Fővárosi Lapok, 1864. május (1. évfolyam, 100-122. szám)

1864-05-28 / 120. szám

120-ik sz. Szombaton, május 28. Kiadó-hivatal: Pest, barátok­ tere "7. sz. Első évfolyam 1864 Előfizetési dij: Félévre...................8 írt. Negyedévre ... 4 frt. Megjelen az ünnep utáni na­pokat kivéve mindenn­ap, ko­­ronkint képekkel. FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót­ utca első szám,­l­ső emelet. Hirdetési dij: Hasábos petit sor . . 4 kr. Bélyegdíj minden ig­tatáskor . . . 30 kr AZ ELVEK KARCA. (Novella.) Siváry Lajostól. (Folytatás.) S ez „egyszer“ perc perc után tűnt, egy óra telt el, hasztalan várakozás és szaggató fájdalom között— ez — „egyszer.“ — Piroska az őrjöngés egy nemével csapta be az ablakot, anyjához futott, ki szótalan megnyugvással terjeszté ki fölötte áldó kezeit. Endre is betoppant, nővérével borult le anyja ágya mellett, a halál járt felettük. És Ödön gróf reszketve nyújta kezét Halmágyi komtessének a következő négyesre. Itt a halál, ott a mammon ünnepe.. IV. Clarissa grófnő másnap, bár hajnalig táncolt,már 9 órakor boudoirjában volt. A grófnő azok közé tar­tozott, kiknél a rococo-világ e hagyománya, a bou­doir még divatban volt. Álmodozva ült egy balsacban, s míg ujjai a de­rék­övről lefüggő bársony szalaggal játszadoztak, ar­cán a legkülönneműbb érzelmek kinyomata vo­nult el. Mintha sajnálkoznék, majd lelkesülne, majd pe­dig oly jelentőségteljesen mosolygott, mint ki egy kedves ábránd teljesedését várja. Az öreg Daróczyt hivatá. — Ah, jó napot édes barátom, — szólt a belépő felé — ennek arca igen zilált, tekintete fátyolozott, ugyan az égre, mi lelte önt? — Egy családot, mely iránt nagy rokonszenv­­vel viseltetem, szomorú csapás ért, s ez nagyon meg­hatott. — Talán Keresztszegiéket ? — kérdezte nagy érdekeltséggel a grófnő. —• Fájdalom igen. — Keresztszeginé az éjjel meghalt. A grófnő mély részvéttel szólt e halálesetről. Daróczy meglepetve vette észre, hogy a grófnő őszin­te jó akarattal viseltetik Keresztszegiék iránt. Annál inkább fájt neki,hogy Endre és Ödön gróf között pár­baj lesz,mely a haláleset folytán néhány napra elhalasz­­tatott ugyan, de hogy mindenesetre meg fog történni, arról mindkét fél hajtsmatlansága mellett alig lehetett kétkedni. Ödön Daróczy előtt eltitkolta ugyan a pár­baj valódi okát, de az öreg úr jó emberismerő volt, tudta, hogy mi történik a függönyök mögött. Becsületérzete más lépésre is kényszeritő. Teg­nap este Endrét a grófnő háziorvosának ajánlá, ma vissza kellett vonnia ez ajánlatát. Tudta, hogy Endre most még kevésbé fogadná el ez állást, mint azelőtt, miért is minden áron önmagát kellett demontirozni. — Kegyelmes asszonyom, — szólt rövid szünet múlva, — e haláleset a Keresztszegiek viszonyait annyira megváltoztatá, hogy valószinüleg elhagyják a helységet. Ennek folytán vissza kell vonnom tegnap esti kérésemet, melyet a grófnő kegyes volt némi fi­gyelemre méltatni. — Igen .. igen . — felelte a grófnő, mintha már nem tisztán emlékeznék, hogy miről van szó — ön valószinüleg a fiatal Keresztszeginek szánt állo­mást érti. — Bátor voltam méltóságod házi­orvosának ajánlani. — S ma miért vonja ezt vissza? — Mert, mint emlitem, valószinü, hogy anyja meghalván, ismét külföldre megy. — S nővére? — Még nem tudom bizonyosan, hogy mit tevő lesz, de valószinü, hogy magával viszi. — De ha én alkalmazom, szólt érdekeltséggel a grófnő — akkor talán csak itt maradnak ? — Igen .. de.. — Semmi ellenkezés édes barátom , még gon­dolkodni fogok ez ügyről. — Daróczy meghajta ma­gát, s némasága körülbelül azt jelenté, hogy nem érti a grófnőt. Igen furcsának találta. — S most térjünk át — kezdő rövid szünet múlva Clarissa — a tulajdonképeni tárgyra, a­miért kérettem. —• Parancsára állok. — Tegnap ön a többi között említé, hogy a teg­napelőtt tűznek az volt az oka, hogy egy férj felesége és gyermekeire rágyújtotta a házat. — Igen,— felelte Daróczy, örülve, hogy a gróf­nő érdekeltséggel viseltetik védencei iránt — a férj el van fogva, a gyermekek közül egy benn égett, a másik anyjával egy szomszédos házban van. A sze­gény nőnek sokszoros rohamai vannak, attól tartanak, hogy örült lesz. — Borzasztó! — szólt részvéttel a grófnő — meg kell látogatnom, hogy a mennyire lehet segélyt nyújthassunk. Kocsimat már előrendeltem, de előbb a szegény Keresztszeginét akarom látni. Kérem, legyen kiséröm. A grófnő előcsengeté komornáját, s pár perc múlva a társalgónő és Daróczyval kocsiban ült. Keresztszeginé már ki volt terítve. Az ablakok, a tükör, fekete fátyollal bevonva, a halott körül virág­­koszorúk, viaszgyertyák, a halott mellett egy gyá­szoló virág: Piroska. A grófnő részvétteljesen szólt vele, fölkérte, hogy a temetés után látogatná meg, megígérte, hogy a te­metésen majd jelen lesz s eltávoztában meghagyta Daróczynak, hogy az eltakarítás költségeit az ura­dalmi pénztár fedezze. Daróczy észrevenni látszott a grófnő hangu­latából, hogy kellemetlenül érinté, miszerint Endre nem volt honi anyja holt teteme mellett. A szegény őrült nőhez kocsiztak. A falu túlsó végén volt a házikó, melyben em­­­berbaráti elhelyezést talált. A társalgónő illatszer­­­üvegcséje után kapkodott, midőn a kis szobába léptek. A betegágy mellett Endrét találták. A jöttek ép úgy meg voltak lepve, mint az orvos. — Ah, ön itt­ — szólt a grófnő — orvosi köte­lességének lelkiismeretes teljesítése ez esetben annál inkább becsülendő, miután magának is nagy fájdal­ma van. — Kegyelmes asszonyom, — felelte mély meg­hatottsággal Endre, mi közben halott halvány arcát némi pir árasztá el, — mi orvosok küzdünk a halál­lal, s ha ez egy családtagunkat, ép anyánkat rabol­ta el, fájdalmunk annál nagyobb, mert nemcsak a rokoni, illetőleg fiúi szív vérzik, hanem or­vosi jelmondatunk is vereséget szenvedett; de a családi fájdalmon is fel kell hogy emelkedjék kö­telességünk érzete, minek teljesitése, hogy erény is lehet, a mai naptól kezdve erősben hiszem, mer jó szivektől dicséretet nyer.. A grófnő e feleletre kis zavarba jött. Meglepte ama búskomor hang, mely mintha a mélységből tör­ne elő, a­hol az arany terem. Más tárgyra, illetőleg a beteg nő állapotára tért át, és Endre azon biztosítást adhat­, hogy ez nem oly kétségbeejtő. Alapos reménye volt, hogy az ijedtség veszedelmeiből kigyógyul, és zilált erkölcsi élete a munkában rendszert, bánata enyhülést fog találni. A grófnő az uradalmi pénztár gondoskodásába ajánlotta a nőt, s épen nem látszott Endre vélemé­nyét osztani. — A munka! — szólt hevesen, mig a kocsit maga után parancsolván, Sedrével együtt tért vissza, a kíséretet Daróczy a társalgónevel tevén. — mit gondol ön ? E szegény nő, kit elvetemedett férje a legsötétebb szellemek zsákmányául hagyott, ki tudja, k°gy egyik gyermekének a férj s apa a gyilkosa, s a másik gyermek pirulás nélkül nem fog atyjára gondolhatni, e nő, ismétlem, hogy találhatná üdvét egy rideg, küzdéssel teli életben, mely között lelki háborodásait még az anyaggal való harc is sulyosíta­­ná ? most eszmélete még nincs rendén, valószinüleg nem is érzi a történtek egész súlyát, s ön kegyetlenül akarja megnyitni előtte a pokolt ? (Folytatása köv.) LOUBET ÜGYVÉD. M. //. Arnaud elbeszélése. (Folytatás.) Nem tesz semmit, szakaszta félbe az ügyvéd hir­telen, virasztottam az egész éjjel, de majd lepihenek. A fiatal leány Loubet asszony mellé telepedett, s népszerűleg bontotta ki asztalkendőjét; azután te­kintetét az ügy­véd mellett maradt üres helyre vetve, elkezdett sírni. — Hadd el, hadd el, Katalin, mond ő szomorú s majdnem szigorú kifejezéssel, eleget megvan a sze­rencsétlen leány siratva. Hogy az isten legyen sege­delmére ! mi már mit sem tehetünk érte. — Szegény testvérem! mond Katalin, ki tudja hol van ? ! Ki tudja , nem szánandó-e! Ali Jakab bátya, ha legalább hírt tudna felőle. Az ügyvéd és az anya szomorúan tekintettek egymásra. — Nem láthatja meg öt gyermekem, mond Lou­bet asszony, a mi ránk nézve mintha meghalt volna. Házunkat mint nagykorú hagyta el, nem tarthattuk vissza akarata ellen. Hogy az isten vezérelje és mentse meg! Valóban szerencsétlen adomány a szép arc, kedves Katalinom, midőn azzal nincs összekötve a kötelesség szeretete, s irtózat a bűntől. — Ne beszéljünk róla soha, tévé utána Loubet mester. Klári nevét el kell e házban felejteni, e perc óta Katalina úgy kell venni, mintha soha testvére sem lett volna. Megígéri ezt rokonom. — Megígérem, hogy csak imámban emlékezem meg róla, felelt a leány sóhajtva. Ezen beszélgetés alatt nagy zsibongás uralko­dott künn. A röppentyűk, kiáltások és tapsok mind erősebben haladtak, s csattanásuk egész a kis Por­tarét utcába visszahangoztak. — Szent szűz ! — kiáltott a vén nőcseléd, — csak valami szerencsétlenség ne érne valakit. — Az elhunyt király halála után egy évre, mond Loubet asszony, egy írnok arcába kapott egy tűz bókát s bele­halt. E percben nagy zaj keletkezett az utcában. Ujongatások és kacagások voltak. Bizonyára valakit üldöztek. Néhány boka elpattanása hallatszott, azu­tán egy női sikoltás. Majd azon percben Loubet ügy­véd ajtaján élénken zörgettek. Az ügyvéd fölkelt, s futott kinyitni tapogatózva. Alig húzta vissza a re­teszt, a midőn egy valaki a házba ugrott, s bezárva maga után az ajtót, elhaló hangon mond: — Egyedül vagyunk Loubet mester ? kivárnám, ha senki sem látná meg . . . Az ügyvéd reszketett és megkövült; szó nélkül megfogá a jöttnek karját, s a szobájába odázta, Ka­talin megérkezvén a lámpával. Az ügyvéd átvevé azt. — Menjen rokonom az anyámhoz, mondá, egye­dül akarok lenni. A kiabálások és ujongatások folyamatban vol­tak az utcán, Loubet Jakab kulcscsal zárta be szo­báját. Az úrhölgy, kinek menhelyet adott, mintegy megsemmisülve rogyott a nagy véres bőr székre, szo­rongva hallgatta azon hangokat, melyek­et még most is üldözni látszottak. Az ügyvéd halványan s megzavarva állt íróasz­tala előtt. Egy percnyi szünet volt, azután Loubet mester elkiálta magát.

Next