Fővárosi Lapok, 1864. január (1. évfolyam, 1-25. szám)
1864-01-20 / 15. szám
X — — BÁBEL ÉS NINIVE. A mult század végével 1790-ben két, Magyarország ellen intézett összefüggő röpirat jelent meg Németországban német nyelven, melyek egyikének címe „Bábel“, a másiké „Ninive“. Szerző („az „Ungarns Banderien“ című zagyvaléknak is írója) e két röpiratban a magyar nemzetet oly rosznak és durvának s oly vad és durva hangón ecseteli, hogy az ember azt hinné, vagy e nemzet, vagy pedig e röpiratok szerzője csak ép akkor vetődött ide valahonnét Kamcsatkából. — Szól ő a magyar nemzeti szokásokról, öltönyről is s e tekintetben a magyar nők iránt udvarias óhajtván lenni, nevükben fölszólal s tiltakozik e barbárságok ellen, vélvén, hogy nagy szolgálatot tesz nekik ezáltal. E röpiratok kora már nem a mienk; rég átment az a történelem birtokába s igy teljes elfogulatlansággal, historicum gyanánt kérem tekinteni a belőlök közlendő kivonatot, mely ama korra — s egyebekre is — nem épen érdektelen világot vet. Nem nagy hatást gyakoroltak e röpiratok akkorában sem, tanúsítja ezt ama példány, mely előttem fekszik s melynek végsora alá az én istenben boldogult nagyatyám — ki, mellesleg mondva, nem valami eleganter beszélt németül — valódi báránytürelemmel e laconicus, de köteteknél többet mondó cáfolatot írta trónnal: Von was man schreibt, musz man können! Miután szerző a magyarokat mintegy tíz lapon át iszonyatosan korholja azon vakmerőségért, hogy ők hazájukban a legjobb hivatalokat nem adják külföldieknek, hanem maguknak tartják — imigyen szól tovább: „Durva szokásokat, fésületlen hajat, boglyas bajuszt, dohányfüstöt s széles kardot sehol sem tekintenek a nemesség kitüntető jelének, csupán Magyarországban. A tudatlanság sehol sem emeli oly magasra zsíros állát, mint a durva magyar köznemességé, mely az ő pusztáján sertéseket hizlal.“ Akik közöttük józan észszel bírnak, magguk is elismerik, hogy a miveltség, finom izlés, szedebb szokások, a tudományok iránti hajlam, mivelt nevelés, élénk ipar, haladó kereskedelem, a szép művészetek emelkedése s effélék, miket Magyarországban találunk, hogy mindez a németek műve.“ „A magyarok most — írja a 45. lapon — a német puhultságot meg nem fogható hazafias buzgalommal vetik el maguktól. S ezt a kabáton kezdték (a kabát szóhoz okvetlen ékcet kellett mondani s igy keletkezett e szellemdus, bár akkor is már kissé stereotyp megjegyés, mert Magyarországban a kabátot egyátalán többre szokás becsülni az embernél.“ „Hazai nyelvükön szeretnének ugyan beszélni, de roszul, vagy épen sehogy se tudják s igy addig mindenesetre a német nyelven kell maradniok, míg a magukét majd megtanulják.“ „Bajuszt növesztenek most hazafias orruk alatt (patriotische Nasen). * „Már ezentúl majd nem látunk náluk damaszt székeket s pamlagokat. A díszítményeket majd letépik falaikról. A nagy kristály tükör helyébe majd Attila és és Rákócy képét akasztják. A kirakott szobapadlót majd fölszedik s ezentúl a meztelen földön laknak, mint apáik a hunok (egy más munkában meg azt vitatja, hogy a magyarok a hunokkal még annyi rokonságban sem állnak, mint tűz a vízzel). A városokban levő szép és kényelmes palotáikat majd otthagyják s a sivatagon vagy valamely hegyen rablóvárat építenek, vagy patriarchális agyag kunyhót, ötnyi mélységben a föld alatt. Szép idegen étedényeiket összetörik s fáról és fahéjról esznek. Abroszaikat összevagdalják s gabnás zsákokat varrnak belőlük; asztalkendő helyett pedig a nemes majd durva ingét hozza ki a hazafias nadrágból. Inasaik, szakácsaik, futáraik, vadászaik és komornyikaik majd szántanak és gyűjtenek s a kondás fogja az asztalt teriteni s az asztalnok hivatalát ellátni. (Az ember eddig azt hitte volna, valami de genere Tuhutum et Lehel-féle ázsiai hősökről beszél s egyszerre ime kisül, hogy szakácsaik, vadászaik és komornyikaik vannak). „Ha eddig a német ruhát mind levetették — folytatja — s csupán nemzeti mentét akarnak viselni, ha a német nyelvet száműzik, mely különben az ország kétharmadában uralkodó nyelv volt, ha bajuszaikat megnövesztik, ha hoszszu és nehéz Rákócy-kardokat (?) cepelnek maguk után, míg eddig csak kicsiny és csinos gyiklosöcskéket („Degleins“) csatoltak derekukra, ha a szokásos sétapálcát b o z o g annal cserélik, ha ezt mind teszik stb. stb. „Nevetséges dolog ama hazafiakat, kik eddig hímzett német ruhában, a legújabb bécsi divat szerint felcicomázva jártak, most bajuszosan, nemzeti mentében s széles pallossal látni, a mint nyitott német phaetonban, német lovakkal s német ruhába öltöztetett kocsisokkal az utcán végig hajtatnak. Hajukat jobb volna nemzeti szalonnával kenniök, semmint csak egy szemecske hajport is ráhinteniük.“ „Nejeiket nemzeti nőkké alakítják át az által, hogy fekete főkötőcskét tesznek a fejükre, de a francia arcpirosítót nem törülik le orcájukról. „Magyarország nemes és okos szépei nem veendik majd rosz néven, hogy itt élénken ecseteljük ama badarságokat, melyeket némely szédelgő hazafi minden áron rájuk akar tukmálni. Tudja s a legmélyebb nagyrabecsüléssel ismeri el Németországban mindenki, hogy Magyarországban a szép nem —( ittott egy elcsábított kis nőnemű rajongót kivéve*) — a fő cinkos hazafiak kalandosságaiban legkevésbbé sem vesz részt, sőt inkább némán fájlalja, hogy jó hazáját ily kalandosságok romba döntik s majd az egész világ előtt nevetség tárgyává teszik.“ „ Azt is tudja Némethonban mindenki, mennyire dísztelen dolognak tartják Magyarhon okos szépei, hogy férjeik fekete főkötök, sőt banderista mentők által akarnak beléjük hazafiságot erőszakolni — s mennyire érzik ama megaláztatást, hogy idétlen játék s ruha által teszik majmokká, mint a bajusztalan gyermekeket.“ S most szíves olvasónem jön a te tiszteletreméltó nagyanyád, illetőleg dédanyád monológja, melyet neki e műveit szerző ad szájába, hogy a te nagyatyád illetőleg dédatyád borzasztó műveletlensége ellen ünnepélyesen tiltakozzék. „A hazafiság — igy szólnak e szépek — nem a kabátban s még kevésbbé más nemzetek gyűlölésében fekszik. Némethon, Anglia, Olaszhon, Franciaország, Dánia, Svédhon, Olaszhon mind egy szabásulag öltözködnek s ezen országok mindegyikének megvan saját hazafisága, saját szokásai, saját alkotmánya. Miért nem választják földjeink e világhírű nemzeteket s miért épen a törököket mintaképül? mert még a lengyelek is oly bölcsek, hogy inkább a többi nemzet módjára öltözködnek, semmint hogy kényelmetlen és költséges nemzeti ruhájukat megtartanák. „Minő jognál fogva — folytatják a nemes és okos szépek beszédjüket méltó buzgalommal — minő jognál fogva merészkedhetik a nemzet egy-két kajfos előcsaposa annyira, hogy nekünk törvényt szabjon miképen öltözködjünk ? Azt csak nem parancsolhatják, hogy drága pénzen vett német ruháinkat az ő rajongásuknak áldozzuk s azonnal eldobjuk. Megtérítik-e majd kárunkat ? Azt se higyyék azonban, hogy nekünk mindegy akár minő ruhában járunk , akár egy Európából mindenkorra száműzött ősrégi nemzeti viselet nevetséges alakjában, akár pedig a föld egyéb polgárisult népeinek ízlése szerint.“ „Növeszszék meg ha tetszik e hazafiságos rajongók bajszaikat, járjanak fésületlen hajjal s tekintsenek oly durván a világba, még Attila korának (!) nemeseinél is durvábban, csak azt ne higyék hogy e negélyzett vadságukkal majd tetszésünket s sziveinket elnyerik. De még kevésbbé véljék, hogy nekünk, kik durvaságot mivelt szokásoktól s póriasságot (Pöbelhaftigkeit) finom ízléstől igen jól megtudunk különböztetni, hogy nekünk az ő hun (szegény hunok! . .) udvariasságukat minden áron utánoznunk kellene. Mi inkább arra törekszünk, hogy társalgásunk vonzó kelleme, németes ruházatunkon mutatkozó ízlés és változatosság, holmi ügyesen kigondolt uj divat s ártatlan csecsebecse tegyen az okos férfiak szemében szeretetreméltókká s épen nem célunk azon örökké egyalaku és ingerre nem képes nemzeti viselet által az ízléssel nem bíró falusi nemesek ideig óráig tartó tetszését kivívni. Maradhatnak ők parasztjaik közt feleségeikkel s leányaikkal hivei az ősmagyar piperének, mi ezt mindig csinos ritkaságnak s tükörnek tekintendjük, mely mutatja, miképen nem kell öltözködnünk, ha szépek és kellemesek akarunk lenni. — Mi szeretjük mindazt, ami új és tetszetős, és így soha se fogjuk megengedni, hogy valamenynyünket az egész országban csupa élő ősarcképekké alakítsanak át, olyanokká, a minőket, mint érdekes régiségeket, ódon várakban s fegyvertárakban kiváncsi utazók s szakértő búvárok kedvéért szoktak kiakasztani.“ (Minthogy pedig végén csattan az ostor, tehát szerző is itt ostorát hatalmas durrantásra emeli s azt durrantja ki, hogy Magyarország szépeinek e nyilatkozatában — mely az ő fejéből került — több ész van, mint valamennyi országgyűlés valamennyi törvénycikkében). —*) Azokat érti itt, a kikről a történet igy szól (1790) : „Maguk a nők is, kiknek egy, az ország rendeihez intézett kérelmük (A magyar anyáknak az országgyűlésre egybegyült ország magyai s magyar atyák elébe terjesztett alázatos kérések) következtében a megjelenés megengedtetett, nagy buzgalommal jártak el a gyűlésekre — akik pedig nem járhattak, hasonlóan éreztek — így tehát valamennyi a „nőnemű rajongók“ közé tartozott. •----------------| JSP --bj 59 FŐVÁROSI HÍREK. ' (A Sz.István társulat naptárát) mely le volt foglalva, az illető helyek kiigazítása után kibocsátotta a hatóság. (A Színházi Látcső) azt mondja hogy áprilison túl is fenn fog maradni, de már többé nem a nemzeti színház-igazgatóság hivatalos orgánumaképen, hanem mint hírmondó, ha t. i. a jelenlegi szerkesztő megnyeri a tulajdonjogot, így két magyar helyilap lesz a fővárosban, mert mint említek Molnár is ad ki egyet, úgy halljuk Országh Antal szerkesztése mellett. " (Egy író) interpellálja a P. Hírnökben a Népszínház igazgatóságát, vajon azon 50 arany népszínházi pályadíj, melynek határideje f. é. febr. 1-ével letelik, az absolut, vagy relatív legjobb műnek fog-e kiadatni ? (Filredy) a Nemzeti Színház kiérdemült jeles tagja, Pécsett vendégszerepel. Eddigelé föllépett a „Csikósban,“ „Varázshegedűben“ és „Rokkant huszár“-ban. S (Stégerről) hírlik, hogy vendégjátékai folytatását félbeszakasztotta volna, miután Bukarestben maga szándékozik directiót állítani. Előbb azonban a turini és darmstadti színházhoz szándékozik vendégszerepekre, jövő héten pedig a Nemzeti Színházban lép fel mint Bánk. ..* (Jósika) mint egy külföldről épen most érkezett hazánkfiától értjük, Brüsselt szándékozik odahagyni és a belga fővárosban —tízéves lakhelyén—a brit csinos kétemeletű házát eladva, Drezdába költözni. S (Kovács Mihály) jeles festőnk, ki jelenleg Szevillában van, közelebbről Afrikába, Marokkóba fog utazni, a mór műemlékek tanulmányozása végett. (P. N.) 'S (Bethlen Gábornak) egy ifjúkori arcképe van Majthényi nevű egykorú festőtől, Fosztó Zsigmond tordamegyei birtokosnál. (Áldozatkész művészé) Kedvelt hegedűművész honfitársunk Reményi 100 ftot küldött Csiky Sándor kezeihez, az egri szűkölködök közötti kiosztás végett. Ezen 100 forint az őszön adott azon hangversenyek jövedelméből van fentartva, melyek a „Pesti Napló“ nak be nem küldöttek vagy a közhatóságnak át nem szolgáltattak. (Gr. Wartensleben Jolantha kisasszony) gyászvégzete közbeszéd tárgya a fővárosi körökben. A 20 éves, ritka bájú ifjú hölgy huzamos idő óta Bényén mulatott Máriássy Béla házánál. Múlt csötörtökön reggel 10 órakor — csak a háziasszony volt honn — a lány magára zárta az ajtót és pisztolylyal meglőtte magát. Szüleihez intézett leveléből a sajnos öngyilkosság okáról semmi világos tudomást nem lehet szerezni. Az ifjú nő még él, de megöléséhez semmi reménység nincs. "S (Lipotár), az erdélyi román értelmiség egyik ismeretes tagja Bécsben elhunyt.S (A gáztársulat) minden lapban szabadkozik az általa okozott váci-úti rettenetes explosio miatt és a hibát magáról el akarja disputálni. E szabadkozás ellen Muraty Szilárd, a felvetődött ház tulajdonosa nyilatkozatot közöl a P. Naplóban és többek közt azt mondja: „A hatóságilag elrendelt vizsgálat folytán már eddig is 12 tanú vallomása által be van bizonyítva, hogy a gáznak a boltba özönlését a meghalt Habern M. bádogos mester a fellobbanás előtt 3 nappal bejelenté. E szerint az önök abbeli megjegyzése : „minthogy a fellobbanások különböző módokból származhatnak“, csupán szabadkozás. A gáztársaság ezt per útjára véli utasítni. Igen természetes, önöknek elég pénzük van a per folytathatására, de míg ez bevégződik, addig a sújtott illeték éhen is meghalhatnak. A gázigazgatóságnak a fellobbanás után azonnal a szerencsétlenség helyére kellett volna sietni, hogy — mint más iparvállalatok elöljárósága hasonló esetekben szokott — a szerencsétleneket pénzzel és egyéb szerekkel segítse és az özvegyeket, árvákat felhívás nélkül gondja alá vegye.“ stb. — kik a közönségtől oly roppant jövedelmet húznak, ily keveset gondolnak az emberélettel és családok boldogságával!... (A magyar bor) terjed a világ öt részébe. Az „Arad“ írja: A boldogult Kornis Károly braziliai törekvése borterjesztésünk ügyében nem marad sikeretlen ; már azelőtt több borküldemény ment innen e tengerentúli országba, most Kornis József r. kath. plébános ismét kapott onnan megrendelést 40 akó bor küldésére. 'S (A pesti álarcos-bálok), érdek és kedély tekintetében nem versenyezhetnek a bécsiekkel. A Theater an der Wienben tartott álarcos-vigalom jelenetei közöl kiemeli a Morgen Post tudósítója azt, midőn Offenbach, a híres zeneszerző egy páholyban Gallmayer kisasszonynyal con amore champagnerezgetett. Hát okosan, úgy is: Egy kis szerelem, egy kis bor *— Sok nagyravágyás, — végre por! Ezt mondja gr. Teleki Ferenc.■