Fővárosi Közlöny, 1920 (31. évfolyam, 1-43. szám)

1920-09-17 / 27. szám

Az intézkedésnek ugyanis csakis egyik előfel­tétele a szakismeret, amire meg van az üzemekben, az ügyosztályokban a szakerő, ugyanilyen fontos, a jogi, gazdasági, pénzügyi ismeret, amelyek nélkül pusztán speciális szakismerettel helyes intézkedés nem történhetik. Bizonyos, hogy semmiféle elméleti képesítés egymagában nem adhatja meg a közigazgatás helyes viteléhez a minősítést, azt kellő előtanulmány után a gyakorlatban kell elsajátítani. A gyakorlati tudás­ban viszont fel kell nőni, azt máskép megszerezni nem lehet, és mert eleddig a műszaki alkalmazottak nem vehettek részt az alsóbbfokú gyakorlati közigaz­gatásban, a tanácsnoki állás betöltéséhez szükséges gyakorlatot megszerezniök módjukban sem állott. A tanács azonban mindezekkel szemben nem zárkózik el annak tárgyilagos megállapítása elől, hogy az indítványozó bizottsági tag­ urak által föl­vetett eszme gyakorlatilag is megvalósítható, de ki­zárólag csakis egy módon. Ez a mód pedig az, ha a műegyetemi főiskolát végzett pályakereső ifjak, akik mérnöki oklevelükkel a közhivatali pályára akarnak lépni, azonnal a gyakorlati közigazgatás keretében találnak elhelyezkedést. Ebben az esetben — a mellőzhetetlenül szükséges alapvető jogi isme­retek birtokában — hosszabb-rövidebb közszolgálat után fokozatos előléptetés útján elérhetik azokat a magasabb rangfokozatokat, amelyekre nézve a minő­sítési törvény most a jogi képesítést írja elő. A köz­igazgatási pályán ilyen módon előrehaladó műszaki egyén azonban mint szakerő az idő múlásával egyre jobban veszít jelentőségében és értékében, mert idejét a mindennapi közigazgatás ezerféle, szövevényes teendőivel való intenzív közreműködés és munkál­kodás teljesen lekötvén, műszaki tudását és ismereteit nem áll módjában tovább fejleszteni és gyarapítani, sőt ellenkezőleg szaktudását az idő elkoptatja, el­halványítja. Amidőn azonban ebben az esetben a tanács elismeri azt, hogy az illető műszaki egyén elsajátít­ván a kellő gyakorlati ismereteket és tapasztalatokat, idő múlásával teljesen alkalmas és megfelelő köz­igazgatási közeggé válhatik, kénytelen ezzel szemben egyidejűleg megállapítani azt is, hogy az illető egyén a műszaki vonatkozásokban iránta támasztott köve­telményeknek immár aligha fog megfelelhetni, minden­esetre azonban kezdeményező és alkotó tevékeny­ségének, amelyet pedig tőle mint vezető műszaki állásban lévőtől, a köz joggal elvárhat, a hosszú közigazgatási pálya legalább is szárnyát fogja szegni. Ez a kérdés egyik oldala. Ha pedig — mint azt az előterjesztett indítvány célozza, — a műszaki erő anélkül, hogy közigazgatási ismereteit és tudását megelőzőleg közigazgatási gyakorlat alátámasztotta volna, nyomban vezető állásban helyezkednék el, ebben az esetben természetszerűleg hiányozni fog nála az az előfeltétel és követelmény, amelynek érdeké­ben az indítvány az illető műszaki erő alkalmazását kívánja, tudniillik a közigazgatásban való irányítás, vezetés, az ügyosztályhoz tartozó ügyeknek és mun­kálatoknak közigazgatási szempontból megkívánt helyes felülvizsgálása, szóval, éppen azok az ismeretek, amelyek csak évtizedes gyakorlati tapasztalatok alap­ján szerezhetők meg. Itt tehát egy ú. n. „circulus vitiosus" esetével állunk szemben, amelyből az indítvány szószerinti megvalósítása esetén a tanács meggyőződése szerint a közérdek súlyos sérelme nélkül nincsen kibontakozás. Egyébiránt a tanács tagjai nem szakképviselők, a tanács nem szakemberek testülete, hanem köz­igazgatási szerv. Ha a tanácsnak nem kizárólag a szorosan vett közigazgatás lenne a feladata, hanem szakkérdéseket szakszerűen felülbírálni volna hivatva, úgy abban joggal képviseletet követelhetnének a műszakiak mellett az orvosok, tanárok, gazdászok, vegyészek, ami végeredményében a tanácsot szak­értők testületévé alakítaná át, ami azután a tanács­nak, mint szükséges közigazgatási és végrehajtó szervnek helyes működését is megbénítaná s kép­telenné tenné az egyes szakmákon felülemelkedő általános közigazgatás vezetésére. Kétségtelen az, hogy a szakember a maga szakán tud a köz javára a leghasznosabban munkál­kodni, alkotni, teremteni, a mérnök a műszaki téren, a vegyész a vegyészeti téren, az orvos az orvosi téren és hogy a dolog természetes rendje szerint a köznek szempontjából annál becsesebb és értékesebb az ő szaktudása, ha az mentül hosszabb gyakor­lattal párosul, ha a szaktudását és egész munka­bírását kizárólag szakmája művelésének szenteli és már csak ezért is nagyon elhibázott dolog volna a szakemberek szaktudását a mindennapi közigazgatás ezerféle apróbb jelentőségű ügyeinek intézésével lekötni s a szakerőket eredeti hivatásuk gyakorlásá­tól ez úton eltéríteni. Mindezekből általánosságban következik, hogy a mérnöknek más feladatai vannak, mint az általános közigazgatás és a köz kárára történnék az, ha a tanácsnok mint ügyosztályvezető az általános köz­igazgatáson felül még műszaki kérdésekkel is kény­telen lenne szakszerűen foglalkozni, ha pedig a műszaki kérdésekkel az ügyosztályvezető tanácsnok­nak foglalkoznia nem kell, mert ezeket a kérdéseket a szakközegek, illetve szakhivatalok kellőképen elő­készítették, úgy semmivel sem indokolható az, hogy egyes ügyosztályok élére mérnökök, vagyis műszaki képesítésű tanácsnokok állíttassanak. Általánosságban tehát megállapítja a tanács, hogy a főváros érdekeit távolról sem szolgálná az olyan intézkedés, mely az indítvány szerint átminő­sítendő ügyosztályok élére műszaki képzettségű tanácsnokot állítana. A tanács ennél továbbmenve, a műszakivá át­szervezni kívánt tanácsi III. és XIV. ügyosztály hatás­körébe utalt ügyek különleges teendőit részleteiben is megvizsgálva, arra a következtetésre jutott, hogy ezeknek az ügyosztályoknak teendői éppenséggel nem olyan természetűek, melyek műszaki vezetést igényel­nének. A tanácsi III. ügyosztály feladata általán a székesfőváros jövő fejlődésének irányt szabni azáltal, hogy a szabályozási, telekrendezési, telekpolitikai, épí­tési, tűzrendészeti és ezekkel összefüggő kérdésekben jogi, közgazdasági, műszaki és szociális szempontok­ból helyes irányelveket állít fel s azokat a magán­érdekeltséggel szemben érvényesíti. Ennek az ügy­osztálynak az ügykörébe van utalva a város területének felmérése és nyilvántartása, amelyből a felmérés és a térképi nyilvántartás ugyan műszaki munka, a könyv­nyilvántartás azonban már nem az. Az ügyosztály ügykörébe tartozik a szabályo­zások tervezése, melynek helyesen a forgalmi, lakás­építési, gazdasági, szociális, kulturális és szépészeti szempontok által adott helyes irányelvekhez kell alkalmazkodnia, aminek a megállapítása távolról sem kizárólag műszaki feladat. A szabályozások tervezése kétségtelelenü­l elsőrendű műszaki feladat, eminenter mérnöki munka s olyan nagy fontosságú, hogy azok­nak megoldása legtöbbször a hivatalos szakközegek

Next