Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)
1921-01-14 / 2. szám
Elnök az ülést megnyitja. Dr. Buzsáki Rezső tanácsjegyző ismerteti az előterjesztést a közkórházak fenntartásával felmerülő kiadások megtérítése ügyében. Kibithi Horváth János: A késedelmi kamatok felszámítása és az elévülési idő kitolása által nem látja megoldandónak a kérdést, mert a késedelmesen kirovott ápolási díjak vagy a kötelezettek feltalálhatatlansága, vagy fizetésképtelensége miatt válnak behajthatatlanokká. A hátralékok felszaporodását kell a jövőben intézményesen meggátolni, az erre vonatkozó intézkedéseket sürgeti. Dr. Platthy György: Szintén hibáztatja a hátralékok behajtása terén a mulasztásokat és késedelmeskedéseket. Indítványozza először, hogy a miniszterhez intézendő felirat egészíttessék ki, illetve módosíttassák azokkal az adatokkal, amelyek az előterjesztés elkészítése óta nyertek megállapítást, vagy valamely irányban változást szenvedtek, hogy a miniszter meggyőződhessék arról, hogy itt szigorú, takarékos, tiszta gazdálkodás folyik, ez pedig nem megközelítő, hanem csakis pontos adatok felsorakoztatásával lehetséges. Csekélynek találja a megszállott területekre eső 102 millió koronányi díjhátralékot. Második indítványa az, hogy különös gondossággal dolgoztassák fel a felterjesztésben a megszállott területekre eső ápolási díjak kérdése és ennek nemzetközi, elsősorban a békeszerződés határozmányaival való kapcsolata ; ezeknek behajtási módját és lehetőségét a miniszter figyelmébe kell ajánlani. A késedelmi kamatok számításának kezdőpontja szabatosabban határozandó meg, indítványozza harmadszor, hogy ezek beszedésének engedélyezését a hasonló díjak és illetékek mintájára akként kérjék, hogy a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 16. naptól számíttathassanak. Az elévülés felfüggesztése iránti kérelmet szintén indokoltnak és — mivel e téren is csak rendelet intézkedik — honorálhatónak találja, de negyedik indítványában azt ajánlja, hogy az elévülés felfüggesztése az 1911. és 1912. évekre ne terjedjen ki, mivel a régi ápolási díjak csekélysége nem állna arányban a behajtás nagy költségeivel, hanem csakis az 1913. január 1-től felmerült ápolási díjakra. A kérelem többi részét méltányosnak tartja és ahhoz hozzájárul. Általánosságban megjegyzi, hogy a gazdálkodás nagy gondot és szorgosságot igényel a régi hibák helyrehozására. Wolff Károly: Elvi szempontból a kórházi hátralékok kérdését — azoknak a deficitre gyakorolt súlyos kihatása szempontjából — véglegesen rendezendőnek tartja (Helyeslés.), mert a főváros humanitárius kötelezettségeit csak a kellő anyagi eszközökkel lesz képes teljesíteni. Addig is azonban gondoskodni kell arról, hogy a hátralékos kórházi költségek horribilis növekedése a jövőben ellensúlyoztassék, ez pedig csak úgy érhető el, ha a kórházi adminisztráció bürokratizmusa helyébe — az igazán rászorulók ápolásának biztosítása mellett, sőt éppen ezeknek érdekében — az ápolási díjaknak mintegy üzletszerű, illetve szanatóriumszervv alapon való behajtása lép, tehát a fizetőképes betegek számlájának azonnali kiállítása, az értékátvételnél kézizálogjog szerzése, stb. útján kell biztosítani a fizetőképes betegek ápolási díjainak rögtöni behajtását, hogy az igazán szegények ingyenes ápolásban részesülhessenek. Elnök: Szabatosabb szövegezést kíván az előterjesztésnek : „A küldött előlegek felosztása" címénél. A főváros az 1916. előtt fölmerült előlegek megtérítéséről nem mondott le, hanem azt nem kérte. Nem lehet továbbá, — miként dr. Platthy György is kifejtette, — követelések érvényesítésénél csak megközelítő adatokkal dolgozni, hanem pontosan ki kell mutatni, mennyi követelés áll fenn. Ha az előterjesztés a kérdés történeti részével is foglalkoznék, akkor abból kitűnnék az, hogy a főváros már régen is számtalanszor tárgyalt a kormánnyal a követelések kiegyenlítésére nézve. A kórházak vagyonkezelésének csakugyan üzleti jellegűnek kell lennie, még ha ezek emberbaráti intézmények is, hogy reális és erős alapon álljanak. A hátralékok felszaporodásának oka, hogy a fizetési meghagyások a különféle hatóságoknál évekig elhevernek, hogy a behajtás elé ékelődik az illetőségi kérdések hosszadalmas elintézése; az állammal egyetértve kell itt valami üzleties behajtási módott találni; éppen a maga részéről vetette fel annak idején azt az eszmét, hogy az állam és főváros külön megbízott tisztviselő-pénzbehajtók személyesen utánanézhetnének a vidéki hatóságoknál, mi történik a fizetési megkeresésekkel, továbbá hogy az illetőségi kérdések csak utólagosan bíráltassanak el. Dr. Bozóky Ádám: Felvilágosítást kér a trachomás és vérbajos betegek gyógykezelési költségeinek a belügyminisztérium részéről való fedezése ügyében, mert ezeket a törvény szerint az államkincstár köteles fizetni. Dr. Csupor József tanácsnok: A főváros az 1876: XIV. t.-c. alapján a kórházaiba minden beteget felvett, míg ott hely volt, anélkül, hogy a fizetés kérdésével törődtek volna. A főváros felterjesztéseit csak Csilléry népegészségügyi miniszter honorálta, aki rendeletileg szabályozta a betegfelvétel kérdését úgy, hogy a fertőző betegeken és azokon kívül, akiknek felvétele sürgősen szükséges, csak külön szegénységi bizonyítvány, munkásbiztosító pénztári utalvány, vagy 14 napra előzetes fizetés alapján vehetők fel betegek. E rendelet végrehajtása egyedül a gazdasági személyzettel nem lehetséges, ezért azt indítványozza, hogy a bizottság fejezze ki azon óhaját, hogy a rendelet végrehajtásában a közkórházi orvosszemélyzet is vegyen részt, mert még 1920-ban is a 127 millió költségvetés mellett csak 8,5 millió folyt be a betegektől. A betegápolási díjak nagy hátralékának oka az, hogy a fizetési meghagyások évekig felebbezés alatt állnak , amin a késedelmi kamatok engedélyezése fog segíteni — a munkásbiztosító pénztár nem fizetett, az országos betegápolási alapból a szegény betegek ápolási költségeit az állam mostohán és bürokratikus lassúsággal előlegezi, magát az ápolási díjat utoljára tavaly júniusban állapította meg 30, 40, illetve 50 koronában, holott már az 1918. októberi költségvetés szerint egy beteg ápolási díja 51 korona 66 fillért tett ki. A kórházi hátralék kérdésében ankétot tartottak a minisztériumban, de a főváros azóta is oly kevés megtérítést kapott az államtól, hogy a még ki nem utalt összegek, beleértve az előlegeket, megközelítik a 200 millió koronát. Az elévülés felfüggesztése 1911-től kezdve elvi szempontból fontos, mert a moratórium miatt elévülés csak 1914. után következett be, de akkor a kórházi alosztály nem tudta feldolgozni az anyagot; most a parallel feldolgozás miatt már javul a helyzet. Kéri az előterjesztés elfogadását. Wolff Károly: Örvend, hogy a Csilléry-féle rendelet azokon az intenciókon épült fel, amelyeket ő az imént kifejezésre juttatott.