Fővárosi Közlöny, 1948 (59. évfolyam, 1-54. szám)

1948-02-28 / 9. szám

fővárosi alkalmazott kaphat. Most tisztviselőről és fizikai dolgozóról van szó, nagyon furcsának tartjuk és félünk attól, hogy a felszabadulásunk negyedik esztendejében is még m­indig­ a főváros dolgozóinak, a mi érdemes dolgozóinknak ilyen kérdésével kell foglalkoznunk. Hiszen egy kis meg­értéssel talán már régen meg lehetett volna oldani ezt a kérdést. (Úgy van ! Úgy van!) Meg kell mondanunk, hogy ez a megértéshiány túlságosan érezteti hatását azokon a helyeken, ahol több, mint 18.000 fővárosi dolgozót foglalkoz­tatnak. Bocsánatot kérek, senki se várja tőlem az­t, hogy amit nekem viszonzatlanul nem tudnak megadni — nem kifelé beszélek, a közgyűlés termén kívülre — hogy munka­helyeinken biztassuk dolgozó társainkat, dolgozzanak­ tovább­­— mert tovább kell dolgozniok, — de meg kell állapítanom, hogy itt egy kicsit nekik van igazuk akkor, amikor az őket nagyon is megillető kérdésben az illetékesek még mindig csak a huza­vonánál tartanak. A fővárosnak 18.000 alkalmazottja van, beleértve a kertészetet, a Temet­kezési Intézetet, a dajkákat, köztisztaságot stb., akik a státusrendezéssel kapcsolatban érdekelve vannak. Ezek érdekében kívánom tehát, hogy a polgármester úr sürgősen tegyen olyan intézkedést, melynek következtében meg­nyugodhatnak a dolgozók. Engedelmet kérek, ne kény­szerít­sük ezeket arra, hogy hátat fordítsanak a munka­padnak, szerszámnak mondván, hogy: eleget dolgoztam azért, amit tegnap kaptam, hiszen a holnapra is gondolnom kell! Éppen ezért pártom megbízásából a következő inter­pellációt terjesztem elő (Olvassa) : Van-e tudomása a polgármester úrnak arról, hogy a fővárosi üzemek alkalmazottainak illetményeit a minap megjelent közalkalmazotti státusrendelet alapján módosítják, amiből máris súlyos zavarok támadtak s amiknek a kiküszö­bölése érdekében a meg­felelő lépéseket azonnal meg kell tenni ?! Hajlandó-e a polgármester úr az illetékes kormánytényezők­nél avégből eljárni, hogy a kirívó igazságtalanságokat meg­szüntető pótrendelet sürgősen kiadassék? Igen tisztelt Közgyűlés! Mint már említettem, 18.000 fő, becsületesen dolgozó­ és sokat adni akaró alkalmazottról van szó. Legyen szabad mindezek nevében, de pártom nevé­ben is olyan kielégítő válaszra számítanom, hogy ez a kérdés többet ne kerüljön ide? (Helyeslés.) Elnök: Az interpellációra a polgármester úr nevében Bodnár László tanácsnok úr válaszol. Bodnár László tanácsnok : Tisztelt Közgyűlés! Tóth Benő törvényhatósági bizottsági tag úr interpellációjára a polgármester úr nevében, a következő választ adhatom: A Tóth Benő bizottsági tag úr által megemlített 15.600/1947. kormányrendelet értelmében a székesfővárosi­­közigazgatási alkalmazottakat 1948 január 1-ével az állami rendszerű fizetési osztályba kell besorolni. Az említett­kormányrendelet intézkedéseket tartalmaz a besorolásnál a várakozási idő megállapítására, a várakozási idő alapján történő fokozatos elő­lépésre stb., szóval ezeknél a kérdések­nél a rendelet 31. §-a értelmében a székesfőváros üzemi alkalmazottaival kapcsolatban ugyanezt a rendelkezést kell végrehajtani. Ebből következik, hogy a kiadandó végrehaj­tási utasításnak az üzemi alkalmazottak sajátos helyzetére is figyelemmel kell lennie. Ezért nem következhetik be az, hogy az üzemi alkalmazottak a jelenleginél rosszabb hely­zetbe kerüljenek ; ellenkezőleg, helyzetük az említett végre­hajtási utasítás kiadása után a jelenlegivel szemben javulni fog. Tisztelettel kérem a válaszom tudomásulvételét. (Helyeslés.) Elnök: Tudomásul veszi a közgyűlés a választ? (Igen!) Amennyiben igen, akkor ezt határozatként ki­mondom. Miután tárgysorozatunkat kimerítettük, az ülést berekesztem. — A közgyűlés 18 órakor ért véget. —

Next