Fővárosi Közlöny, 1920 (31. évfolyam, 1-43. szám)

1920-09-17 / 27. szám

nak 400. 5. Posta- és távírda hivataloknak 1366. 6. Körözöttekről 163. b) Rövid úton: 1. Rendőrség­nek 4567. 2. Egyéb hatóságoknak 3748. 3. Posta-és távírda hivataloknak 1421. c) Figyelő alapján 15.127. Összesen: 50.059. A központi kézbesítő hivatalhoz az elmúlt hónapban összesen 42.534 ügydarab érkezett kézbe­sítés végett. Ezek közül 41.313 drb kézbesíttetett, 1221 pedig mint nem kézbesíthető visszaküldetett. Midőn ezekben jelentésemet megteszem, annak tudomásvételét kérem. Budapest, 1920. évi szeptember 9-én. Nádosy főkapitány. Bemutatja a tiszti főorvosi hivatal következő jelentését. A főváros közegészségügyi állapota viszonyítva az előző hónaphoz, lényeges változást nem mutat, dacára annak, hogy az összes fertőző megbetegedé­sek száma 924 volt, ami 158-al több, mint július hóban. Az emelkedés ugyanis abból ered, hogy részint az őszi hazatéréskor igen sok (188) esetben hurcolták be a fertőző betegségi eseteket (pl. a hasi­hagymázt 25, a vérhast 36 esetben), részint pedig az, hogy gyümölcsérés idején sok a gyomorbélhurut. Ennek igen tetemes százalékát vérhasnak szok­ták bejelenteni s csak később derül ki, hogy nem az, hanem bélhurut. Valódi himlő és kiütéses hagymáz eset augusztus hó folyamán a fővárosban nem fordult elő. Tracho­mát 42 esetben jelentettek be; ezek közül 1 volt fővárosi, a többi vidékről jött. Emelkedést mutat a hasihagymáz (-1­65), a kanyaró (+48), a vörheny (+6), a szamárhurut (+8), a roncsoló torok- és gégelob (+11), az influenza (+3) és a vérhas (+153). Csökkent a bárányhimlő (—80) és a járva fültőmirigyláb (—48). Összehasonlítva a f. év augusztus hóban elő­fordult ragályos megbetegedések összes számát, a múlt év megfelelő hónapjának fertőző megbetegedési számával, megállapítható, hogy — míg tavaly 687, addig — f. é. ugyanezen havában 924 fertőző kór­eset fordult elő Budapesten. Élve született: 1769 gyermek. Halálozás vörhenyben: 12­5%, kanyaróban: 3­8% volt. Az összes halálozás f. évi július havában — leszámítva a katonákat és a vidékről jötteket, — 1310, ami 127-tel több, mint az előző hónapban. A tüdőbetegszanatórium gondozójában 188 új beteg jelentkezett. Bemutatja a polgármester, az árvaszék, a tiszti főügyész, a kir. tanfelügyelő, a budapesti kir. ügyész­ség és a kir. államépítészeti hivatal havi jelen­téseit a szokásos statisztikai adatokkal. Dr. Váry Albert kir. főügyész jelentéséből azt emeli ki, hogy a foglyok nagy számára való tekin­tettel a Szerb­ utcában és a Conti­ utcában kénytelenek voltak kisegítő fogházakat berendezni s lehetséges, hogy még ez is kevésnek fog bizonyulni. Továbbá dr. Kozma Jenő kérdésére tájékoztatja a bizottságot a bolsevista bűncselekmények apadó számáról és a bűnözés okairól. Dr. Szilassy Géza miniszteri tanácsos bemutatja a kir. adófelügyelőség következő jelentését: A befizetés egyenes adóban tett: a) Közvetlenül az állampénztárnál: 1920. aug. júl. hóban . . 3,609.313 K 52 f 1919. aug. „ . . 7,296.629 „ 14 „ tehát 1920. aug. „ . . 3,687.315 „ 62 szel volt kevesebb. b) A székesfővárosi adópénztárnál: 1920. aug. hóban . . . 18,645.215 K 39 s 1919. aug. „ ... 9,309.759 „ 28 „ tehát 1920. aug. hóban . . . 9,335.456 K 11 szel kedvezőbb volt a befizetési eredmény. Ezek szerint az 1920. évi augusztus havi összes befizetési eredmény az 1919. évi augusztus havinál 5,648.140 korona 49 fillérrel több volt. Bélyeg- és jogilleték címen befolyt: 1920. aug. hóban . . 9.335.462 K 01 f 1919. aug. „ . . 2.908.097 „ 93 „ tehát 1920. aug. „ . . 6.427.364 „ 08 szel több volt. Az 1920. évi augusztus havi ügyforgalom a következő volt: a) A székesfővárosi kir. adófelügyelőnél: 1920. aug. hóban beérkezett 15.098 drb 1920. július havi hátralék 17.984 „ összesen elintézendő volt . . 33.082 drb ebből elintéztetett . . 15.131 „ maradt hátralék . . 17.951 drb b) A székesfővárosi pénzügyigazgatóságnál : 1920. aug. hóban beérkezett 9.956 drb 1920. július havi hátralék összesen elintézendő volt . . 24.377 drb ebből elintéztetett. . 12.370 „ maradt hátralék . . 12.007 drb c) A központi díj- és illetékkiszabási hivatalnál: 1920. aug. hóban beérkezett .... 16.768 drb 1920. július havi hátralék .... . 4.830 „ összesen elintézendő volt . . 21.598 „ ebből elintéztetett . . 18.460 „ maradt hátralék . . 3.138 drb Az adófelügyelői behajtási osztály az elmúlt augusztus hóban kibocsájtott 827 intést, foganatosított 877 zálogolást, kitűzött 531, megkisérlett 44 és foganatosított­­ árverést. Dr. Szilassy Géza miniszteri tanácsos kéri, hogy az adóbehajtás érdekében a székesfővárosi adószám­viteli hivataloknál a személyzet létszáma szaporít­tassék. dr. Kozma Jenő és Csilléry András kérdésére kijelenti, hogy a folyó év szeptember 30-án lejáró adóvallomási kötelezettség nem lesz meghosszabbítva. Dr. Kazay László nem annyira a személyzet hiányában, mint inkább, az adóelőírások késedel­mében látja az adófizetés elmaradásának okát. Az adóvallomási blanketta nehezen érthető, úgy, hogy még gyakorlott ember is alig igazodik el rajta. Egy­szerűsítése megkönnyítené az adóbevallást. Mosdóssy Imre kir. tanfelügyelő indítványozza, hogy írjon fel a közigazgatási bizottság a kormányhoz, hogy a szén­hiány és a spanyol járvány következtében már 6 év óta hiányos iskolai nevelés zavartalan 14.421 .

Next