Fővárosi Közlöny, 1923 (34. évfolyam, 39-58. szám)
1923-10-16 / 46. szám
126.767/1923—XIV. szám. Dr. Kuzsinszky Bálint múzeumi igazgató bejelentette, hogy az aquincumi ásatások területén haladéktalan helyreigazítások szükségesek. A tanácsi XIII. ügyosztály megállapította, hogy ezek a helyreigazítások 5.000.000 korona költséggel járnak, erre az összegre azonban fedezet nincs. A tanács folyó évi augusztus 30-án tartott ülésében elhatározta, hogy a szükséges költség fedezetének kijelölése végett a tárgyat a pénzügyi bizottságnak adja ki, egyúttal a folytonos drágulásra való tekintettel a munkálatok végrehajtását a tanácsi XIII. ügyosztály útján, utólagos jóváhagyások reményében el is rendelte. A pénzügyi ügyosztály javasolta, hogy a közgyűlés az erre a célra szükséges összeget az 1923. évi költségvetés IX. csoport (Különféle intézmények) XIII. fejezete (Előre nem látott különfélék) alatt előirányzott átalányösszeg terhére engedélyezze azzal, hogy az összeget az 1923. évi költségvetés VII. csoport (Közművelődés) III. fejezetén (Múzeumok) a Rendkívüli előirányzatnál nyitott önálló cím alatt kell elszámolni. Ehhez a javaslathoz a pénzügyi bizottság 1923. évi szeptember 29-én tartott ülésében hozzájárult s a tanács azt pártolással terjeszti a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé. 31. Bizottsági és tanácsi előterjesztés a Gróf Zichy Jenő-múzeum katalógusának elkészítésére szükséges költségek fedezete ügyében. (Előadó: dr. Lobmayer tanácsnok.) 117.320/1923—XIV. szám. A tanács a gróf Zichy Jenő-múzeum igazgatójának a tanácsi XIV. ügyosztály által is pártolt előterjesztésére elhatározta, hogy a folyó évi költségelőirányzat VII. csoport III. fejezeténél Rendkívüli előirányzat alatt felvett és a múzeum katalógusának kibocsájtására szánt 100.000 korona felhasználása érdekében a törvényhatósági bizottság közgyűlésének előterjesztést tesz. Egyúttal, utólagos jóváhagyások reményében, a katalógus kinyomtatása iránt intézkedett is, a tárgyat pedig javaslattételre a pénzügyi bizottságnak adta ki. A pénzügyi osztály javasolta, hogy a közgyűlés az erre a célra szükséges összeget az 1923. évi költségvetés III. csoport (Közegészség) III. fejezetén (Múzeumok) a Rendkívüli előirányzatnál erre a célra felvett 100.000 korona terhére engedélyezze azzal, hogy azt az 1923. évi költségvetés fenti címe alatt kell elszámolni. Ehhez a javaslathoz a pénzügyi bizottság 1923. szeptember 29-én tartott ülésében hozzájárult s a tanács azt pártolással terjeszti a törvényhatósági bizottság tisztelt közgyűlése elé. 32. Bizottsági és tanácsi előterjesztés a IX. ker., Bakáts-téri fiókkönyvtár olvasótermének berendezésére szükséges költségek fedezete ügyében. (Előadó: dr. Lobmayer tanácsnok.) 117.321/1923—XIV. szám. Dr. Kremmer Dezső könyvtárigazgatónak a tanácsi XIV. ügyosztály által is pártolt javaslatára a tanács elhatározta, hogy a törvényhatósági bizottság közgyűléséhez a IX. ker., Bakáts téren egy fiókkönyvtár felállítása és ott a IV. ker. fiókkönyvtár megszűnt olvasótermének pótlásaképpen felállítandó olvasóterem berendezési költségeinek engedélyezése érdekében előterjesztést tesz. Egyúttal a munkák sürgősségére és az állandó drágulásra való tekintettel a berendező munkáknak 2.500.000 korona költség keretén belül való végrehajtását, valamint a szükséges könyvanyag beszerzését 5.000.000 korona költség keretén belül utólagos jóváhagyások reményében el is rendelte, a tárgyat pedig javaslattétel végett a pénzügyi bizottságnak adta ki. A pénzügyi ügyosztály javaslata az, hogy a szükséges 7.500.000 korona költségösszeget az 1923. évi költségvetés IX. csoport (Különféle intézmények) XIII. fejezete (Előre nem látott különfélék) alatt előirányzott átalányösszeg terhére engedélyeztessék azzal, hogy az összeget az 1923. évi költségvetés VII. csoport (Közművelődés) I. fejezetén (Városi Nyilvános Könyvtár) a Rendkívüli irányzatnál nyitandó önálló cím alatt kell elszámolni. Ehhez a javaslathoz a pénzügyi bizottság 1923. szeptember 29-én tartott ülésében hozzájárult s a tanács azt pártolással terjeszti a törvényhatósági bizottság tisztelt közgyűlése elé. 33. Bizottsági és tanácsi előterjesztés a bánhidai „Turul" emlék helyreállításához való hozzájárulásra szükséges költségek fedezete ügyében. (Előadó: dr. Lobmayer tanácsnok.) 113.445/1923—XIV. Komárom vármegye törvényhatósági bizottsága azzal a kéréssel fordult az összes törvényhatóságokhoz, hogy a millenium alkalmából Bánhidán létesített „Turul" emlékmű helyreállítási költségeihez adományaikkal járuljanak hozzá. A „Turul" emlékmű ugyanis a forradalommak és kommunizmus ideje alatt oly mérvű rongálódásokat szenvedett, hogy a helyreállítási munkálatok elhalasztása az emlékmű fenmaradását komolyan veszélyezteti és az ezeréves fennállásunkat hirdető emléket kiteszi a teljes pusztulás veszélyének. A képzőművészeti bizottság javasolta, hogy e gyűjtés céljaihoz a székesfőváros 100.000 koronával járuljon hozzá, egyúttal pedig a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr figyelmét a maga részéről is hívja fel e kegyeletes emlék szomorú állapotára. A tanács ily értelmű feliratát folyó évi július hó 27-én fel is terjesztette a miniszter úrnak. A pénzügyi ügyosztály javasolja, hogy a Komárom vármegye által indított gyűjtéshez való hozzájárulásra indítványozott 100.000 korona az 1923. évi költségvetés VII. csoport (Közművelődés) V. fejezet (Vegyesek) I. címe (Alapítványok és segélyek) alatt történő elszámolás mellett a folyó évi költségvetés IX. csoport (Különféle intézmények) XIII. fejezete (Előre nem látott különfélék) alatt előirányzott átalányösszeg terhére póthitelképpen engedélyeztessék. A tanács ezt a javaslatot, melyhez a pénzügyi bizottság hozzájárult, pártolóan terjeszti a törvényhatósági bizottság közgyűlése elé. 34. Bizottsági és tanácsi előterjesztés a Kossuth Lajos utca 3. sz. Pálfy-féle házra