Fővárosi Közlöny, 1919 (30. évfolyam, 1-46. szám)

1919-10-10 / 39. szám

108.415/1919—VIII. szám. A fővárosi Tattersall és lóvásártelep 1918. évi üzleteredménye. A tanács a tanácsi VIII. ügyosztálynak a Tattersall és lóvásártelep 1918. évi (kilencedik üzletévi) üzlet­eredményéről előterjesztett jelentését, valamint ezzel kapcsolatban az üzemnek a főszámvevő úr által átvizsgált és helyesnek talált zárszámadásait jóvá­­hagyóan tudomásul veszi s egyben eddigi elhatáro­lásainak megfelelően a zárszámadások szerint üzleti ölösleg gyanánt mutatkozó 21.984 korona 98 fillér összegnek az intézmény további szükségleteire léte­sített az üzem által gyümölcsözően kezelt és csak előzetes tanácsi hozzájárulással felhasználható üzem­fejlesztési alaphoz csatolását ezúttal is elhatározza. A tanács az­ üzem felelős számadóinak, neve­zetesen : Gál Béla igazgatónak, Zajti Ferenc üzem­ellenőrnek és Hyann Károly könyvelőnek a felment­vényt a szokásos fentartással megadja. Kelt Budapesten a főváros tanácsának 1919. évi szeptember 25-én tartott üléséből, denütt akadálytalanul megtarthatók legyenek. Vásá­rokon az állatok adásvétele tekintetében önként érthetően a szarvasmarhák, juhok és sertések belföldi forgalmának szabál­yzása tárgyában folyó évi augusz­tus 13-án kiadott 13.313/111—1919. szám F. M. rendelet irányadó, miért is figyelmeztesse a hatóságokat az­iránt is, hogy ezen rendelettel ellentétes korlátozásokat el ne rendeljenek. Budapest, 1919. évi augusztus 29-én. A miniszter helyett: Dubravszky s. k. államtitkár. A tanács ezt a körrendeletet tudomásul veszi és másolatban miheztartás végett az I—X. kerületi elüljáróságokkal, az állatvásárok és közvágóhidak igazgatóságával, a fővárosi tattersall és lóvásártelep igaz­gatóságával, a budapesti Állatvásárpénztár Részvény­társaság igazgatóságával a mészáros ipartársulat elnök­ségével és a hentes ipartestület elnökségével közli. Budapest, 1919. évi október 1-én. Kormányrendeletek. A magyar népköztársaság kormányának 3923/1919. M. E. számú rendelete a műtárgyak kivitelének megtiltásáról. 1. §. Nem élő művészeknek képzőművészeti alkotásait (festmények, grafikai művek, szobrok), régi­ségeket, ideszámítva a régi fegyvereket is, földből kikerült leleteket, régi iparművészeti és népművészeti tárgyakat, továbbá régi kéziratokat, nyomtatványokat és okleveleket az ország területéről további intéz­kedésig kivinni tilos. A vallás- és közoktatásügyi miniszter e tilalom alól az általa megállapítandó eljárás szerint kivételt engedhet. 2. §. Aki a jelen rendelet rendelkezését megszegi, vagy kijátsza, vagy megszegésénél, vagy kijátszásánál bármi módon közre­működik, az — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ha megállapít­ható annak a nyereségnek a mennyisége, amelyet a tettes cselekményével illetéktelenül elért, az alkal­mazandó pénzbüntetés 2000 koronán felül a meg­állapított nyereség kétszeresével felemelt összegig terjedhet. Ama tárgy (1. §.) tekintetében, amelyre nézve kihágást elkövették, a törvény értelmében elkobzásnak van helye. Az elkobzott tárgy az államot illeti. E kihágás miatt az eljárás a járásbíróság hatáskörébe tartozik. 3. §. Ez a rendelet azonnal életbe lép és a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre. Budapest, 1919. évi augusztus 9-én. Friedrich s. k., miniszterelnök. Az állatvásárok szabad forgalma. Magyar Földmívelésügyi Miniszter. 13.460/1919 szám III/A. fő. Az állatforgalomra vonatkozó rende­letek téves értelmezése következtében több törvény­hatóság területén az állatvásárok megtartása, illetve szabad forgalma elé még mindig indokolatlan aka­dályok gördíttetnek. Minthogy ez a körülmény az állatok beszerzését és kiváltképen Budapest hús­ellátását megnehezíti, felhívom a törvényhatóságot, hasson minden rendelkezésére álló eszközzel oda, hogy az állatvásárok mielőbb ismét szabadokká tétes­senek, s hogy azok ott, ahol állati fertőző betegség miatt elrendelt korlátozások fenn nem állanak, min­­ ­thelyezések. A polgármester dr. Bárczy Gyula ideiglenes tanácsi segédfogmazót a tanácsi XIV.­­ ügyosztály­ból a népjóléti központhoz, dr. Turchányi Elek ideiglenes tanácsi segédfogalmazót a VII. kerületi elüljáróságtól a fővárosi múzeumhoz, Füzy Rezső főmérnököt a tanácsi V. ügyosztályból a tanácsi III. ügyosztályba, dr. Kaposy József ideiglenes hiva­talnokot (hatósági orvos) a tiszti főorvosi hivatalból a IX. kerületi elüljárósághoz tiszti orvosi teendők ellátására, Kunszt Rezső számvevőségi főtisztet a tűzoltó főparancsnokságtól a központi számvevőséghez, innen Holander Jenő ideiglenes hivatalnokot a tűzoltó főparancsnoksághoz, Zaitz József adóhivatali tisztet a II. kerületi elüljáróság adószámviteli osztályától a VIII. kerületi elüljáróság adószámviteli osztályához, Flaschner Arnold végrehajtó tisztet a kerületi munkás­biztosító pénztár mellé rendelt fővárosi behajtási osztálytól a VII. kerületi elüljáróság adószámviteli osztályához, Karácsonyi István végrehajtó tisztet a VI. kerületi elüljáróság adószámviteli osztályától a tanácsi X. ügyosztály kórházi alosztályához, Horváth Antal segédhivatali igazgatót a tanácsi I. ügyosztályból a tanácsi XIV. ügyosztályba, Mosdóssy L. Jenő kezelő­főtisztet a tanácsi segédhivatalból a VI. kerületi anyakönyvvezetőséghez, Lantosy Károly kezelő­főtisztet az I. kerületi elüljáróságtól a tanácsi XIV. ügyosztályba, Sőtér Dániel k­ezelőtisztet az V. kerü­leti anyakönyvvezetőségtől az I. kerületi anyakönyv­vezetőséghez, Kálix H. Zsigmond kezelőtisztet a SZEMÉLYI ÜGYEK. Halálozások. Kiss Ernő adóhivatali számtanácsos 1919. évi július 20-án 46 éves korában meghalt. Az elhunyt huszonhárom évig állott a főváros szolg­­atában, amelyet hűséggel és becsülettel szolgált. Képzett, széles ismeretkörrel bíró tisztviselő volt. Halála kar­társai körében mély részvétet keltett.­­ Berényi Aranka­­ kezelőtiszt 40 éves korában meg­halt. Az elhunyt 21 évig szolgálta hűséggel és elismerésre méltó szorgalommal­­ a fővárost. Halála mély fájdalmat okozott pályatársainak, akik emlékét kegyelettel fogják megőrizni. Schmiedt Pál kezelőtiszt 35 éves korában meg­halt. Az elhunyt tizenegy évig állott a főváros szol­gálatában, amelynek érdemes tisztviselője volt. Emlékét kartársai kegyelettel őrzik meg.

Next