Fővárosi Lapok, 1864. február (1. évfolyam, 26-48. szám)
1864-02-23 / 43. szám
NAGY PÉTER CÁR ÉS KATALIN CÁRNŐ. (Dumas Sándor után.) Első Péter cárnak Svédhon iránti nagy előítélete ürügyet adott vele harcba keveredni. Csak az a feletti hatalom által leadett szabad bejárása a Balti-tengerre. Szerencsétlenségre, épen ezen pillanatban hal meg jobb kara, Lefort, negyvenhat éves korában. Ő Lefortot Croy herceg által helyettesíti, vagy jobban, véli helyettesíteni. Péter, nagy admirálja végtisztességére minden lehetőt megtett, maga is gyászkisérete után szuronynyal kezében menvén, egyszerű hadnagyi ranggal, ameddig a fő fő hadosztályban már előre léptetett. Azonközben, alkalma nyílt a cárnak egy reform kivitelére, melyre csak oly nagy súlyt helyezett, mint bármily győzelemre. Adrien Pátriárcha meghatározván, Péter kinyilatkoztatta, hogy nincs többé patriárcha, és hogy ő országainak nem csak ideiglenes, hanem egyházi feje is. S e tény után gyakran szokta mondani: „Tizennegyedik Lajos több tekintetben nagyobb volt ugyan nálamnál, hanem abban meghaladtam őt, annyiban nagyobb vagyok nála, hogy az egyházi rendet békére és engedelmességre szorítottam, mig ő úrrá hagyta lenni maga felett.“ Végre alkalom nyílt a Svéd háborúra. Livoniát, vagyis inkább Livonia nagy részét, egész Esztoniával együtt, Lengyelország átengedte XI-dik Károlynak. A meghajolt népek azonban kikötötték kiváltságaik épen tartását. Xl-ik Károly mindegyiket, vagy majd mindeniket megsértette. 1692-ben egy Palkul Reginald János nevű livoniai nemes, 6 tartományi küldött kíséretében, tiszteletteljesen, de szigorúan X-ik Károlyt megintette. Xl-ik Károly a hat követet elfogatta, börtönbe záratta s Palkult becsület és életvesztésre ítélte. Paskus nem várta be az ítélet végrehajtását, elillant, épen jó időben választatott Szász Auguszt lengyel királylyá, hozzá futott, esküjére emlékeztette, miszerint, ha a trónt elnyeri, a Svédhon által elfoglalt tartományokat meg fogja szabadítani. Épen ezen időben akarta Péter is, a maga részéről, Ingriát és Careliát meghódítani. Palkul Moszkvába jött. Ez emlékeztette, hogy Ingria és Carélia, máskor Oroszhonhoz tartozott s hogy a svédek az ál-Dimitriveli harcok alatt foglalták el azokat. Péter nem feledte el. Palkul a cár s a lengyel király között közbenjárónak ajánlkozott, sőt nagyobb biztosság végett, negyedik Fridrik dán királyt is rávette, hogy szövetkezzék. XI- dik Károly meghal s trónját fiának, XH-dik Károlynak hagyja. XII- dik Károly alig volt tizennyolc éves s nem állott harcias hírben. Palkul fő tábornokká lön kinevezve, s Riga megszállásával megbízva. Péter, a menekült után 60,000 embert küldött; igaz ugyan, hogy e 60,000 között alig volt 12000, akiket rendes csapatszámban lehetett venni, és Narva előtt tábort ütött. E várost azért választotta ki, mivel a Balti tengerre kikötője volt. Fridrik, a harmadik szövetséges hadseregét újból összegyűjtötte, hogy frigytársai munkálatait elősegélje. De XII-ik Károly nem hagyott erre időt neki. Dániába nyomul s Fridriket s hadát lefegyverezte. Segélyt küldött Rigába s az ostromot megszüntette. Végre személyesen — az okmányok szerint — Narva felé indul s pedig Péter távollétében, aki Montschikoffal Novogorodba ment, s az ostrom vezényletét Croyra bízta. Elsőben megver egy orosz hadtestet Reveitől éjszakra, azután még egyet, ahogy útjában találta, végre a Nerva előtti hadserget egészen. Pétert, e menykecsapás Novogorodban felriasztotta. Ez hihetetlen volt; XIldik Károly, 9000 emberrel s kilenc ágyúval tönkre ver egy 60,000 emberből álló hadosztályt, melynek 140 ágyú áll rendelkezésére. I És 9000 ember nemcsak megvert 60000-et, hanem 7000-et meg is ölt s 25000-et foglyává tett. A csapás rettenetes volt s mindenfelé elterjedett; az ország minden része, úgy a nép mint az egyházi rend, le volt sújtva. Egy püspök igy fohászkodott szent Miklóshoz : — Ő te véghetetlen hatalmasságu, nagy szent Miklós! a ki minden szerencsétlenségeinkben örök vigasztalónk vagy, mily bűnök által sértettünk meg akár áldozatainkban, térdhajtásainkban, akár tisztelet adásainkban, áhitatos cselekedeteinkben, hogy minket ennyire elhagysz ? Segélyedért esedeztünk e rettenetesek, e bőszültek, ez iszonyatosak, e megszelidithetetlen fenevadak ellen, midőn mint kölykevesztett oroszlánok s medvék bennünket megtámadtak, megijesztettek, megsértettek, ezrenként öldöstek minket, a te népedet, ol lehetetlen, hogy ez valami természetfölötti eszköz vagy varázs nélkül történt legyen, esedezünk a szent Miklós, légy bajtársunk és zászlótartónk, szabadíts meg minket e varázsló, hadtól, s űzd jó messze , országaink széléről, illő díjjal fizetvén nekik. Péter nem csüggedett el, sőt meg sem látszott indulni e lesújtó hirre. — Jól tudom, mondá, hogy csak újoncok vagyunk a svédekhez képest; de, bár le vagyunk általok verve, előbb-utóbb mi leszünk uraik. Legelsőben a tüzérség veszi igénybe munkásságát, férfiakat mindig kapni, de az ágyuk ritkák. Moszk- Ivába siet, az egyházak és zárdák harangjait levéteti, Oroszország minden részéből is összehordatja s száz nagy ágyút, 143 kisebb ágyút, mozsár-haubitz ágyút öntet s ezeket mind Pleskowba küldi. Azután alkuba ereszkedik a dán királylyal, három gyalog s három lovas ezredet ad rendelkezésére. Végre Birzenhez siet,Kurland s Lithvánia határán hatszázezer frankot s húszezer oroszt biz reá,kikötvén, hogy a hatszázezer frankot tartsa meg s a húszezer oroszt betanitva adja neki vissza; erre Moszkvába visszajö, Repprunt 4000 emberrel Rigába küldi, Palkul közbejárásával, német, livoniai, lengyel katonákat toborz; a Petrus tavára hajóhadat állít, mely által it nyílik Narvára; egy mást pedig a Ladoga tavára, mely Schmnelburgra nyit utat, önmaga tanítja katonáit, sőt azon rettenetes viharok egyikében, melyek a Ladogát az óceán vetélytársává emelik, kevésbbé múlt, hogy el nem veszett, de mint Cézár, a polgárisodás nagy munkájára szánva, szembeszáll ,vele s megmenekül. Aztán ugyanakkor, mintha minden békés állapotban volna, anélkül, hogy XII-ik Károlyt szeme elől elvesztené, aki még korántsem sejti, minő ellenséggel áll szembe , Lengyelországot önkényüleg pusztítja, s Augusztát meg-megveri, a szerződések alakját módosítja, tanodákat állít, gyárakat alapit, Szászországból Oroszhonba juhakat telepit be, Spanyolhonból szőlőtöket, Hollandiából építészeket, Frankhonból kovácsokat s egyéb tartományokból pedisz mindennemű rendű művészeket szállít be. Azonközben nem feledi, a Caspi és Fekete tengert csatornák által kötni össze, a melyek, mikor a Balti tenger az övé lesz, azzal fognak közlekedni, nem feledi azon csatornát, mely a Dontól a Volgáig, és azt, mely a Dontól a Dunáig nyúlik, mely utóbbi Rigánál a Balti tengerrel érintkezik, egymással összeköttetésbe hozni. Igaz, hogy Riga még nem az övé, de egykor, ha a svédek le lesznek győzve, az övé lesz , azonban jelenleg a svédek a győztesek, de várjuk a sorsát, most akarja megboszulni magát. Valóban minden vereség, a mit csak szenvedett, üdvös leckéül szolgált a cárnak. Egy évi hadgyakorlat után Scheremeteff tábornoka, 1702. jan. 11-kén megveri Slipenback svéd tábornokot, Derptet elfoglalja tőle s négy zászló birtokába jut. Az első vesztes! XII-ik Károly nem győzhetetlen többé ! Májusban Scheremeteff a Petrus taván egy hajót fogott el. Junius és júliusban még két győzelmet csatol a többihez. Ezek után ugyancsak Scheremeteff Slipenbackot 1702-ben jut. 19-én újból megveri s 6 zászlót s 20 ágyút foglal el tőle. Ez uj diadalra Marienburg a cárnak meghódol. A város kegyelemre adta meg magát. A lakosok a győzőhöz, hogy könyörületességre indítsák, papjukat Gluckot küldték.. E derék férfiú indult tehát Scheremeteffhez, inkább kérni őt, mint vele vitatkozni. Jó fogadtatásban részesült. De a tábornok szeme egyszerre a papcsalád egyik tagján akad meg, a családot római értelemben véve, mely szerint mindaz, ki a háznál lakott, családtag volt. Tehát, mint mondók, a tábornok szeme e család egyik tagján, egy szép teremtésen akad meg s kis miléte felől kezd tudakozódni. Megtudta, hogy Katalinnak hívják, családja nevéről nem volt tudomás, maga sem tudta soha, a mit felőle tudtak, csak annyi, a mennyire ő maga is emlékezett. Ha jól emlékezik, Derptben született. 1686- ban, úgy tudja, hogy római catholicus volt; emlékezete szererint Derptben azon percig laktak, midőn a pestis Livoniában elterjedvén, szülei a vész elöl menekülni óhajtva Marienburg környékére vonultak. De a dögvész áldozatul szemelte ki őket, üldözi, megtámadja, s a szegény Katalinának mind atyja, mind anyja meghal, három kiskorú árvát bízván az isten oltalmára, egy leányt a kit rokonaiknál hagytak Derptben, a kis Katalinát s testvérét, a kiket magokkal vittek. Egy pár oltalmába vette a gyermeket, s a három éves kis lány a papnak adatott át. De a pestis majd csaknem akkor szállotta meg a papi lakot, midőn a kis lányt oda felvették, a pap s vele házlakói egy része meghalt. A gyermek újból el lön hagyatva. Szerencséjére, Gluckot, a kinek nevét felebb említettük, s ki akkor tartományi érsek volt, Marienburgba küldték ki, hogy az egyház vigasztalásaival bátorítsa a haldoklókat. A paphoz épen akkor lépett be, midőn haldoklott. A gyermek, a beteg szoba egyik szegletében guggolva, egyetlen élőlény a pestistől látogatott házban, belépni látván az érseket, hozzáfut, megragadja ruháját, atyjának nevezi, kenyeret kér tőle, s nem akar mellőle távozni. A derék férfiú nem akarta a gyermeket, akit a gondviselés küldött hozzá, elutasítani, s senki nem hivá magához a szegény árvát, magával vitte s házánál a lehető legnagyobb szeretetet tanúsította iránta. Rigába visszatértekor nejénél vett lakást; a gyermek Gluck két leánya mellett növekedett, a háznál szolgálói, vagy csaknem szolgálói kötelességeket teljesítvén. Az ifjú lányka tizenhatodik évébe lépett, midőn Gluck úr észrevette, vagy észrevenni hitte, hogy fia a serdülő lányt sokkal gyöngédebb szemmel tekinti, mintsem egy érsek fiához illenék, s valóban Katalin csodálatosan szép volt. Tehát jónak látták rögtön férjhez adni. Ezen elhatározást tévén, s az ifjú nő társadalmi állása nagyszerűbb készületeket nem igényelvén, úgy gondolták, hogy jó lesz egy ifjú testőrhöz adni a XII-dik Károly testőr csapatjából, aki Marienburg egyik védője volt s iránta közelebbről érdeklődött. Három nap múlva a házassági ünnepély után a védsereg parancsot kapott, hogy a svéd hadtesttel egyesüljön, mely Lengyelországban háborúra készült. A testőr tehát ifjú nejét kénytelen volt magára elhagyni, aki nem tudván hova lenni, újra Gluck szolgálatába lépett, az előbbi állásban, mintha semmi sem történt volna. Említettük fentebb, hogy Gluck Marienburg lakosai által azzal volt megbízva, hogy vigye meg hódolatukat Scheremeteff tábornoknak ; ennek feltűnt Katalin. Élt a győzök jogával, kezét feléje nyújtja s zsákmányul magához veszi. Gluck egy megjegyzést kockáztatott, Katalin némi ellenvetéseket mert tenni, de mindezek dacára az ifjú nő kénytelen volt Gluckot elhagyni, hogy más szolgálatok teljesítése végett, a tábornokéba lépjen. (Folyt, köv.) 170