Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)

1921-01-14 / 2. szám

szeptember 1 -től számított 6. esztendőre, azaz az 1923. évi augusztus végéig terjedő időtartamra, a bérlet első három évében fizetendő összesen 1807 93 , s a bérlet második három évében fize­tendő összesen 2628­ 52­­ évi bér ellenében, Krasz­ner József bírja bérben azzal a kikötéssel, hogy a bérleti területnek 1367-64/100 négyszögöl kiterjedésű részét ipari s a fenmaradó 575*36/100 négyszögöl kiterjedésű részét pedig kizárólag mezőgazdasági célokra használhatja. Kraszner József bérlő (lakik Rákosfalva, Szentmihályi­ út 3. sz.) most azt a kérel­met terjesztette elő, hogy szerződését méltóztassék olyan értelemben módosítani, hogy az 1943 négy­szögölet kitevő bérleti területet teljes egészében, tehát az eddig csak mezőgazdasági célra használható részét is ipari célokra használhassa. Ezzel szemben hajlandó volna kérelmének teljesítése esetén az 1921. január 1-től kezdve az eddigi bér helyett, a szer­ződés további időtartamára összesen 5829 . évi bért fizetni. Mivel a kérelem teljesítésének város­építési szempontból akadálya nincsen s a megajánlott bérdifferencia is megfelelő, amennyiben a szóban­forgó 575 négyszögöl bérét négyszögölenkint 6 koro­nában állapítja meg, javasoljuk, hogy annak helyt adni méltóztassék. A kérelem teljesítése esetén elől idézett bérleti szerződés ennek megfelelően módosító záradákkal látandó el, melyben még kikötendő, hogy folyamodó a szóbanforgó 575 négyszögöl nagyságú területet is az építésügyi szabályzat rendelkezéseinek megfelelő új ál­ló deszkakerítéssel saját költségén, minden megtérítési igény nélkül bekeríteni tartozik s a kerí­tés minden megtérítés nélkül azonnal a főváros tulajdonába megy át, mindazonáltal bérlő azt állan­dóan jókarban tartani s a bérletnek bármely okból való megszűnte esetén jókarban a főváros tulajdo­nába átadni köteles. Egyebekben a szerződés többi feltételei épségben hagyandók. Bérlő biztosítéka a magasabb bérösszegben megfelelően kiegészí­tendő lesz. A kisajátító- és pénzügyi bizottság a tan. III. ügyosztály előterjesztéséhez hozzájárult. A tanács az ügyosztály javaslatát pártolóan terjeszti a közgyűlés elé. Rendes tárgyak: 9. Bizottsági és tanácsi előterjesztés az I. ker., Istenhegyi-dűlői Ducz­ Lajosné-féle telek rendezése ügyében. (Előadó: Bárdi tanácsnok.) 114.841/1920—111. szám. Dúcz Lajosné az I. ker., Istenhegy-dűlőben fekvő 9641/1 b és 9641/2 b érszámú telkeinek rendezését kérte. A szóbanforgó telkeket az a tulajdonjogi kor­látozás terheli, hogy az ingatlanok egyesítendők és az egyesített ingatlan a vele szomszédos 9640/2. hrszámú telekkel kiegészítendő. Ez az összesen 100­60 négyszögöl kiterjedésű 9640/2. hrszámú telek a székesfőváros tulajdonát képezi, amelyet a tulajdon­jogi korlátozás szerint a folyamodó a fővárostól megvenni tartozik és egyszersmind köteles az ehhez a telekhez hozzátartozó, összesen 86­00 négyszögöl homlokzati területet is megtéríteni. A kisajátító bizottság, valamint a pénzügyi bizottság azt javasolja, hogy ez a 100 60 négyszögöl kiterjedésű 9640/2. hrszámú telek és a hozzátartozó 86­00 négyszögölnyi homlokzati­ terület megváltási ára, négyszögölenkint 60 koronával számítva, ösz­szesen 11.196 koronában állapíttassák meg. A tanács a kisajátító- és pénzügyi bizottságnak a javaslatához hozzájárulva, azt pártolóan terjeszti a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé. 10. Bizottsági és tanácsi előterjesztés az I. ker., Béla király-úti báró Harkányi Jánosné­féle telek rendezése ügyében. (Előadó: Bárdi tanácsnok.) 108.877/1920—111. szám. Báró Harkányi Jánosné kerítkezés céljára az I. ker., Béla király­ úton fekvő 8994/2. stb. hrszámú telkéhez a vele szomszédos 9121. hrszámú székesfővárosi területből egy 5 méter széles sávot kért megvételre. XXIV A kérelem alapján elkészített 37 tt. számú térrajz szerint a szóbanforgó telekhez hozzáesik a 9121. hrszámú székesfővárosi területből 15970 négy­szögöl, amelyet telektulajdonos megfizetni tartozik. A szóbanforgó telket szabályozás is érintvén, szabá­lyozás folytán elesik a telekből a Béla király­ útra 1OO'OO négyszögöl, amelyet telektulajdonos ingyen és tehermentesen tartozik a hatóságnak átadni. A kisajátító bizottság valamint a pénzügyi bizottság a területátengedéshez hozzájárulva, azt javasolja, hogy ez a 15970 négyszögöl székesfővárosi területet, négyszögölenkint 100 koronával számítva, összesen 15.970 korona kártalanítási áron enged­tessék át a folyamodónak. A tanács a kisajátító- és pénzügyi bizottságnak a javaslatához hozzájárulva, azt pártolóan terjeszti a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé. II. Bizottsági és tanácsi előterjesztés az I. ker., Városmajor­ utcai Thámos Antalné-féle telek rendezése ügyében. (Előadó: Bárdi tanácsnok.) 58.067/1920—III. szám. Thámos Antalné az I. ker., Városmajor-utcában fekvő 1533., 1534. érszámú telkének rendezését és fölosztását kérte. Szabályozás folytán a Városmajor-utca felől hozzáesik a szóbanforgó ingatlanhoz h­0 négyszögöl terület, melynek pénzügyi lebonyolítása a fővárosi közmunkák tanácsát illeti. Elesik a szóbanforgó telekből a Biró­ utca felől 250 négyszögöl terület, amelyet közterület céljára ingyen és tehermentesen tartozik a telektulajdonos a hatóságnak átadni. Ezen­kívül a Biró-utca kinyitása folytán terheli a szóban­forgó ingatlant az a kötelezettség, hogy a mindenkori telektulajdonos tartozik a telek Biró-utca menti hom­lokzatának megfelelő 27­80 négyszögölet kitevő fél-Útterületet a hatóságnak megtéríteni. A kisajátító- és a pénzügyi bizottság azt java­solja, hogy ez a 36­80 négyszögöl kiterjedésű homlokzati sáv beváltási ára, négyszögölenként 150 koronával számítva, összesen 4170 koronában állapíttassák meg. A tanács a kisajátító- és pénzügyi bizottságnak a javaslatához hozzájárulva, azt pártolólag terjeszti a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé.

Next