Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)

1921-01-14 / 2. szám

Elnök az ülést megnyitja. Dr. Buzsáki Rezső tanácsjegyző ismerteti az előterjesztést a közkórházak fenntartásával felmerülő kiadások megtérítése ügyében. Kibithi Horváth János: A késedelmi kamatok felszámítása és az elévülési idő kitolása által nem látja megoldandónak a kérdést, mert a késedel­mesen kirovott ápolási díjak vagy a kötelezettek fel­találhatatlansága, vagy fizetésképtelensége miatt vál­nak behajthatatlanokká. A hátralékok felszaporodását kell a jövőben intézményesen meggátolni, az erre vonatkozó intézkedéseket sürgeti. Dr. Platthy György: Szintén hibáztatja a hátra­lékok behajtása terén a mulasztásokat és késedel­meskedéseket. Indítványozza először, hogy a minisz­terhez intézendő felirat egészíttessék ki, illetve módo­síttassák azokkal az adatokkal, amelyek az előter­jesztés elkészítése óta nyertek megállapítást, vagy valamely irányban változást szenvedtek, hogy a miniszter meggyőződhessék arról, hogy itt szigorú, takarékos, tiszta gazdálkodás folyik, ez pedig nem megközelítő, hanem csakis pontos adatok felsorakoz­tatásával lehetséges. Csekélynek találja a megszállott területekre eső 102 millió koronányi díjhátralékot. Második indít­ványa az, hogy különös gondossággal dolgoztassák fel a felterjesztésben a megszállott területekre eső ápolási díjak kérdése és ennek nemzetközi, elsősor­ban a békeszerződés határozmányaival való kapcso­lata ; ezeknek behajtási módját és lehetőségét a miniszter figyelmébe kell ajánlani. A késedelmi kamatok számításának kezdőpontja szabatosabban határozandó meg, indítványozza har­madszor, hogy ezek beszedésének engedélyezését a hasonló díjak és illetékek mintájára akként kérjék, hogy a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 16. naptól számíttathassanak. Az elévülés felfüggesztése iránti kérelmet szin­tén indokoltnak és — mivel e téren is csak ren­delet intézkedik — honorálhatónak találja, de negye­dik indítványában azt ajánlja, hogy az elévülés fel­függesztése az 1911. és 1912. évekre ne terjedjen ki, mivel a régi ápolási díjak csekélysége nem állna arányban a behajtás nagy költségeivel, hanem csakis az 1913. január 1-től felmerült ápolási díjakra. A kérelem többi részét méltányosnak tartja és ahhoz hozzájárul. Általánosságban megjegyzi, hogy a gazdálkodás nagy gondot és szorgosságot igényel a régi hibák helyrehozására. Wolff Károly: Elvi szempontból a kórházi hátralékok kérdését — azoknak a deficitre gyakorolt súlyos kihatása szempontjából — véglegesen rende­zendőnek tartja (Helyeslés.), mert a főváros humani­tárius kötelezettségeit csak a kellő anyagi eszközökkel lesz képes teljesíteni. Addig is azonban gondoskodni kell arról, hogy a hátralékos kórházi költségek horribilis növekedése a jövőben ellensúlyoztassék, ez pedig csak úgy érhető el, ha a kórházi adminisztráció bürokratizmusa helyébe — az igazán rászorulók ápolásának bizto­sítása mellett, sőt éppen ezeknek érdekében — az ápolási díjaknak mintegy üzletszerű, illetve szana­tóriumszervv alapon való behajtása lép, tehát a fizető­képes betegek számlájának azonnali kiállítása, az értékátvételnél kézizálogjog szerzése, stb. útján kell biztosítani a fizetőképes betegek ápolási díjainak rögtöni behajtását, hogy az igazán szegények ingye­nes ápolásban részesülhessenek. Elnök: Szabatosabb szövegezést kíván az elő­terjesztésnek : „A küldött előlegek felosztása" címénél. A főváros az 1916. előtt fölmerült előlegek megtérí­téséről nem mondott le, hanem azt nem kérte. Nem lehet továbbá, — miként dr. Platthy György is ki­fejtette, — követelések érvényesítésénél csak meg­közelítő adatokkal dolgozni, hanem pontosan ki kell mutatni, mennyi követelés áll fenn. Ha az előterjesztés a kérdés történeti részével is foglalkoznék, akkor abból kitűnnék az, hogy a főváros már régen is számtalanszor tárgyalt a kor­mánnyal a követelések kiegyenlítésére nézve. A kórházak vagyonkezelésének csakugyan üzleti jellegűnek kell lennie, még ha ezek emberbaráti in­tézmények is, hogy reális és erős alapon álljanak. A hátralékok felszaporodásának oka, hogy a fizetési meghagyások a különféle hatóságoknál évekig el­hevernek, hogy a behajtás elé ékelődik az illetőségi kérdések hosszadalmas elintézése; az állammal egyet­értve kell itt valami üzleties behajtási módott találni; éppen a maga r­észéről vetette fel annak idején azt az eszmét, hogy az állam és főváros külön megbízott tiszt­viselő-pénzbehajtók személyesen utánanézhetnének a vidéki hatóságoknál, mi történik a fizetési megkeresé­sekkel, továbbá hogy az illetőségi kérdések csak utó­lagosan bíráltassanak el. Dr. Bozóky Ádám: Felvilágosítást kér a tracho­más és vérbajos betegek gyógykezelési költségeinek a belügyminisztérium részéről való fedezése ügyében, mert ezeket a törvény szerint az államkincstár köteles fizetni. Dr. Csupor József tanácsnok: A főváros az 1876: XIV. t.-c. alapján a kórházaiba minden bete­get felvett, míg ott hely volt, anélkül, hogy a fizetés kérdésével törődtek volna. A főváros felterjesztéseit csak Csilléry népegészségügyi miniszter honorálta, aki rendeletileg szabályozta a betegfelvétel kérdését úgy, hogy a fertőző betegeken és azokon kívül, akiknek felvétele sürgősen szükséges, csak külön szegénységi bizonyítvány, munkásbiztosító pénztári utalvány, vagy 14 napra előzetes fizetés alapján vehetők fel betegek. E rendelet végrehajtása egyedül a gazdasági személyzettel nem lehetséges, ezért azt indítványozza, hogy a bizottság fejezze ki azon óha­ját, hogy a rendelet végrehajtásában a közkórházi orvosszemélyzet is vegyen részt, mert még 1920-ban is a 127 millió költségvetés mellett csak 8,5 millió folyt be a betegektől. A betegápolási díjak nagy hátralékának oka az, hogy a fizetési meghagyások évekig felebbezés alatt állnak , amin a késedelmi kamatok engedélyezése fog segíteni — a munkás­biztosító pénztár nem fizetett, az országos betegápo­lási alapból a szegény betegek ápolási költségeit az állam mostohán és bürokratikus lassúsággal előle­gezi, magát az ápolási díjat utoljára tavaly június­ban állapította meg 30, 40, illetve 50 koronában, holott már az 1918. októberi költségvetés szerint egy beteg ápolási díja 51 korona 66 fillért tett ki. A kórházi hátralék kérdésében ankétot tartottak a minisztériumban, de a főváros azóta is oly kevés megtérítést kapott az államtól, hogy a még ki nem utalt összegek, beleértve az előlegeket, megközelítik a 200 millió koronát. Az elévülés felfüggesztése 1911-től kezdve elvi szempontból fontos, mert a moratórium miatt elévü­lés csak 1914. után következett be, de akkor a kór­házi alosztály nem tudta feldolgozni az anyagot; most a parallel feldolgozás miatt már javul a helyzet. Kéri az előterjesztés elfogadását. Wolff Károly: Örvend, hogy a Csilléry-féle rendelet azokon az intenciókon épült fel, amelyeket ő az imént kifejezésre juttatott.

Next