Fővárosi Közlöny, 1928 (39. évfolyam, 20-38. szám)

1928-04-20 / 21. szám

város által adományozott díszsírhelyre. A nyitott sír­nál Sebő Béla főszámvevő a számvevőség nevében mondott beszédet: „Mélységes fájdalommal álljuk körül a nyitott sírt és ezzel a fájdalommal teszem le a kegyeletes emléke­zés örökzöld koszorúját a székesfőváros számvevőségének tisztikara nevében, hogy örök búcsút mondjak Ács Ferenc­nek, a székesfőváros egyik kiérdemesült főtisztviselőjének, tisztikarunk büszkeségének, hét éven át volt vezérének. Büszkeségünk voltál, mert már 47 évvel ezelőtt, mi­kor a székesfőváros szolgálatába léptél, mint ifjú is hama­rosan magadra terelted szorgalmaddal, ügybuzgalmaddal, fáradhatatlan munkásságoddal, tudásod gazdag kincses tár­házával társaidnak, elüljáróidnak figyelmét és ez a belső erkölcsi értéked hosszú közszolgálatod alatt nőttön­ nőve, megingathatatlan erős támaszává vált annak az emberfeletti nagy munkának, mely szeretett fővárosunkat naggyá, hatal­massá fejlesztette. Évtizedeken keresztül szívvel-lélekkel, szinte az­éjt is nappallá téve gondoztad a székesfőváros gazdasági ügyeit, készítetted annak költségvetéseit és zárószámadásait, köz­ben szaktudásod legjavával jelentékeny tényezője lettél­ az ifjú város pénzügyi igazgatását reformáló törekvéseknek és ezek megvalósításának. Eredményes munkásságod elisme­réseképen jutott osztályrészedül a tanácsi pénzügyi ügy­osztályba történt beosztásod, ahol azután a városok roha­mos fejlődéséhez szükséges anyagi eszközök megszerzésé­ben voltál erős támasza hatóságodnak. Neved kapcsolatba jutott a főváros majd minden kölcsönének megszerzésével, az ennek érdekében végzett munkád büszkén állhat iskola­példaként a késői utódok előtt. A vesztett háború és a forradalmak után a romok eltakarításában a Te kipróbált szívós munkaképességedre még fokozottabb mértékben volt szükség. Ezt állapította meg a törvényhatóság éleslátása, amikor 1920-ban a székes­főváros számvevőjévé választott és ebben a tisztségedben még akkor is visszatartott, amikor kortársaid már a nyu­galom csendjét élvezhették. Nem csalódott benned a törvényhatóság sem, dere­kasan vetted ki részedet a rád váró nagy feladatokból a legnehezebb időkben is. Fáradhatatlan munkásságod, mély szaktudásod oroszlánrészt biztosított abban, hogy a romok eltakarítása után az újjáépülés megindulhatott. Negyvenötesztendős értékes és nagyérdemű szolgá­latod, amelynél csak szerénységed volt nagyobb, állított fényesen világító emléket kortársaid lelkében, özvegyen hagyott hitvesed, árván maradt gyermekeid lelkébe csepeg­tette pedig azt a felemelő érzést, hogy mindent feláldozó, önzetlen munkása voltál a székesfőváros közönségének, a szerencsétlen sorsra jutott Hazának. Ezt az emléket tisztikarunk mindenkoron kegyelet­tel őrzi. Büszkeségünk, vezérünk, Ács Ferenc, Isten veled !" Ingatlanforgalom - 1928. április 9-től április 15-ig. — Budai rész: Wörner Vilmosról Jánszky Bélánéra (111., Szemlőhegy), 15013/1. hrsz., 4000 P-ért. Boda Péterné és birtoktársairól Zseltvay Elemérre (Hl., Zöldmál), 15477/2. hrsz., 2700 P-ért. Winkler Jakab és birtoktársairól Badál Ede és nejére (I., Magas-út), 8987. hrsz., 6761*63 P-ért. Wörner Vilmosról dr. Kadosa Marcelnéra (II., Szemlő­hegy), 15013/5. hrsz., 80 P-ért. Nemes Szajkó László és nejéről Krén Pál és nejére (III., Törökkő), 19879. hrsz., 3700 P-ért. Maylander Gusztávról Maylander Lajosra (III., Vörösvári­utca 34. sz., 17137. hrsz., 1600 P-ért. Schollauer Máriáról Ghymessy Árpádnéra (I., Sashegyi­ út 36. sz.), 8074. hrsz., ajándék. Dr. Ernyei Ödönné és birtoktársairól Kaál József és birtoktársaira (I., Márvány­ u. 3. sz.), 7575/2. hrsz., 40.000 P-ért. Nagy Pálról 2. része Takács Istvánné és birtoktársára (I., Sasad), 2384. hrsz., öröklés. Beringer János és birtoktársairól özv. Kövessy Károlyné és birtoktársára (III., Filatori), 18962. hrsz., 2000 P-ért. Dr. Barta Antalról Ve­résre dr. Barta Antalnéra (II., Bolyai­ u. 22. sz.), 12961. hrsz., közszerzemény kielégítése. Pesti rész: Rozsnyai Béla és Róbertről Veres Ármin és nejére (dunabalparti), 24153. hrsz., 80.000 P-ért. Stengel Józsefnéről Barta József és birtoktársára (VII., Istvánffy-u. 3. sz.), 1976-1977/42. hrsz., 7400 P-ért. Özv. Tillemann Józsefnéről illetősége Keleti Leóra (VII., Síp-u. 24. sz.), 5273. hrsz., 78.000 P-ért. Réthy Árpádnéról Kovács Bélánéra (VII., Alsó­rákosi retek), 1997—2003/b/201. hrsz., 3200 P-ért. Hoffer Alajosról illetősége Ohthüller Paulára (X., Kere­pesi­ út 142. sz.), 2117/b hrsz., ajándék. Hantzmann Pauláról illetősége Grosz Mária (VII., Cserhát-u. 3. sz.), 4306/11. hrsz., 11.666 P-ért. Házüzemi r.-t.-ról Kucsera Bertalannéra (IX., Dandár-u. 23. sz.), 9540/2—3., 9541/a hrsz., 76.000 P-ért. Bakos Mihály és nejéről Zéman János és nejére (VI., Alsó­rákosi rétek), 1955-1958/95-102/20. hrsz., 3520 P-ért. Grimm Nándorról illetősége Bischoff József és nejére (VIII., Illés­ u. 20. sz.), 7159. hrsz., 12.000 P-ért. Veszprémi Faipari r.-t-ról Várhelyi Ferenc (IX., Vas­kapu-u. 43-45. sz.), 9565., 9570., 9571/29 -32.hrsz., 75.000 P-ért. Dobay Géza és nejéről Bogdán Péter és birtoktársaira (VII., Komócsy-u. 43. sz.), 1995/b, 1996/32. hrsz., 37.600 P-ért. Kugler Ferencnéről illetősége kk. Kugler Teréz és Ferencre (VIII., Szeszgyár-u. 7. sz.), 7260. hrsz., öröklés. Korall- és Pannonia-utcai ingatlan r.-t-ról Központi Építő r.-t.-ra (dunabalparti), 25272/7. hrsz., 58.400 P-ért. Nagy Kálmánról illetősége Nagy Árpád Bélára (VII., Telep-u. 31/a­ b sz.), 1978., 1979/a/130/1., 2., 1980-1982/130/1., 2. hrsz., csere. Muzamel Pál és nejéről Glasz Józsefnére (VII., Alsó rákosi rétek), 1978., 1979/a/78/a, 1980-1982/78/a hrsz., 12.200 P-ért. Muzamel Pál és nejéről Hegyi János és nejére (VII., Alsó rákosi rétek), 1978., 1979/a/78/b, 1980—1982/78/b hrsz., 30.000 P-ért. Bemberg Károly és nejéről Hoffmann Ferencre (X.,Óhegy), 8097/3. hrsz., 3920 P-ért. Lindenmayer Mihályról illetősége Riszmayer József és birtoktársára (VIII., Sárkány­ u. 10. sz), 7223. hrsz, 1680 P-ért. Pongrácz Istvánné és birtoktársáról dr. Demuth Ferenc­nére (VIII., Óriás-u. 24. sz.), 6998. hrsz., 30.400 P-ért. Schmideg Manó és birtoktársáról Perlesz Mátyásra (IX., Bokréta-u. 36. sz.), 8989. 36.000 P-ért. Varga Lajos és nejéről illetősége Czinner Ernőnére (VII., Miskolci-u. 70. sz.), 1966—1969/187. hrsz., 2480 P-ért. Fröhlich Bernát és birtoktársairól illetősége Menkó József és birtoktársaira (X., Alsó­rákosi rétek), 2004., 2005/6/12. hrsz., 2400 .-ért. Fisch Márkné illetőségeiről Bárány Emilné és birtok­társaira (IX., Bokréta­ u. 15. sz., IX., Liliom-u. 15. sz.), 8953., 9060. hrsz., öröklés. „ Schwürmacher Izidornéról Grünwald János és nejére (VII., Hajtsár-út 143. sz.), 1974—1975/64. hrsz., 9600 P.-ért. Özv. Herold Jakabnéról illetősége Herold József és birtoktársára (VII., Gizella-út 57. sz.), 2611—2614/4. hrsz., öröklés. Hirschmann Bertholdnéról Svéd József és birtok­társára (VIII., Szigetvári-u. 33. sz.), 7127. hrsz., 36.000 P-ért. Kocsis István és nejéről Zellner János és birtoktársaira (VI., Alsó­rákosi rétek), 1997-2003/b/52. hrsz., 21.400 P-ért. Szajbély Gyuláról Krauthei­n Károly és Kálmánra (VII., Szugló-u. 109. sz.), 1993., 1994., 1995/a 57/46. hrsz., 5247 P-ért-Zimmerer Mártonnéról illetősége Zimmerer Katalinra (X., Rada­u) 8207—8215/30. hrsz., öröklés. Kk. Weisinger Ferencről illetősége kk. Pauschert István és Bélára (IX., Liliom-u. 27. sz.), 9077. hrsz., öröklés. Germeshausen Alajosról Fekete Andrásné és birtok­társára (dunabal parti), 26188. hrsz., öröklés. Ifj. Zimmerer Márton és birtoktársairól illetősége Ba­binszky József és nejére (X., Kada­ u.), 8207—8215/30. hrsz., 2400 P­ert. Takács Lajosról illetősége Takács György és birtok­társaira (dunabalparti), 23864., 24710. hrsz., öröklés. Ghyczy Ilonáról illetősége Ghyczy Miklós és birtok­társaira (dunabalparti), 21538. hrsz., öröklés. Leipnickerné szül. Bauer Erzsébetről illetősége László Ernő és birtoktársaira (dunabalparti), 24818. hrsz., öröklés. Horváthné szül. Schneider Ludmilláról Ernst Márkus és birtoktársára (dunabalparti), 26683., 26684. hrsz., 17.600 P-ért. Dr. Tschögl Vilmosról illetősége Tschögl Henrik és bír­oktársaira (dunabalparti), 24879. hrsz., öröklés. Pintér Mihály és nejéről Pirisi Ferenc és nejére (X., Felső­rákosi rétek), 7599/7/44. hrsz., 8640 P-ért.

Next