Fővárosi Közlöny, 1947 (58. évfolyam, 28-55. szám)

1947-08-16 / 34. szám

tartjuk a Vízművekkel való egyesítés kérdését. Véleményünk szerint így nagyfokú észszerűsítés, tehát jövedelemtöbblet is volna elérhető, amivel a hároméves terv egyéb vonalain tudnánk tágítani. A fürdőüzem cím alatt felvett beruházások helyesek. Csak örömmel tudjuk üdvözölni a Margitsziget helyre­állításában való részvételt, hiszen a sziget új formájában a fővárosi dolgozók üdülését fogja szolgálni. A népfürdők és strandfürdők pártunk régi követelései, megvalósításuk közérdek. A községi háztartás tervezett beruházásai a céltudatos várospolitika jellemző adatai. A főváros életének minden szektorát, a dolgozó társadalom minden érdekét igyekeztünk a községi háztartás tervezett beruházásaiba az adott lehető­ségek keretén belül a legkielégítőbben beleépíteni. Tudjuk persze, hogy az igények és a kívánalmak majdnem minden tételnél túlhaladják a teljesítés lehetőségeit. De határt szab a teljesítésnek a rendelkezésre álló anyagok mennyisége és a fedezet megtalálásának a nehézsége is. A terv elgondolásait minden téren a józanság jellemzi. Az I. fejezet élénk bizonyítéka annak, hogy saját alkalmazottaink szociális jólétét emelni fontos feladatnak tartjuk. Elvárjuk azonban a főváros alkalmazottaitól, hogy annak a demokráciának, annak a hároméves tervnek, amelynek első tétele 6,3 millió forint beruházással éppen az ő érdekeiket szolgálja, hűséges, önfeláldozó munkatársai legyenek. A II. fejezet tételei a munkanélküliség megszüntetése, a képesítés nélküli munkásság kenyérhez juttatása felé jelentenek nagy lépést. Éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy a legnagyobbrészt »Rendkívüli kiadások« címén felvett munkák jelentős hányadát már az első évben, annak is az elején indítsuk meg. Az Anyagvizsgáló Intézetnek komoly tudományos intézménnyé való fejlesztése pártunk legtel­jesebb helyeslésével találkozik. A VII. fejezet — sajnos — csak részlege annak a fel­adattömegnek, amely a közoktatás terén megoldásra vár. Iskoláinkat csak a legszükségesebb mértékben javíthatjuk, az elpusztult épületrészeket sem tudjuk mind pótolni három év alatt. De biztosítjuk a demokratikus nevelést az általános iskolatípus teljessé tételével és ingyentankönyvek és tan­szerek 10 millió forintos beszerzésével. A 3-5 millió forintos ösztöndíjjal a kisjövedelmű dolgozók gyermekei előtt nyitjuk meg az élet útjait. Ifjúságunk sportszerű test­kultúráját sem felejtettük el és nemzetközi jóhírnevünk fontos tényezőjét, a társadalmi sportolást szolgáljuk, amikor a Nemzeti Sportstadiont mi, a főváros építjük fel. A VIII. fejezet közellátásunkat biztosítja. Ugyanezt szolgálja a három élelmezési üzem : a Községi Élelmiszer Üzem, a Községi Kenyérgyár és a Községi Lóhúsüzem. A vágóhidak a múltban külkereskedelmünk jelentős tényezői voltak. Hihetőleg megint azzá tesszük őket. A balkáni élő­állatexport útja a budapesti vágóhidakon vitt keresztül. Ezt a pozíciónkat szeretnénk visszanyerni. A IX. fejezet a főváros szociális tevékenységét öleli fel. A hároméves tervnek ez a legnagyobb tétele­: 211­6 millió forint. A fő probléma itt a lakásépítés. Minden szociális gondoskodás alapja, a családi élet elengedhetetlen feltétele a lakás, a legtöbb szociális kérdés legjobban a család kereté­ben oldható meg. Nagyon sajnos, hogy minden erőfeszíté­sünkkel is csak a szükségleteknek egy kis hányadát tudjuk kielégíteni. 199 millió forintból 4200 új és­ helyreállított lakás mellett a kislakásos telepek elhanyagolt lakásait is korszerűsíteni kell és legalább a három évre a szükséglakó­telepeket is kárba kell helyezni , vagy el kell pusztítani. Az országos terv 280 millió forintos fővárosi lakásépítési keretéből így is 70 százaléknál többet vállal a főváros kezülete. Ezt a számot azoknak ajánlom figyelmébe, akik a lakásépítéssel kapcsolatos összegeket keveselték az imént. Reméljük, hogy az állam, a Társadalombiztosító Intézetek, a szövetkezetek és a magánosok is megteszik a magukét. Itt tartjuk indokoltnak felvetni a Lakástermelő Szövetkezet gondolatát, amelyet pártunk egyszer már a közgyűlés elé is vitt. Ilyen szövetkezet alakításában a fővárosnak kezdeményező­­szerepet kell vállalnia, erre módot nyújt az itt sérült magánházak megvételére és helyreállí­tására felvett 25 millió forint. Ez nem lesz kevés összeg. Az ilyen akció lehetőségét megadó jogszabály megalkotására a kezdeményező lépésnek is innen kell kiindulnia. Pártunk erre vonatkozó tervezete készen áll. Javasoljuk ezért, hogy a közületek bevonásával alakítandó lakástermelő szövet­kezet alakítását mondjuk ki és a kérdés megvitatására és két hónapon belül való javaslattételre külön bizottságot küldjünk ki. Magyar Miklós : Ezt a közgyűlés is el fogja fogadni! Földes Mihály : A terv keretében épülő új lakások kivitelére vonatkozólag pártomnak az a kívánsága, hogy azok ne a régi »kislakások« mintájára és módjára készüljenek. Megkívánjuk, hogy minden új lakás fürdőszobával, vagy legalábbis zuhanyozófülkével, W. C.-vel és minden mellék­helyiséggel el legyen látva és legalább két lakószobája, illetve 1 szobás kivitelben nagyméretű lakókonyhája legyen. Az építkezés, a felszerelési tárgyak szolidak, de elsőrendűek legyenek. Szűnjön meg végre a fővárosi lakótelepek alsóbb­rendű jellege a magánházakkal szemben. Lehetőleg egyes telkeken, a város minden részén szétosztva épüljenek e házak — a külterületi egy csomóban való elhelyezést nem tartjuk kívánatosnak. Telekcserékkel ezt a kérdést kielégí­tően meg lehet oldani. (Helyeslés.) A szociális fejezeten felvett egyéb tételeket keveseljük: anya- és csecsemővédelemre és gyermekvédelemre ennél többet kellene a fővárosnak áldozni. (Helyeslés.) A lakásépítés nagy feladatában való minél erősebb részvétele érdekében azonban e tételeket is tudomásul vettük. Ezt megkönnyíti részünkre a kormányzat azon törekvése, hogy a gyári anya- és csecsemővédelmet erő­teljesebben fejlessze. Amennyiben azonban a főváros bevé­telei az előirányzottnál kedvezőbben alakulnának, a több­letet elsősorban itt kívánjuk felhasználni. Az intézményes szociális gondoskodás kifejlesztését követeljük. A gondozói hálózat teljessé tétele, a terhesség alatti kötelező vizsgálatok bevezetése, a tejkony­hák szaporí­tása, gyermekápolási tanfolyamok rendezése, ingyen gyer­mekkelengyék, házasodási kölcsönök, sokgyermekes családok megsegítése, azok a gondolatkörök, melyekre a város vezető­ségének figyelmét a rendes költségvetés keretében irányítani akarjuk. (Helyeslés.) A közegészségügyi, X. fejezet alapgondolata a baj megelőzése. Ezért az egészséggondozó intézet, hálózat fej­lesztésére igen helyesen a terv is nagy súlyt helyez. Különö­sen az újabb két hatósági rendelőintézet létesítése találkozik pártunk teljes elismerésével. Itt figyelembe ajánljuk, hogy az igen jól bevált Ságvári-poliklinika mintáját tartsák szem előtt. A kórházaink rendbehozatalára, a pusztulás pótlására felvett tételeket pártunk helyesli. Szükségesnek tartjuk a mentők községesítését és helyeseljük a köztisztasági hivatal megfelelő felszerelését is. A XI. fejezet különös jelentőséggel bír az 1848/49. centennárium alkalmából. Noha az ezzel kapcsolatos kiadá­sok külön keretbe illeszkednek, az itt felvett tételek mégis dokumentálják a főváros áldozatkészségét a művelődés és idegenforgalom terén. A hivatali épületek rendbehozatala, az adminisztráció jobbá és gyorsabbá tételét helyesen szolgálja. Kívánjuk, hogy ez az eredménye meg is legyen. A kegyuraság tételén a templomok rendbehozatalára felvett összeg csak pártunk eddigi álláspontját ismétli. Még mindig probléma a romok eltakarítása, az élet­veszélyes épületek biztosítása. Reméljük, hogy a terv harmadik évében ilyen feladataink már nem lesznek. Ezért kívánjuk, hogyha a közmunkaváltság bevételi összege az előirányzott tíz százaléknál erősebben nőne, a többlet a probléma végleges likvidálását szolgálja. A legutóbbi tűzesetek élénken rávilágítanak a tűz­rendészet és a tűzoltóság fontosságára. A megfelelő fel­szerelésekre előirányzott összeg e célra talán kevés is. Ezek azok a legfőbb szempontok, amelyeket így a pénzügyi szakbizottság színe előtt elmondani fontosnak tartottunk. (Helyeslés.) Most pedig engedjék meg az igen tisztelt bizottsági tagtársaim, a tisztelt Pénzügyi Szakbizottság, hogy e fórumon is, az összes magyar dolgozó nevében megkérjem összes tisztviselőnket, fővárosunk minden egyes alkalmazott­ját, hogy e hároméves tervünk megvalósítására kövessenek el mindent. (Helyeslés.) Képesített, nagytudású, szor­galmas tisztviselőink és munkásaink vannak, s így teljes lehetetlenség feltételezni azt, hogy ilyen képességek és adottságok mellett ez a terv az előírásnak, az elgondolásnak megfelelően száz százalékosan ne sikerülne. Ezeknek a gondolatoknak a hangoztatása jegyében az előterjesztést elfogadom. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra következik Fischer József bizottsági tag úr.

Next