Fővárosi Közlöny, 1921 (32. évfolyam, 1-27. szám)

1921-01-14 / 2. szám

ÁLTALÁNOS RÉSZ 30/1921. tanf. szám. Budapest székesfőváros kir. tanfelügyelőjétől. Valamennyi községi fiú és leány polgári iskolai igazgató úrnak. I. A m. kir. vall. és közokt. miniszter úr 1920. évi december 22-én 159.895/1920—VI/a. sz. a. a mindkét nembeli polgári iskolai tanuló if­júság erkölcsi és esztétikai nevelésének biztosítása érdeké­ben elrendelte, hogy a polgári iskolai növendékek számára akár az iskolával kapcsolatban, akár anélkül rendezet tánctanfolyamokon a divatos, a jó erkölcsökkel és ízléssel össze nem egyeztethető és az iskolai nevelés eredményeinek lerontására alkalmas szemérmetlen és érzékiséget felkeltő divatos táncok feltétlenül hagyas­sanak el. A tanuló ifjúság csak olyan tánctanfolyamon vehet részt, amelyen a fentebb említett táncokat nem tanítják. Evégből fenti rendelet értelmében felhívom igaz­gató urat, szíveskedjék gondoskodni arról, hogy a tánctanfolyamokon az iskola tanári testületének egyes tagjai ellenőrzés céljából időnként váratlanul jelen­jenek meg s intézkedni szíveskedjék, hogy az Orsz. Kath. Nőszövetségtől e tárgyban küldendő felhívás az iskolák hirdetőtábláin megfelelőkép kifüggesztessék. Amennyiben e szövetség a mai léha női divat elkerü­lésére vonatkozóan is felhívást küldene, az is kifüg­gesztendő az iskolákban. Budapest, 1921. évi január 10-én. II. 37/1921 tanf. szám. A magánvizsgálatok egyöntetű intézése, a magán­vizsgálati anyakönyvek szabályszerű elkészítése cél­jából a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1920. december 16-án 164.727/1920—VI/a. sz. a. kelt rendelete folytán a következőkre van szerencsém -igazgató úr figyelmét nyomatékosan felhívni : 1. A magántanuló minden rendes tantárgyból (tehát a fiúiskolai új tanterv szerint kézimunkából is) megvizsgálandó. Erről a magántanulók jelentkezé­sükkor figyelmeztetendők. A 18. életévüket betöltött tanulók a kézimunkából teendő vizsgálat alól kéré­sükre felmenthetők. 2. A számtan és mértan a leányiskolában, vala­mint a fiúiskolában is az új tanterv szerint egy tantárgy, tehát a számtan és mértani feleletre csak egy osztályzat adandó. 3. A fiúiskolai új tanterv szerint külön mértani rajz és szépírás nincs, csak rajz. Az ezekből bemu­tatott eredmény így egy osztályzattal bírálandó el. 4. Az anyakönyv több évre szóló bekötött, lap­számozott könyv legyen. 5. Az egy igazgatás alatt álló két iskolában külön anyakönyv használandó a fiú- és külön a leányiskolái magántanulók részére. Természetesen a másodlat is külön-külön állítandó ki, a kettő azon­ban egy ügyszám alatt egyszerre terjesztendő fel a kir. tanfelügyelőséghez. 6. Az anyakönyv sorszámozása iskolai évenként történik. Az augusztusi magánvizsgálatok az új tan­évbe számítandók. 7. A magánvizsgálatot tevőnek születési és lakóhe­lyet feltüntető rovatába a vármegye neve is bejegyzendő. 8. Az erkölcsi magaviseletről szóló 10. rovatba bejegyzendő a helyhatósági bizonyítvány alapján, — melynek száma, kette és a kiállító hatóság neve is feljegyzendő a rovatba, — hogy a tanuló szülői gon­dozás alatt áll-e, viselete kifogástalan-e. 9. Az iskolai illetékek: tandíj, felvételi díj, értesítői díj, ifjúsági könyvtári díj, a polgári iskolai tanárok segély- és házalapjára szedett díj (nem állami iskoláknál nyugdíjjárulék is) részletezve jegy­zendők be a megfelelő rovatba. Budapest, 1921. évi január 10-én. Mosdóssy miniszteri tanácsos, Budapest székesfőváros kir. tanfelügyelője. 109/1920—VIII. u. o. szám. Értesítés a székesfővárosi hivatalok, iskolák és intézetekhez. 1920. márc.—jún.-ban ki nem adott szén és élelmiszerek készpénz megtérítése. A m. kir. pénzügyminisztérium 1920. évi 9400. M. E. számú rendelete szerint az 1920. évi március, április, május és június hónapokban ki nem adott kedvezményes árú szén és élelmiszerek után kész­pénnmegtérítés engedélyeztetett. A szén után járó készpénz megtérítésre az a fővárosi alkalmazott jogosult, akinek 1920. már­cius—június hónapokban kedvezményes árú faiga­zolványra igényjogosultsága volt és ezen igazolvá­nya a számvevőség ellátási osztálya számlakönyvé­nek lapszámával, bélyegzőjével és aláírásával el van látva. Az önálló háztartást vezetőknél (C jelzésű fa­igazolvány) családonként: március—június hónapokra .... 400 „ április—június „ .... 300 „ május—június „ .... 200 „ június „ .... 100 „ készpénzmegtérítés jár. Az önálló háztartást nem vezetőknek (A jel­zésű faigazolvány): március—június hónapokra .... 200 „ április—június „ . ... 150 „ május—június „ .... 100 „ június „ .... 50 „ készpénzmegtérítés jár. Az élelmiszereknél legfeljebb annyi személy után jár a készpénzmegtérítés, ahány személyre novem­ber hóban az igényjogosult részére „Ellátási jegy" kiadatott Ha azonban a készpénzmegtérítésre igény­jogosultnak az 1920. évi március-június hónapok­ban kevesebb ellátandó személy után volt joga ked­vezményes ellátásra, mint ahány „Ellátási jegy" részére 1920. november hónapban kiadatott, ez eset­ben csak annyi személy után kapja a készpénz meg­térítést, ahány személy után 1920. évi március-június hónapokban volt kedvezményes ellátásra igénye. Élelmiszerek után minden egyes ellátandó sze­mélynek március—június hónapokra . . . . 120 „ április—június „ .... 57 „ május—június „ .... 44 „ június hónapra .... 21 „ készpénzmegtérítés jár. A hivatalok (iskolák) vezetői tartoznak tehát a mellékelt kimutatást három azonos példányban fegyelmi és anyagi felelősség terhe mellett ponto­san kitöltve a számvevőség ellátási osztályának (IV., Gerlóczy­ u. 7. félem. 2.) mielőbb, de legkésőbb január­ 15-ig beküldeni.

Next