Fővárosi Közlöny, 1948 (59. évfolyam, 1-54. szám)
1948-04-30 / 18. szám
Melléklet a Fővárosi Közlöny 1948. évi április hó 30-i (18.) számához. A közigazgatási bizottság ülése. — 1948 április 12-én. — A közigazgatási bizottság folyó évi április hó 12-én (hétfőn) tartotta rendes havi ülését. (Az ülés Szakasits Árpád miniszterelnökhelyettes elnöklete alatt 9 óra 27 perckor kezdődik.) Elnök: A közigazgatási bizottság rendes havi ülését megnyitom és a megjelent tagokat szívélyesen üdvözlöm. Tisztelt Közigazgatási Bizottság! Bevezetőben szólnom kell elsősorban is a belpolitika nagy eseményéről: a száznál több dolgozót foglalkoztató üzemek államosításáról. Mintegy ötszáz üzem került húsvétkor a tőkések kezéből azoknak a dolgozóknak a jogos tulajdonába, akiknek verejtékes munkájából ezeket, az üzemeket létesítették. A két munkáspárt közeli egybeolvadását előkészítő szoros együttműködésnek első pozitív eredménye ez. Döntő fontosságú lépés a népi demokrácia útján, a szociális igazság megvalósítása felé. Nem vitás, hogy a mostani államosítás olcsóbb, jobb és több árú termelését jelenti, tehát nemcsak biztosítja a hároméves terv sikerét, hanem megrövidíti annak végrehajtását is. A dolgozók életszínvonala emelkedni fog és örökre eltűnik a jövedelemeloszlásnak az az erkölcstelen rendszere, amelyet a tőkés és munkás között a kapitalizmus teremtett. Az államosított üzemek munkásai most már maguknak, a népnek dolgoznak. A főváros közigazgatási bizottsága nem tehet jobbat, mint azt, hogy a legnagyobb sikert kívánja az államosítás művének végrehajtásához. (Helyeslés.) Tisztelt Közigazgatási Bizottság! Április 4-én ünnepelte a magyar nép az ország területének a német-fasiszta elnyomatás alóli teljes felszabadítása harmadik évfordulóját. (Helyeslés.) A dolgozók milliói tudják, hogy a felszabadítás tényével életüket, szabadságukat és jövendőjüket köszönhetik a hatalmas Szovjetuniónak és azoknak a hős szovjet harcosoknak, akik vérükkel öntötték ezt a megtiport földet, amelyen immár új élet sarjadt és ahol szabad és boldog hazát építhetünk magunknak. A magyar földön elesett szovjet hősök emlékműveire a díszes koszorúk mellé helyezett egyszerű virágok bizonyítékai annak, hogy a szovjet néppel való örök időkre szóló testvéri kapcsolatok mélyen népünk lelkében gyökereznek. Az idei felszabadulási ünnepségek fényét különösképen emelte és emlékezetessé tette a Szovjetuniónak az a nemes és nagylelkű gesztusa, amellyel az 1848/49-es magyar szabadságharc zászlóit a még korábban zsákmányul ejtett hadi lobogókkal együtt, népünknek visszaadta. A magyar szabadságharc megbecsült ereklyéinek visszaadása még jobban megerősíti azt a szovjet-magyar barátságot, melyet az elesett hősök vérrel pecsételtek meg. Éljen, erősödjön és mélyüljön ez a barátság mindkét nép boldogulására! (Helyeslés.) Tisztelt Közigazgatási Bizottság! A felszabadulás óta a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke, amint, ismeretes, az Államépítészeti Hivatal főnöke helyett volt tagja a bizottságnak. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának működése gyakorlatilag megszűnvén, a polgármester úr és a tiszti főügyész úr meghallgatása után ismét az Államépítészeti Hivatal főnökét hívtam be a közigazgatási bizottság rendes tagjának. Ugyancsak meghívtam tanácskozási joggal a budapesti építés- és közmunkaügyi főigazgató urat. Kérem, hogy ezeket az intézkedéseimet a közigazgatási bizottság vegye tudomásul. ( Helyeslés.) Következik a havi jelentések tárgyalása, amelyeket a bizottság minden tagjának megküldöttem, tehát ismertetésükre nincs szükség. Az első a polgármesteri jelentés. A kialakult gyakorlat szerint a polgármester úr a jelentését élőszóval kiegészíti. A polgármester urat illeti a szó. (A polgármester kiegészítő jelentése.) Bognár József polgármester: Tisztelt Közigazgatási Bizottság! A BSzKRt március 28-tól, húsvét vasárnapjától kezdődően a lóversenytéri A és C autóbuszjáratokat ismét forgalomba állította. A rendelkezésre álló autóbuszok számának szaporodása folytán a hálózatfejlesztési tervben előírt időben, április hó 5-én megindult a Nyugati pályaudvar—Margit-híd— Lajos-utca—Kiskarona-utca—Flórián-tér útvonalon a 6-os jelzésű autóbuszjárat, amely Buda északi városrészeit és Óbudát az autóbuszhálózatba szervesen bekapcsolja. Ezzel egyidejűen megváltozott a 18-as és 29-es autóbuszjáratok útvonala. A 18-as autóbuszjárat a korábbi Vörösvári úti végállomás helyett a Flórián térig, a 29-es járat pedig a Kolosy-tértől a Csatárka-úton át a Törökvész-útig közlekedik. Ugyancsak április 5-től kezdődően indult meg a 36-os jelzésű autóbuszjárat a Vörösmarty-tér—Kálvin-tér—Üllői-út—Gyáli-út— Ecseri-úti útvonalon. A BSzKRt az idegenforgalmi érdekeltségek kívánságára javaslatot tett a korábbi kongresszusi jegyekhez hasonlóan, kétnapos érvénnyel bíró, úgynevezett centenáriumi jegy rendszeresítésére. Ez a jegyfajta 20 forintos árban kerülne kiadásra és a villamosokon, a földalatti vasúton, a fogaskerekű vasúton, az autóbuszvonalakon és a BHÉV-vonalakon, a BSzKRtátszálló jegy érvényességi határán belül korlátlan számú utazásra jogosít. A BSzKRt javaslata alapján a jegytípus engedélyezése iránt a közlekedésügyi miniszter úrhoz előterjesztést tettem. A MÁV az ostrom következtében megsérült Ferdinándhídat helyreállította. A híd a közúti forgalom számára folyó év április 7-én újból megnyílott. Budapest romtalanításának végrehajtása során a romépületek felülvizsgálata befejeződött. Ennek alapján az életveszélyes állapotban lévő 48 romépület hatósági bontását elrendeltem és előkészítettem mindazoknak a romépületeknek hatósági bontását, amelyek városrendezési, vagy közlekedési szempontból indokoltak, így 1949 december végéig mintegy 400 romház hatósági bontását hajtják végre. A szükséges fedezet biztosítására a tárgyalások folyamatban vannak. Az 1933 óta folyó városmérés szolgáltatja azokat a műszaki adatokat, amelyek alapján a budapesti házhelyosztást végre lehet hajtani. "A városmérés folytatásához szükséges hitel azonban kimerült, ezért 1.500.000 forint rendelkezésre bocsátását kértem a G. F.-től a munkálatok folytatására. A kért összeget azonban még eddig nem kaptam meg és így a Földigénylő Bizottság részére azokat a műszaki munkálatokat nem lehet elvégezni, amelyek a földreformmal kapcsolatos házhelyosztás megkezdését lehetővé tennék. Politikai szempontból is sürgős volna a házhelyosztásnak a főváros területén való megkezdése, mert a földreformban előírt házhelyjuttatást az ország legtöbb városa és községe már végre is hajtotta. Március 28-án megnyitotta kapuit a Március 15.-e téri földalatti múzeum, melynek az ostrom során megrongálódott berendezését teljesen újjáépítettük. Az iparügyi miniszter, úr rendelete az elektromos áram tarifájának megváltoztatását tette szükségessé. A gyors végrehajtás érdekében az új árszabás megállapítása iránt — a törvényhatósági bizottság közgyűlésének utólagos jóváhagyásáról feltételezetten — határozatilag intézkedtem. Április hónapban 2000 görög gyermek érkezik Budapestre. Az eddig megérkezett gyermekek közül 150 gyermeknek a gondozását saját költségünkön vállaltuk és őket Béla-telepen helyeztettem el. A Gyáli út 25. sz. iskolában 80 személyes óvodát nyitottunk meg. A Mátravidéki Erőmű és a Ternyepusztai Bánya tervszerűen épül. Az Rt. két vezető tisztviselője Franciaországba utazott, ahol megejtik hasonló fűtőértékű lignit tüzelésére alkalmas erőműben a mátravidéki lignit tüzelési próbáit. A harmadik kazán legmodernebb kivitelben való elkészítését szorgalmazzuk és ennek érdekében igyekszünk a hazai nehézipari cégek között egy gyártási munkaközösséget létrehozni. A Mátravidéki Erőmű hűtőtavának vízpótlását a Zagyva vízén kívül 22 darab új kút fúrásával biztosítjuk. Itt az a probléma van, hogy az első két kazán nem porszéntüzelésre készült, viszont azok a kísérletek, amelyeket a lignittüzeléssel kapcsolatban folytattunk, mutatják, hogy a harmadik és negyedik kazánnak porszéntüzelésre való elkészítésével mindazokat a problémákat, amelyek a porszéntüzeléssel kapcsolatban fennállanak, meg tudjuk oldani. Ez azonban a harmadik és negyedik kazán elkészítésére vonatkozóan — a Ganz álláspontja szerint — bizonyos eltolódást jelentene, miután az előmunkálatok nem porszéntüzelésű kazánra vonatkozóan indultak meg, így ma a nehézipari cégek között a munka közös-