a közgyűlés elé, kérvén azt, hogy az 1909-ben hozott határozatát változtassa meg, azaz adja meg az akkor kontemplált kisebb hurokvágány létesítésére az engedélyt. A városi villamos vasút mostani kérelmét azzal indokolja, hogy a jelenlegi hurokvágány 250 m-rel hosszabb, mint amelyet meg akart építeni és ennek révén pontosan kiszámítja, — azonban ez nem áll, ha kell az adatokat a közgyűlés rendelkezésére bocsátja — hogy 92 ezer kocsikilométer járata van, amely üres, hasznot nem hoz és ez szerinte 30.000 h évi kárt jelent a vasútra nézve. Egyben azt állítja, hogy a hurokvágány megkerülése 4 percet igényel menetidőben, a kocsik jobban torlódnak, ha ez a hosszú hurokvágány nem volna, jobb kocsijáratokat lehetne létesíteni. Az V. ügyosztály a sürgős előterjesztésnek eleget téve, szeptember 15-ére kitűzte a közigazgatási bejárást és a közigazgatási bejárás alkalmával, dacára annak, hogy a vasúti és hajózási főfelügyelőség képviselője, valamint a közmunkák tanácsának a képviselője határozottan az engedély megadása ellen voltak és dacára annak, hogy az ügyosztály valószínűleg tudomással bírt arról, hogy a városi villamos vasút a kérvényét nemcsak a városhoz, hanem a közmunkák tanácsához is beadta és a közmunkák tanácsa nem tartotta teljesíthetőnek a kérdést, hanem azt elutasítás végett a belügyminiszterhez terjesztette fel, mégis javasolja a második hurokvágány létesítésére az engedély megadását. Az ügyosztály indokolása nem igen áll helyt, mert azt állítja, hogy a kisebb hurokvágány nem fogja érinteni a Lónyay utcai közúti villamos vágányát, tehát nem lesz annak útjában, továbbá, hogy nem a főváros költségén épül és harmadszor, hogy csak ideiglenes lesz. A városi villamos vasút ezzel a hurokvágánnyal azt akarja, hogy maradjon meg a régi hurokvágány is. Az újabb hurokvágány, szóló értesülése szerint, tisztán arra fog szorítkozni, hogy a 30 és 32 számmal jelzett, Erzsébetfalvára közlekedő kocsik forgalmát bonyolítsa le, itt a felsővezetékes kocsik forduljanak be, míg a 6 és 12 számú kocsik a nagy hurokvágányt fogják megkerülni. Itt tehát két hurokvágány lesz és azonkívül azt a teret, amelyet a lakosság, különösen az esti órákban oly sűrűn lep el és használ, elrontják, amellett, amint a közmunkák tanácsa jelzi, a forgalmat megakasztják, mert az lehetetlen, hogy az új hurokvágányon, amely csak 18 m.-re van kontemplálva, a forgalmat simán lehessen lebonyolítani. Itt egy olyan hurokvágányt fognak kapni, mint a Gellért téren van, ahol a csikorgás és a zaj miatt az egész környék lakossága panaszkodik, csodálkozik, hogy ez a panasz még nem jutott el az V. ügyosztály vezetőjéhez. Mindezektől eltekintve, ha 1909-ben a közgyűlés azt a helyes álláspontot foglalta el, hogy ez a kisebb hurokvágány nem engedélyezhető, nem érti és nem tudja szóló, hogy mi okból változtatnák meg ezen egyedül helyes álláspontot, mikor annak a megváltoztatásához a vasúti és hajózási főfelügyelőség és a közmunkák tanácsa sem járult hozzá, sőt miután a közmunkák tanácsa az egész ügyet a kereskedelmi miniszterhez terjesztette fel, ebben az ügyben az utolsó szó sem a közgyűlést, sem a közmunka tanácsot nem illeti, hanem a miniszter fog dönteni. Ezeket elmondva, kéri a közgyűlést, hogy mivel az ügy jelenlegi stádiumában úgyis a miniszter előtt fekszik és mivel a minisztériumnak ebben a kérdésben pro