Fővárosi Lapok, 1864. május (1. évfolyam, 100-122. szám)
1864-05-28 / 120. szám
120-ik sz. Szombaton, május 28. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere "7. sz. Első évfolyam 1864 Előfizetési dij: Félévre...................8 írt. Negyedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni napokat kivéve mindennap, koronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca első szám,lső emelet. Hirdetési dij: Hasábos petit sor . . 4 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . 30 kr AZ ELVEK KARCA. (Novella.) Siváry Lajostól. (Folytatás.) S ez „egyszer“ perc perc után tűnt, egy óra telt el, hasztalan várakozás és szaggató fájdalom között— ez — „egyszer.“ — Piroska az őrjöngés egy nemével csapta be az ablakot, anyjához futott, ki szótalan megnyugvással terjeszté ki fölötte áldó kezeit. Endre is betoppant, nővérével borult le anyja ágya mellett, a halál járt felettük. És Ödön gróf reszketve nyújta kezét Halmágyi komtessének a következő négyesre. Itt a halál, ott a mammon ünnepe.. IV. Clarissa grófnő másnap, bár hajnalig táncolt,már 9 órakor boudoirjában volt. A grófnő azok közé tartozott, kiknél a rococo-világ e hagyománya, a boudoir még divatban volt. Álmodozva ült egy balsacban, s míg ujjai a derékövről lefüggő bársony szalaggal játszadoztak, arcán a legkülönneműbb érzelmek kinyomata vonult el. Mintha sajnálkoznék, majd lelkesülne, majd pedig oly jelentőségteljesen mosolygott, mint ki egy kedves ábránd teljesedését várja. Az öreg Daróczyt hivatá. — Ah, jó napot édes barátom, — szólt a belépő felé — ennek arca igen zilált, tekintete fátyolozott, ugyan az égre, mi lelte önt? — Egy családot, mely iránt nagy rokonszenvvel viseltetem, szomorú csapás ért, s ez nagyon meghatott. — Talán Keresztszegiéket ? — kérdezte nagy érdekeltséggel a grófnő. —• Fájdalom igen. — Keresztszeginé az éjjel meghalt. A grófnő mély részvéttel szólt e halálesetről. Daróczy meglepetve vette észre, hogy a grófnő őszinte jó akarattal viseltetik Keresztszegiék iránt. Annál inkább fájt neki,hogy Endre és Ödön gróf között párbaj lesz,mely a haláleset folytán néhány napra elhalasztatott ugyan, de hogy mindenesetre meg fog történni, arról mindkét fél hajtsmatlansága mellett alig lehetett kétkedni. Ödön Daróczy előtt eltitkolta ugyan a párbaj valódi okát, de az öreg úr jó emberismerő volt, tudta, hogy mi történik a függönyök mögött. Becsületérzete más lépésre is kényszeritő. Tegnap este Endrét a grófnő háziorvosának ajánlá, ma vissza kellett vonnia ez ajánlatát. Tudta, hogy Endre most még kevésbé fogadná el ez állást, mint azelőtt, miért is minden áron önmagát kellett demontirozni. — Kegyelmes asszonyom, — szólt rövid szünet múlva, — e haláleset a Keresztszegiek viszonyait annyira megváltoztatá, hogy valószinüleg elhagyják a helységet. Ennek folytán vissza kell vonnom tegnap esti kérésemet, melyet a grófnő kegyes volt némi figyelemre méltatni. — Igen .. igen . — felelte a grófnő, mintha már nem tisztán emlékeznék, hogy miről van szó — ön valószinüleg a fiatal Keresztszeginek szánt állomást érti. — Bátor voltam méltóságod háziorvosának ajánlani. — S ma miért vonja ezt vissza? — Mert, mint emlitem, valószinü, hogy anyja meghalván, ismét külföldre megy. — S nővére? — Még nem tudom bizonyosan, hogy mit tevő lesz, de valószinü, hogy magával viszi. — De ha én alkalmazom, szólt érdekeltséggel a grófnő — akkor talán csak itt maradnak ? — Igen .. de.. — Semmi ellenkezés édes barátom , még gondolkodni fogok ez ügyről. — Daróczy meghajta magát, s némasága körülbelül azt jelenté, hogy nem érti a grófnőt. Igen furcsának találta. — S most térjünk át — kezdő rövid szünet múlva Clarissa — a tulajdonképeni tárgyra, amiért kérettem. —• Parancsára állok. — Tegnap ön a többi között említé, hogy a tegnapelőtt tűznek az volt az oka, hogy egy férj felesége és gyermekeire rágyújtotta a házat. — Igen,— felelte Daróczy, örülve, hogy a grófnő érdekeltséggel viseltetik védencei iránt — a férj el van fogva, a gyermekek közül egy benn égett, a másik anyjával egy szomszédos házban van. A szegény nőnek sokszoros rohamai vannak, attól tartanak, hogy örült lesz. — Borzasztó! — szólt részvéttel a grófnő — meg kell látogatnom, hogy a mennyire lehet segélyt nyújthassunk. Kocsimat már előrendeltem, de előbb a szegény Keresztszeginét akarom látni. Kérem, legyen kiséröm. A grófnő előcsengeté komornáját, s pár perc múlva a társalgónő és Daróczyval kocsiban ült. Keresztszeginé már ki volt terítve. Az ablakok, a tükör, fekete fátyollal bevonva, a halott körül virágkoszorúk, viaszgyertyák, a halott mellett egy gyászoló virág: Piroska. A grófnő részvétteljesen szólt vele, fölkérte, hogy a temetés után látogatná meg, megígérte, hogy a temetésen majd jelen lesz s eltávoztában meghagyta Daróczynak, hogy az eltakarítás költségeit az uradalmi pénztár fedezze. Daróczy észrevenni látszott a grófnő hangulatából, hogy kellemetlenül érinté, miszerint Endre nem volt honi anyja holt teteme mellett. A szegény őrült nőhez kocsiztak. A falu túlsó végén volt a házikó, melyben emberbaráti elhelyezést talált. A társalgónő illatszerüvegcséje után kapkodott, midőn a kis szobába léptek. A betegágy mellett Endrét találták. A jöttek ép úgy meg voltak lepve, mint az orvos. — Ah, ön itt — szólt a grófnő — orvosi kötelességének lelkiismeretes teljesítése ez esetben annál inkább becsülendő, miután magának is nagy fájdalma van. — Kegyelmes asszonyom, — felelte mély meghatottsággal Endre, mi közben halott halvány arcát némi pir árasztá el, — mi orvosok küzdünk a halállal, s ha ez egy családtagunkat, ép anyánkat rabolta el, fájdalmunk annál nagyobb, mert nemcsak a rokoni, illetőleg fiúi szív vérzik, hanem orvosi jelmondatunk is vereséget szenvedett; de a családi fájdalmon is fel kell hogy emelkedjék kötelességünk érzete, minek teljesitése, hogy erény is lehet, a mai naptól kezdve erősben hiszem, mer jó szivektől dicséretet nyer.. A grófnő e feleletre kis zavarba jött. Meglepte ama búskomor hang, mely mintha a mélységből törne elő, ahol az arany terem. Más tárgyra, illetőleg a beteg nő állapotára tért át, és Endre azon biztosítást adhat, hogy ez nem oly kétségbeejtő. Alapos reménye volt, hogy az ijedtség veszedelmeiből kigyógyul, és zilált erkölcsi élete a munkában rendszert, bánata enyhülést fog találni. A grófnő az uradalmi pénztár gondoskodásába ajánlotta a nőt, s épen nem látszott Endre véleményét osztani. — A munka! — szólt hevesen, mig a kocsit maga után parancsolván, Sedrével együtt tért vissza, a kíséretet Daróczy a társalgónevel tevén. — mit gondol ön ? E szegény nő, kit elvetemedett férje a legsötétebb szellemek zsákmányául hagyott, ki tudja, k°gy egyik gyermekének a férj s apa a gyilkosa, s a másik gyermek pirulás nélkül nem fog atyjára gondolhatni, e nő, ismétlem, hogy találhatná üdvét egy rideg, küzdéssel teli életben, mely között lelki háborodásait még az anyaggal való harc is sulyosítaná ? most eszmélete még nincs rendén, valószinüleg nem is érzi a történtek egész súlyát, s ön kegyetlenül akarja megnyitni előtte a pokolt ? (Folytatása köv.) LOUBET ÜGYVÉD. M. //. Arnaud elbeszélése. (Folytatás.) Nem tesz semmit, szakaszta félbe az ügyvéd hirtelen, virasztottam az egész éjjel, de majd lepihenek. A fiatal leány Loubet asszony mellé telepedett, s népszerűleg bontotta ki asztalkendőjét; azután tekintetét az ügyvéd mellett maradt üres helyre vetve, elkezdett sírni. — Hadd el, hadd el, Katalin, mond ő szomorú s majdnem szigorú kifejezéssel, eleget megvan a szerencsétlen leány siratva. Hogy az isten legyen segedelmére ! mi már mit sem tehetünk érte. — Szegény testvérem! mond Katalin, ki tudja hol van ? ! Ki tudja , nem szánandó-e! Ali Jakab bátya, ha legalább hírt tudna felőle. Az ügyvéd és az anya szomorúan tekintettek egymásra. — Nem láthatja meg öt gyermekem, mond Loubet asszony, a mi ránk nézve mintha meghalt volna. Házunkat mint nagykorú hagyta el, nem tarthattuk vissza akarata ellen. Hogy az isten vezérelje és mentse meg! Valóban szerencsétlen adomány a szép arc, kedves Katalinom, midőn azzal nincs összekötve a kötelesség szeretete, s irtózat a bűntől. — Ne beszéljünk róla soha, tévé utána Loubet mester. Klári nevét el kell e házban felejteni, e perc óta Katalina úgy kell venni, mintha soha testvére sem lett volna. Megígéri ezt rokonom. — Megígérem, hogy csak imámban emlékezem meg róla, felelt a leány sóhajtva. Ezen beszélgetés alatt nagy zsibongás uralkodott künn. A röppentyűk, kiáltások és tapsok mind erősebben haladtak, s csattanásuk egész a kis Portarét utcába visszahangoztak. — Szent szűz ! — kiáltott a vén nőcseléd, — csak valami szerencsétlenség ne érne valakit. — Az elhunyt király halála után egy évre, mond Loubet asszony, egy írnok arcába kapott egy tűz bókát s belehalt. E percben nagy zaj keletkezett az utcában. Ujongatások és kacagások voltak. Bizonyára valakit üldöztek. Néhány boka elpattanása hallatszott, azután egy női sikoltás. Majd azon percben Loubet ügyvéd ajtaján élénken zörgettek. Az ügyvéd fölkelt, s futott kinyitni tapogatózva. Alig húzta vissza a reteszt, a midőn egy valaki a házba ugrott, s bezárva maga után az ajtót, elhaló hangon mond: — Egyedül vagyunk Loubet mester ? kivárnám, ha senki sem látná meg . . . Az ügyvéd reszketett és megkövült; szó nélkül megfogá a jöttnek karját, s a szobájába odázta, Katalin megérkezvén a lámpával. Az ügyvéd átvevé azt. — Menjen rokonom az anyámhoz, mondá, egyedül akarok lenni. A kiabálások és ujongatások folyamatban voltak az utcán, Loubet Jakab kulcscsal zárta be szobáját. Az úrhölgy, kinek menhelyet adott, mintegy megsemmisülve rogyott a nagy véres bőr székre, szorongva hallgatta azon hangokat, melyeket még most is üldözni látszottak. Az ügyvéd halványan s megzavarva állt íróasztala előtt. Egy percnyi szünet volt, azután Loubet mester elkiálta magát.